VideóVállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona Az Erdély TV videója Keresés a honlapon: |
SzépirodalomBabaváró
Ma tudtam meg. Csak ma tudtam meg! A lényeg az, hogy úgy fest, gyerekünk lesz. Apuka leszek! Nyugalom. Csak semmi izgalom. „Nyugodtság, műveltség.” -Mondaná higgadtan öreg barátom. Igaza van. Van még kilenc hónap felkészülni. Különben sem lehet az olyan nehéz! Semmi különös, sokan átestek már ezen. Apa leszek! El sem hiszem! A feleségem dolga lesz a nehezebb. Rám szinte semmi sem vár. Ha! Nyugodtan hátra dőlhetek, csak a páromat kell támogatni. A hucul hercegnő Kósa Mártinak Huncut hercegnő jár közöttünk, ki Rebesgetik, hogy hucul pásztorlány volt Iskola. Természetesen magyar iskolába írattak. Az első négy osztályt kitűnővel végeztem egy apácazárdából átalakított suliban. Szerettem tanulni, főként anyámnál, aki ugyanott tanított, ahol én birkóztam a betűkkel. Egy évig jártam nála, és, esküszöm, én voltam akkor a kisherceg. Miközben otthon meg sem mertem mukkanni, az osztályban, gyakran tanítás közben is, szabadon járhattam-kelhettem, anélkül, hogy anyám megrovott volna emiatt. Kereste is a kedvem mindenki. Később, ötödiktől kezdve, annál kevésbé, nemkülönben a tanárok, akik, isten tudja, mi okból, nem igen szívleltek. jönnek itt hárman dantondantonovics nem ajándékot hoztak perlekedni látszanak majd kitántorognak én még maradok itt jó hajdani barátaim mondják sosem Egy ilyen malőr nem maradhatott titokban az egyetemen. Hála a fiúknak, akik telekürtölték vele nem csak az egyetemet, de a kollégiumot is, és bizony, amiről két ember tud, azt már tudja mindenki. Nem beszélve a sok irigy csoporttársról, akik eddig is fura szemmel néztek Szonjára, de attól a naptól már rám is ujjal mutogattak, és összesúgtak a hátam mögött. A lányok már csak ilyenek. Nem úgy a fiúk! Ők aztán nem rejtették véka alá a mondandójukat, ami a szívükön az a szájukon. Sorra szólítottak le a menzán, a folyosón, az utcán, vagy ahol éppen találkoztunk. Vihogva, heccelődve ajánlatokat tettek. - Mit szólnál egy hajnali randihoz? – így az egyik. – Nincs ugyan emeletes ágyam, de azért szívesen látlak ma éjszaka a szobámban! – kiáltott utánam egy másik csoporttársam. KÖRKÖRÖS ROMOK indulnom kell a folyó túlpartján rászoktam a cigire. kell a tűz, a füst, kell valami durva, egy darab valóság. kell valami, hogy most legyen! kiülök a küszöbre, rágyújtok, leszívom, szépen, simán, ahogy kell, ahogy a kölkeimtől láttam. egyre jobban megy, már két hete gyakorlok. bámulok kifele az udvarra, a kiskölkök visonganak, nem az enyémek, azok már egy másik országban élnek, ezek itt a szomszédok kölkei, vadak, barnaszeműek, iszonyú jók fociban, most is az ócska labdát rúgják, én meg odaképzelem a tüzet, pont az udvar közepére, dobok rá, ők hagyják a focit, közelebb jönnek, egymás vállát lökdösik, némelyik felnevet, ahogy nagyobbra lobban a láng, elcsendesednek, leülnek a téglákra a sufni fala mellé, egész közel. tiszta varázslat! dobok még a tűzre, had égjen, amíg éghet, ennek parazsa úgyse lesz. kigyűlnek a lakók is egyenként,sámlira, hintaágyba, vagy csak a küszöbre ülnek, az emeletiek a korlátra könyökölnek, ők is rágyújtanak, nézik a tüzet, lassú, határozott mozdulataimat DAL NEKED Kék fényárnyék Menj be a hűvös szellő laboratóriumába A vereségek sem indítanak meg Amit olvasok, az a te dalod életkép a 30-as években mint tojássárgája buggyan ki előbb ölt meg egy pókot Luftné kacag: ülök a számítógép előtt, olvasom a versed, felállok, megyek egy kört, a lakásban, mosógépet pakolok, be, megint megyek, jövök, ülök a monitor előtt, a versed előtt ülök, felállok, odébb megyek, le, a mosógéphez, kiteregetek, a kertbe, megint, jövök, olvasni a versed, ma még nem ettem, ebédet kell készítenem, felállok, elindulok, a konyhába, uborkasaláta, maradt, még vasárnapról, meg kell ennem, sültkrumplival, jó, a krumplit meghámozom, felszelem, közben eszembe jut, vissza kell mennem a tetőtérbe, fel kell mennem, a szobámba, ott felejtettem, a telefonom, a számítógép mellett, tegnap is fent felejtettem, két órával később vettem észre, hívtál, talán valami baj van, nem szoktál csak úgy, felhívni, talán most is hívtál, Virtuális zuhé Az eső, mint a sav. Erősebb, mint a dudva, A ház nagyon kicsi volt, szinte eltűnt a gyümölcsfák között. Madarak hangoskodtak a kertben, rigók és seregélyek. Az utolsó szem cseresznye is a zúzájukba vándorol. A kutya az árnyékban hever és alszik. Ettől aztán a házat is ellophatják, nemcsak a gyümölcsöt.
Z. még egy kicsit járatta a motorját, hadd vegye észre mindenki, hogy hazaérkezett. A kutya se mozdult, és ez most így volt igaz, szó szerint. Nincs itthon senki? MÁS Más nappalok Hallott valaki Petrozsényról? Nem? Ott fekszik valahol a Déli-Kárpátok között a Keleti-Zsil mentén. Kis bányászváros 53.000 körüli lakossal, melynek csak 11% magyar, a többi román, kis mértékben cigány és egyéb származású. Ebben a füstös, komor városban töltöttem gyermekkorom legboldogabb s egyben legboldogtalanabb éveit. Kissé sablonosan fogalmazva, itt voltam először szerelmes, nyiladozott az eszem, és tanultam meg, hol a helyem a világban. Szülők, nagyszülők, testvérek. A legtöbben tisztelik, szeretik egymást. De hogy a mi családunk is szerette, abban már csöppet sem vagyok bizonyos. – Lefeküdni! Szarinkó, mars az ágyadba! Szerelmem, kis hülye tudja kedves, magában a hibátlan élete, Legalább félórája keringek a boltban, öt darab, gyanúsan fényes héjú étkezési paprikával a kosaramban. Vissza-visszatérek a zöldségespulthoz, nem merek nagyon eltávolodni, mert tudom, hogy akartam még itt valahol valamit, csak nem jut eszembe, hogy mit. De ha az üzlet belseje felé indulok, elveszek, végleg elfelejtem. Tudom, olvastam erről, úgy vannak kialakítva, hogy csak rohangáljunk, mint a kísérleti patkányok a labirintusban, közben összevásároljunk mindenféle okosan elhelyezett terméket, aztán otthon meg nem értjük, hogyan felejthettük el a papírzsepit. Most éppen nem érek rá azon gondolkodni, mit is akartam még, mert azon gondolkodom, meddig húzza. Hetek vagy hónapok. Mennyit adok neki? Így magamban, mennyit tippelek. Alig tudott fellépni a villamos harmadik lépcsőfokára. A mi kerületünkbe nem jutott még el az akadálymentesítés. Dekompenzált szívelégtelenségre gyanakszom különben, cor pulmonale, így ránézésre. Vajon látom-e még ezen a vonalon? Nincs értelme gondolkodnom felőle, ha nem látom többé, ami elég valószínű, úgysem fogom tudni, miért. Nem is ismerem, semmit sem tudok róla. Feszültség Kezében csúzli. Valahol halál. Üvöltöttek a Liget farkasai. Vérben forgott a szemük, habzott a szájuk, szőrszálaik égnek álltak, félelmetesen vicsorogtak. Csabaspori azonban hajthatatlan volt. A farkasok körülvették. Ő továbbra is mozdulatlanul, sőt rendíthetetlenül állt a kohósalakkal kevert, döngölt fekete földön. Kinyújtott kézzel és rezzenéstelen arccal mutatott a kissé elmosódott fehér foltra. Tizenegyes! Nyika, a Népligeti Farkasok kijevből honosított szovjet csere egyetemistája és egyben csapatkapitánya, előbb a társakat próbálta csitítani, majd a szelíd tekintetű, ám bismarcki akaratú játékvezetőt puhítani. Mindkettőt hiába. A Margithíd FC centere már letette a mészfoltra a labdát. A farkasok végül valamelyest lecsillapodtak. Kapusuk, nomen est omen, farkasszemet nézett a Margithíd ítéletvégrahajtójával. A többiek – ki-ki vérmérséklete szerint – vagy elfordították fejüket, vagy csöndesen fohászkodtak, vagy még csöndesebben káromolták Csabaspori legközvetlenebb fölmenőit. Utóbbit nem is csöndesen, inkább teljesen hangtalanul, a labdarúgóknak (ha amatőrökről van is szó) azzal a belső monológjával, amelyet egyforma átéléssel adnak elő a világ minden kis és nagy futballszínpadán, a Maracana betonteknőjétől az Főgép földes edzőpályájáig. Belső monológban anyáztak, mert egyrészt tartottak a játékvezetők híresen éles – még a Siketek FC Könyves Kálmán körúti házibajnokságán is tökéletesen működő – hallásától, másrészt meg egyszerűen tisztelték Csabasporit. Holott első ránézésre nem sok tisztelnivaló akadt rajta. Úgy festett, mint egy derék, a mozgalomban őszült és kopaszodott, madárcsontú pártaktivista, akinek mindennapjai az MHK (Munkára Harcra Kész)-kommunista szombat-brigádverseny marxista Bermuda-háromszögben mandínereztek az elmúlt harmincöt évben. (Még ha ez a sejtelmes bermudai dimenzió aligha egyeztethető is össze a dialektikus materializmussal). Csabaspori nemcsak úgy nézett ki, mint egy mozgalmár. Valójában is az volt. Az eszmébe vetett hitét megrendíteni semmi nem tudta. Fölülírni is csak egyvalami. a nők tudnak valamit vagy csak úgy zsigerből talán szeretni is jobban féktelen szaporodás vagy valami OTTHON Belém költöztél. Ha alszol, lehunyt szemhéjam De ha elmész, kérlek |