Videó

Hétvári Andrea: Esti vetítés




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Farkas Molnár Péter: Kaland, vagy valami olyasmi

 

Két házasságból öt gyerekkel áldott meg az úr.

Ahogy mondani szoktam, van néhány fiam, meg egy lányom. És – bár így nem kezdünk mondatot –, azt az áldást néha verésnek éreztük az anyákkal, meg a nagyszülőkkel, különösen akkor, ha az ifjú terroristák ön- és közveszélyes akciókat hajtottak végre, almát loptak a piacon, esetleg egymás fejét zúzták be éppen.

A sorban második fiam három esztendős múlt, amikor egy este letörten feküdt a KRESZ-pályás szőnyegen, a padlón. Vacsorázni hívtam, de azt mondta: inkább lefeküdne. Ő, aki három helyett falt, akár egy éhes kapás, és ágyba kényszeríteni csak komoly atyai erőszak kilátásba helyezésével lehetett. Sóhajtva néztünk össze párommal: – Te, vagy én?

Mármint, hogy melyikünk viszi reggel orvoshoz a sarjat. Reggelre jelentkezett a láz, enni továbbra sem…

Gyerekorvosunk meghűlést diagnosztizált, gyógyszert írt, majd három nap múlva – miután fiam rekedtre ordította magát, fejfájásra panaszkodva, mielőtt álomba ájult –, kihívtam az ügyeletes orvost.

Csöngettek, ajtót nyitottam és a velem-korú irhadzsekis, szakállas hobótól megkérdeztem, miben segíthetek. Természetesen tegezve. Kiderült, ő az orvos. Egy óra múlva a gyereket felvették a László kórház fertőző osztályára, vírusos agyhártya-gyulladással.

A következő, nagyjából egy hónapról nincs mit mondanom. Aki maga is apa, sejtheti, aki még nem, majd megtudja. (Nem fenyegetés. Ígéret.)

Aztán visszakaptuk magzatunkat, kissé soványkán, tétova mozgással, fáradékonyan. Első nap otthon, a nagyszülők mindent elkövettek, hogy meghosszabbítsák kínjainkat. A tesók is otthon maradtak, ebédre fiam kedvence, rántott csirke. Befalta a két alsó combot, – vö: dobverő, – azután a két felsőt. Krumplipürét nem kért – „büdös” –, uborkasalátát úgyszintén nem – „csípős”. Aggódva figyeltük. Vajon felépült teljesen? Nem maradt vissza valami szövődmény? Jól koordinált a mozgása? Nem dadog? Nincs láza, hőemelkedése?

Egy héttel hazaérkezése után, egy reggelen nevezett gyermek eltűnt. A szokásos kampányvécézést, rohamöltözködést, reggelikészítést kihasználva köddé vált. Feltúrtuk a lakást, ízekre szedtük a tesókat, hátha mondanak valamit. Semmi. Kamra, gardrób, ágyalja, a legkisebb meglapulásra alkalmas hely átkutatása, gyerek úr sehol. És ekkor jutott eszembe megnézni a bejárati ajtót, amelyet mindig zárva tartottunk. Most is zárva volt. A srácok el sem érhették a kulcsot, nem voltak elég magasak még. Első riadalmamban, miután kiállt a zsibbadás a testemből és a nyilallás a szívem tájékáról, rohantam az erkélyre. Lenéztem, semmi. Se csődület, se csöpp, összezúzott test a járdán.

Nem folytatom. Közel egy órás keresés után sem akadtunk a fiú nyomára, anyja, testvérei zokogtak, az időközben hívatlanul betoppanó nagymamák egymást hajszolták az őrületbe, én ordítottam. Végül megérkeztek a rend éber őrei, akiket feleségem értesített.

Felvették a tényállást, majd rideg és alapos szakszerűséggel kezdték átkutatni a lakást. Sem gyereket, sem magyarázatot nem találtak ők sem. Álltunk a nappali közepén nyolcan, értetlenül, pánikhatáron remegve, a rendőrök meglehetős zavarban a kutatás eredménytelensége miatt.

És ekkor az ifjú terrorista előcsoszogott a konyhából, arcán azzal a vásott kölykökre annyira jellemző vigyorral, amely száz meg száz méterekre előre jelzi: Itt jön a baj!

Valamennyien egyszerre vetettük magunkat a gyerekre: – Hol voltál? Az én hibátlan szépségű fiam pedig büszkén mutatott a mosogatót magába foglaló szekrényre: – Itt!

Azt a szekrényt megnéztük talán tizenhatszor is, mégsem láttuk a kis büdöst. Bemászott a szifon és a bojler közötti vaksötét, észrevehetetlen, egérlyuknyi résbe és lapított.

A rend őrei vörösödtek, a nagyszülők zokogtak, a kölkök szepegtek. Mi összenéztünk feleségemmel, és kitört belőlünk a megállíthatatlan, elfojthatatlan, egyáltalán, akaratlagosan befolyásolhatatlan, boldog röhögés: Meggyógyult!

Firkálmányom hőse ma harminc éves, kettő méter és tizennégy centi. Zeneszerzéssel foglalkozik, már amennyiben a trance zene – szerintem nem az –, és olyan szaga van, mint egy görög istennek.

Olíva olaj, és fokhagyma. (Főzni tanul a bátyjától.)

  
  
 

Farkas Molnár Péter (1952) író, novellista, szerkesztő, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat főszerkesztője.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.