Szépirodalom

az ember
testrészekből áll

kezekből
lábakból
tartozékokból

húz rá
mindenféléket

körömcipőt
lábtyűt
kesztyűt

mi akkor
minderről
elfeledkeztünk

fulczfecóval
leültünk egy asztalhoz
ott a rátkayban

nagy tömeg
meg füst volt

Van Gogh, puritán domborművekkel és kagylóberakásos arany faldíszekkel cifrázott műtermében dolgozott. Plüss karosszékében hátradőlve hintázott egy keveset, kisebb öblögetés után megivott egy serkentő whiskyt, majd megdörzsölte szemét és indult volna dolgozni, ám beverte a fejét a korhadt plafongerendába. Rádöbbent, hogy nem a klímaberendezés lobogtatja a haját, hanem az elvetemedett ablakréseken süvít be a szél. Újra meghúzta butykosát, végül is az előző nap eladott egy művet, vagy mi? Igaz, a vásárló meg is jegyezte: "Hát nem egy eget rengető alkotás, de nem telik minden nap űrhajóra."

Erdős

A szerelem kirekesztettség volt,
napfény verte tisztás,
ahol lennem nem szabad.
Jobban örültem volna egy sablonosabb,
birtoklós, szexi, üldözéses verziónak,
de vadászat nem adatott, se semmi közhely,
hogy a szemekben kedvessé legyek.
Hát egy fának dőltem, háttal a helynek,
ahol a szerelmem nélkülem lezajlott.
Átjáróház volt a lelkem, a gondolatai jártak ki-be.
Sorsom morzsáit hangyák hordták egybe az övével.
Az égről csillagok szakadtak le, s robbantak
fel a szívében, a szemhéjam alatt.
A tenyerembe szúrtam, hogy meghaljon.
Nem lett baja, de nem bocsátotta meg.
Áramot vezetett a kerítésbe.
Mancsomon csillag alakú, szúrt seb.
Szíven lőttünk hát minden madarat.

A statisztika kemény dolog. Az ember abban a hitben van, hogy talán még lehet jobb, de a számok hamar le tudják törni a reményt. Megmutatják a száraz tényeket.

- Na, mit szólsz? – kérdezte dühösen Andi.

- Nem is tudtam, hogy a gyerek totózik.

- Jaj, ne viccelődj már! Ez komoly dolog!

Tényleg elég komoly volt. A gyerek ellenőrzőjében lehangolóak voltak a számok. A matematikánál csupa egyes és kettes.

- Ma tökfőzelék lesz a vacsora – jelentette ki Andi.

- Értem, hogy dühös vagy most Petire, de engem miért akarsz büntetni?

Levél Newton-nak

Ez az üzenet
a benne lévő szavak
súlyától fontos

Szerinted lehetséges, hogy reggelente, a síneken túli bódésort mustrálva egy kovboj-kalapot pillantasz meg, alatta egy kantáros nadrágú lánnyal, aki épp a halsütője alá gyújt?

Téged meg kiráz a hideg, részint, mert nem tetszik, amit látsz, úgymond, szűkül a piac, részint, meg tetszik, amit látsz, igéz, minden mozdulata kihívás, hát libabőr kabátod szárnyát csapod félre, a deszkát tárazod halakkal, húsfogó, meg villa kerül kezedbe, és tudod, hogy ő is pont ezt ügyködi, és lesi minden mozdulatod a széles karima alól. Aztán csak álltok, vártok, kezek csípőtájékon, és jön a vonat.

Ezüstgolyó

/József Attila születésének 100. évfordulójára/

1.
Ezüst nyaklánc, ezüst érme,
nyakamban lóg, szerencsémre.
 
Gonosztól is megóv, megvéd,
hordom sorsomnak keresztjét.
 
Ha a gonosz nem fél tőle,
ezüstgolyó lesz belőle.
 
Mint a templom nagy harangja,
ágyúvá lesz harmadnapra.
 
Ezüst nyaklánc, ezüst kereszt,
ide a fekete levest!

Marci hét éves. Azt mondják, zárkózott, ezért is lep meg, hogy mellém ül az asztalnál. Félrehajtott fejjel sandít rám, közben ujjai a szalvétán matatnak. Én is zavarban vagyok.

Még nem tudom, hogy mennyi s milyen
szállal, kockázattal kötődöm a gyermekségemhez.
Valószínű, hogy az itt-levőségem
olcsó alibi és csapda, amelyről – a múltnak,
az irodalmilag még nem archivált faszáról –
le kell rántanom az esti, az ingyen betakaródzás
korrekt paplanját, hogy gyógyítható
betegként részt vehessek az abortusz exhumálásában.
Mert, ha újra meglátom a szememhez
igényelt, a koton bőre alatt pulzáló
emléket, akkor kijelentkezhetek indokolt
pin-kóddal, a jelen fogságából, és még járhatok
úgy is talán, mint egykori szerelmem,
aki kilépett bugyijából és a szakadó eső ellenére,
könnyedén átugrott a mindenségbe,
nem kímélve a tenger hátát, a magáét se.
Boldogtalan volt, idétlen aktivistája ennek a
szerelemnek. A nők gyakran s bátran öleltek
meg, úgy gondolták, hogy egy nyomorék

így vagyunk
itt vagyunk
újabb évgyűrű nyakamban
a kemény fa elbírja
mint talán tortán a habhegy
s az el nem apadó folyó
állja

halódó holt anyag
gyökeret már nem ereszt
lombja sem lesz

várunk
várunk érintetlen fehéren
fehér álmok-nászra

s vajon
ÉS vajon

hát így vagyunk
itt vagyunk
ahogyan végül a folyó

Léptékváltás

Határ Győző emlékére

Ahogy kiléptem a lakásból, átkapcsolt a fejem. Megérintette a talpam a küszöböt és valami nagyon megváltozott körülöttem. Úgy néztem erre a világra, mintha nem lennék a része és soha nem is lettem volna Először: a gesztenyék adtak inspirációt. Valakinek bizonyára össze kell szednie ezeket az ártatlan, tüskés burkokat. És az autók? Honnan jön ez a sok zörgő, síkos és négy keréken szaladgáló bádog kezeslábas?

Sajnos már régóta a feje tetején áll. Ezért van, hogy állandóan vörös, vértolulásos a feje, vérben forognak a szemei.
Ezért van, hogy mindent fordítva lát. Ami lent van, azt hiszi fentnek. Úgy érzi, az egész világ a lába alatt terül el, és nincs, aki akár egy fél fejjel is nagyobb lenne nála. Így persze cselekedni se tud. Csak nézi, ahogy odalent röpködnek a madarak, közben próbálja megtartani az egyensúlyát.
Elég a fejreállított világból!
Talpra magyar!

Anyósokból álló családügyi bizottságok felállítását tervezi a kormány – tudta meg a paladi.blog.hu. Meg nem nevezhető fideszes források szerint a kormánynak van még néhány jó ötlete a családpolitika terén. Az újonnan felállított hivatal a családügyi minisztériumnak lesz alárendelve, de függetlenül végzi működését. Feladatai közé fog tartozni, hogy megvizsgálja a házasulandó párok házasulási szándékainak tisztaságát, a felek előéletét, jövőbeni terveit és anyagi hátterüket.

1.

Felfigyelt a lányra Péter, aki ma is eljött standja elé. Péter könyveket árult lenn a parton. Nem ez volt az állandó munkája, ezt csak a nyár hozta magával. A könyvárusítás csak ideiglenes, mondta.

A lány már egy ideje ott lapozgatta a könyveket, némelyiknek csak a címét futotta át, de volt olyan, amibe bele is olvasott. Péter figyelte a lányt, ahogy olvas. Várta, hogy letegye a könyvet, és elkezdődhessen valami beszélgetésféle.

Megszólította.

másnap reggel beszéltük meg a dolgokat.
bevallottad, hogy csak élvezni akartad,
és én sem tudtam mást mondani neked.
azt mondtad, volt benned némi bűntudat,
de nem tudtad visszafogni forró heved.
csak néztem fénylő szemedbe, kedves,
és én sem tudtam mást mondani neked.
bevallottam, hogy csak élvezni akartam
az éjszakát. bűntudat bennem is volt elég,
de nem tudtam visszafogni az állatot.
bevallottad, hogy végtelenül önző voltál,
és én sem tudtam mást mondani neked.
nem akartunk mást, egyszerű kielégülést,
mert ilyen az éjszaka, az éjszaka, ha pulzál.
de eljön majd a fáradás, eljön a lassú békülés,
most még csendben figyeljük magunkon a sebet.
reggel van. az éjszakát tárgyaljuk meg, egyik
szemünk már nem sír, a másik még nem nevet.

Az illatok kaotikus keveredése, maga a részegítő élmény. Beköszöntött a június. A folyó csak kanyarog, akár az ökörhugyozás, ahogy az idevalósiak mondják. A ribizlit összemorzsolom kezeim között, illata keveredik az út porának illatával.

Ha eső esik, akkor éles a szél, mintha minden csepp a bőrömbe metszene. Ez sincs mindenhol, csak itt, egy szakaszon, nem messze a házunktól. Itt mindig ilyennek éreztem az esőt, soha sem lágynak. Mintha megvadult volna, a szél a cseppek közé vágott.

Anyám is jól ismerte ezt, mert kislánykorában sokszor terelte errefelé a két tehénkéjüket. Neki mást jelent ez a föld. A kényszert, a munkát, a korai felelősség terhét.

I.
Felnéz az égre. Szemébe száll a házfalakról a vakolat pora.
Könnyezik. Nem látja a távolban az épülő új házakat.
Siralomvölgy, gondolja. De egész nap ki sem mozdul a szobájából.
Egy halott virággal pepecsel húsz éve,
és nem érdeklik a hegyoldalban nyíló égő jázminok.

Nem tudni, mi indította el bennük. Talán a zöldellő tavaszi lomb. Talán a szigetet körülfolyó víz. Talán az, ahogy a párok meghitten járkáltak körülöttük kézenfogva. Nem tudtak ellenállni a romantikának. Vagy az erotikának? Keveredtek az érzések. Tény, hogy a szeretet öntötte el akkor, abban a pillanatban, amikor egy gyengéd érintés helyett végül úgy belemarkolt kedvese fenekébe, hogy az felkiáltott.

Légymennyország

Valami különös, bár önös érdek
azt súgja nekem, hogy ez a tömérdek
légy csak pózol itt a viaszosvásznon:
hanyatt feküsznek, ámde mindahányon
egy láthatatlan mennyezet feszül, min jobbra-balra
mászkálnak, és mindezt a semmi tartja,
vagy Valaki, ki egyszer elviselte
a légyfújást, hisz semmiből a teste…
S mert babonás vagyok és formalista,
el is teszem most őket formalinba!