Kántor Zsolt: A tollszár bemártása a lélekbe – A nyereg
A tollszár bemártása a lélekbe
A nyereg
Hajszálselyem. Az arcból kinyúlik egy kéz. Pupillájában pulzál az impulzív praxis. Izolált szcenika. A fellegtorlasz a membrán. Ahogy mutatod a köldököd. Még mindig sebes egy műtét miatt. De mi ez a vonóhorog a lelkedben? S az a kis eldugott szótövekkel körbevett tavacska? „Túlömlik, elrendezzük. Szétesik.” (Rilke) Az ellentétek összefogdosása történik, összesúgások a másik éneddel. Utálom. Mert este van és nem reggel. Ez van, amikor nem veled nézek filmet. Üvegcserepek, szentjánosbogarak vannak a főszereplő zsebében. A kerékpár első kerekét fújtatja egy Proszopón típusú pumpával. Ahogy meghajol, kilátszik a lecsúszott nadrágja mögül a vágás. Meg a kék ragtapasz. Csinos korpusz. Amikor a szellemi szomjúságot kezdi ecsetelni, a férje megcsókolja. Belenyílottam ebbe a nagy rejtélybe, mint bimbó a hajnali erdőbe. Tagore mondatát kóstolgatja. Majd mohó lüktetésbe vált. A nyereg, akár egy hangszer. Rúgói, mint a húrok. Szinte suttogva búgják: szedd széjjel az éjjelt! Pompás túzok.
Megjelent: 2017-03-24 17:00:19
 |
|
Kántor Zsolt (1958-2023) költő, író, szerkesztő, pedagógus |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
