Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Döme Barbara: A hatodik

 

A hatos gyűlölte az egyest. Szúrta a szemét, hogy az a sor elején áll. A május elsejei felvonuláson, amikor az egyes peckesen vezette a többieket, a hatos elgáncsolta és megtaposta. A felbukott szám feljelentette bántalmazóját szándékos testi sértésért.

A bíróság hamar rendezte az ügyet, kihirdették: a hatos bűnös, hát bűnhődnie kell. Amikor letelt a büntetés, a hatos eljátszotta, hogy jó szám lett belőle, többé a légynek sem tudna ártani. Bocsánatot kért az egyestől, amiért korábban olyan csúnyán viselkedett vele, dicsérte alakját, bókokkal halmozta el. Olyan jól csűrte-csavarta a szót, hogy korábbi haragosa végül meghívta vacsorára. A hatos szépen felöltözött, bort vett, becsengetett. Az egyes szexi ruhába bújt, ki volt éhezve, rég nem volt senkije. Beinvitálta a vendéget, hellyel kínálta, ittak, ettek, kacagtak, összemelegedtek, ám közben a hatos bosszút forralt. Hónapokig udvarolt az egyesnek, elcsábította, elvette, de csakis azért, hogy általa befolyást szerezhessen. Úgy tervezte, a házassággal előbbre kerülhet a számsorban. Ám hiába, semmi nem változott. Hónapokkal később is csak a hatodik volt. Depressziós lett.

Naphosszat bámulta a tévét, vedelte a sört és azon morfondírozott, miért nem jut előre. Most is másokban kereste a hibát. Bepiálva átértékelte korábbi álláspontját, miszerint elsőnek lenni a legjobb, és arra a következtetésre jutott, aki középen áll a sorban, az a legfeltűnőbb. Felírta egy papírra: Ötös akarok lenni! Reggel összecsomagolt és elhagyta az egyest, aki néhány évvel később, a Kossuth-díj átvételekor azt nyilatkozta: életében két boldog pillanat volt, az egyik, amikor megtudta, Kossuth-díjra jelölték, a másik, amikor megszabadult öntelt, bunkó, lúzer férjétől.

A hatos, miután elhagyta a nejét, felcsípett egy pszichológust, aki hamar rájött, hogy új lovagjának komoly problémái vannak. Tanító célzattal elmesélte neki: egyszer páciense volt a tízes, aki plasztikáztatni akarta magát, hogy az egyes semmilyen körülmények között ne válhasson le róla, ugyanis attól félt, egyedül egy nagy nulla marad. Felkeresett egy sebészt is, akit életveszélyesen megfenyegetett, mert az semmiképpen nem akarta sziámi ikerré tenni a nullával. Végül a tízes zártosztályra került.

A hatos ordított: az ő esete más, mint a tízesé. Nem bolond! Kikérte magának az önzést, a rosszindulatot, de főként a paranoid téveszméket. Úgy érezte, a pszichológus szándékosan sértegeti, ezt nehezen viselte. Cselekedett!

Amikor végzett a pszichológussal, és eldugta a gyilkossághoz használt párnát, arra gondolt, meg kellene keresnie az ötöst, hogy helycserét és alkut ajánljon neki. Semmi kétsége nem volt afelől, hogy az ötös megvesztegethető. Pletykáltak róla ezt-azt. És, ha mégis ellenáll, gondolta a hatos, majd véletlenül megbotlik a lépcsőn. Senkinek nem tűnik fel, hiszen gömbölyű, könnyen esik, kel az ilyen fazon.

A hatos a következő nap találkozott az ötössel, s bár mindennel megpróbálkozott, az nem akart helyet cserélni vele. A hatos végül elhatározta, az ötössel is végez. Miután befejezték a tárgyalást, eljátszotta, hogy elindul hazafelé. Kicsalta a lépcsőházba az ötöst. Jó magasan voltak. A hatos nem sejtette, hogy az ötöst sem ejtették a fejére, pontosan arra készül, amire ő. Az ötös hallott ezt-azt a sorban utána következőről, tudta, mindenre képes az előrejutásért. Meg akarta előzni! Elszánt volt!

Miközben a hatos azon mesterkedett, hogy az ötös mögé kerüljön és elbuktassa, addig az gondolkodás nélkül cselekedett. Lelökte a hatost a lépcsőn. Az csak és gurult lefelé. Biztos volt benne, nem éli túl a zuhanást. Amikor a lépcsősor aljára ért, még lélegzett, sőt talpra tudott állni. Ezen meglepődött. Furcsa érzése támadt. Mintha minden megváltozott volna. Egészen másképpen látta a világot, mint azelőtt. A falon hatalmas tükör lógott. A hatos odavonszolta magát. Belenézett. Kiverte a víz a látványtól. Kilences lett belőle.

  
  

Megjelent: 2016-02-24 17:00:00

 

Döme Barbara (Debrecen, 1973) újságíró, szerkesztő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.