Videó

A Marosvásárhelyi Rádió hangfelvétele




Keresés a honlapon:


Balázs Csilla Kinga: A galamb

 

(„I hope someday you’ll join us

And the world will be as one”)

 

Közönséges, szürke, városi galamb volt, az a szemtelen fajta, ami csapatokba verődve lepi el a járdát a cipőd orrától néhány centire, és bosszús megtorpanásra késztet, mindig olyankor, amikor ziháló tüdővel rohansz a munkahelyed felé, igaz, te mindig rohansz, ziháló tüdővel, a munkahelyed felé, imagine no possesions, i wonder, if you can…. Rohansz, mert az ügyeskedő lógás és a trehány, összecsapott munka néha még megbocsátható, de a késés bűn, főbenjáró, látványos, dokumentálható bűn, ami azonnali munkahelyvesztést von maga után, és ez a te esetedben egyenlő lenne a hajléktalansággal és az éhhalállal, wisst ihr, wie einfach es ist, ohne Geld zu leben, man muss nur Brenneseln essen[1] [2], micsoda képtelenség….(?)

Az a fajta galamb volt, ami mostanában egyre gyakrabban repül el fölötted, annyira közel, hogy ha nem húznád be ijedten a nyakad, teste a hajadat súrolná. „Lépten-nyomon megalázzák az embert” – gondolja UP ingerülten, de kíváncsian követi szemével a madár célirányos röptét a fekete felhők mögül előbukkanó nap reflektorként pásztázó lézerfényeibe.

Erős szél fúj, de legalább nincs hideg, utoljára néhány héttel ezelőtt, UP születésnapján volt ilyen idő, aznap délelőtt UP a szeme sarkából egész délelőtt azt bámulta, mintha már több ezer éve tenné, hogyan harapja odafönt egymást a fény és az árnyék, hányszor születik meg a lélek, és egy életen belül vajon hányszor teremti újra önmagát a tudat, vajon hányszor frissül fel a szellem? Így töprengett UP.

Azt mondják, a galambok nem töprengenek, de mert nem vagyunk az ő bőrükben, nem tehetünk ilyen kijelentéseket, legfeljebb elgondolkodva figyelhetjük, milyen meglepően sebesen, már-már pánikszerű szárnycsapkodással halad ez a galamb az ég felé: érthetetlen az elszántság és az éles hang, ami időnként kiszakad a forró pihékkel borított, lüktető madártorokból: egyszerre turbékolás és vijjogás, mintha vércse vagy sólyom bukkant volna fel a betonnal, üveggel és acéllal modernizált, historikus császárváros enyhén emelkedő, hepe-hupás utcái fölött. „Bukórepülés az ég felé. Felfelé zuhanás” – gondolja UP, no hell below us, above us only sky.

Mintha a gondolatok és a megérzések láthatatlan, sodort szálai kötnék össze agyuk receptorait, a magasban öklömnyi folttá zsugorodó madár hirtelen mindkét szárnyát széttárja, ráfekszik egy alábukó légörvényre és lassan pörög lefelé, a szél láthatatlan spirálja mentén. Alles ist so unendlich einfach, alles ist so unendlich schön[3].

Keskeny gyalogoshíd köti össze a metró bejáratát és a játszótérbe torkolló utcát, ahol UP hetente ötször oda-vissza elhalad. Mielőtt rálép, padon üldögélő, gyerekkocsikat tologató csadoros asszonyok, ráérősen pöfékelő férfiak és visongva rohangáló gyerekek között kell utat vágnia, warum darf ein Mensch, so wie eine Blume nicht das tun, was ihm entspricht.[4]

A változatosság és a sokszínűség mágikus, honvágykeltő hídja ez – UP így nevezi –, mert azon a kovácsoltvas korlátokkal szegélyezett, autóút fölé feszített betoníven, ég és föld között, UP-ot a metróból ki-, a metróba beáramló embermassza, az elővillanó, majd tovasuhanó keleti, ázsiai, afrikai, európai szempárok kavalkádja arra emlékezteti, hogy Nonsens[5]: a világ boldogabb felén rohan ugyan a munkahelye felé, hogy el ne késsen – mert a késés főbenjáró, látványos, dokumentálható bűn –, de Kelet-Európa és a Balkán – furcsa módon – nagyon közel van. Olyan közel, mint a por és a porban szétdobált csikkek és a porba taposott, szétköpködött maghajak, olyan közel, mint a Mária-képet szorongató, fejét a járdához verdeső, térdeplő koldusasszony, akire a tömeggel sodródó, galambot szemlélő UP véletlenül majdnem rátapos.

A koldusasszony nem néz UP-ra, fáradhatatlanul hajlong előre-hátra, levegőt sem véve igyekszik túlharsogni a zajt, a híd másik végén óbégató társát (ellenőrét?) és a híd közepén gitárját pengető srácot. UP egyszer megkérdezi a fiút, hogy mindig John Lennont játszik-e, és a válasz akcentusából következtet arra, hogy a fiú, bármilyen meglepő, osztrák, sőt tősgyökeres bécsi, you may say I’m a dreamer, but I’m not the only one. Imagine.

Az angol szavak, no need for greed or hunger, összekeverednek a koldusok román, cigány, német szavakból összerakott kántálásával, azzal az álszent hit, a kínos zavar vagy a szánalom aprópénzeire sóvárgó halandzsanyelvvel, amit UP gyerekkora óta jól ismer, de amit a fejlett Nyugat csak a boszniai háborúk idején hallhatott először, eleinte csak a közkedvelt turisztikai célpontok, a katedrálisok és a templomok bejáratánál, und alles das, was die Religionen und die Dogmen und die verschiedenen politischen Richtungen versprechen, das ist alles Nonsens[6].

– Nu tie rusine, nem szégyelled magad?! – 1991-ben, Berlinben, a Vilmos emléktemplom lépcsőin megtorpanó UP még megütközve tette fel ezt a kérdést a nagy papírtábla láttán, amin az ákombákom betűk németül hirdették, hogy a mögötte jajgató, a kérdés hallatán UP-ra rettenetes átkokat szóró, szintén Mária-képet szorongató, szintén román koldusasszony „bosnyák menekült”.

„2014-et írunk, néhány nap múlva Karácsony, nothing to kill or dye” – gondolja a loholó UP, és bedob egy 50 centest a fémdobozba. Szótlanul, mert most már tudja, amit 1991-ben még nem tudott: hogy amit ez az asszony csinál, a véget nem érő kántálás, a monoton hajlongás a szélben és a porban, ez munka, és mint minden munkának, valószínűleg ennek is más aratja le a hasznát, valaki, aki Buzescuban vagy Bánffyhunyadon építgeti giccsesnek és felháborítónak titulált cigodáit, a balkáni romantika arab, kínai, japán, török építészeti stílusjegyeiből összefabrikált roma palotáit, melyek csillogó bádogtetejükkel, BMW- és Mercedes-logókkal díszített tornyocskáikkal túlméretezett karácsonyfákként állítanak örök mementót az istenített, sóvárgott nyugati jólét delejes erejének és vakító lidércfényének.

– Párhuzamos, alig átjárható, morális értékeit tekintve mégis hasonló világokban élünk, a különbség legfeljebb a módszerek és az elnevezések leegyszerűsített vagy rafináltan álcázott változataiban érhető tetten – gondolja UP –, háború ez, békeidőben, man will sofortige Leistung, die auf Raubbau beruht.[7] Ami az egyik világban kolduskalap, az a másikban a rendszer fenntartásához szükséges szegények és menekültek igénylőpapírja. Ami az egyikben aprópénzt odahajító, gyors mozdulat, az a másikban reflektorfényben tündöklő „jó” emberek karitatív, de mindenképpen a rendszert fenntartó akciója. Ami az egyikben munkára serkentő bot és korbács, az a másikban zsarolás és félelemgerjesztés, ami az egyikben kurvaság, striciség, az a másikban kínos titkokat cipelő, megélhetési szeretők intézményesített házassága vagy együttélése, ami az egyikben tolvajkodás, az a másikban pályázati pénzekkel való visszaélés, ami az egyikben részvétlen durvaság, az a másikban udvarias mosollyal leplezett, hideg közöny, ami az egyikben haszonszerzésből elkövetett gyilkosság, az a másikban a mesterien megideologizált, alattomos hatalmi törekvések ravatalán kinyújtóztatott hősiesség, wenn der Normalzustand zur Perversion wird, ist das Perverse normal.[8]

UP mindenesetre örül, hogy most nem lát sem csonkolt kezet, sem kifacsart lábat, sem meztelen női mellre szorított, félájult csecsemőt. A tömeg egyhangúan sodródik a metró emeletes aluljárója felé, az emeletek között csigavonalban haladnak a fáradhatatlanul zúgó, keringő mozgólépcsők felé, wenn sich eine Spirale von außen nach innen entgegengesetzt dem Uhrzeiger dreht, ist es ein guter Tod; wenn sie sich nach innen im Uhrzeigersinn dreht, ist es ein schlechter Tod. Auf der südlichen Hemisphäre ist es umgekehrt.[9]

UP elhagyja a Mária-képet szorongató koldusasszonyt, lassít, majd ijedten megáll. Figyelmét most már teljesen leköti a galamb: az, mintha egyszerre lenne küldönc és üzenet, nyílsebesen közelít az autóút fölött lebegő hídhoz, egyenesen UP felé, tesz néhány kört a feje körül, olyan közel, hogy szinte súrolja a haját. Up behúzza a nyakát, majd fellélegzik, mert a galamb izgatott szárnycsapkodással újra nekivág a sötéten gomolygó felhők mögül fáklyaként fellobogó Napnak.Ich glaube, der Akt des Lebeneinhauchens in eine tote Materie vollzieht sich in Spiralform”[10]. UP akadályozza a tempót, néhányan lelassítanak körülötte, követik a tekintetét, de nem veszik észre a magasban öklömnyi, szürke folttá zsugorodó madarat, a kitárt szárnyakat és a zuhanást egy láthatatlan spirál körül. Wenn die Spirale sich nach außen im Uhrzeigersinn dreht, ist es eine schlechte Geburt, wenn sie sich nach außen entgegengesetzt dem Uhrzeiger dreht, ist es eine gute Geburt.[11] A tömeg, die graue Menschenmarschkolonne[12] továbbsiet, az emberek bosszúsak, mert nem láttak semmi szenzációt, de a megtorpanásukkal veszítettek néhány másodpercet és nem akarnak elkésni, was braucht ein Mensch, um glücklich zu sein…[13]

UP megint el fog késni, megbabonázva ácsorog a híd tetején, lassan eggyé válik a szélörvényre bukó madárral, miközben kristálytisztán hallja a gitározó fiú, a koldusok, a metró és az autók mákszemként pergő zajfüggönyén túl a levegő apró hullámlovasának torkából kiszakadó rikoltást, a repülés, a játék és az öröm felszabadult, eksztatikus hangjait… das Paradies ist ja da, wir machen es nur kaputt.[14]

 


[1] A német mondatok Hundertwasser-idézetek.

 

[2] „Tudjátok ti, milyen egyszerű pénz nélkül élni, csak csalánt kell enni.”

 

[3] „ Minden olyan végtelenül egyszerű, minden olyan végtelenül szép.”

 

[4] „Miért nem teheti azt az ember, akár a virág, ami neki megfelelő?”

 

[5] Nonszensz.

 

[6] És minden, amit a vallások és a dogmák és a különböző politikai irányzatok ígérnek, ez mind nonszensz.

 

[7] Azonnali teljesítményt akarunk, ami rablógazdálkodáson alapul.

 

[8] „Amikor a normalitás állapota perverzióvá válik, a perverz a normális.”

 

[9] „Ha a spirál kívülről befelé, az óramutató járásával ellentétes irányba forog, az jó halált jelent; ha az óramutató járásával megegyezően forog befelé, az rossz halált jelent. A déli féltekén mindez fordítva történik.”

 

[10] „Azt hiszem, az élet belehelése a halott anyagba spirálformában történik.

 

[11] Ha a spirál kifelé, az óramutató járásával megegyező irányba forog, az rossz születést jelent, ha befelé, az óramutató járásával ellentétes irányba forog, az jó születést jelent.”

 

[12] Szürke, menetelő embercsoport

 

[13] Mi kell egy embernek ahhoz, hogy boldog legyen

 

[14] De hisz itt van a Paradicsom, csak mi tönkretesszük

  
  

Megjelent: 2016-01-20 17:00:00

 

Balázs Csilla Kinga (1969)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.