Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Babaváró

 

Ma tudtam meg. Csak ma tudtam meg! A lényeg az, hogy úgy fest, gyerekünk lesz. Apuka leszek! Nyugalom. Csak semmi izgalom.

„Nyugodtság, műveltség.” -Mondaná higgadtan öreg barátom. Igaza van. Van még kilenc hónap felkészülni. Különben sem lehet az olyan nehéz!

Semmi különös, sokan átestek már ezen. Apa leszek! El sem hiszem!

A feleségem dolga lesz a nehezebb. Rám szinte semmi sem vár. Ha! Nyugodtan hátra dőlhetek, csak a páromat kell támogatni.

 

A hucul hercegnő

Kósa Mártinak

Huncut hercegnő jár közöttünk, ki
ravaszul kacsint és kacéran nevet
(s kinél talán a legújabb kerevet
ifjak bőréből alakíttatott ki)!...

Rebesgetik, hogy hucul pásztorlány volt
régen – libát s jerkét őrzött a réten...
Innen vitte első lovagja hegyen
fekvő kastélyába; mit hamar elunt!

 

Iskola. Természetesen magyar iskolába írattak. Az első négy osztályt kitűnővel végeztem egy apácazárdából átalakított suliban. Szerettem tanulni, főként anyámnál, aki ugyanott tanított, ahol én birkóztam a betűkkel. Egy évig jártam nála, és, esküszöm, én voltam akkor a kisherceg. Miközben otthon meg sem mertem mukkanni, az osztályban, gyakran tanítás közben is, szabadon járhattam-kelhettem, anélkül, hogy anyám megrovott volna emiatt. Kereste is a kedvem mindenki. Később, ötödiktől kezdve, annál kevésbé, nemkülönben a tanárok, akik, isten tudja, mi okból, nem igen szívleltek.

 

jönnek itt hárman

dantondantonovics
maratmaratovics
meg persze az összes lajosok

nem ajándékot hoztak

perlekedni látszanak
valami marhaságon

majd kitántorognak
látókörömből

én még maradok
a föld alatt

itt jó

hajdani barátaim
üzennek

mondják

sosem
volt ilyen pompás dolguk
sehol

 

Egy ilyen malőr nem maradhatott titokban az egyetemen. Hála a fiúknak, akik telekürtölték vele nem csak az egyetemet, de a kollégiumot is, és bizony, amiről két ember tud, azt már tudja mindenki. Nem beszélve a sok irigy csoporttársról, akik eddig is fura szemmel néztek Szonjára, de attól a naptól már rám is ujjal mutogattak, és összesúgtak a hátam mögött. A lányok már csak ilyenek. Nem úgy a fiúk! Ők aztán nem rejtették véka alá a mondandójukat, ami a szívükön az a szájukon. Sorra szólítottak le a menzán, a folyosón, az utcán, vagy ahol éppen találkoztunk. Vihogva, heccelődve ajánlatokat tettek.

- Mit szólnál egy hajnali randihoz? – így az egyik. – Nincs ugyan emeletes ágyam, de azért szívesen látlak ma éjszaka a szobámban! – kiáltott utánam egy másik csoporttársam.

 

KÖRKÖRÖS ROMOK
- Jorge Luis Borges tiszteletére

indulnom kell a folyó túlpartján
vársz rám a fehérlő romok között
leeresztett szemhéjjal úgy ahogyan
megálmodtalak ha nem talállak meg
nem létezel hányszor leromboltalak
magamban hogy újraalkothassalak
vonásról vonásra szervről szervre
ezeregy titkos éjszakán át a lelkedet
kerestem az egyetlent amely méltó
rá hogy általam kapjon helyet
a világegyetemben a dombokon
túl a távoli füstoszlopok felett felhők
gyűlnek könnyűek mint a madár mely
holdtöltekor vigasztalhatatlanul
rikolt amikor elérkezik az éjfél
indulnom kell meztelen lábnyomok
a ragacsos homokban mintha mindez
már megtörtént volna a folyó a homok
az éjféli madár és a füstfelhő a romok
felett mintha mindezt már kigondolta
volna valaki indulnom kell halaszthatatlan
kötelességem ez az álom nyújtanám
ameddig csak lehet de a folyó innenső partján
rólam álmodónak már mocorog a szemhéja
el kell jutnom hozzád mielőtt felébred

 

rászoktam a cigire. kell a tűz, a füst, kell valami durva, egy darab valóság. kell valami, hogy most legyen!

kiülök a küszöbre, rágyújtok, leszívom, szépen, simán, ahogy kell, ahogy a kölkeimtől láttam. egyre jobban megy, már két hete gyakorlok. bámulok kifele az udvarra, a kiskölkök visonganak, nem az enyémek, azok már egy másik országban élnek, ezek itt a szomszédok kölkei, vadak, barnaszeműek, iszonyú jók fociban, most is az ócska labdát rúgják, én meg odaképzelem a tüzet, pont az udvar közepére, dobok rá, ők hagyják a focit, közelebb jönnek, egymás vállát lökdösik, némelyik felnevet, ahogy nagyobbra lobban a láng, elcsendesednek, leülnek a téglákra a sufni fala mellé, egész közel. tiszta varázslat! dobok még a tűzre, had égjen, amíg éghet, ennek parazsa úgyse lesz. kigyűlnek a lakók is egyenként,sámlira, hintaágyba, vagy csak a küszöbre ülnek, az emeletiek a korlátra könyökölnek, ők is rágyújtanak, nézik a tüzet, lassú, határozott mozdulataimat

 

DAL NEKED

Kék fényárnyék
Oly érett, mint a terebélyes nyár híre
Tengeri szellő mintái reszketnek szavaidban

Menj be a hűvös szellő laboratóriumába
A nap végeztével ágaid lehajolnak
És megérinti a folyót a rajta ülő madár
Mint a háború, mely bánatot hoz
A szerelem a szív kalapácsa

A vereségek sem indítanak meg
A kard tudja, hogy nincsen éle
A felfűtöttség nyila mellett, mely kilép a sorból
Amit te életnek hívsz, vajon nem egy ismert part
Mely tárgyról tárgyra visszatükrözi tüzét?

Amit olvasok, az a te dalod
Mely zord, magas sziklákról verődik vissza
Oly régóta, tekervényes tiltott menetelésekre
Reggelig felgyújtja a vizeket
Ha egyszer elkezdődik

 

életkép a 30-as években

mint tojássárgája buggyan ki
a délutáni nap
Luftné fia, a kis hóhér
a kezem után kap

előbb ölt meg egy pókot
holnap engem öl majd meg
most tartja a főpróbát
egy nagy kenyeret szeg

Luftné kacag:
"Milyen ügyes ez a gyerek
már mindent maga csinál
nagyobb lesz, ha felnő
magánál Dolfi bácsinál!"

 

ülök a számítógép előtt, olvasom a versed, felállok, megyek egy kört, a lakásban, mosógépet pakolok, be, megint megyek, jövök, ülök a monitor előtt, a versed előtt ülök, felállok, odébb megyek, le, a mosógéphez, kiteregetek, a kertbe, megint, jövök, olvasni a versed, ma még nem ettem, ebédet kell készítenem, felállok, elindulok, a konyhába, uborkasaláta, maradt, még vasárnapról, meg kell ennem, sültkrumplival, jó, a krumplit meghámozom, felszelem, közben eszembe jut, vissza kell mennem a tetőtérbe, fel kell mennem, a szobámba, ott felejtettem, a telefonom, a számítógép mellett, tegnap is fent felejtettem, két órával később vettem észre, hívtál, talán valami baj van, nem szoktál csak úgy, felhívni, talán most is hívtál,

 

Virtuális zuhé

Az eső, mint a sav. Erősebb, mint a dudva,
nyeli a föld, szomjas a rét, ezzel nem lesz letudva.
Bugyborékos, egyre matat,
ritmusa van, illata vas.
Kopog, seper, nem alszik el,
kanálisok, kalandra fel!
Már azt gondolod, a könnyed csepeg,
csuklik a tó, sétál az est.
Nincs esernyőd, mi lesz veled?
Majd megírod, hogy elveszett.
Hogy az átázás most szürmodern,
ahogy a Lövölde tér s a Kern.
Végül megállsz, felnézel, amennyire
lehet egyáltalán a mennyeire.
Csurog a víz, olvad a szív,
a ház is szétmegy vagy csak klikkel a híd?

 

A ház nagyon kicsi volt, szinte eltűnt a gyümölcsfák között. Madarak hangoskodtak a kertben, rigók és seregélyek. Az utolsó szem cseresznye is a zúzájukba vándorol. A kutya az árnyékban hever és alszik. Ettől aztán a házat is ellophatják, nemcsak a gyümölcsöt.

 

Z. még egy kicsit járatta a motorját, hadd vegye észre mindenki, hogy hazaérkezett.

A kutya se mozdult, és ez most így volt igaz, szó szerint.

Nincs itthon senki?

 

MÁS  

Más nappalok
más éjszakák
más disszonanciák
Az idegek szövőszékein
másoknak szövünk ruhát
Megbotlunk
az ingerküszöbben
de szemünket nem felhőzi homály
tudjuk
azt utak
már nem vezetnek sehová
Zsebünkből
kilóg
a ginesüveg
megteremtjük a költészet az esőben
Elfelednénk:
bőrünk az új se lesz kevésbé feszes

 

Hallott valaki Petrozsényról? Nem? Ott fekszik valahol a Déli-Kárpátok között a Keleti-Zsil mentén. Kis bányászváros 53.000 körüli lakossal, melynek csak 11% magyar, a többi román, kis mértékben cigány és egyéb származású. Ebben a füstös, komor városban töltöttem gyermekkorom legboldogabb s egyben legboldogtalanabb éveit. Kissé sablonosan fogalmazva, itt voltam először szerelmes, nyiladozott az eszem, és tanultam meg, hol a helyem a világban.

Szülők, nagyszülők, testvérek. A legtöbben tisztelik, szeretik egymást. De hogy a mi családunk is szerette, abban már csöppet sem vagyok bizonyos.

– Lefeküdni! Szarinkó, mars az ágyadba!

 

Szerelmem, kis hülye

tudja kedves, magában a hibátlan élete,
ami vonzza a szemeket.
merthogy látszik ám, mindig
napra rakja a cserép virágot,
pornócsatornástul fizeti a kábeltévét,
és a függönye is ott vet ráncot,
ahol a feng shui kívánja.
meg, ahogy a jegyemet vizsgálja,
közben fikázza a filmet,
mire befizettem magam,
majd, hátrafelé kissé sárguló,
szabályozott fogsorával ívet harap
a fánkba, mit kezemből kapott ki az imént,

 

Legalább félórája keringek a boltban, öt darab, gyanúsan fényes héjú étkezési paprikával a kosaramban. Vissza-visszatérek a zöldségespulthoz, nem merek nagyon eltávolodni, mert tudom, hogy akartam még itt valahol valamit, csak nem jut eszembe, hogy mit. De ha az üzlet belseje felé indulok, elveszek, végleg elfelejtem. Tudom, olvastam erről, úgy vannak kialakítva, hogy csak rohangáljunk, mint a kísérleti patkányok a labirintusban, közben összevásároljunk mindenféle okosan elhelyezett terméket, aztán otthon meg nem értjük, hogyan felejthettük el a papírzsepit.

Most éppen nem érek rá azon gondolkodni, mit is akartam még, mert azon gondolkodom, meddig húzza. Hetek vagy hónapok. Mennyit adok neki? Így magamban, mennyit tippelek. Alig tudott fellépni a villamos harmadik lépcsőfokára. A mi kerületünkbe nem jutott még el az akadálymentesítés. Dekompenzált szívelégtelenségre gyanakszom különben, cor pulmonale, így ránézésre. Vajon látom-e még ezen a vonalon?

Nincs értelme gondolkodnom felőle, ha nem látom többé, ami elég valószínű, úgysem fogom tudni, miért. Nem is ismerem, semmit sem tudok róla.

 

Feszültség  

Kezében csúzli.
Meg fogja húzni.
A gumi feszül,
a kő kirepül.  

Valahol halál.
Valahol álom.
Valahol semmi,
de nem találom.

 

Üvöltöttek a Liget farkasai. Vérben forgott a szemük, habzott a szájuk, szőrszálaik égnek álltak, félelmetesen vicsorogtak. Csabaspori azonban hajthatatlan volt. A farkasok körülvették. Ő továbbra is mozdulatlanul, sőt rendíthetetlenül állt a kohósalakkal kevert, döngölt fekete földön. Kinyújtott kézzel és rezzenéstelen arccal mutatott a kissé elmosódott fehér foltra. Tizenegyes!

Nyika, a Népligeti Farkasok kijevből honosított szovjet csere egyetemistája és egyben csapatkapitánya, előbb a társakat próbálta csitítani, majd a szelíd tekintetű, ám bismarcki akaratú játékvezetőt puhítani. Mindkettőt hiába. A Margithíd FC centere már letette a mészfoltra a labdát. A farkasok végül valamelyest lecsillapodtak. Kapusuk, nomen est omen, farkasszemet nézett a Margithíd ítéletvégrahajtójával. A többiek – ki-ki vérmérséklete szerint – vagy elfordították fejüket, vagy csöndesen fohászkodtak, vagy még csöndesebben káromolták Csabaspori legközvetlenebb fölmenőit. Utóbbit nem is csöndesen, inkább teljesen hangtalanul, a labdarúgóknak (ha amatőrökről van is szó) azzal a belső monológjával, amelyet egyforma átéléssel adnak elő a világ minden kis és nagy futballszínpadán, a Maracana betonteknőjétől az Főgép földes edzőpályájáig. Belső monológban anyáztak, mert egyrészt tartottak a játékvezetők híresen éles – még a Siketek FC Könyves Kálmán körúti házibajnokságán is tökéletesen működő – hallásától, másrészt meg egyszerűen tisztelték Csabasporit. Holott első ránézésre nem sok tisztelnivaló akadt rajta. Úgy festett, mint egy derék, a mozgalomban őszült és kopaszodott, madárcsontú pártaktivista, akinek mindennapjai az MHK (Munkára Harcra Kész)-kommunista szombat-brigádverseny marxista Bermuda-háromszögben mandínereztek az elmúlt harmincöt évben. (Még ha ez a sejtelmes bermudai dimenzió aligha egyeztethető is össze a dialektikus materializmussal). Csabaspori nemcsak úgy nézett ki, mint egy mozgalmár. Valójában is az volt. Az eszmébe vetett hitét megrendíteni semmi nem tudta. Fölülírni is csak egyvalami.

 

a nők tudnak valamit
igazán szívből
gyűlölni
van mit

vagy csak úgy zsigerből
kényszerből szükségeltetik
éltető momentum

talán szeretni is jobban

féktelen szaporodás
pindurka érzelem
hitvány borzongás

vagy valami
egészen más

 

OTTHON

Belém költöztél.
Nyugodtan kiteheted
a házszámot homlokomra,
és kérheted ide a leveleidet.
Érezd magad otthon.
Akassz képeket a falra,
tévézhetsz, vagy olvashatsz
késő estig a kislámpánál.

Ha alszol, lehunyt szemhéjam
őrzi álmod,
a reggel gyengéd fényeit
lassan nyíló szempilláim
engedik be ablakodon.

De ha elmész, kérlek
ne maradj sokáig.
A lakás rosszul tartja
a meleget.

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal