VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Publicisztikák
„Maradjanak velünk!”
Ez most nem szokványos interjú, inkább baráti terefere Both Andrással. Hogy ki ő? Egy színész, akinek a karakteres hangját nap mint nap hallani a tévében. Közel harminc éve van a pályán, és rengeteg szerep fűződik a nevéhez. Na meg számtalan reklám. Már látom is a fintort az arcokon. Reklám? Ahhoz színész kell? Bizony, ahhoz jó színész kell, hogy a sok ilyen-olyan terméket meggyőzően nyújtsa át a potenciális áldozatnak. Hitelesnek kell lenni, és ő az. Hasonlítsuk össze a szappanoperák leckefelmondós „színészeivel”! Ég és föld! Színhely: budai kiskocsma a délutáni órákban. Hajszálpontosan érkezik, mint mindig. Tíz éve nem találkoztunk. Azelőtt szinte mindennap. A költészetről gyakran mondják, hogy alanyi. Ez szükségszerű, hiszen a költészet akkor működik, ha megragadja a szavakon túlit. Ezt lehetetlen elérni, hacsak nem az alkotó legszemélyesebb ügye a vers.
Váci Mihályról – személyesen és szenvedélyesen 92 éve, 1924. december 25-én született Váci Mihály.
Nekem nem kéne szeretnem Váci Mihályt, és mégis szeretem… Nem kéne szeretnem, mert családi indíttatásom, neveltetésem, szemléletem, világképem, politikai nézeteim oly idegenek tőle. Derék, „reakciósnak” nevezett, középosztálybeli családból származom, apám – kései gyerek vagyok – évtizedeket tanított a Horthy-korszakban, hogy aztán politikai okokból a kitűnő Eötvös Gimnáziumból az ötvenes években áthelyezzék egy lényegesen gyengébb középiskolába. Anyám apja bíró volt, édesanyja tisztviselő; emlékem nincs, hogy gyerekkoromban vagy később otthon sok jó szót hallottam volna a Kádár-rendszerről, nem beszélve arról, hogy 56 értékelése nálunk oly egyértelmű volt. Miként egyértelmű volt az ún. egypártrendszer elfogadhatatlansága; emlékeszem, már kamasz koromban azzal viccelődtem, hogy az egypártrendszer olyan, mint lakatlan szigeten hűséget fogadni a szerelmemnek. Az ún. szellemi baloldalban mindig láttam értékeket, de a diktatúrát létrehozó és működtető, baloldalnak nevezett embernyomorítás csak taszított.
Galaktikus tündérmeséből realisztikus háborús mozi Benyomások a Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet című filmről A Star Wars-univerzum legújabb filmje, a Rogue One – Zsivány Egyes, mely George Lucas klasszikus dupla trilógiáján kívül az űreposz egy teljesen önálló cselekményszálát képezi, s arról szól, miként lopták el a lázadók Halálcsillag nevű tömegpusztító harci űrállomás terveit, úgy illeszkedik szervesen az eredeti két trilógia által teremtett univerzumba, hogy közben sajátosan önálló spinoff filmként is megállja a helyét. Jelen kritika szerzője szeretné hangsúlyozni, hogy sajnos vagy szerencsére, de bizonyos szempontból pozitív irányban elfogult mind a tárgyalt film, mind pedig az egész gigantikus science fiction-széria irányában, így értékelése semmiképpen sem lesz teljes mértékben objektív, bár akként kezeli a Star Wars-univerzumot, ami – a populáris kultúra részeként, s persze igyekszik majd a film dramaturgiai hibáira is rámutatni. Leszögezi továbbá, hogy a tárgyalt film cselekményét és dramaturgiáját igen részletesen és mélyrehatóan kívánja bemutatni és elemezni, ezért jelen értékelés elolvasása azok számára, akik még nem látták a filmet, semmiképpen nem ajánlott.
Szépirodalmi (lírai?) vonások Kosztolányi Dezső 1905-1906-os publicisztikájában [E réges-régi, meglehetősen szubjektív esszé egy 2010-ben hallgatott, Kosztolányi publicisztikája címet viselő egyetemi szeminárium terméke… A szempontokért köszönet illeti egykori tanáromat, Bengi Lászlót.] Kosztolányi Dezső korai publicisztikái írásai, melyek akkoriban, 1905-1906-ban főként a Bácskai Hírlap hasábjain jelentek meg hétről hétre, – meglehetősen szubjektív módon – úgy gondolom, talán műfajelméleti és / vagy stilisztikai szempontból vizsgálhatók a legjobban. E publicisztikai írások az esszé műfajához állnak a legközelebb. Kosztolányi főként személyes impresszióit fogalmazza meg a címekkel ellátott szövegekben, illetve az olykor egyszerűen Heti levélként megjelölt, nyilvánvalóan az olvasónak címzett „levelekben”. Teszi mindezt helyenként lírai, kissé patetikus hangvételben, a sajtóban megjelent írásait ezzel közelítve a szépirodalmi regiszterhez, már ha beszélhetünk ilyenről. A szövegeknek alapvető tulajdonsága a személyesség, emellett pedig a íirizáltság és metaforizáltság. A polgári értelmiségi végső számvetése Lényegre törő bekezdések Géher István Polgár Istók című verseskötetétről Géher István Polgár Istók című, a költő életében megjelent utolsó verseskötetében tulajdonképpen semmi mást nem csinál, mint szintetizálja, egyesíti azt a hatalmas költői és élettapasztalatot, élményanyagot, melyről a korábbi kötetek más-más nézőpontból, de mégis meglehetősen nagy átfedésekkel, szükségszerű ismétlődésekkel adtak számot a mindenkori olvasónak. Miként azt maga a költő is leírja kötete fülszövegeként írott miniesszében, műve nem más, mint változat – Arany János Bolond Istók című elbeszélő költeményének (poszt)modernkori átirata, továbbgondolása, sajátos új kontextusba helyezése. Catullus és Anakreón után Géher új irodalmi alteregót kreál magának, aki, habár kicsit emlékeztet mind Arany Jánosra, mind az ő elbeszélő költeményének hősére, Bolond Istókra, mégiscsak elsősorban önmaga marad – Géher István, a költő, műfordító, irodalomtörténész, tanár, a polgári értelmiségi, és persze mindenekelőtt maga az ember.
Nietzsche és Keats Negatív képesség versus akarat
Peter Sloterdijk szerint Nietzsche korai írásai kevésbé voltak férfiasak.1 Az ősfájdalom2 felismerését még nem fojtják el a későbbi Nietzsche igazságai. Nietzsche első könyvében, A tragédia születése (Die Geburt der Tragödie aus dem Geiste der Musik, 1872) visszavezet bennünket az emberi állapot örök megváltozhatatlanságához, amelyhez az egyetlen hiteles hozzáállás a görögök tragikus szemlélete volt. Az ősfájdalom faktum, tehát kikerülhetetlen. Élni annyi, mint a szenvedés teljes mélységét megkapni, az élet egy ezzel a mélységgel. Nietzsche szerint ezt csak a görögök látták, érezték ilyen tisztán, ezért egyedül nekik volt lehetőségük arra, hogy a művészet megváltó teremtő metafizikai tevékenységét megvalósítsák. „Hjaj, rossz irányba folyik a Duna!” – Újvidéken konferenciáztak a magyarországi doktoranduszok Másodszor került megrendezésre a Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezetének konferenciája, a Nyom-Követés műhely-konferencia Újvidéken (Novi Sad, Szerbia), idén a Doktoranduszok Országos Szövetsége Irodalomtudományi Osztályának társszervezésében. A rendkívül jó hírű konferencia minden várakozásunkat felülmúlta: hangulata, tudományos potenciálja egyedülállónak bizonyult tapasztalataink között. A magyarországi doktori hallgatók szinte minden jelentős egyetemet képviseltek 2016. november 20-án Szerbiában. Képviselte magát a Pécsi Tudományegyetem, amelynek már delegált hallgatóit tekintve is nemzetközi volt a csapata, hiszen érkezett Koreából, Kenyából és Indiából Magyarországon Ph.D. képzést végző kolléga Pécsről Újvidékre. Megjelentek a Miskolci Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a University of Jyväskylä irodalomtudományi doktori képzést végző hallgatói, és természetesen a rendezvénynek otthont adó Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének doktoranduszai is. A vajdasági kollégák mindennel előkészültek, hogy a magyarországi doktoranduszok kellemesen érezzék magukat újvidéki tartózkodásuk alatt. A vasútállomáson (Železnička stanica) Toldi Éva professzor asszony fogadott minket, tőle kaptuk meg apartmanjaink kulcsait.
Az egymásba átfolyó emlékek versnaptára Értékelés Géher István Esztendők éve című verseskötetről Géher István Esztendők éve című karcsú verseskötete folytatja az „Új Folyam” kötet által kijelölt költői pályaívet, ám egyúttal jelentősen el is tér attól. Ötvenkét számozott verset, ötvenkét kétszer nyolc soros, ottava rima strófaképletben írott költeményt tartalmaz, amelyek az év ötvenkét (egész) hetének számaira utalnak, az „Új Folyam” az évszakok tematikája szerint ciklusokra tagolódó, egy szimbolikus évet kiadva, magukat lírai naptárként olvastatva. Hasonlóan az Anakreóni dalok kötet epigrammáihoz, ahol azon felül, hogy egy adott antik görög lírikust használ alteregóként a költő, itt sincsenek jelen a versekben vendégszövegek, és nem követi a főszöveget az intertextuális utalásrendszer megfejtését kínáló filológiai jegyzetapparátus sem. Már-már szélsőségesen vallomásos, a biografizmusig lecsupaszított alanyi költészet ez a javából, ahol a költői beszélőt az egyszerűség kedvéért nagyobbrészt nyugodtan tekintheti az olvasó azonosnak a szerzővel, Géher Istvánnal, a költő-irodalomtörténész-műfordítóval, és persze elsősorban az emberrel.
A kutya lelke Király Levente: Van egy kutyánk, Manó könyvek, 46 oldal, 1990 Ft Kézbe simuló könyv, műtárgy. A borító kívül bézs. Az előzék a felhős, kék égbe van becsomagolva. A címlapon huszonegy, rajzolt, színes kutyapofi. Akvarell csoportkép. Igor Lazin jellegzetes karikatúrái. Karakterek. Első ránézésre van köztük puli, vizsla, spániel, tacskó és uszkár. De nem ez a célja a kötetnek, hogy a fajtákat akarná megismertetni. Sőt ezekről szó sincs, a rajzok alapján azonban nyugodtan találgathatja a gyermek, köztük van-e esetleg az otthonában elszállásolt kutyuli. Az ábrázolás ábrándozás is. Erre a Lazin-féle, intakt vonalvezetésre és ecset-színezésre rá lehet bízni a kisebb gyermekeket. Föl fognak ismerni mindenkit a családból. Minden kutyafej egy-egy jellemvonás. A morcos mellett ott a sunyi. A bazsalygó pofa mellé direkt a halál komoly tüchtig került. És a hisztis, kötekedő közelében megtaláljuk a boldog, mindig vidám, vidra tekintetű Labrador portréját. Hartay Csaba verseitől nem érzem magam sem okosabbnak, sem fiatalabbnak, sem jobb embernek, pedig legalább egyik járna nekem egy jó könyvtől. A Fényképavartól jócskán zavarba jövök: hol megilletődöm egy sikerültebb költői kép olvastán, hol értetlenül vonogatom a vállam, hol pedig a fejem búbjára szalad a szemöldököm egy-egy túlzástól. Egy hete próbálom emészteni a művet, sikertelenül, és macska-egér játékot űz bennem egymással a műélvezet és a kétely.
A megszólaló többnyire hiányos és tőmondatokból építkezik, ami lehetne stilisztikai fogás, de ez a költői koncepció itt kusza, tematikusan is hézagos, nemcsak mondatszerkezetileg. A versek között gyakran nem érzékelem a lélektani határt: ha elfogy az oldal, sokszor azt hiszem, vége a költeménynek, de kiderül, nem: folytatódik teljesen indokolatlanul. A sodró versfolyam ismétléskényszere Esszéisztikus bekezdések Géher István „Új folyam” című verseskötetről Géher István „Új Folyam” – Versek 1996-1997 című verseskötete folytatja azon költői törekvéseket, amelyeket a költő már Hol az a látvány? című gyűjteményes kötetében megkezdett – hiszen az összegyűjtött verseket magában foglaló könyv az utolsó oldalakon előlegként az „Új folyam”-ból is közölt hat shakespeare-i szonettet, e karcsú, ám annál mélyebb és magával ragadóbb versgyűjteményben azonban kézhez kapjuk mind az ötvenhat, hömpölygő versfolyamként egymásba átfolyó tizennégy soros költeményt. 
|