Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Szokolay Zoltán versei (Fekete doboz, Foglalt, Kapszula)

 

Fekete doboz

Olyan hatalmas a gép,
hogy minden embernek, aki a Földön él,
kötelező lesz a jegyváltás, ennek a nagyon
kedvező üdülési ajánlatnak az elfogadása.
Kivéve egy bizonyos közösség tagjait, akiknek
maradniuk kell. Ők nem utazhatnak.
Ők hozták miértünk az áldozatot.
Hasonlítanak egymásra, de önmaguk
kiválasztása során nem törekedtek arra,
hogy minden hozzájuk hasonlót
azzal büntessenek, hogy fölmentik az utazástól.

Olyan hatalmas ez a luxusgép, a legmodernebb
biztonsági berendezésekkel ellátva száll fel velünk,
s a peronról mosolyogva integetnek
az ittmaradók.
Érdekes, mondom a mellettem ülőnek,
egyik sem sajnálja, hogy nem jöhet velünk.

Olyan zsongító zenét játszik a gép,
elálmosodom, s félig hunyt szememben hirtelen
végigfutnak életem legboldogabb pillanatai,
szinte érzem édesanyám süteményének illatát,
hallom a hangját: gyere, kisfiam, gyere,
amikor az életét az ügynek szentelő pilóta
növeli a sebességet és megcélozza a sziklát.

Erős örvény húz, forogva hullok, egyre
gyorsabban, egyre mélyebbre, kifelé
a nekem szánt féreglyukon, de nem félek,
érzem, ahogy hajdani szeretteim sorra mind
megölelnek, őket is kiselejtezték, együtt vagyunk,
sajnálom a Földön maradt kiváltságos kisebbséget,
a reptéri peronról még mindig integetőket,
ők ezt soha nem érezhetik.

 

Foglalt

Várjon, kérem, várjon még, minket várjon!
Ezt játssza a végtelenített kazetta, napok óta
egyre hangosabban. Zavar a vékony, álszent
női hang. Bárhogy kutatok emlékezetemben,
ismeretlené, és már mindig az is marad.
Nem volt, nincs, nem lesz hozzá közöm.
Meglapulok, lélegezni is lehetőleg
észrevétlenül szeretnék, kivárom
az indulás legkedvezőbb pillanatát,
azt az egyet, amikor kihagy e némber ébersége.

A falióra fényes üveglapjáig
poráramlatcsík vezet az ablakon át
nagyon messziről, akár a Naptól,
vagy azon is túlról.
Boldog gyermekek, fel-felvillannak,
játszanak, kergetőznek a pici pontok.
Így éltünk mi is? Egy-egy pont voltunk,
kevés önálló akarattal, a fény és a lég
idegen erő által irányított áramában?
Mégis boldogan, mert tudtuk, hogy
ami mozgat és játszani enged, az
nem vesz el tőlünk semmit, sőt
mindenét nekünk adja, kérni se kell.

Tudtuk, amikor eléri a konkrét,
egyszerű, egyszeri életünket,
a sejthártyákon még áthatol,
bejut az anyag legkisebb részeibe,
de van olyan belső pontunk,
egyedi azonosítónk,
amelynek határán visszafordul.
Hagy nekünk egy utolsó lehetőséget:
a repülés örömét. Nem szegülünk
szembe a Teremtő akaratával,
csak egybeolvadunk vele.

Csak. Ez a legtöbb. Csak ez,
amiért maradnunk kell, ameddig tudunk.
A hangfelvételről rikoltozó hölgy cége profi,
nekik árucikk az ember élete.
Hívása fontos számunkra! – ismételgeti.
Szájában összefut a nyál. Édes óceánban
tocsognak betanult mondatai.
Annak higgyek, biztatom magam türelemre,
aki nem kérkedik azzal, hogy jót akar nekem.
Szabad vagyok: foglaltat jelez a szívverésem.

 

KAPSZULA

E mindkét végén zárt cső volt világom
falát elérte ugyan kezem-lábam
de méltatlannak sohasem találtam
kiszökni is csupán titokban vágytam
határtalan fényedbe lélektársam

Elhittem inkább hogy gyalog bejártam
Te országod és nem voltam hazátlan
pedig nyomodba soha nem léphettem
e szűk mindenség forgott csak velem
lassú zenére ünnepélyesen

Ma már értem: kijutni lehetetlen
nem mutatom a régi sebeket sem
a rendszer zárt és mindig zárt marad
a vers utolsó szakadt kártyalap
szavak egymás mellett fölött alatt

E mindkét végén zárt cső hű lakója
aludna már csöndjébe vackolódva
s ha felriadván majd egy robbanásban
megsemmisül – az utat megtaláltam
határtalan fényedbe lélektársam

  
  

Megjelent: 2016-02-12 08:00:00

 

Szokolay Zoltán (Hódmezővásárhely, 1956 - 2020) író, költő, műfordító

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.