B. Tóth Klári versei (A sómaszk visszanéz, A vers miatt)
A sómaszk visszanéz
„A szél az arcodon ha sót talál, nem kérdi,
honnan. A tenger és a könny egylényegű”
Miklya Zsolt
Sót találni a recepciónál
hatalmas rózsaszín sókristályt
megnyalni aztán kiinni a kancsót
ízlelni sót az arcon tengerre gondolni
kihajózni a nyílt vízre nem nézni hátra
elrúgni a csónakot rúgni partot medret
érezni az áttetsző sókristályokat
ahogy kérget képeznek az arcon
maszkká sűrűsödnek öntartó anyaggá
figyelni a tengert vízszint már a tüdőig
kicsap a partra megkapaszkodik a parti
fövenybe – a lélek hullámtermészetű –
tengermosta arc – a sómaszk visszanéz
a lélek megmártózni elmerül – tört üveg-
mozaikjai hullámcsapdában rángó fényjelek
2010 aug. 12
A vers miatt
Közelebb hajoltam. Vizsgáltam a drámát,
a vers miatt. Hogy hiteles legyen. A kis lepke
még megrezzentette félig beszőtt szárnyát,
kisujjammal hozzáértem, él-e még, vagy csak
reflexmozgás... De hozzáragadt az ujjam,
lefejtem a másik kezemmel - gondoltam,
de mi ez a vicc? Nem tudom visszahúzni,
a ragacsos szálak nem eresztenek, erősebben
rántom meg, de már a csuklómon tapadnak a
szálak, a pók csak ül nyugodtan - ne tréfáljunk,
ez nem a valóság, nem stimmel a lépték - győz-
ködöm magam, nem lehet ilyen ereje - miközben
már a könyököm is húzza valami láthatatlan erő,
az áttetsző köd sűrűsödik körülöttem, visszanézek -
ott a partvis lent a lépcsőház alján - csak lenyúlok
érte, és máris vége szakad a hülye játéknak, le-
szedem, mint máskor - nyúlnék, de nyúlik velem
a szál, nem ereszt, visszahúz, mint egy láthatatlan
rugó, már a lábam sem tudom mozgatni, na, elég
a beleélésből, ez az élmény már elég egy rövidke
vershez - de már kiáltani sem tudok, nem nyílik ki
a szám, tele vattaszerű, ragacsos szálakkal, melyek
egyre húznak össze, zsugorítanak, már szinte báb-
hoz hasonlít a testem - jöjjön már haza valaki,
Jézusom, a férjem csak hét után, a gyerekek táborban,
hirtelen megszólal a telefon - hála Istennek, keresnek -
na, most már elég a játékból, biztos egy megrendelő,
nekem dolgom van, nem érek rá - tépném ki magam,
de meg sem tudok mozdulni, már csak az agyam
fogja föl a sürgető telefonhangot, itt vagyok,
szabadítsatok ki, én csak a vers miatt, hogy
hiteles legyen, ki gondolta volna, hogy...
2008 július18
Megjelent: 2016-06-12 07:00:00
 |
|
B. Tóth Klári (Budapest, 1955) író, költő, festő-restaurátor |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
