Videó

Hétvári Andrea: Esti vetítés




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Karap Ágnes: Szerelem

 

Tompa puffanásra ébredt. Nem, nem eshetett le megint!

Oldalra fordult, könyökére támaszkodva próbálta feltolni elnehezült törzsét az ágyban, – csak most ne essen ki, miért is nem kötöztem le éjszakára, ahogy Magdika ajánlotta? Az ágy szélén ülve erőt gyűjtött a felálláshoz. Nyöszörgést hallott a szomszédos szobából. A két szobát összekötő ajtót mindig nyitva hagyta, de a kis lámpát lekapcsolta. Csak az ablak előtt álló köztéri kandeláber függönyök közt beszűrődő fénye rajzolta körbe a földön fekvő, magatehetetlen testet. Az idős, vékony asszony kétségbeesetten állt a férje felett.

Hogyan teszem vissza az ágyba? – a ziháló légzést hallva tudta, még él, – jó, hogy odatoltam a szivacsot az ágy elé!

Felkapcsolta a lámpát, és megpróbált lehajolni hozzá. A derekából a gerincidegeken végighasító éles fájdalom jelezte, hogy már nem ő irányít. Teste megpróbált engedelmeskedni az agy parancsának, de ez csak annyira volt elég, hogy az ágy mellé készített székre roskadjon.

– Apukám, jól vagy? – simogatta a barázdált, lesoványodott, néma arcot. Nem jött felelet. Ahogy az agyvérzés óta egyszer sem.

– Kisöregem, most mi legyen? – kérdezte hangosan, ahogy az utóbbi időben egyre többször.

Felállt, lehúzta az ágyról a paplant és betakargatta. Kicsoszogott az előszobába, állított a termosztáton. Még a lánya szereltette fel a nyáron, amikor az apját jött meglátogatni. Ausztráliában él, ahogy a két unoka is, ritkán fordulnak meg itthon. Még jó, hogy Magdikára rátaláltak, a fiatalos, nyugdíjas ápolónő minden nap jön. Lefürdeti, átpelenkázza a magatehetetlen férfit, ágyat húz, takarít. A lánya fizeti. Az ebédet is elintézte, a szomszédos iskolából hozatják. Az otthont is el akarta, meg az elfekvőt, de ő nemet mondott. Megígérte a férjének, hogy hazahozza, ha úgy esik.

Visszament a szobába, a gyógyszeres fiókból morfin tapaszt vett elő. Ránézett az órára. Este 10 körül ragasztotta fel az előzőt, mielőtt lefeküdt. Hajnali kettő volt. Egyre rövidebb ideig volt elég a gyógyszer, de erre a fiatal, ambiciózus orvos az onkológián figyelmeztette.

– Edit néni, tessék aláírni a műtétet, így csak fél év, többet nem ígérhetek…

– És a férjem? – kérdezte csendesen.

Lányi doktor már éppen válaszolt volna, a lehetséges alternatívákat akarta sorolni, de ahogy Edit néni szemébe nézett, rájött, felesleges vitatkoznia ezzel a szelíd határozottsággal.

– Én nem lehetek beteg, doktor úr! – mondta és mosolyogva elköszönt.

Ennek öt hónapja – gondolta, miközben felragasztotta a tapaszt. A nyitott fiókban ott hevertek a morfin ampullák is a tűkkel, Lányi doktor írta föl neki, arra az esetre, ha a tapasz már nem segítene. Megérintette a fiolákat, aztán a földön fekvőre nézett.

– Milyen kicsi lett! – csodálkozott rá a megroskadt testre, és erről rögtön a megismerkedésük jutott eszébe, 57-ben, a szakszervezeti szilveszteren, ahová ő Tóth Ádival ment. Feri akkor még új volt az üzemben, nem nagyon ismerték, csak úgy hívták, a langaléta. Majd két méter magas volt. Akkor este csak állt a táncparkett szélén, míg ő Tóth Ádival táncolt, és csak nézett és nézett, nem lehetett nem észrevenni, míg a dühös Ádi, nesze, a tied! – felkiáltással odaperdítette neki. Ő meg felnézett erre a magas fiúra és tudta, hogy többet nem akar senki mással táncolni ezen a földön.

Megigazította a férjén a takarót, és végigsimított a sovány karon. – Milyen erős volt! – mosolygott és a hajdúszoboszlói nászút villant át benne, ahol érkezéskor Feri a recepciónál, a csodálkozó portás előtt felkapta, és három emeletet szaladt vele a szobájukig.

És az 58-as nagy tél, a lányuk születése! Nem közlekedtek a villamosok a városban, a derékig érő hóban egy szánkón húzta az asszonyt a János kórházig, azt hitte, ott szül meg a járda szélén, de Feri csak húzta-húzta, nem állt meg vele. Sohasem felejti el, sohasem.

Körbenézett a szobában. Mennyi bútoruk van, hova teszi majd őket a lánya? Az első lakásuk üres szobájának képe villant fel benne, amit hat év albérletei után utaltak ki nekik, és ahol az első éjszakát a földön fekve, egy matracon töltötték, mert ágyra nem volt pénzük.

Halk nyöszörgés riasztotta fel gondolataiból, tekintete a szekrényre tévedt. A fiókot nézte hosszan. – Mi lesz velünk?

Odament, kivette a két tűt és a morfin ampullákat. Felszívta a gyógyszert, majd az injekciókat maguk mellé készítette. A férje mellé feküdt szorosan, megcsókolta lecsukott szemhéját, a homlokát, kiszáradt száját. Arra gondolt, milyen jó lenne, ha mégegyszer kinyitná a szemét és ránézne.

Úgy, ahogy először, ott, azon a szilveszteren.

  
  
 

Karap Ágnes

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.