Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Simon Adri: Másvirág, irgalomb – Erdős Virág: Hátrahagyott versek

 

 

 

 

Másvirág, irgalomb

„Na most akkor mondjátok meg nagyokosok mi legyen / ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen” – játszanak ma is a fülemmel azon vers kezdő- és visszatérő sorai, amely annak idején meghatározó volt számomra az erdősvirág-kép formálásában. Négy vagy öt éve került a látóterembe, már akkor azt gondoltam: ez igen! – s a véleményem azóta sem változott. A na most akkor szerencsére szerepel az itt terítékre kerülő, Hátrahagyott versek című gyűjteményes kötetben is. A szerző valahol a könyv vége felé tárja elénk azt a rendkívül széles és sokszínű társadalmi tablót, mely a megalázottak és megszomorítottak, a szerencsétlenül jártak és kisemmizettek mindennapi életét, a létért, az életben maradásért vívott küzdelmét állítja éles kontrasztba a „gazdagok”, a Magyarországon még a 21. században is feudális gyökerekkel rendelkező és azokra hivatkozó társadalmi csoportok fényűző életével, reflektorfénybe állítva a társadalmi megosztottságot, igazságtalanságot: „kinek legyen friss levegőn tartózkodni ideje / kinek teljen karcinogén cuccokkal a tüdeje / ki rágja a Cafe Picard mascarponés pitéjét / ki mossa a Szentiványi nagyságosék bidéjét”.  Áradó, ritmikusan lüktető, hosszú, rímes – sok helyütt bravúrrímes – sorokban fokozza a fokozhatatlant oldalakon át, bár a szöveg már a legelején, egy szempillantás alatt beszippant, enyém egész Budapest, alulnézetből, a húgyos-sáros aszfaltról. Közben el-elbaktat mellettem egy részvétlen polgártárs: „ki feküdjön hol itt hol ott mint a kilőtt állat / ki rándítson haladtában szemlesütve vállat”. Én vagyok a lecsúszott szenvedélybeteg is, aki küzd, amíg van ereje: „ki tegye le egyik percről másikra a piát / ki próbálja kivenni a lelencből a fiát”; „ki próbálja nem feladni végül mégis adja fel”, vagy aki a gyerekének próbál nyomorúságos körülmények közé is gyermekkort varázsolni: „ki lomizzon kisbiciklit dínókat meg törpöket”, akinek, ha jön a – többnyire megkönnyebbülést hozó – halál, nem marad más, mint a vácrátóti köztemető árka.

A kíméletlen és tűpontos társadalomábrázolás az alaptematikája Erdős Virág költészetének, akkor is, ha látszólag nincs benne közéletiség – valahol mindig megbújik a sorok közt, még a gyerekversekben is, ha másként nem, allegóriába csomagolva. Mégsem tűnik erőltetettnek a szenvedélyes rendszerkritika, mert profihoz méltón e többnyire pontosan tematizált líra nem didaktikus, pláne nem demagóg, egy pillanatra sem. E rokonszenves attitűd abból is adódik, hogy a formai virtuozitás, az a sodró, rímekben áramló, a rímelést mégis disszonáns enjambement-okkal megtörő erdősvirágos hang nem hagyja, hogy mindezt megunjam, ne akarjam tovább olvasni, ha már elkezdtem – akár azonosulni tudok politikai nézeteivel, akár nem. Kortárs miliőbe helyez mesefigurákat, például a középgeneráció által jól ismert kislányfigurát: Anni Panni kalandjai a Felismerhetetlenségig Elvarázsolt kertben – beszédes alcíme pedig: kis magyar bozót, játszva a bohózattal. Anni Panniról kiderül, hogy Erdős ideteleportálta őt a 21. századba: a krízisintervenciós Lipp László atyával akar beszélni telefonon a munkahelyén, a telefonos diszpécser a kettes gombot ajánlja megnyomni a cél érdekében, de ha magával Jézussal akarna beszélni, akkor a hármast. Közben betoppan a Texasi Kopó, Anni Panni főnöke, „egy nagydarab, vad ember, / egy meggyőződéses, technokrata Rómeó, / akibe még a Coca Cola-automata is szerelmes volt”. Anni Panni további, meglehetősen viszontagságos kalandjaiba is betekintést nyerhetünk, de minden jó, ha a vége jó, hiszen „Anni Panni boldog volt, / mert megvolt végre mindene, / és télen-nyáron flangálhatott tangában a gangon, / úgyse látott oda senki lógó nyálú idegen, / csak a Vénusz, meg a Merkúr, meg a NASA, / meg a Hold, // azoknak meg pont az ilyen lottyadt nő / az isten.” További időutazós, aktuálpolitizálós verseket találunk a Fejezetek a Mátyás-legendából ciklusban: Mátyás király, az igazságos munkavállaló; Mátyás király, az igazságos villamosszék; Mátyás király, az igazságos tőzsdecápa – és ami nem maradhat el: Mátyás király, az igazságos közteherviselés. Utóbbiból kiderül, hogy Mátyás király, azonkívül, hogy éktelen haragra gerjed egy igazságtalanság hírére, nem tesz végül semmit, csak sütkérezik tovább a rezidenciáján, issza a kávéját és szívja tovább a cigijét.

Nagy kedvencem még a szintén korábban íródott A Trabantfejű Nő: ez a vers a jómódú, mégis szorongó és magányos, középkorú, önmagát nem találó nőről készült pillanatfelvételek sora, mottója: egy Szilágyi Lenke-fotóhoz. Rákerestem a neten, ki ez a Szilágyi Lenke, és valóban trabantfeje van-e: fotográfus és érdemes művész, és engem nem emlékeztet Trabantra sem fejileg, sem sehogyan, de nem is kell szó szerint érteni a hasonlatot. A versben a Trabant metafora: a kicsit avíttas, de még viszonylag megbízhatóan működő, végül mégis a roncstelepen végző embergépé. „A Trabantfejű Nő kevéssé formatervezett, / de azt mondják, az út a cél, / akárhová vezet, // az a fő, hogy korrekt, / bátor, / nem fut el a problémáktól, / rögtön szól, ha vétkezett / (a betétlap pont elveszett, de / minden más, az rendezett)”, továbbá megtudhatjuk: „az tény, hogy sokat fogyaszt, ámde csakis / Pepsi Maxot, / s ha minden kötél szakad, néha bekap egy / Xanaxot”. A balesetet szenvedő autó hasonlatával él a gellert kapott élet felidézésénél is: „s ha időközben csődöt mond a / vértisztító / léböjt / kúra, / akkor itt már nem segít a / téli / gumi / garnitúra: // kipördül a padkára, és máris ott a bukfenc, / inni kezd és / hármasával szedi a Seduxent”. Férje is elhanyagolja, „hiába minden áldozat, / a szexuális téren nyújtott / turbó / delux / változat”, pedig megtesz mindent házasélete fellendítése érdekében, amit csak bír: „inkább fut, / meg szervizbe jár, mutatja a szelepeket, / bowden-cserét reklamál, / meg légkondit, / meg szeretetet”. De hiába minden, meg kell vonnunk a végső mérleget szegény nőről, s Erdős Virág könyörtelenül meg is teszi: „és ahelyett, hogy beszélünk a lehetséges ártalomról, / megpróbáljuk villámgyorsan / kivonni a / forgalomból, // társadalmunk egészséges klímája a tét: / a Trabantfejű Nő szennyezi környezetét!”

A költő verstechnikája egészen eredeti, legalábbis én még mástól ilyet nem láttam: mint említettem, áradó, többnyire rímelő versbeszéddel találkozunk könyve olvastán, de gyakorta és látszólag minden cél nélkül akár szavanként sorokra tördeli a rímtechnikailag egybetartozó szakaszokat is: „küzdve küzdj és / bízva bízzál / vigyázz nehogy / vissza- / hízzál” (Imperatívusz); „mise után leszavaztak / bezabáltak be is / basztak / pöri volt tán isler is / jóllakott az / isten is” (van egy ország). Mégis érezzük, hogy szerepe van ennek a fragmentálásnak, fényesebbé teszi a szavakból világló értelmet, súlyosabban koppanóvá ama történetcserepeket, melyek a fejünkre hullanak a budapesti háztetőkről. Másként pereg a budai vakolat is, mint a pesti, de világosan, élesen látjuk: pereg mind a kettő, utóbbi látványosabban, a másikat még tapasztgatják, kozmetikázzák – amíg el nem fogy a fedőfesték.

A másik „erdősvirágizmus” a rímelés formai megtörése azáltal, hogy a kötő- és egyéb, rövidebb szavakat a sor végén hagyja, vagy épp átbiggyeszti a következő sorba, mintha nem rímelne, de annyira zenél a versbeszéd, hogy ez nemhogy megakasztaná a megértést, a rímélvezetet, de plusz tartalommal tölti meg: „Tél van, nyár van, hányat írunk, / lány vagyok, vagy tudja ég, most / felhő ez vagy / bányalég, nézd, / esni fog, már lóg a lába” (Eurüdiké a renoválás alatt álló Rác fürdőben); „igaz, hogy már kicsi rám, de / az a pötty / a pizsamám” ( Elmondanám ezt néked, ha nem unnád); „Amúgy is egy kedves fészek, bár / akadnak fura részek” (A félbevágott konyha esete, avagy a konyhatündér dala). A harmadik pedig talán az az ismétléssel operáló, litániázósnak ható, önmagát eszkaláló versbeszéd, ami például az ezben érhető tetten, s ami Lackfi Jánost is megihlette nemrég az Irodalmi Jelen hasábjain: „ [ez] nem az a vers amire / ezer éve gyúrunk // ez nem az a vers ami már / általunk szól – rólunk // ez nem az a vers ami úgy / punk hogy közben időtálló // ez nem az a vers amitől / felrobban a világháló (…) ez nem az a vers amitől / felpörög a pulzus // ez nem az a vers amitől / berosál a kurzus” (ez).

A kötet hat ciklusra bomlik: Zsengék (nem kíván magyarázatot), Prózaversek (ez sem), Verses mese (szintén nem, de ugyancsak ne hagyományos mesét várjunk), Régi versek (itt vannak a nekem legkedvesebbek), Alkalmi versek és Új versek. Valójában nincs címük e ciklusoknak, hanem egy-egy ráutaló beszédaktus történik címzésükkor, eligazítás a keletkezés idejét vagy a versek jellegét illetően. Kontextuális bőség jellemzi a kötetet: Erdős Virág megidézi Örkényt, Kosztolányit, Petrit, továbbá Parti Nagy Lajost a parti kis című, tényleg egészen „partinagyos”, remek parafrázisban: „van rumbatej van vodkalács / van tyúkketrec járókarács / kabátmeleg van rózsagomb / van másvirág van irgalomb / van élesztő van inhalál / van zsilettzsúr ampullabál / van éberálom vénamély / ágytálaló van véredény”.  S ami mindenképpen említésre méltó: Virág költészetét nemcsak a szókimondó, kemény rendszerkritika, hanem az elementáris, éjfélsúlyos, szarkasztikus és blaszfémikus humor is átszövi. Egyszerre játékos és komoly, sőt komor; egyszerre desszert és a tányér szélére diszkréten kitolt mócsing; egyszerre gyermeki és véglegesen, visszavonhatatlanul felnőtt. Akit már nem lehet átverni, megvezetni, megalázni és megszomorítani többé.

A vers gyógyír a sebekre, a vers vigasztalás, a vers ígéret – és én hadd higgyek Erdős Virágnak, ha épp fürtökben lóg rólam a reményvesztettség:

ez nem az a vers ami majd / átrepít a síron – // azt még csak most / írom

Erdős Virág: Hátrahagyott versek. Magvető, 2017

 

 

  
  
 

Simon Adri (1974) költő, a Veranda Művészeti Csoportalapító tagja.

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.