VideóVállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona Az Erdély TV videója Keresés a honlapon: |
SzépirodalomCsak a kezemben kellett volna bíznod K. például mindig azt hazudta, hogy Sashalmon lakik. Valójában nagyiccei volt, de ezt annyira szégyellte, hogy inkább vállalta: egy megállóval tovább utazik, Sashalomig, ha véletlenül belvárosi ismerőssel utazik a HÉV-en, mert Nagyicce nem derülhet ki, az annyira ciki. Fura az elővárosi emberek lelkülete. A strandra elővárosiak jártak.
A kocsmárost szabályosan megfenyegették. Pedig csak jót akartak. A szakmabeliek meg a környékbeliek is. Azt mondták, öngyilkosság: otthagyni egy remek borozót (még ha voltak is balhék néha napján) pár hónapnyi bizonytalanságért. Egy strandbüféért. Ahol egyfelől az ember ki van téve az időjárás szeszélyeinek, másfelől meg... És ennél a „másfelőlnél” többnyire csak hallgattak. A kocsmárosnak sok idejébe és még több ingyen fehér borába került, míg végül az egyik törzsvendégből kihúzta, mi az aggódás valódi oka. A törzsvendég, mint egy kalóztörténetet, úgy adta elő a kísértethistóriát. Egy tengerről, ahonnan hajós még nem tért vissza, csak holtan. Szellemként. De legalábbis önmaga árnyékaként. Egy tenger, amelyet túlvilági erők és nagyon is evilági emberek uralnak. Utóbbiak különös kegyetlenséggel, szánakozást nem ismerve, cél nélkül gonoszkodva. Pontosabban van céljuk: maga a gonoszság. Sörmérő héroszok, csatákban edzett csaposok, róka ravaszságú gebinesek vesztek oda, közülük nem egyről a környéken többé sosem hallottak. Az ingyen boros szabályosan beleborzongott, ahogy erről mesélt. A kocsmárosra nagy hatást tett. Döntött: elvállalja. Magánlabirintus megmutatkozom a fénylő kietlenségnek ez tehát a hely a végső elhatározás helye A fára mászás veszélyes dolog. A diót leverik, az orrot meg beverik. Talán a lepotyogottból is összeszedhettél volna egy kosárkányit, de vonzott a kiszámíthatatlan időközönként búgó gerle fészke. Úgy gondoltad, ha ő elbírja a magasságot, akkor te is. Most, a szigetelőszalaggal orrodra erősített diógolyóbisokkal már-már olyanná váltál, mint a szándékosan egyenesre faragott fatörzs. Lecsapták koronáját, most áll, nyugodtan mered az ég felé, nincs hová leesnie. NYIKITA MIHALKOV GÉPZONGORÁJA izgett / Isten bár láthatatlan, A lejtő Ma közel az ég, Éjjel a falnak fordultam, mint régen, gyermekkoromban. Homlokomat a hideg vakolathoz hajtottam, lehunytam a szemem. Féltem. Mint régen. Ott. Gyermekkoromban. A szorongás mindig gondolatok, érzelmek formájában törnek az emberre, és valahogy ezek ott manifesztálódnak minden mozdulatban. A reggeli kávé lefőzésénél a karban, a kenyér vajazásánál a kézben. Görcsös szorítássá válik miden. Egyszer csak megmerevedik az ember minden testrésze. Hagyaték Nem mondom, hogy szeretlek, ─ Az volt a szerencsém, hogy néhány centivel mellettem esett le az a nagydarab vakolat, vagy mi a fene ─ magyarázta az asszony a boltvezetőnek ─ különben akár ott is maradhattam volna alatta. ─ Nagyon sajnálom, asszonyom ─ szabadkozott a férfi ─, de mi nem tehetünk róla. Nem a miénk ez az épület, csak béreljük az üzlethelyiséget az önkormányzattól. Teljesen jogos a felháborodása, és ha netán tanúra lenne szüksége a kártérítési perben, én mindenkor szívesen állok a rendelkezésére. Mi, kérem, már több levelet írtunk a polgármesternek, hogy csináltassák meg a homlokzatot, mert életveszélyes, de hát tudja, mit ér a mi szavunk a politikusoknál? Meg különben is, tudja mi van? Kár esetén fizet a biztosító. Barátok. Számomra mindig sokat jelentett, hogy olyan emberrel barátkozzam, aki hozzám hasonlóan gondolkozik, tanácsot ad, meghallgat, és akinek én is adhatok tanácsot. Legelső petrozsényi pajtásomat Ghiţănak, pontosabban Ţabrea Gheorghenak nevezték. Ott lakott a szomszédban két házzal messzebbre. Termetre, korban és még sok másban is passzoltunk. Szeme, haja barna, csupán a bőre volt sötétebb az enyémnél. Nyáron mindketten mezítláb jártunk, kopaszra nyírt fejjel, gyakran ing nélkül is, és egyiknek sem jutott eszébe, hogy ő suszter fia és román, én meg egy magyar református lelkész fia vagyok. Tulajdonképpen tőle tanultam meg románul, aminek később igen jó hasznát vettem, mert a románok sok mindent elnéznek egy magyarnak, egyet kivéve: ha törve beszél románul. Ettől egyből megsértődtek, isten tudja, miért. Szomszédok lévén, gyakran voltunk együtt, bejártuk a várost, hegyeket, barlangokat, mindent. Tudtuk, melyik jegyszedő enged be jegy nélkül a futballmeccsekre, moziba, hol lehet fürödni, mikor jár a kisvasút, merthogy akkoriban ilyen is létezett. Ezzel szállították elsősorban a bányászokat a petrillai és lónyai szénbányákba. Automata mán Autodidakta Mindent utált. A metróban a nyakába harapó szelet, a hátán végigcsorgó izzadtságot, a talpa alatt csobbanó, hatalmas pocsolyákat, a magukra hagyott bérházak omló vakolatát, az épületbe merevített szobrok torzóit, a nők kihívó tekintetét, az aktatáska merev fülét a tenyerében. Utálta az arcát a tükörben, a sistergő borosták hangját, ahogyan legyilkolta őket a borotva, a reggeli kávé illatát, a nők alakját a zuhanyzó üvege mögött. A rászakadt szabadság megrontotta az ízeket, a hangokat. Másképpen sercegett a bakeliten a tű, a ruhái bolyhosodni kezdtek a szekrényben, a levelek más postaládákba bújtak. A szexet is utálta. A lábakat, a mell gömbölyű ívét, a bőrredőkbe bújt asszonyillatot. Etűd megtanultad mi mit jelent lyukas fitying ez az élet Kavicshegyek, síkságok, kukoricahalmok, utak, üres földek, távoli tanyák mögött... Az iskola, a táj legvégén, egy kastélyban volt, a kastély halljában plakát fehérlett, a feliratot: MI EMBERT NEVELÜNK, kézzel mázolták a papírra. Az apák terepjárókkal érkeztek, álltak a csarnokban a fiaikkal, hallgattak, az iskola vezetője mosolytalan szemmel nézte őket. Uraim, fordult az apák felé az igazgató, ebben az iskolában nincs internet, a telefont elvesszük a fiúktól, nincs tévé, füves cigaretta, innen nem lehet twitterezni. (Itt mégis felnevetett, az apák is vele nevettek, twitter, wow, micsoda szó!) Nálunk hajnali kelés van, itt sport, fegyelem van, értik? MI ITT EMBERT nevelünk! Kemény embert! Aki tudja, mit akar elérni az életben! Mint önök! Az apák mosolyogtak, aztán visszaültek terepjáróikba, szétszéledtek a kicsike országban. Este már a házaikban, a bőrkanapén töltöttek, ittak, magyarázták a feleségüknek, mennyire elegük van abból, hogy a gyerek délig alszik, válogat az ételben, hogy hiányzik a gimnáziumból. Igen, ők kamaszként vasárnap is dolgoztak, külföldi utakról csak álmodoztak, drága ruhát nem tudtak venni, a családjukért, a cégükért dolgoztak, tettek meg mindent, igaz? És most? Ha a vállalatot át kell venni, mi lesz? Egy ilyen lusta fiú tönkreteszi. Ezért dolgoztam? Ezért? Kérdezték az apák, itták a sört, a whiskyt, bekapcsolták a tévét, a sportcsatornát, tenisz ment, két nő verte a labdát, aztán egymást püfölték a játékosok, valahol Kaliforniában… A szörnyek eltűntek Eltűntek a szörnyek Kannibál-nagymama altatója egy gyerekből két gyerekből négy gyerekből végül aztán Ki vette már észre, hogy az egyik kereszteződésnél újságot osztogató hajléktalan egy fát tanítgat olvasni?
Amikor a jelzőlámpa sárgára vált, hogy pillanatokkal később szabadjára engedje az autókat, a kopott ruhás férfi a haját turkálva fellép a járdaszigetre, ahol a fa áll, odabotorkál az ágak alá, és egy fekete kartonból kivágott betűt kotor elő a zsebéből. Kiválaszt egy levelet, egy olyat, amelyikre rásüt a Nap, ráilleszti az írásjegyet, és halkan, mintegy magának, kimondja annak nevét, majd kissé megemeli a papírdarabot, de csak annyira, hogy annak árnyéka ne lógjon túl a falevél szélein, és újra elsuttogja a hangzót. Azután kiszemel egy másik levelet, előkeresi a következő betűt a zsebéből és megismétli az előbbi procedúrát. Helyjegyes intercity járat Egyetlen ambícióm volt: Hemingway-t megnevettetni, Babaváró
Ma tudtam meg. Csak ma tudtam meg! A lényeg az, hogy úgy fest, gyerekünk lesz. Apuka leszek! Nyugalom. Csak semmi izgalom. „Nyugodtság, műveltség.” -Mondaná higgadtan öreg barátom. Igaza van. Van még kilenc hónap felkészülni. Különben sem lehet az olyan nehéz! Semmi különös, sokan átestek már ezen. Apa leszek! El sem hiszem! A feleségem dolga lesz a nehezebb. Rám szinte semmi sem vár. Ha! Nyugodtan hátra dőlhetek, csak a páromat kell támogatni. |