Publicisztikák

„Versenyre kelve a fogyhatatlan végtelennel”

Emlékezés Szabó Lőrincre¹

„ […] Tűzijáték vakít:

avasi ünnep? Egyszer egy hatost

kaptam egy nénitől! És villamost

ott láttam először, s – mint csöpp gyerek –

óriási búzavásárteret. […]

És látom a Szinvát is: a fa-híd

alatt, a mélyben, fáradt habjait […]

S a környéket: egy-egy kirándulás

néha ma is idéz benneteket,

kék-zöld mezők, Tapolca, tó, liget,

Miskolc határa… Szülővárosom²”

117 éve Miskolcon született Szabó Lőrinc. Bár Debrecen, és főként Budapest voltak életének legfontosabb városai, illetve a később műfordítói és alkotói munkája szempontjából nagy jelentőséggel bíró Balatonpart³, mégis meghatározók voltak gyermekkorának és szülővárosának emlékképei. Büszke vagyok rá, hogy Szabó Lőrinc szülővárosában születtem és nőhettem fel. Már tizenéves koromban nagy hatással voltak rám versei. Vissza-visszatérő emlék és állandó viszonyítási pont volt mindig is egy vaskos Magvető kötet, a Szabó Lőrinc válogatott versei.

Agyunk titkai – a Pszichológia Napja Budapesten

Az emberi agy és annak pszichológiai vonatkozásai volt a témája az idei Pszichológia Napja budapesti rendezvényének. A gazdag és sokrétű tematika a látás, a gondolkodás, a tehetségesség kérdéseibe nyújtott bepillantást. A gondolkodás, az érzelmek és a viselkedés összefüggéseinek mikéntjére is keresték a választ, valamint arra, hogyan állíthatjuk ezeket az összefüggéseket a pszichológia szolgálatába. Idén kilencedik alkalommal rendezték meg a már hagyományossá vált Pszichológia Napját, amelynek budapesti helyszíne a korábbiak évektől eltérően a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pszichológiai Intézete lett.

Krasznahorkai regényben és filmen

Töredékes esszékísérlet Krasznahorkai László Az ellenállás melankólia című regényének és Tarr Béla belőle készült, Werckmeister-harmóniák című filmadaptációjának összehasonlítására

[ A szerző 2010-ből előkerült esszéje. ]

A regény

Krasznahorkai ismert regénye egy dél-alföldi kisvárosba, a szocializmus idejére helyezi cselekményét, azon belül is valószínűleg a késő Rákosi-korszak / korai Kádár-korszak idejébe, habár a dátum pontosan nincs meghatározva, a regény cselekménye akár napjainkban is játszódhatna, a szerző minden bizonnyal egyetemes mondanivalót szán művének.

    Narratológiai szempontból Az ellenállás melankóliája viszonylag lineáris, egy idősíkban játszódó narratívának nevezhető, ahol az elbeszélt idő körülbelül két hétre tehető, a cselekmény egyenesen halad, a kezdeti állapottól a végkifejletig nem igazán figyelhetők meg narrátori mellékvágányok, felesleges szerzői kitérők.

Allegória és alteregó

Hartay Csaba: Holtág

Athenaeum Kiadó, 224 oldal, 2016.

„Elégedettséggel tölt majd el, ha a gyógyítás fogságába zársz egy menthetetlen embert.” (106. oldal) Hangzik el a regény elején, kérdőjel nélkül, de elég hangsúlyosan ahhoz, hogy hús-vér dilemma rajzolódjon ki általa. Majd a gyerek mondatai: „Én még beteg szerettem volna lenni a múltkor, hogy ne legyek ott a matekdogánál.” (119.) A létezés, ebből is látszik, kegyelem. A megörökíthető pillanat illata, az elbeszélhető valóság íze benne van az untig ismétlődő hétköznapok, kapcsolatok, barátságok és örömök minden darabkájában.

A tollszár bemártása a lélekbe

A nyereg

Hajszálselyem. Az arcból kinyúlik egy kéz. Pupillájában pulzál az impulzív praxis. Izolált szcenika. A fellegtorlasz a membrán. Ahogy mutatod a köldököd. Még mindig sebes egy műtét miatt. De mi ez a vonóhorog a lelkedben? S az a kis eldugott szótövekkel körbevett tavacska?  „Túlömlik, elrendezzük. Szétesik.” (Rilke) Az ellentétek összefogdosása történik, összesúgások a másik éneddel.  Utálom. Mert este van és nem reggel.

Cafeteria Menedékváros

A rövidprózák áhítata megtört ciklus első Holdja

    Milyen idilli (dili) a lélek ma reggel, őszi mintázatban úszik, mintha a bárányfelhő ébredésem piktogramja volna. Összeszövi, újrafűzi, amit a szem felolvaszt. Felgyorsulni látom a felhő-molekulákat az égbolt mátrixában. Futnak a céljuk felé. Az idő örvénylése elnyeli a mellékszálakat. Mint egy tájfun, egy elmebeli emlék elér. Gyermekkori hurrikán. Egy plakáton lakat alakú konty. Közben az eső sétálni indul. Páráll a templomtorony. Szív utca. Román munkanélküliek a buszmegállóban. Görög árvaház egy szoborpark szomszédságában. Athéni gyerekek érkeztek Szarvasra. A háttérben a mítosz és a kinyilatkoztatás konfliktusa. Az egyik busz sofőr rádiót hallgat. Itt a Szomália Hangja. Haiti menekülttáborait egy újabb vihar söpörte el.

A beszéd varrótűje a hallgatás szövetében

Szabó Marcell: A közeli Limbus

Jelenkor, 84 oldal, 1499 Ft, 2016.

Egy régen használt, de bevett filozófiai kifejezés jutott eszembe, amikor elsőre elolvastam a szóban forgó kötetet.  A dialektika, mint költői mozzanat. „Mit jelent Žižeknél a dialektika? A bevett, tankönyvi értelmezés szerint Hegel filozófiai rendszere nagyjából a következőképpen fest: adott mindenekelőtt a kezdetben immateriális vagy ideális Fogalom vagy Szellem, melyet azonban belső ellentmondások feszítenek. Ezek hatására a Fogalom elidegenedik önmagától, majd felismeri az önmaga és saját elidegenedett formája között fennálló alapvető egységet, meghaladja az önelidegenedés alapjául szolgáló belső ellentmondást, és egy magasabb szintetikus egységben ismét azonossá válik önmagával.” Valami ilyesféle történés zajlik Szabó Marcell új kötetének szöveg-regiszterei között.

Vasadi Péter azon költők táborát gyarapítja, akik írtak verset Váltóláz címmel. Nemrég Csoórinál kaptam fel a fejem, hogy Váltólázam nekem is van, s most a Csönd születik kötetben is olvastam egyet.

Vasadié így indul: „Ha valaki kérdezné, / miért éltem s élek, / válaszom ez volna: / verssorokért.” Költőként ezzel azonosulni nem nehéz, ugyanakkor nem gondolom, hogy Vasadi az elefántcsonttoronyban bűvészkedne a szavakkal, ahol a szakmabeliek jól eldiskurálgatnak egymással, és ahová nem ér el a plebs szeme-füle. Ismerek ilyen poétikát, volt már szerencsém olyan költőhöz, aki szépeket és főleg okosakat írt, de azt kevesen értik. Vasadi Péter verseit sem mindig egyszerű értelmezni, de szavai elhatolnak a szívemig akkor is, ha fáradó elmém már alkalmatlan befogadásukra.

Az álommérnök kerékpárra száll

Novák Valentin Álomtourbina című kötetéről

Lehet, hogy a „kerékpárosregény” már külön műfaj az irodalomban. Elképzelhető, hogy Svetislav Basara Feljegyzések a biciklistákról című könyve nyomán egy új csapás vezet a próza erdején keresztül az ismeretlen terepek felé. Novák Valentin Álomtourbina című, sok irányba elinduló, neoszürreális, történetcsavarintásos, apokrif biblikus elemeket tartalmazó, időutazásos könyve beviheti az olvasót olyan csalitosokba, melyek létezéséről nem lehetett tudomása. A „tekerés” élménye többrétegű, feljogosíthatja az írót, hogy kedve szerint csapongjon, szálakat varrjon el, kiöntse mélytudatát, mint az órák óta monoton kerekezők a végső kimerülés előtt.

Az archivisztika magyarországi szintézise

Megkésett megjegyzések a Levéltári kézikönyvről

Jelen sorok szerzője meglehetősen nehéz helyzetben van, amikor érvényes állításokat szeretne tenni a Körmendy Lajos főszerkesztésében 2009-ben, tehát immár hét évvel ezelőtt megjelent, majdnem 800 oldalas Levéltári kézikönyvről, mégis úgy döntött, megkísérli. A szerző ugyanis csupán botcsinálta levéltáros, végzettségére nézve angol-magyar szakos bölcsész, illetve irodalomtudományi doktori fokozattal rendelkezik. S bár a kulturális közalkalmazotti munkaköröket szabályzó rendelet a levéltárosi munkakör betöltéséhez gyakorlatilag bármilyen társadalomtudományi végzettséget elfogad, illetve a valóságban is előfordulnak a szakma képviselői között a legkülönbözőbb, általában persze bölcsészettudományi végzettséggel rendelkező személyek, az utóbbi tíz-tizenöt év tendenciája azt mutatja, hogy a magyarországi levéltárakba leginkább történelem és / vagy levéltár szakos bölcsészeket vesznek fel legszívesebben levéltárosi munkakörbe. A szerzőnek szerencsés véletlenek folytán mégis megadatott a lehetőség, hogy levéltárosként dolgozzon, s nem lévén sem történelem, sem levéltár szakos diplomája, igen sok mindent szükségszerűen a gyakorlatban tanult meg a levéltártanról és a levéltárosi munkáról. Sok mindent a gyakorlat által, s persze igen sok mindent a tárgyalt kézikönyv segítségével tanult meg. Abban ugyanis megtalálható szinte az egész tudásanyag, még a neki joggal felróható hiányosságokkal együtt is, ami minimálisan szükséges és elégséges ahhoz, hogy valaki ma Magyarországon levéltárosi, esetleg levéltári kezelői vagy irattárosi munkakörben dolgozzon. Napjaink bölcsészettudományi diskurzusában amúgy is a kultúratudomány, a szellemtudományok integrálására és az interdiszciplináris szemléletre való törekvés a kulcsszó, így hát úgy vélem, talán egy kissé más területről érkezett bölcsész is veheti magának a bátorságot, hogy minősítsen egy ilyen kézikönyvet – elsődlegesen a gyakorlati használhatóság szempontjából – egy szakkönyvkritika keretében.

A lelkiismeret nem lomtár

Györffy Ákos: A hegyi füzet, Magvető, 80 oldal, 2016.

A lelkiismeret nem csak kárhoztatni képes, hanem örülni is tud. Ez jutott eszembe, amikor Györffy Ákos könyvét lapozgattam esténként. Milyen jó, hogy vannak még olyan emberek, akik megelégedéssel képesek élni az életüket.

Az embereket Györffy Ákos könyvében az érdekli, mi van az emlékezeten túl? Nem a faktumok, a konkrét történetek, mert azok nem mondanak önmagukban semmit. Ehelyett a szemlélődő maga is szerzőjévé akar válni annak, amit megért.