Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Kántor Zsolt: Abszolút értékrend – Szepes Erika: „Ez hát a vihar”, Esszék és elemzések

 

 

 

Abszolút értékrend

Szepes Erika: „Ez hát a vihar”

Esszék és elemzések

(Olvassuk együtt!  VIII.)

 

            Boldog ember az, akinek nincsenek tabui. Szepes Erika például, ilyen. A tabuk előírói azonban nem nyugszanak bele a szabadság ilyen mértékű kiterjesztésébe. Horkheimer és Adorno könyvében ez már beigazolódni látszott. (A felvilágosodás dialektikájában) Szepes Erika épp ezért túlnyújtózik a szoros pórázra fogott műelemzés Prokrusztész-ágyán.

            Nem stigmatizál egyetlen gondolkodásmódot sem. A skrupulus-mentes elemzés viszont csak a hasonszőrűek körében kap elismerést. Ennek ellenére szerzőnk évtizedek óta következetesen ragaszkodik poszt-reneszánsz ars poeticájához.

             Hogyne tudná, hogy egyetlen beszéd van, ami megáll. Miként az Írás aposztrofálja. Az a mondás a valódi, ami mögött van személyiség. Van karakter. S ez az „Ez hát a vihar” megalkotójánál nemcsak hogy megvan, hanem működtet is egy dinamikus értékrendet.

            A könyv, amiről szó van, hiánypótló elemzések együttese. S a hiányok, amelyeket betölteni kész, nagyobbak, mint gondolnánk. De a kötet írásai részben betömik ezeket a lukakat. A továbbiakban már lehet rájuk építeni. Hozzájuk lehet kapcsolni saját nézeteinket. Alapot teremtenek egy nagyobb léptékű áttekintéshez. Ez első erényük.

            A Bolond Istók: Weöres Sándor kozmikus alteregója, a tomus leginkább lényeglátó írása, azt a valóságot láttatja, ami a realitás mögött meghúzódik.

            „A Bolond Istókot, a Gulácsy álmodta Na’Conxypant furcsa emberek, bohócok-bolondok népesítik be, közéjük vágyva teremtette meg Weöres a maga Naconxypanját (1939–1940), amely szomorú-vészjósló ellentétévé vált Gulácsy elképzelt országának: a vágyálomnak, az otthonosság elkülönített világának, a rokokós, szecessziós és minden esztétizáló stílust mesterien ötvöző utópiának.”

            Csillog és ragyog a reflektálás, mint a legdrágább ékkő.  A második esszé Ladányi Mihály: „Élhettem volna gyönyörűen” És miért nem? motívumonként bontja le a korábbi recepció hiedelemvilágát. „Ezek a motívumok: a közösen énekelt ének, a szél, a hit, a forradalom, a„fiúk” alkotta közösség és végül a magány.”

            Ez az írás az illúzióvesztés története, de nemcsak egy emberé, egy költőé, aki több méltánylást érdemelt volna. Hanem egy egész idea-ideológia kiüresedésének a genealógiája.

            A harmadik elemzés a Magányos ablak az emlékekre. Az esszé Birtalan Ferenc három kötetéről is megemlékezik. Ezek: Rigótörténet, feleségének (2013); Játszik éjszakát (2015); Barbármennyország (2015) Szepes Erika kitűnően érzékelteti, hogy itt nem egyszerűen a mnemotechnika bravúrjáról van szó. (Arról is.) Hanem, hogy megfigyelhető egy folyamat az egyébként Ladányihoz hasonlóan, a közvélemény által kevéssé értékelt költő világszemléletében, melynek során az emlékek válnak fontosabbá a tényeknél. A visszaemlékezés átveszi a cselekvés szerepét. Érdekes és tanulságos mechanizmus, amit ki lehet tapogatni egy vérprofi oeuvre izgalmas citátumain.

            „Ami már nem cél, csak irány.” a negyedik textus a kötetben. Eben a szerző unikális megállapításait közli Rózsa Endre: Az elsüllyedt csatatér című verse kapcsán. Rózsa is a Nagy Generáció betűvetője volt. Mint Petri György. A hétköznapi forradalmiság képviselői voltak ők, Király István szavaival. Akik definiálták ugyan a kiábrándultságot, de átlépni nem tudtak a dilemmán. Más kontextusban is használható összevetések is találhatók az elemzésben, Bella István, Körmendi Lajos és Béres Attila érzései, morális „felfedezései” is ebből a gondolkodásmódból származtak. Igen. Ugyanaz a kor, de más az ambivalencia. A belső erő a szóig jutott el, nem a tettekig. Leszögezhető, hogy ez ágyazott meg a „teoretikus” jövőnek. A későbbi változásoknak. (De hát azok is: milyenek lettek?)

            Az üvegdiák. Avagy: az új szenzibilitás. A Fodor Ákos emlékére íródott tanulmány arról a kivételes tehetségű lírikusról íródott, aki a világ legjobb haiku-írója volt. Ezt a megállapítást Báger Gusztáv, kortárs költő barátom tette, szíves engedelmével közlöm. Igen, nagy formátumú intellektuelt ismerhettünk meg Fodor Ákosban. Olyan kevés szóval tudott nagy és erős megállapításokat közölni, hogy az tényleg elképesztő. „Utólag, minden előzmény.” Így hangzott az egyik, ami közismertté vált.

            „Fodor világának két fontos pillére van, ezekbe kapaszkodik: a világ kultúrája és önnön személyisége, amelyet éppen a kultúra elsajátításával igyekszik egyre körvonalazottabbá, homogénebbé tenni. Haikuinak a leggyakoribb megjelenési formája a paradoxon a jelen is vagyok – távol is vagyok attitűdje.”

 

            Az Örök avantgárd című írás Debreceny György: Tértivevényes csillagok című könyvét boncolgatja nagyon inspiráltan. Összeszedett és precíz írás ez a szöveg testéről, a groteszk létmód hitelt érdemlő voltáról és az intertextualitásról. Debreceny is a virtuóz nyelvjátékok zsenije, mint Weöres. De ugyanúgy kánonon kívüli, mint Ladányi vagy Birtalan. De ő még él, hála Istennek, van esélye „beíródni”. Hova, a táncrendbe. A mérőzsinór még változó korban van.(S marad is. Örökké talán.)

            A „Más lenni és mégis ugyanaz.” a kötet egyik legszebb és legolvasmáynosabb írása. Z. Németh István önarcképeit elemzi. A trubadúr és a kiborg közös világát testesíti meg a szerző alteregója. Fantasztikus, hogy Szepes Erikának milyen jó szeme van az elfeledett, félreértett költőkhöz, akik egyébként pótolhatatlan tagjai lesznek bizonyára, a Pantheonnak.

            A következő írás Tabák András líráját helyezi nagyító alá. A magányos farkas címmel. A válogatott versek kapcsán. Erről a költőről most röviden az alábbi idézet mond el a legtöbbet.

            „Nála nem változik sem az eszme, sem az ember . Nem véletlenül idézi hát Rilkének Rodinről írott (Emersontól kölcsönzött) szavait: „A hős az, aki centrumából kimozdíthatatlan.” Mintha magának, magáról írta volna.”

            A kötet utolsó esszéje szintén különleges ékszer. A rejtőzködő. Dobos Éva: Szellemmacska című könyvének, 2006-ban kiadott, 2016-os bemutatója alkalmából. Megint egy „talált tárgy.” (TD aranyrög-kifejezésével) Dobos Éva „A dércsipkés ruhás, fehér Heloise,” immár beíródott az irodalomtörténetbe.

 

                                                             (Cédrus Művészeti Alapítvány - Napkút Kiadó, 2018.)

 

 

           

  
  
 

Kántor Zsolt (1958) költő, író, szerkesztő, pedagógus

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.