Publicisztikák

Az öregedő költő fiatalodni vágyik

Megkésett utószó Géher István Anakreóni dalok című verseskötetéhez

Géher István harmadik, Anakreóni dalok című verseskötete immár a rendszerváltás után, 1996-ban jelent meg, így, bár nagyon árnyaltan, de tetten érhető benne az a történelmi-politikai-társadalmi változás is, amely a rendszerváltással ment végbe mindenki életében. Géher második kötetében a költői beszélő Catullus, az antik római lírikus modernkori alteregója, itt pedig a szerző Anakreón, az ógörög epigrammaköltő maszkjába bújik, legalábbis ami a költői éthoszt, stílus- és formaimitációt illeti, azonban tőle megszokott módon egyúttal önmaga is marad. A kötet 78 számozott és 21 számozatlan epigrammát tartalmaz, melyekben az immár idősödő költő vet számot addigi életével, tevékenységével és persze a jelennel, ami igencsak más, mint az első két kötet idejének társadalmi közege volt. 

Lágy elidegenedés

A lyukas perspektíva és a lét, mint gond

(Elekes Dóra: Dettikéről és más istenekről, Csimota Könyvkiadó, Budapest, 2016.)

1

Mi az oka a kamaszok könyvtől való „elidegenedésének”? A szakértők a meseregények oktatásból való kiszorulásával, a rosszul megválasztott, rossz életkorban olvastatott kötelező olvasmányokkal, az irodalomtudomány belépésével és bénító alkalmazásával magyarázzák a „reading for fun” (szórakozva olvasás-tanulás) eltűnését.  Ráadásul a gyerekekre ráerőszakolt tanmese-állagú szemelvények nehezen illeszthetők bele a felső tagozatos gyerekek „saját világának” építgetésébe.

2011-ben a gyermekkönyvekről tartott beszélgetésen, a Szatyor Bárban hangzott el Fenyő D. György szájából, hogy a gyereknek önértéke okán van szüksége az irodalomra, s nem azért, hogy majd felnőtt olvasó váljon belőle. Jól hangzik, de mégiscsak az lesz. Felnőtt olvasó. És hogy mennyiben marad érzékeny? Megmarad –e alanyi jogon birtokolt abszolút hallása a mesék iránti rezonancia terén? Ki tudja?

A kert önmagát álmodja újra

A bor ornamentikájában ne legyen semmi íz túl domináns. A fanyarság a száj belsejét szinte bevonja, elborítja. Az ízek kizárólag a nyelven telepednek meg. Ez az én nyelvem, uraim, amit használok jelenleg ezen a felületen. Érzik az ízét a szövegnek? A gondolat borát isszák. S amit illatban ígér a bor, vajon tudja –e  hozni ízeiben is? Ez a lényeg. Mondja a borász hölgy. Elfolyik az „írva levés”. Itt fekszik előttem az írás tiszta hústeste. Alvó gondolat-akt.  Álmában a könnye a combjára csurran. A dekonstrukció most a rések között beljebb csúszik. „Nem jól csinálják”. Suttogja az olvasólámpa. „A múltkor kagyló pozitúrát alkalmaztak és akkor hiánytalanul illeszkedhetett a csészealj és a mancs. Ettől a tradíció kötései még nem bomlottak fel.

A fordítás (tovább)fordítása(i)

Kísérlet Walter Benjamin A műfordító feladata című esszéjének, valamint Paul de Man ezen esszéhez írott kommentárjának szövegközeli (össze)olvasására

WALTER BENJAMIN: A műfordító feladata

(A primér szöveg letapogatása)

Jól ismert, paradigmatikus esszéjében Benjamin rögtön az elején elveti az ideális befogadó fogalmát, olybá tűnhet, mintha megítélése szerint a költészet nem konkrétan az olvasónak szólna, hanem önmagáért létezne – tiszta nyelvnek (Reine Sprache) nevezi.

    Tézise szerint a fordítónak túl kell lépnie azon, hogy az irodalmi műben jelenlevő közlést közvetítse. Az a fordítás, amely csak a műben megtalálható közlést közvetíti, semmiképp sem tekinthető jó fordításnak. A nyelvi megnyilatkozások bizonyos szempontból lefordíthatatlanok, egyes műveknek lényegi sajátossága a fordíthatóság, más művek azonban nem adják meg magukat a fordítás szándékának.

    A fordított szöveg olyan szöveg, mely az eredeti műhöz képest mintegy önálló életet él, hiszen keletkezését tekintve később, mint az eredeti szöveg. A fordítás saját létezését okvetlenül az eredeti mű dicsőségének köszönheti, azaz kivételes esztétikai értékének, hiszen az eredeti mű olyan szöveg, mely méltónak találtatott arra, hogy a saját nyelvi közegéből kiemelve egy idegen kultúrába emeljék át a fordítás révén.

Én-keresés, létharc, gondviselés

Horváth Tivadar Ahol út nincs… című verseskötetéről

Horváth Tivadar első verseskötete ígéretes pályakezdés. A fiatal költő látszólag nem siette el költeményei kötet formátumban történő megjelentetését, első pillantásra olybá tűnik, kiérlelt és gondosan megválogatott anyagot tár a mindenkori olvasó elé. Viszonylag ritka manapság a százötven oldalas első verseskötet, az ifjú költők többsége átlagosan ennek a felével szokott debütálni. Impozáns megjelenési forma, bár tüzetesebben megvizsgálva a szövegegyüttes talán éppen a terjedelemből fakadóan nagyon vegyes – helyenként úgy érzem, a szerző mintha egészen korai verseit is beválogatta volna első kötetébe –, ugyanakkor egy elsőkötetes poétához képest feltűnően nagy arányban vannak jelen az olyan erős versszövegek is, melyeket nehéz volna kemény kritikával illetni. 

     Jahoda Sándor: Márait mára is

                                                                                                    Rónay László:

                                                                                                    Márai Sándor újratöltve,

                                                                                                    Hungarovox Kiadó,

                                                                                                    Budapest, 2016

    Azt hiszem, Márai Sándort senkinek sem kell külön bemutatni, és persze Rónay Lászlót sem. Rónay László: Márai Sándor újratöltve című kötetét viszont – illik, sőt, kell. A kötet igen új – az idei Könyvétre jelent meg –, és figyelemreméltóan időszerű. Vannak nagy költők, írók, akiknek – eltekintve a szépirodalmi munkásságától – korabeli publicisztikája (mondjuk, hogy: újságcikkei), olyan mellbevágóan frissek és – egy régies kifejezéssel élve: – üdék, mintha épp most, a jelenben, mi több: a jelenről írták volna. Ilyen volt például Ady Endre publicisztikája. Nos, Márai Sándor művei, cikkei, gondolatai – természetesen nem mindegyik –, a ma emberét is éppúgy megszólít(hat)ják, mint a kortársait. 

A bölcs költő vallomásos feltárulkozása

Reflexiók Géher István  mi van, catullus? című verseskötetről

Géher István második, mi van, catullus? című verseskötete a Mondom: szerencséd távolság- és mértéktartó, filozofikus hangvétele után előrelépést mutat a kötetlenség és a kitárulkozás terén. A költői beszélő Catullus, az antik római lírikus bőrébe bújik, akinek életrajzáról vajmi keveset tudunk, mindössze 116 számozott verse maradt ránk, melyek igen sok értelmezési lehetőséget megengednek. Géher e kötetében 52 Catullus-verset parafrazeál, modern, XX. századi környezetbe helyezve az egy kötetnyi vers erejéig újjáélesztett antik lírikus alteregóját.   

Vass Tibor több mint egy évtizede meghatározó szereplője irodalmunknak. Már a spanyolnáthás korszak előtt is akadtak tisztelői, utánzói, sokrétű tevékenysége kezdetektől fogva feltűnést keltett szakmai körökben; azóta pedig saját összművészeti birodalmat hozott létre: fesztiválokat, kiadót, számos kötetet és kiállításokat.

Legújabb kötetét, A Nagy Bibint néhány kellemesen nyugtalanító elektronikus festménye színesíti inkább illusztratív, mint a szövegvilágokhoz mindenáron kapcsolódni akaró szándékkal. Érdekes vízjelek is feltűnnek a könyvben: címek, szövegek, oldalszámok tükröződnek a lapokon, melyeket nyomdai hibának is vélhetnénk. De kiderül, erről szó sincs, a koncepció tervezett részei.

A költő sem lép kétszer ugyanabba a folyóba

Gyimesi László Ez egy másik folyó című verseskötetéről

Legújabb verseskötetében Gyimesi László méltó módon folytatja azt a fajta költészeti hagyományt, mely korábbi verseskönyveire – s hozzáteendően elbeszélő prózájára – is jellemző volt. Következetesen kitart a közéleti-képviseleti líra tradíciójánál egy olyan korban, melyben erre a fajta nyelvi magatartásformára az irodalom fősodra látszólag kevés hangsúlyt fektet. Az Ez egy másik folyó című kötet azonban nem explicit módon, propagandisztikus vagy naturalisztikus képek és / vagy jelmondatok sora által fogalmazza meg mondanivalóját, hanem Gyimesi lírájára oly jellemző módon komplex, finoman szerkesztett képekben, halkszavú lírai megnyilatkozásokban, melyekben egyszerre vannak jelen a tájlíra tradicionális elemei, olykor a (nép)dalszerűség és a mágikus-realisztikus jelleg.

Kántor Zsolt

A roskadozó bérház, mint egy boldog élőhely

Harcos Bálint: Petya és a Tulipán

Pozsonyi Pagony, 2016.

    Tulajdonképpen két grand récit (nagyon nagy elbeszélés) van forgalomban a látható világban, mondhatni, öröktől fogva. Egyik a mese-, a hit-, és a hiedelemvilág azaz a mitológia és a kinyilatkoztatás szférája s dimenziója és maga a történő lét a másik, a praxis. És ezek, ha úgy tetszik, át-, meg átjárják, keresztezik és befonják egymást, nem párhuzamos világok tehát, hanem van közös águk, mint két egymásba folyó forrás. Van, amikor találkoznak és együtt csörgedeznek. Egybefolynak. Hol külön válnak és kövek, hegyek alatt bujdosnak.

A peremre szorult bölcs palackpostái

Esszékritika Géher István Mondom: szerencséd című kötetről

Géher István első kötete az 1980-as évek magyar költészetének igen fontos, a kortárs magyar irodalomról való korabeli gondolkodást megváltoztató darabja volt, mely most, harminc-egynéhány év múltán is megérdemli az olvasói figyelmet.

    A géheri költészetre oly jellemző, mindig és mindenhol mintegy vízjelként jelenlévő, keserédes, sokszor szomorkás hangnemet megütő, mégis játékos-ironikus alanyiság már itt, a Mondom: szerencséd verseiben is tetten érhető. Bár a kiváló formaművész Géher István, akitől elidegeníthetetlen az irodalmárság / irodalomtudósság, rengeteg kötött formát kipróbál és e kötött formák keretei között rengeteg magyar és külföldi szerzőt megidéz, számtalan maszkot magára ölt, vershangja mindig következetes marad. Az olvasónak nem lehet kétsége afelől, hogy minden maszk mögül ugyanaz a Géher István szól hozzá kissé elváltoztatott, de felismerhető hangon – a költő, az irodalomtörténész, a tanár, az ember.

Vaskos tanulmánykötet születésnapi ajándék gyanánt

Kései megjegyzések egy ünnepi tanulmánykötetről: A hermeneutika vonzásában – Kulcsár Szabó Ernő 60. születésnapjára

Miként az ilyenkor, jelentékeny tudósok kerek születésnapján lenni szokott, barátai, kollégái, tudóstársai ünnepi tanulmánykötettel ajándékozták meg a 2010-ben hatvanadik születésnapját ünneplő Kulcsár Szabó Ernő professzort. Bár a könyv megjelenése óta immár három év telt el, talán még így, kissé megkésve is megérdemel néhány bekezdésnyi megjegyzést.

    A Ráció Kiadó gondozásában megjelent, több mint hétszáz oldal terjedelmű kötetbe idestova ötven különböző irodalomtörténész írt. A könyv tanulmányai olyan témakörök szerint kerültek csoportosításra, melyekkel sokfelé ágazó életpályája során maga Kulcsár Szabó Ernő foglalkozott. Az első ilyen témakör a Hermeneutika, nyelv, történetiség címet viseli, melyben elsősorban irodalmi hermeneutikával, a megértés elméletével, illetve a történetiség aspektusával foglalkozó tanulmányok kaptak helyet, többek között Arisztotelész, Luther vagy Heidegger szövegeit továbbgondoló elméleti írások.

Jahoda Sándor: Művészi történelem (Kaiser László novelláskötetéről)

                                                                                                         Kaiser László:

                                                                                                         A fekete emberek,

                                                                                                         novellák,

                                                                                                         Hungarovox Kiadó,

                                                                                                         Budapest, 2014

    … és akkor 2014-ben megjelentek a fekete emberek… Jaj, nem úgy értem! Azt akartam mondani, hogy 2014-ben megjelent Kaiser László: A fekete emberek című novelláskötete, a Hungarovox Kiadó gondozásában. Erről van szó, semmi egyébről. Kaiser Lászlót mindazonáltal: a költőt, írót, esszéistát, nem kell külön bemutatni. Eddig már 20 kötete jelent meg, a legkülönbözőbb műfajokban. Ez, azt hiszem, önmagáért beszél – A fekete emberek azonban (potenciálisan), mindenkiért és mindenkihez.