Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Rimóczi László: Koedukált túlvilág

 

 

 

 

Koedukált túlvilág

A világvégék sorozatos elmaradása egyeseket örömmel tölt el, másokat bosszúsággal, de senkit sem hagy hidegen a kérdés, vajon a végítélet után hova kerülnek a jók és hova a rosszak. Egyáltalán: kik a jók és kik a rosszak?

Szappanos Gábor legújabb kötetében erre is választ kapunk, a szerző a Szentek hétköznapi csodáival ismét új vizekre merészkedett. A kisregény alcíme: Élet a végítélet után, és valóban, arról az utolsó ítéletről szól a mű, amely az Újszövetségben és sokak reményeiben él. Vagy mégsem teljesen ugyanarról? Ez a végítélet bizony nem a dogmatikatankönyvek szigorú menetét követi: az olvasó egy meglehetősen eltérő változatát ismerheti meg Krisztus második eljövetelének: voltaképpen nem is magát az eljövetelt, hanem a végítélet első napjának krónikáját a mennyei Jeruzsálemben. És ebben – a nagyon emberi Jézus mellett ‒ kiemelt szerep jut három szentnek: Szent László királyunknak, Assisi Szent Ferencnek és Aquinói Szent Tamásnak, sőt két különleges állatnak is, egy mesebeli sárkánynak és egy hölgymenyétnek. A sárkány mindenféle bonyodalmat okoz a világtörténelmet lezáró esemény menetében, hiszen lehet, hogy „tévedésből” támadt fel. Ráadásul emberi nyelven beszél, és a barlangjában olvasta Platón összes műveit…

A szerző mesterien elegyíti a hagyományos elbeszélést a posztmodern világgal, s mindamellett képes hű maradni az eredeti krisztusi tanok lényegéhez és az üdvözülés magasztosságához. Nemcsak túlvilági, de bőven e világi, érvényes megállapításokkal is találkozhatunk ezen a formabontó templomi freskón:
„A köztiszteletben álló és közismert emberek mindig kénytelenek voltak többet tűrni, mint az egyszerű pórnép. Nagyobb dicsőség jutott nekik osztályrészül, de ha buktak, a bukásuk is látványosabb volt.”

A mű formailag füzet, nem önálló kötet, de mint műalkotás mégis önálló és önmagában teljes kisregény, a Napút folyóirat Szent Lászlóval foglalkozó tematikus számába illesztve (2017: Szent László-év, ugyanis 1077-ben koronázták királlyá). A történetnek súlya, tömege és térfogata van.

Szappanos kísérletező szellemű író, aki munkássága során nemcsak egyetlen témát boncolgat, hiszen olvashattunk már tőle parasztnovellákat, művészregényt (Csőregh Márton válogatott szenvedései), ezeregyéjszakás és krúdys Szindbád-novellákat, regényeket. Individualista és beskatulyázhatatlan író, az evangéliumi Krisztus tanainak követője, de ellensége mindenféle keresztény dogmának. Csak az Úrban hisz, az őszinte hit és szeretet erejében, az isteni gondviselésben, az egyház kreálta dogmákban nem. Bár református, van benne hajlam az ellentéteket összebékítő ökumenizmusra, de a buddhista tanokat is képes befogadni, mi több, regényeiben érthetően visszaadni. Sosem tartotta ellentétesnek a Krisztus-követést a buddhista vallásgyakorlattal. Buddha és Jézus a szellemi világ és az erkölcs más és más szegmenseit állítják tanításaik fókuszába, ugyanakkor sok azonosság van köztük.

A Szentek hétköznapi csodáiban egyből a mennyek birodalmában találjuk magunkat, ami az érdekesség kedvéért nem szikrázó, giccses felhőkavalkád, hanem gigantikus üvegkocka, lebegő menny-kontinens, szürreális színpad, mintha egy Salvador Dalí-festményben sétálnánk. Koedukált túlvilág ez, ahonnan egyetlen vallás sincs kirekesztve. A történet szerint 2036-ban a Pokol Kapujának is becézett Hekla tűzhányóba csapódó Apophis kisbolygó letakarít minden életet a Földről. A bűnösöket Isten kiröpíti a semmibe, ahol magmaszigeteik, mint bárkák az ég fagyos óceánján, összetorlódnak az űrben, majd lassacskán egy új holddá tömörülnek. Ez a Pokolhold a Földről is látható, örök mementóként kering körülötte. Majd ha újra benépesül a Föld – immár csak jó emberekkel –, és felnéznek az égre az új földlakók, megpillantják a ronda kis Pokolholdat, s öröm költözik a szívükbe, amiért ők igazaknak találtattak. És fordítva: amikor a pokolfattyak az élhetetlen – hol tűzforró, hol jéghideg – holdjukról lenéznek a kék bolygóra, megbánás uralkodik el rajtuk. 
Amíg a Földön el nem tisztul a nukleáris tél, a túlélők a mennyek prémium környezetét élvezhetik, a kiválasztottak számára „van pia, van szex, hogy valamivel elüssék az időt, ám mindezért meg kell dolgozni, vetni, aratni, szüretelni, házat építeni. És tanulni.” Mert keveseknek adatott meg, hogy átlássák a világ működését, hiszen a tudás még itt is kívánatosabb a tudatlanságnál. Az elmúlt világ nagy prófétái, látnokai, művészei nehezen bírták elviselni a számukra feltáruló igazságot, de tudjuk, hogy semmi pénzért nem cserélték volna el tudásukat, tehetségüket és lelki szenvedésüket boldog és gondtalan tudatlanságra.
„Krisztus ekkor felemelte jobbját, hogy hosszú, keskeny ujjaival még nagyobb figyelemre intse hallgatóságát, és így szólt:
– Nehogy azt higgyétek, ami a földön sokáig közkeletű tévedés volt, hogy a mennyek országa a halálosan unalmas szemlélődés helye, az elviselhetetlen semmittevés színtere, valami olyan falanszterszerű »kényszerlakhely«, ahol semmi mást sem szabad tenni, mint lubickolni Isten szeretetében. Itt a mennyek országában is rendelkezni fogtok szabad akarattal, csak más szinten, mint a földi életetekben. Csupán annyi lesz a különbség, hogy rosszat nem cselekedhettek, de nem is tudtok, mert megváltozott emberek lettetek.”

A történet gerincét a sárkány és Aquinói Szent Tamás közti filozófiai vita alkotja, ahol a szerző könnyedén azonosítható szimbológiával, kifinomult humorral és átfogó teológiai tudással ábrázol. Rendszerező elme lévén, most is megpróbálja a tudományt összeegyeztetni a katolikus hitigazságokkal.

A mennybéli nagy boldogságnak azonban van egy hátulütője: könnyen elfelejthetünk szeretni. A nagy fényben leszokunk róla. Itt ugyanis hosszú eonokon át csak üdvözült lelkekkel találkozik a mennybéli polgár, részvétre nincs szükség, szenvedő embertársai, akik vele együtt a mennybe kerültek, itt már mind boldogok. Itt már nem kell, hogy megessen bárkin is az ember szíve, senki sem szorul istápolásra, segítségre, itt már senki sem elesett, itt mindent úgy áthat az isteni szeretet fénye, hogy egy idő után szinte észre sem lehet venni. Mert ami mindenütt jelen van, változatlan intenzitással, az lassan észrevehetetlenné válik. A mindent beragyogó szeretetfény teljesen megszokott, természetes közeg. És itt döbben rá az olvasó, hogy micsoda kivételes érték is a földi élet, ez az újabb és újabb leckéket kínáló iskola, ahol minden emberi cselekedetnek tétje van. Íme, egy válasz a létezés értelmére. A kör bezárult.

 

Szappanos Gábor: Szentek hétköznapi csodái. Napút, 118. melléklet, 2017

 

 

  
  
 

Rimóczi László (1979) újságíró,  a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.