Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Horváth János: Tizenötödik döbbenet

 

 

 

Természetesen, az esküvő lemondását nem fogadták egyöntetű lelkesedéssel a környezetemben. Mégsem találkoztam elítélő megjegyzésekkel, vagy kioktató hangú intelmekkel. Egyedül főosztályvezetőm neheztelt egy kicsit, mert mindhármunk sorsát a szívén viselte, nem akart megválni egyikünktől sem. Ettől nem is kellett tartania. Szinte, semmi nem változott, csak a tízóraimat már nem Gizitől, volt nejemtől kaptam. Azért ez ebben a formában, nem teljesen igaz, a változás bennem következett be, nem látható, nem érzékelhető módon. Cinikus lettem, és bűntudat helyett elégtételt éreztem inkább. Tanulmányaimat befejeztem, és jelentkeztem a szakosítóra. Akkor már csak a továbbtanulás érdekelt. Egyre csak az motoszkált bennem, amit Juli mondott, valami rendes szakmát kellene tanulnom. Ezt a lehetőséget azonban, nem szerettem volna kihagyni, ha már így adódott. Karrierem jól kiszámítható pályán való ívelését azonban egy kis epizód megtörte. Főosztályvezetőm behívatott, és megismételte három évvel ezelőtti kérdését, hogy most már elhárult-e minden akadály leendő párttagságom előtt? Talán, a kisördög bújt belém, vagy éppen akkor nem voltam a legjobb formában, azt találtam mondani neki, hogy most már ideológiai felkészültségem megfelelő, de nem kívánom alávetni magam semmilyen szervezet szabályzatának, nem lenne erősségem a pártfegyelem betartása. Elvi akadálya tehát, nem lenne a dolognak, de alkalmatlanságom nyilvánvaló. Tekintete, és egyre vörösödő fejének látványa azt súgta, nem volt kedvére való a válaszom, de fegyelmezett ember lévén csak annyit mondott, – Ezzel elvágta magát Horváth elvtárs, remélem, tudja? A következő hetekben, két esemény is megzavarta nyugalmamat. Valójában, fel sem fogtam, mit tettem. Naiv voltam, nem igazán vonzott a politika, nem ismertem azokat a döntési mechanizmusokat, amellyel egy hozzám hasonló, egyszerű polgár sorsáról döntöttek. Azt tudtam, hogy kiestem a kegyeikből, de ennek egyelőre semmi jelét nem érzékeltem. Egy nyári délelőtt KISZ titkárunk keresett meg azzal, hogy hallott a főosztályvezetőmmel történt beszélgetésemről, és azt javasolja, gondoljam meg a dolgot. Kapok még egy lehetőséget. Jelentkezzem a pártba, de addig is fogadjam el az agitprop titkári megbízatást a KISZ-ben. A szervezetben végzett munkám kedvező hatással lesz kérelmem elbírálóira, erről meg van győződve. Kétségemnek adtam hangot agitprop titkárnak való megválasztásommal kapcsolatban, de biztosított arról, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. – El van rendezve a dolog, egyhangúan fognak megszavazni, ne izgasd magad! – mondta mély meggyőződéssel a hangjában. Kiállítottam a tagsági kérelem formanyomtatványát, és még aznap be is adtam elbírálásra. Néhány nappal később az Üzemi Négyszög egyik tagja, egy ízig-vérig munkásőr kollégám, az ajánlóm, hívott félre, egy kis beszélgetésre. – Tudok róla, hogy beadtad a tagsági kérelmedet, de én nem fogom megszavazni. Ez azt jelenti, hogy megvétózóm. Elvált ember ne legyen tagja egy fedhetetlen erkölcsiséggel rendelkező kommunista szervezetnek. Megértetted? – mondta ellentmondást nem tűrő hangon. Megértettem. – válaszoltam megkönnyebbülten, és reméltem, nem veszi észre rajtam a kitörni készülő nevetést.





  
  

Megjelent: 2016-10-12 16:00:29

 

Horváth János (Budapest, 1952)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.