VideóA Magyar Hang videója Keresés a honlapon: |
Publicisztikák
CZILCZER OLGA: SZAVAKBAN EGY ERDŐ
„Jelen vagyunk, ha ezt jelenlétnek hiszed.” (Euripidész)
A Csongrád megyei Szegvár két híres íróval is büszkélkedhet: az 1976-os születésű Grecsó Krisztiánnal és a nála 36 évvel korábban született Czilczer Olgával. Grecsó napjaink kortárs irodalmának egyik legnépszerűbb szerzője, Czilczer Olga nevét viszont valószínűleg csak szűkebb irodalmi berkeken belül ismerik. Azért meglepő ez, mert a Jelenkor, a Holmi, a Liget és a Műhely több számában is régóta publikáló költőnő szívesen ad interjút és rendszeresen találkozik olvasóközönségével irodalmi esteken és könyvbemutatókon. Czilczer Olga sokműfajú alkotó: a verseken kívül írt már lélektani és gyerekregényt (Mehetünk, kedves, Világjáró, Bobó könyve), valamint drámát és hangjátékot is. Olyan neves pályatársak biztatták, illetve írtak róla elismerő kritikát, mint Rába György, Határ Győző, Örkény István, Lator László, Kalász Márton, Parancs János, G. Komoróczy Emőke. Legfőbb példaképe Nemes Nagy Ágnes és Csorba Győző, mesterének azonban Rába Györgyöt tartja, az ő emlékének két verset is szentel legújabb kötetének Költők soraikban című ciklusában (Cento, Narkisszosz).
Odabent valami forr, idekint szanaszét fröccsen
„De mi a könyv tanulsága?” – kérdezi az Olvasó. Miért kell állandóan tanulságokra törekedni? Az szubjektív ügy. A tanulságéhség olyan, mint minden verssor végén a rímeket hiányolni. Az élet ugyanis ritkán rímel. Néha úgy tűnik, hogy a rossz hasznosabb, mint a jó, életünk negatív eseményeinek mindig nagyobb realitást tulajdonítunk, mint a szép és kellemes dolgoknak. Talán úgy érezzük, ajánlatosabb a rosszra berendezkedni, mert akkor nagy meglepetés nem érhet minket. A Noran Libro kiadó Európa női szemmel sorozatának egyik kiemelkedő darabja Maria A. Ioannou ciprusi írónő Katlan című novelláskötete. A borítóra választott Hieronymus Bosch-festmény méltón előkészíti a tartalmat, kiadós írásokra készülhetünk. A szövegek textúrája erőteljes, asszociatív színei az élet árnyoldalát láttatják. Minden írás egyfajta mikrokozmoszt mutat be, a fiatal női szerzők áldásos, friss érzékenységével, néhol impresszionista, néhol bensőséges látásmóddal. A provinciális perspektívát részletgazdag áldozathozatallal haladja meg, alaposan kihasználva a rövidpróza műfaji kereteit.
A válogatás összese Báger Gusztáv: Napharang Válogatott és új versek, Széphalom, 234 oldal, 2900 Ft. 2018.
A ma már beérkezettnek minősülő Báger Gusztáv rangja és jelentősége kétségbevonhatatlan. Kortársaira, befogadóira azzal gyakorolt költészettörténetileg is regisztrálható hatást, hogy beszédaktusával felülemelkedett az uralkodó olvasási normákon. Még akkor is, ha a két kőtáblává hasadt, magyar kánon éles „fogai” között kellett tartózkodnia jó darabig, de ez tünetértékű egy nyelvi virtuóz számára, hisz a szöveg-köztiségből jutott a kánon-közbe. Így mára már közel került az elfogadottak listáján az élmezőnyhöz, ez vitathatatlan. A kérdés csak az, sikerült-e válogatott verseit jól megcsinálnia? Valóban ezek lennének a legjobb opusok? Érdemes ezért az életműre egy összefoglaló pillantást vetni. S kitérni a legújabb versek üdítő másságára, meglepően friss erudíciójú distanciájuk elevenségére. A Napharang tömény, sűrű szójáték. Kompakt késztermék. Kifejezi a hagyomány és a ráépülő eltérni, másnak lenni érzet finom veretességét, rezonanciáját.
Csillag Tamás: Megtalált ország
Országra, hazára találni kivételes kegyelem egy ember életében akkor, ha ezt a hazát a nyelv által, a versben leli, teremti meg. Csillag Tamást nem találjuk az irodalmi élet sűrűjében, nevével nem gyakran találkozunk a folyóiratok és irodalmi portálok forgószínpadán. Ez az idén harmincéves, Gyulán született fiatalember a „körön” kívül állók újszerűségét, friss levegőjét hozza magával, a meglepetés lendületével. Mentes a kortárs költőket olykor gúzsba kötő kényszerektől, mondandóját nem méricskéli a szakmaiság vagy éppen a kultúrpolitika patikamérlegén, nem korlátozzák ilyen-olyan kötelezettségek. Verseiben felszabadultan, őszintén tárja elénk legbensőbb gondolatait, érzéseit – rímekben és szabad versekben egyaránt.
AZ ÖNGYILKOSSÁG MÉLTATÁSA
„Az öngyilkosság az emberi természetnek olyan eseménye, hogy akármennyit beszéltek, tárgyaltak is már róla, mégis mindenkit állásfoglalásra késztet, s minden korban újra meg újra napirendre kell tűzni.” (J. W. Goethe)
I.
Írásom nem az öngyilkosság apoteózisa. Írók, filozófusok pályájának tanulmányozása során feltűnt, gyakran kényszer hatására cselekedtek, kik önként vetettek véget életüknek. Ez lehet a hatalom megtorlásától, a nyomortól, a betegségtől való félelem; esetleg melankólia, vagy valamilyen szenvedély parancsa. Az összegyűjtött listában (Akutagavától Stefan Zweigig) alig találtam olyan nevet, aki életének tudatosan, megfontoltan fordított volna hátat, mikor menetjegyet váltott a nemlétbe. Ugyanakkor olyat, aki méltatta az önkéntes halált, jó fél tucatnyit. Mielőtt szemügyre vennénk az utóbbiakat, nézzünk szét még az öngyilkosságot elkövető személyek között. Mi vezeti őket erre a tettre? Behúzott nyakú fák Péter Erika: A főnixmadár dala AB-ART, 2018. 96 oldal, 1900 forint
A nyelv úgy zárja magába az irodalmi művet, ahogy az ég és a föld találkozása biztosít meghitt otthont az embernek, írta Roland Barthes. S ez az érzés lesz úrrá a befogadó lelkén, amikor olvassa Péter Erika legújabb verseskötetét. „Hallgatózom:a vízzúgás felnyög, metronómként ismétlődik hangja, aztán: lassul a lélegzete s már azt hiszed, csönddé válik.” (Prognózis) Aki ír, az tapasztalataiból szűri ki a mások számára hasznos, megosztani érdemes impressziókat. Péter Erika szívesen teszi ezt, és expresszív módon. Élmény olvasni, amit gondol. „Aki ír az érzékeli egy kornak a történelemtől örökölt, de az adott társadalmi, kulturális érték kontextusában megnyilvánuló (ideológiai, politikai, esztétikai, világnézeti) nyelvezetét. Ezen nyelvezetek terében fogalmazza meg személyes történetének legfontosabb kérdéseit. Az írás ebben a tekintetben a szabadság – igaz, pillanatnyi – terepe.” A szöveg végtelen szövet, amely mindig más szövegek szavaiból, öntudatlanul kölcsönvett idézeteiből és motívumaiból szerveződik, s amelyben több különböző értelem és jelentés-sáv keresztezi egymást. Paládi Zsolt: Önmegvalósítás művészi fokon
(Magyar Napló Kiadó, 2018) „Lankás, szelíd dombok, széles tengeröblök, ragyogóan csillogó tavak, az északi táj egyedülálló szépsége.” Klasszikus nyugat-európai jólét, fejlett demokratikus intézményrendszer és szociális védőháló, elenyésző munkanélküliség, a tanulás, önképzés páratlan lehetőségei – ki kívánna ideálisabb életkörülményeket? Dániában, ahol Paládi Zsolt 2012-ben négy hónapot töltött ösztöndíjasként, mindez valóság, amely lehetővé teszi egy világviszonylatban is egyedülálló népfőiskolai rendszer működtetését. Abszolút értékrend Szepes Erika: „Ez hát a vihar” Esszék és elemzések (Olvassuk együtt! VIII.)
Boldog ember az, akinek nincsenek tabui. Szepes Erika például, ilyen. A tabuk előírói azonban nem nyugszanak bele a szabadság ilyen mértékű kiterjesztésébe. Horkheimer és Adorno könyvében ez már beigazolódni látszott. (A felvilágosodás dialektikájában) Szepes Erika épp ezért túlnyújtózik a szoros pórázra fogott műelemzés Prokrusztész-ágyán. Nem stigmatizál egyetlen gondolkodásmódot sem. A skrupulus-mentes elemzés viszont csak a hasonszőrűek körében kap elismerést. Ennek ellenére szerzőnk évtizedek óta következetesen ragaszkodik poszt-reneszánsz ars poeticájához.
Kultúrharcom
Nehéz ezeket a gondolatokat leírnom. A politikáról A Hetedikkel kapcsolatban nem szoktam beszélni. Azonban bármilyen távolságtartóan kezelem is az alábbi témát, lehetetlen a politikát nem érintenem. A politika ugyanis beletolakszik mindenbe, nem hagyva magánszférát. Báger Gusztáv 80 2018. szeptember 12. Hihetetlen! Ilyen fiatalok a nyolcvan évesek manapság? Mert Báger Gusztáv, József Attila-díjas lírikus, fizikailag és szellemileg is friss. Kreatív és inspirált. A neves közgazdász és költő nyugodtan letagadhatna harminc évet. Ritka értékes fajtája az intellektuális egyedeknek. Jó volna sokáig őrizni, óvni. Együtt kávézunk és ebédelünk olykor. Huszonöt éve a Tevan Kiadó igazgatójaként több kötetét adtam ki. Büszke vagyok rá! Olyan morális példája ő a kortárs értelmiségieknek, akik tényleg hajlandóak lemondani a saját érdekeikről azért, hogy a közjót szolgálják. „Léten túli etika.” Ahogy Levinas mondaná. Szinte csodaszámba megy. És Isten kegyelme miatt él, virul. Jó kondíciónak örvend. Megrendítő pontosság és műgond élteti. Páratlan, ahogy meg-megújul. A nyelv, az én és a közösség Jézus mondata: Akarom, tisztulj meg! Máté 8.3.
Egy-szerű (1 formátumú, Egy Alakú) megállapítással kell kezdenem. A szavak jelentését leginkább szövegkörnyezetük határozza (szabja) meg. Ha van nekik olyan. Az önmagában álló kifejezések pedig használójuk gondolkodásmódjából ágyazódnak „ki”. Mit gondol a beszélő arról, amit kifejez? Mire asszociál, amikor azt mondja, hogy asztal. Egy négy lábon álló, téglalap alakú, sík, lefestett „fadarabra” vagy egy lehajtható, kis ovális asztalkára a vonat büfé kocsijában? Kép jelenik meg a tudatának a vetítővásznán vagy valami más, nyelvi-történeti háttér? Miért mondják annyira nyomatékosan tehát, hogy gondolkodásunk első sorban nyelvi jellegű? És nem képi. Nem hangtani? Nem íz-, és illat-központú? Hanem mindenképp valamelyest a filozófiát, a szavak használatát érinti?
Zsille Gábor: Örökség, mulandóság
A költő élete történetcserepek sokasága, melyek egyszer csak valamiféle teljességgé állnak össze, ha megfelelő fénytörésű prizmán át szemléljük őket. Zsille Gábor kötete műfajilag öt egységből áll: húsz tárca, tizenkét esszé, hét recenzió tekinthető e műegész cserepeinek, továbbá tizenkét beszélgetés pályatársaival, melyekből öt lengyel vonatkozású; végül pedig három beszélgetés – vele, a költővel, műfordítóval és életművésszel.
Színpoémák Jakatics-Szabó Veronika kiállításáról
Jakatics-Szabó Veronika képeivel legutóbb a Mélycsarnokban találkoztam; akkor az irodalmat és a vizuális művészetet összekötő szálak, a könyv és kép, könyvtest és képkorpusz között lehetséges kapcsolatok voltak körüljárva. Itt és most pedig a lehető legfontosabb életesemény: egy gyermek megérkezése. Amikor minden csak hozzá képest van. Az átértékelődött idő, például. Hogy mettől meddig van lehetőség a munkára. Meddig alszik, mikor eszik. Vagy az anyagválasztás ‒ a gouache kínálkozott, mert a babának túl penetráns lett volna az olajfesték szaga. A gouache másfajta technikát kíván, gondolom laikusként, de ezt csak az olajhoz viszonyított, némileg közvetlenebb, fémesebb hatású, markáns, dekoratívabb színhatásokon tudtam lemérni ‒ a gouache-t valamikor „plakáttempera”-néven árulták, és ebben van valami, ezek a képek nem csalogatnak hosszasabb, szemlélődőbb, óvatosabb befogadásra, hanem azonnal hatnak, mint a fehér rum ‒ egyszerűen nyakon ragadják az embert.
La Dolce Vita
"Az édes élet" 1960-ban készült Frederico Fellini film címe, amely még 1960-ban a cannes-i filmfesztiválon megnyerte a fődíjat, az Arany Pálmát. Az élvezeteket hajszoló, léha életről szól a film. A film tartalma a legjobban a Wikipédia megfogalmazásában érthető: "Marcello valaha komoly írói ambíciókkal érkezett Rómába, ahol most egy bulvárlap munkatársa, a Via Venetóval jelképezett fényűző, hazug és cinikus társasági élet ismert figurája. S noha a hamis csillogású filmipar képviselőinek orgiáin, a letűnt arisztokrácia, az értékválságba került értelmiség, a szenzáció- és pénzhajhász tömegkommunikáció szánalmas vagy kegyetlen "szertartásain" egyaránt teljes erkölcsi és érzelmi kiüresedést tapasztal, végül mégis ennek a világnak adja el magát." 
|
