Videó

Posta Ákos István videója




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Ebédidő van. A vendéglő megtelt a környéken dolgozó munkásokkal. Befizettek ide, nem drága, ki lehet bírni. Egy jó pörkölt galuskával, vagy egy gulyás friss kenyérrel, elég is. Tele hassal nem lehet fizikai munkát végezni. Egy hideg sör, egy kis pihenés, beszélgetés az árnyékban, és mehet a délutáni műszak. Vacsora a szálláson, egy könnyű kis lecsó, vagy az otthonról hozott kenyérszalonna hagymával, vörösborral megöntözve. Másnap kezdődik minden elölről. Pálinka, még út közben, a szállásról a munkahely felé. Legtöbben délig kibírják, az alkohol erőt, energiát ad délelőttre. A hétvégén jöhetnek a hazai ízek. Rántott csirke uborkasalátával, jó hazai bor. És ott az asszony is, este már nem is kell több a kiéhezett férfiembernek.

 

História
Grószfater No. 2.

picinyke volt
szikár szívós

agyon se lehet
csapni mondták

mégis elmúlt
magától

tán negyvenkilós
kőkemény
alföldi
parasztember

karrierje szépen ívelt

tizenhat lehetett talán
kitántorgott csikágóba

 

Vót eccer a világon egy gazdag ember. Élhetett vóna ez bárhol es, mer ahogy szegények, ugyanúgy gazdagok es élnek minden pontyán a világnak. Hejj, de igenigen fösvény vót ez a gazdag ember, ahogy az mán lenni szokot azval, kinek sokat adott az Isten. Zsugori vót, kapzsi, hát gyült néki rendessen a vagyon. Ámde féltette a pénzit magánál tartanyi, vagy a bankba tennyi, de féltette a párnacihába varrnyi es, meg féltette a pityerébe akasztanyi es, de elkőtenyi es, hát fogta magát, oszt kiment az erszényivel egy erdőbe, s ott egy magos, odvas fába bétette az öszves arannyát. Hazament, oszt élte a világát tovább egyelőre arany nélkül, míg öszve nem gyűlik néki egy újabb erszénynyi.

 

A sómaszk visszanéz

„A szél az arcodon ha sót talál, nem kérdi,
honnan. A tenger és a könny egylényegű”

Miklya Zsolt

Sót találni a recepciónál
hatalmas rózsaszín sókristályt
megnyalni aztán kiinni a kancsót

ízlelni sót az arcon tengerre gondolni
kihajózni a nyílt vízre nem nézni hátra
elrúgni a csónakot rúgni partot medret

 

Álmosan főzött magának kávét. Csak pár falatot reggelizett. Író barátja, a halott Jenő járt a fejében. Szájában a falatok összeestek. Valami gondolat nem hagyta nyugodni. Jól ismerte az ezotériát. Szerinte Jenő szelleme megszállta. Nagyon közel álltak egymáshoz. Így Vilmos azt gondolta elmegy egy táltoshoz. Bár pénze nem nagyon volt az ilyen szellemlevételekhez. De tulajdonképpen nem volt biztos benne. Kideríteni viszont szerette volna. Aztán úgy döntött Vilmos úr, hogy kimegy hozzá a temetőbe. Legutóbbi halottak napján sem járt nála kint. Talán ezért is van ez az egész.

 

Zuhanás

Füstként illanó percruhát
Gombolunk egymásról szótlanul.
Ujjaink közt homokóra idő pereg.
Nem ígérsz. Nem ígérhetek.
Nehéz titok lakatja lett a szánk.
Nem nyit ajtót és nem tár ablakot.
Egymás tükrében néma igézet a vesztünk.
Fehér éjszakában arcod fürösztöm míg
Jégborrá fagyott csókban izzik a vágy.
Kettőnk fals kadenciája koppan
Megsárgult billentyűzeten mert
Függőágy Nap és Hold között a létünk
Hullócsillagok a felszakadt szemek
A Tejút kendőjén némán hallgat
Tanúnk a Végtelen.

 

Fent és lent, fent és lent, fent és lent. Mint egy őrült hullámvasúton, óriási sebességgel száguldva, ugráló gyomorral. Szünet nélkül, végtelenítve, kiszállni nem lehet. Ha mégis, akkor az a halál. Nincs megálló és a pályának nincs vége sem. Meg kell tanulni így élni. Hogy mindig koncentrálni kell, hogy nem lehet pihenni. Fejre nem állni, de mindig zuhanni. A szemet nem becsukni és nem kapaszkodni. Nem a saját döntésedből szálltál fel, belöktek. A zuhanásokat meg kell tanulni csillapítani, de nagyon nehéz.

 

Napóvó

Mint napraforgó követi
a nap útját.
Beszélik róla, hogy
nem lát, csak tapogat,
ám fényt és hőt érzékel.
Szemfehérjén vörös hólyagok,
körötte puffadt hús.
Orvos, barát óvná, de ő
csak a napot…
Mondák néki, még fiatal,
elvész örökre szeme világa.
Ám így felel:
Legfőbb feladatom őrizni,
követni a narancsóriást.
Mi lészen velünk, emberekkel,
ha egyszer szem elöl tévesztem?
Elrabolhatják óriás sasok vagy
szívós esőfelhők.
A viharzóna gigászi repülőgépeket
is befalt már.

 

A lászlai templomra kente
fekete mocskát a halál.
Nagyapám jár ott éjjelente,
kivert kutyáknak prédikál.
Nagyapám, Gyökemati Sándor
halotti zsoltárt énekel.
Hörög a vén komondor kántor
egyenesen az égre fel.
Az isten házán rossz a padlás.
Holdlámpással benéz az Úr,
számlálja népét. Nem maradt más,
ki őt dicsérné – magyarul.
Vonít a kántus fel az égig.

 

Két házasságból öt gyerekkel áldott meg az úr.

Ahogy mondani szoktam, van néhány fiam, meg egy lányom. És – bár így nem kezdünk mondatot –, azt az áldást néha verésnek éreztük az anyákkal, meg a nagyszülőkkel, különösen akkor, ha az ifjú terroristák ön- és közveszélyes akciókat hajtottak végre, almát loptak a piacon, esetleg egymás fejét zúzták be éppen.

A sorban második fiam három esztendős múlt, amikor egy este letörten feküdt a KRESZ-pályás szőnyegen, a padlón. Vacsorázni hívtam, de azt mondta: inkább lefeküdne. Ő, aki három helyett falt, akár egy éhes kapás, és ágyba kényszeríteni csak komoly atyai erőszak kilátásba helyezésével lehetett. Sóhajtva néztünk össze párommal: – Te, vagy én?

Mármint, hogy melyikünk viszi reggel orvoshoz a sarjat. Reggelre jelentkezett a láz, enni továbbra sem…

 

jó nekem itt
kollázs Filip Tamás verseiből

mekkora küszöb nőtt ide reggel óta
mekkora ingerküszöb
jó nekem itt gondolja
végre megtalálta a helyét
feldúlt házakon kelünk majd át
a szabályzat felé
kirakatban gyógyul a kirakatper

a szabályzat ír valamit a küszöbről
és az éjszakai fényről
de nincs hivatali stempli rajta
és most még nappal van különben is
ingerel ez az ingerküszöb
a bírónő butákat kérdez a küszöbről
ezt nem tiltja a szabályzat

 

Mi van? Hogy is van? Hogy visszacsempészik a rokonok a halottjukat a temetőbe? Hát mit csináljanak vele?

A halott a temetőbe való. Igaz, haza is vihetnék őt. De ott még nem tartanak. Szegénynek szegények ugyan, temetésre már nem telik. Hamvasztásra még csak-csak, de urnafalba helyezésre és cécóra, esetleg papra vagy valakire, aki csak úgy elmondaná a halotti beszédet, vagy legalább néhány keresetlen szót, arra már nincs pénz.

 

Szerinted milyen gyakran ébred úgy az ember, hogy az ablakon kinézve első pillantása a Holdra esik? Már világosodik, az éjszakai felhők reggeli lilasága is kezd megszűnni, de a hatalmas sárga folt még ott virít a házak felett, mint egy elkésett fényreklám. Az ébredező hajlana is rá, hogy elhiggye, rossz időpontban hagyta abba az alvást, szendereghet még egy órácskát, és már csukná is le szemhéjait, ám akkor, árnyékos tekintete egy emberre ragad, aki a szemközti ház tetején egy hosszú bottal kezdi piszkálni a Holdat.

 

Patt

Nem tudom, mennyi csatlakozást
késhetek le még úgy, hogy valami-
kor elérhessek hozzád. Az óra nem
is tudom hanyadszorra üti el az este
hatot. "pedig valamikor elindultam,
el kellett, hogy induljak ahhoz, hogy
itt ülhessek most"
Igazán felhívhatnál, mondhatnád,
hogy nem gond, bár napok, hetek óta
várod, hogy ne érkezzek meg.

 

Ez is ugyanúgy indult, mint a többi nap. A sárga színű busz háromnegyed hétkor indult el a megállóból. Azon a gödrös úton haladt, amire már évek óta ígérik, hogy pénzt szánnak és leaszfaltozzák. De az ország romokban hever, erre nincs keret.

Megállt. Az ajtók kinyíltak. Felszálltam. A járási kórház előtt néhány ember várakozott. Utoljára egy idős asszony lépett fel. Nehéz volt a járása, átadtam neki a helyem. Leült. Sokáig kutatott táskája alján, majd valami iratot és a pénztárcáját szedte elő. Nyugdíjas igazolvány volt. Átnyújtotta a sofőrnek, az pedig mérgesen nézett rá.

 

Megtagadjam Pétert?
Kiért majd háromszor rikolt a kakas.
És Jakabot, Zebedeus fiát?
Kivel együtt játszottam, karikáztam
a porban.
Megtagadjam, kit a bolond nép úgy istenít: Jeshuát,
a názáreti ácsot?

Csak ne lenne beteg,
ne lenne beteg földem: szülőanyám.
Utcák üszkén, akasztott emberek,
a tankok, lomha elefántok, körbevették a szent várost.
30 ezüst, 30 ezüst, nem árulásbér, kitüntetés!
népemnek áldás lesz áldozatom!

 

Kovács Gy. Huba, szoftverfejlesztő 2008-ban született Budapesten, egy metróaluljáróban, Olajos Alajos hajléktalan filozófus második személyiségeként.

A harminckét éves koldus hónapok óta gyötrődött rémes választásain az életben, szomorú sorsán, és hogy legjobb szándékai ellenére mennyire lecsúszott a társadalom aljára. Éjszakákon keresztül nem bírt aludni, amikor meg mégis tudott volna, a rendőrök állították fel, igazoltatták, és tessékelték át másik helyre, amit ők úgy határoztak meg, hogy "bárhova, csak ne ide". A testileg és lelkileg megeröltető időszak előhozta Alajos legrejtettebb mentális problémáit is, és a hatalmas vágynak többé ellent mondani nem tudó agya új, mérnöki beállítottságú személyiséget hozott létre, Hubát, ami hamarosan el is hatalamasodott a gyenge szervezet felett.

 

Az idő a nélkül telik, hogy bejelentené.
Szó nélkül belenyúl a zsebedbe,
és elveszi, ami neki jár. Nem kérdez,
cselekszik. Kitölti a végtelen üregeit.
De van néhány hely, ahonnan a hit kiszorította.
Az örökkévalóság még nála is erősebb.

 

Egykor fulladozva röhögtem a költőkön.

Ihlet és áhítat,
átszellemült pofázmány,
félrecsúszott nyakkendő,

nyitott slicc,

szánalmas degenerációi
ősi legendáknak.

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal