Próza

Dunai-Morcos, küvé (2009)

Bíbor, zárkózott illattal köszönt, melyen diszkréten sejlik át az ecet és az E233. Színében fáradt ételfesték, oxidált, túlbonyolított, gázolajos árnyalatok. Szájba véve közepes testtel találkozunk, melyhez kiegyensúlyozott szerkezet társul. Kicsit zárt savaival és a hígításhoz használt csapvízzel lendületes gyomorirritációt ígér. Szellős struktúra, kalmopirines asszociációkkal, erőteljes, de nem tolakodó seprő-jelenléttel. Viszonylag hamar végigszalad a bélrendszeren, kipisálva pedig csípős érzéssel búcsúzik. Karcsú, formatervezett műanyag kannája ölbe simuló, könnyen hordozható, hiszen a kupakja fogantyú is egyben. Ideális kísérője a disznósajtnak, a májkrémkonzervnek és az aszpartámos üdítőknek. A címkén egy vidám, vörös orrú paraszt ölel magához egy csapzott pulikutyát. A kiszerelés igen gazdaságos, hiszen 5 liter csak 490 forint. Borrégió: Csepel.

– fikció –

– Jó napot, megjöttem! – hallatszott a harsány köszöntés odakintről.

Az anya sietett kinyitni az ajtót, majd felkiabált a családnak.

– Gyerekek, gyertek, itt van Erzsi néni!

A nagyobb kölykök letrappoltak a lépcsőn, és illedelmesen odamentek hozzá köszönni, de azért látszott rajtuk, hogy nem szívesen teszik; ők még nem érezték át a rokoni kapcsolatokat, csak annyit fogtak fel belőle, amit közvetlenül tapasztaltak: a tömény cigaretta büdös szagát a ruháján, a rekedtes, fülsértő hangját, ami gyakran csapott át egy-egy heves beszélgetés közben rikácsolásba és a repedezett, érdes bőrt a tenyerén, ami karcolt, ha az arcukat simogatta. Erzsi néni kivett a pénztárcájából egy-egy bankjegyet, és odaadta Gábornak és Katának:

– Vegyetek rajta valamit, amit szerettek!

A szülők ezért mindig haragudtak, mert a gyerkőcök úgysem tudtak a pénzre vigyázni; hiába mondták neki, hogy ha már úgyis a bolt előtt jön el, vegyen inkább egy csokit, vagy egy zacskó, cukrot, nem volt hajlandó. Az apa bekísérte Erzsi nénit a nappaliba, míg az anya elment összeállítani a szokásos sajttálat.

Barátság az, ha a Joci nekem adja az uzsonnája felét, pedig ő is éhes, és én meg nem fogadom el, pedig én is éhes vagyok.
Ezt egyszer egy újságban olvastam, megkérdeztek ilyen kis csókákat, tudod, hogy mi a barátság, meg a szerelem, meg mittudomén, ismered ezt biztosan. Na és akkor ez a gyerek mondta ezt, hogy ez a barátság.
Amúgy nem szoktam én ilyen dolgokon rágni magam, nem vagyok az a beforduló, depis alkat. Most is csak az hozta ki belőlem, hogy a Pirnert lelőtték, a Csucsa meg ettől meggiggyant.
Ami nem nagy csoda. Se az, hogy a Pirnert levadászták, se az, hogy a Csucsa bekattant, mert spanok voltak, együtt lopták isten drága napját, vagy tizenöt éve.
Illetve, ha csak azt lopták volna, a Pirnert nem vágják taccsra. De loptak ezek mindent, ami nem volt lebetonozva meg fehér izzásig felhevítve. Aztán olyanhoz nyúltak, amihez nagyon nem lett volna szabad, annak meg híre ment, és hát ez lett a vége. Borítékolni lehetett.

T. sosem tudta meg, hogy meghalt az anyja. A pusztában senki nem kezelte ezt igazán titokként, egyszerűen csak nem beszéltek róla. Tudomásul vették. Miként tudomásul vették, hogy egy ereje teljében lévő fiatalasszony is eltávozhat egy pillanat alatt erről a földről arra a másikra, ahol az ősök élnek. A halott ősök. Fiatal volt, erős és megejtően szép. Gyermeke nem láthatott szép nőt soha. Mert a pusztaiak között ritka volt az ilyen. Nem voltak csúnyák, csak éppen nem voltak szépek sem. Egyformák voltak. Kicsik, görbelábúak, fürkésző mandulaszeműek, mindig gyanakodók. Mit lehetett itt tudni, a végtelen sztyeppén, hogy aki közeledik, mit hoz: erjedt kancatejet, hírt a városból vagy halált. A sztyeppén az érkezőt messziről és hosszan lehetett látni. Lett volna idő bőven azon gondolkodni, hogy tejet hoz, hírt vagy halált. Nem gondolkoztak, csak figyelték mandulaszemükkel, hogyan lesz a pontból alak, és elfogadták, bármit is hozott. Nem látszott érzelem az arcukon, amely születésük pillanatától cserzett volt. A hamvasságra még külön szavuk sem létezett.

    Reggel a cikóriából készült tejeskávét ihattam kifli vagy kenyér nélkül, mert előző este megettük az utolsó karéj kenyeret. Mondtam a mutternak, kiszaladok a sarki közértbe, mire lemondóan legyintett, a közért zárva van, ő már volt kint, mielőtt mi még az öcsémmel felébredtünk volna. Fészkelődtem a sparhelt mellett, a kávétól még éhesebb lettem, és nagyon megkívántam egy szelet zsíros kenyeret.

    – Megnézem. Hátha mégis kinyitották.

    A mutter rám hagyta.

     Milyen gyakran eshet meg az, hogy a vásárcsarnok előtt a buszmegállóban, száraztésztát, házi paradicsomlevet, meg egy kevéske zöldséget áruló öreg néni felnéz a homlokzatra, és az ott látható két tátott szájú szoborfejnek kezd köszöngetni?

Télen születtem, februárban, még a rendszerváltás előtt. Azt mondják: ordítós gyerek voltam, elhiszem. Később cseperedve bejártam a grundot, tapostam a bőrt. Aztán jött az első feles a búcsúban, akkor még nem értettem, hogy költő leszek. Kiskettőt Pesten ismertem meg, filozófiája mindig gyakorlatiasabb volt az enyémnél. Részeg voltam, ő vért hányt. Gyomorgyulladás, mondta, nevetett, hogy meghalunk. Felsegítettem. Vigyáztam, hogy ne legyek véres, legnagyobb elesettségemben is vigyáztam az öltözékemre. Nem mintha értelme lett volna, a bal cipőm beázott, lyuk volt a talpán, a sarkánál…

Tammarg utolsó előtti inter mortem kalandjai

Most történik meg Daedar Aky Tammarg csúffálétele, test- és ruha-cseréje, anyagi bugyrai átsemmisülése.

  Mint mindnyájan emlékezhetünk Vérpirospozsgás Magister alias Központy Ede intette őt óva is, hogy a spionnőt, Vésztőy Brünhildát (Hilda Geröyk Brünt, Vanda Geröyk Brün alteregóját, Vésztőy, mert combtöve ön- és közvész) az intergalaktikus kémnőt, a láberedetű éterpéteri transz-szirénamazon istennőt, - aki testből testbe sült, testesült, húsba hullt,  quintessentialis, élő, gigászi elektronfelhő éteranyagba áztatva, - minimum 80 %-os végtagépségben fogja el, hogy a már most sem tetőtől talpig épség szépség (csak egy gyönyörű transz-terenszhillkék szem, egyúttal mozdíthatatlan jobb kar) átadathassék Mikroszentségnek, a Spirálforgás-gépagy Alapítvány soros caesar-jának hohéri kezére, nyilvánosan felszabdaltatni, de ez előtt még hosszasan: örökkön örökké, éjjel: felváltva gladiátorkodni, iszapbirkózni, nappal: élő-kariátidáskodni.

A huszonkét éves Zita úgy gondolta merészen, megszökik otthonról. Nem tudott önálló életet kezdeni s testvére az agyára mentek. Úgy érezte és gondolta, más az ő helyébe rég öngyilkos lett volna. Ő ezt nem akarta, csak a szabadságot. Csak kevéske szendvicset és üdítőt vitt magával.

Az úton találkozott egy ismerősével. Zita ki akarta kerülni, mert fél hogy majd kitudódik a megszökése. S elárulja a dolgot anyjának. Ezért egy utcasarok kis zugában meghúzódott. Egy öregember járt arrafelé, épp a kutyáját sétáltatta. A kutya egészen a lány lábaihoz sétált s azt szimatolgatta.

– Hagyd békén a lányt! – szólta a gazda.

     Eccer egy kisvárosba, hol ítélőszék is vót, olyan csufság esett meg, hogy elhalálozott a hóhérjuk, de mást a helyére kapni sehogyse tuttak. Nagyon okosok irányíttották eztet a várost, olyanok, kiknek a feje csak azér vót, hogy a kalpagot tarcsa meg. Tán azér.

     Éldegélt ebbe a városkába egy cigányember es. Kevés ember sepregetett a városba, hát nem kellet a seprűje, kevesen vágtak malacot, hát nem kellett a sózótekenyője, kevesen főztek régi edénybe, hát nem kellett a fódozó munkája se. Purdéja meg annyija vót, hogy tele lett vóna velük egy szekérderék, mán, ha lett vóna szekere. Merhogy ase nem vót nekije, se szekere, se lova. Oszt amék embernek nincsen lova, az mindeféle huncuccságra képes ezen a világon!

     Augusztusi nap volt. Gondoltam, átnézek már Bözse nénihez. Kint ült a tuskón. Tavaly vették ki a diófát, s azon üldögélt a délelőtti napsütésben a nap felé fordított arccal. A szemét lehunyta, és mosolygott. Feltűnő volt, hogy mennyire lefogyott, és mennyire sárga az arca.

     Én meg ott álltam a noha szőlő mellett.

     ─ Gyere ide gyermekem, szedjél szőlőt, nova, vagy noha kituggya, ─ és vidáman megkötötte a kendőjét az álla alatt.

     Esküszöm, hogy mosolygott, sőt még rám is kacsintott.

Természetesen, az esküvő lemondását nem fogadták egyöntetű lelkesedéssel a környezetemben. Mégsem találkoztam elítélő megjegyzésekkel, vagy kioktató hangú intelmekkel. Egyedül főosztályvezetőm neheztelt egy kicsit, mert mindhármunk sorsát a szívén viselte, nem akart megválni egyikünktől sem. Ettől nem is kellett tartania. Szinte, semmi nem változott, csak a tízóraimat már nem Gizitől, volt nejemtől kaptam. Azért ez ebben a formában, nem teljesen igaz, a változás bennem következett be, nem látható, nem érzékelhető módon. Cinikus lettem, és bűntudat helyett elégtételt éreztem inkább.

Jézus Krisztus Pesten

Szépprózák op. 1.

Csak duma a reflektálás, uraim, a fej szállítóeszköze a test. Írja a kis képkockába Donna Dulcinea. A Háttérbe Szorított Szavak Kongresszusán. Csak szöveg a gondolkodás. A szóalkotás az ösztönök érdekszférája. Viszi az értekezletre a pszichét a bőrbe kötött értelem, a fejet a test, és közben futtatja a programokat a háttérben, lefoglalva a legforgalmasabb vágányokat. Csak ürügy minden elgondolás a másik dimenzió eléréséhez. Az elme elfoglalja magát, amíg el nem éri az extázist, azt az ihletett pillanatot, ami talán már az örökkévalósággal is összeköti. Olyan eszmét, látást akar találni, ami túlviszi az időn. Szeretné kigondolni magát a mulandóságból.

Anyám ott él, ahol az emberek különös alakokat látnak a cigaretta parazsában. Ma van a születésnapja. Nem tudom, hányadik és nem is akarok utánaszámolni. Mikor legutóbb láttam olyan volt, mintha már 200 évet élt volna.

   világcsőd

Bekövetkezett az elképzelhetetlen: csődbe ment a Föld. Már elküldték a csődjelentést. A csak virtuálisan létező Világadósság és a bankok által kitalált pénz miatt a Föld teljesen eladósodott. Önmagának, önmagába. A dollár az euró dugájába dőlt. A világon hirtelen semmi nem maradt értékálló. Ezt a végső válságot benyeltük. A pénz fogalma megszűnt. A Föld Hivatal már kiküldte az árverezés tervezett időpontjait az érintetteknek.
A Földön beállt a pénztelen csend. A túlnépesedés azonnal megtorpant - kinek van kedve kúrni ilyen visszavonhatatlan helyzetben ?- mégis kitört a tömegpánik.
Szebbet-jobbat nem lehet most mondani. Az óceánokat lefoglalták, a Himalájára árcédula került, az alföldeket zárolták a hitelezők, a további szeleket visszatartották, az Antarktiszt befagyasztották.

A titkok tudói

A fekete máglya

     Már kora gyermekkorom óta meteorológus szerettem volna lenni. Mindig csodáltam, amikor végtelen magabiztossággal, a hosszú évek során felhalmozódott tapasztalatokkal felvértezve, csalhatatlan bizonyossággal közölték, hogy tegnap esni fog az eső.

     Ám sajnos az élet viharai zátonyra futatták terveimet, és partra vetődtem, de most végre itt állok tátott szájjal a meteorológia eme szentélyének a kapujában.

     Akadálytalanul jutok el az igazgató irodájáig. Mintha csak vártak volna. Bátortalanul bekopogok, majd benyitok az ajtón. Egy mosolygós idősebb úr, nyilván az igazgató, elém jön, és barátságosan kezet nyújt.

      – Jó napot, Nostradamus vagyok, az igazgató. Már nagyon vártuk, hogy ellátogasson hozzánk.

A térbakugrás, mert hát Mirdroff is kecskeszakállyas leend és nagy e helyt a bévállalása

     Tammarg, Mirdroff! Igen főnök, főnökök főnöke, hajbókola egyszerre a két titkolt ügynök. Valami okból édes dumdum golyócskáim egy ideje nem jelzik ennek a gyönyörűséges, rettentő szörnyleánynak a hollétit. Ügyes, nagyon ügyes CDX 27- es, nem hiába az én nevelésem. Tammarg és Mirdroff, vegyenek példát róla erőben, ügyességben, fortélyosságban, ulisses-i csavaroseszűségben, de nem lojalitásban. A kezem alá került hadapródúrnőnek, még a győzelmünkkel nemrégen véget ért végső háború idejére, én alkottam irreguláris titkos harcmodorossá, párducizomgépezetes áramvonalas hadi testté, valóságos, lesből támadó egyszemélyes haderővé, így lett a CDX 27-es, ezt a titkos nevet is én adtam néki, ebben a viszonylatban néki voltam először Központy Ede. Csakhát renegáttá degradálta erőske magácskáját. Ám hogy dumdumom nem jelzi, hogy hol mesterkedik, sántikál valami rosszban, merrefelé töri valami gyalázatoson körmönfont, szép fejét, nem jelenti azt, hogy nincs még itt a közelben, de nem törünk rá szemtől szembe, hiába így kívánná tisztességünk, nagyon veszélyes lehet, ha sarokba szoríttatott, ugye az én nevelésem, én képeztem CDX 27 - essé.

A bőrös, a kovács, a faesztergályos és a taníttó…

     Eccer, nem es olyan régen, tán épp az ideji váci gyereknapon tanálkozott a bűrös, a kovács, a faesztergályos, meg egy taníttó. No, mikoron leatták a foglalkozást a gyerekeknek, (a bűrös karkötőt csányt poncolva, a kovács kelgyót kalapálva, a faesztergályos kis kupát kerekítve) meghívták űket egy joó ebédre. Joó sűrű vót a gulyás, joó hideg a szódavíz, joó édes a lekváros palacsinyta, bélaktak, oszt joó magyar emberhe méltójan beszélgetni kezdtek. No, hogy s hogynem, eccercsak arra terelődött a szó, kinek a foglalkozása régebbi.

     Aszmongya a bűrös:

     -Hát perszehogy az enyém, hájszen írva vagyon a biblijába, hogy az Isten bűrrüvába kergette ki vót az első embereket, Ádámot s Évát az paradicsombul. S háthogy az első mesterember épp az Isten kellett hogy legyen, hamán illyen ruvát eszkábált öszve nékik.

Szerinted lehetséges, hogy mikor a horgász a töltés tövében lerakja a csomagjait, és a bottal csak úgy, próbaképp a vízre suhint, szétnyílik a folyó?

Aztán mikor újból rálegyez a hasadékra, összezárul. Az az ember meg először nem tudja mire vélni a dolgot, hát csap megint a folyóra, és az kettéválik, a két vízfalból kipottyannak az arra úszó halak, rá a meztelen mederre, és mikor már elég sokan verdesnek ott, jön egy nagy harcsa, átkígyózik az aljzaton és befalja őket. A horgász zárja a vizet.

Kicsit megemelte a bal vállát és odébb csúszott oldalvást, mert egy kő nyomta a hátát. Közben figyelt, a dereka alatt a nagy zöld betondarabot ingatagnak érezte és nem szerette volna elveszíteni hosszú helyezkedéssel megszerzett, kényelmes pozícióját. Összehúzott szemmel bámulta a vizet és a túlparton a házakat, meg az araszoló kocsisort. Élvezte a majdnem meleg vizet, a reggeli napsütést és a csendet. Egyszer olvasott róla, hogy a hajléktalanok a strandok kiömlőnyílásainál fürdenek, ott mossák a holmijukat, és hogy ez milyen egészségtelen, mert a vécék szennyvize is ezeken a kiömlőkön folyik a Dunába.