VideóVállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona Az Erdély TV videója Keresés a honlapon: |
SzépirodalomA nyitott ajtó előtt beszélgetünk Durcival. Mint szinte minden éjszaka, ma is fölébresztett hajnali négy órakor, mondván, hogy neki sürgősen ki kell mennie. Rendben van, jól nevelt cica, én meg jól nevelt gazdi vagyok, teljesítem az óhaját, még ha magamban gondolok is egyet, s mást erről a hajnali kivonulásról. Neki persze nem tetszik az ódzkodásom, hiszen szerinte örülnöm kellene, hogy nem bent akar kimenni, és úgy néz az álmosságtól eltorzult ábrázatomba, mintha legalábbis megszidtam volna. ─ Na tessék, nyitva az ajtó, mehetsz ─ mondom neki két elharapott ásítás között. Szinnai Gyulánénak
Korán keltem. Nem gondoltam, hogy ilyen lesz. Pillangós, furcsán lebegős érzés. Mesélték. Mások. Persze az teljesen más, mint amikor. Mint most. Biztosan emlékszel. Beszélgettünk erről. Az elomló édes kajszibarack közben. Hevertünk a kockás takarón. Mi ketten és a könyv. Viccesen felugró, papírokból szétcsusszanó képek. Lelkesen mutogattad a részeket. Engem az érdekelt, hogyan szerezted azt a tenyérnyi, mély sebet, a térdeden. Rákérdeztem. Zavartan nyúltál oda. Megérintetted. Habogtál. Egyetlen szót tudtam kihámozni. Kerékpár. Soha nem tanultál meg biciklizni. Nem hordtál többé rövidnadrágot. A heg. Örök mementó. Nem vagy tökéletes. A mai napon komoly esemény rázza meg a vén iskola sokat látott falait. Vizsga. Mégpedig komoly igazi vizsga. Tanári pillantást szórók már az asztalnál, (Tanári pillantás nem összetévesztendő a hétköznapi pillantással. Jellemzője a szúrós tekintet, és a ráncos homlok.) a padokban ijedt tekintetű diákok, (Manapság egyre ritkább az ilyen.), a folyosón már korareggel óta strázsál az ügyeletes tanár. mint kiszúrt szemgolyó Ádám az író utóbbi időben alig, szinte semmit nem nézett a tévében. Lívia a neje ezt megsokallta. Szerkesztőségben dolgozott s a szürke vagy fekete dobozt figyelembe se vette. Lívia a szokásos romantikus filmeket mindig megnézte. Hogy Ádám mennyire utálta őket! De ő meg azt hogy ez az író még az irodalmi műsorokat sem nézi. Egyszer mikor hazajött a munkából, s nekiült írni, felesége arra kérte, hagyja most az írást. -De ezzel készen kell lennem! - Kérlek, nézz egy kis tv-t! Ádám belátta úgynevezett hibáját s mert felesége annyira noszogatta, hát elkezdett tv-t nézni. Beültek mind a ketten a fotelbe s egy állatokról szóló dokumentumfilmet néztek. Egy kis ideig élvezte is. Megjött a kedve. Felesége egy ropi csomagot tett elébe. Jókat nevetett. TŰZKÉVÉT VET A HOLD tűzkévét vet a hold egyedül volnék Csontig hatoló, nyirkos délután volt, s az autóbusz bepárásodott ablakán keresztül még fenyegetőbbnek látszott az előttünk felbukkanó temető, oldalában a fogházzal, szögesdrótokkal tűzdelt kopár falaival. Akkoriban szándékosan messze állt meg az autóbusz, hogy hosszan kelljen gyalogolnia annak, aki ide látogatna. Én is csak többszöri nógatásra szántam rá magam, hogy elkísérjem unokahúgomat erre a hátborzongató kirándulásra. Már sötétedésre hajlott a délután, amikor a rövidnyelű kerti szerszámokkal a temető oldalkapujához érkeztünk. Megszeppenve forgattam a fejemet, de egyetlen eligazító feliratot sem sikerült felfedeznem. Zsuzsa ismerte a járást, noha alig lehetett látni, ösvényen lépdelünk vagy épp egy sírhalmon taposunk, ő határozottan vezetett a hátsó fal irányába, egy, a bokrok között elvadultan tekeredő orgonafácskához. Lepréselt lepke Egy pók mászkál a remekművek között, üvegszálakból. Gusztusos pedantéria. Thomas Mann kemény táblás könyvét ott hagyja és áttelepül a kartonált Tandori Dezső opusra. „A meghívás fennáll”. Titok felhasítva. Ahogy kinyitom fölötte a Jónás könyvét, megszeppen. Ne a törvényt vegyem figyelembe, arra kér. A kegyelem korszaka jött el. Egy hal vergődik bele a versbe az akváriumból. Összecsapkodja a csendet (a rendet). Cseppbe zárt űr. Nagy fikció (egy nagy fickó ez a ki piros harcsa). Teória és teketória. (Beck András jut az eszembe.) Az Ínség Émelygése a relatív baracktól. Ez már egy apokrif, szókratészi sziluett. (Ráadásul Márton László gondolta el így legelőször) Kolloidok. Fut a tekintetem végig egy Perneczky Géza cikken. Artikuláció és differencia. Sok kösöntyű, smaragd. Könnyű. Ezt a szót akarom leírni egy órája a kezemmel. De nem fog a tollam. Az időbe fogalmakkal térek vissza. A ritkán elővett fogalmak is öregszenek. Empirikusan megeshet, hogy egy kifejezés kifejezetten megfiatalodik. Például itt a sperhakni. Egy álkulcs, amivel behatolok minden hagyományos zárral felszerelt ajtón. S itt a bökkenő. Már nem tradicionális szinte egyetlen zár sem. Ámen. SÉTA HELYETT SÉTA Néha úgy szeretnék valami idiótaságot csinálni; De nem, Félek, ha kezem dugom az odúba, megsül, Ha nem matatnék annyit, kihűlne a vérem, A kávéház ablakán át homályos fényben emberek ülnek kerek asztaloknál. Hajlított fatámlás székükre akasztva kabátjuk a földig ér. Karomba tartva Ramónát, súlya húzza a vállam. Nyakamon lóg. Fényes szemével bámul a benti fények melegébe. A városi rendelőbe az önkormányzati mikrobusz hozott. De sokan voltak és a sofőr nem tudta kivárni. A Volán busz vissza csak késő délután indul. Benn a cukrászda melegében a tea a csészében amit a hosszú feketekötényes felszolgáló a fiúsan rövidrevágott hajú zöldruhás hölgy elé helyezett az utcafelőli asztalra szürkés-fehéren gőzölög, bepárásítva az ablaküveget. A pronyó arisztokraták A.E. Emlékére Bukott nemesek vagyunk mi mindannyian! Ráadásul: elvárják a tiszteletet! Hetek óta hangtalanul feküdt, a veszedelmek kezdete előtt kinézett legmegfelelőbb rejteken, a hegyoldalon egy pincében. A veszedelem olyan hirtelen váltott vészbe, hogy ideje is csak arra maradt, hogy futtában – egy lópokrócnak sem nagyon nevezhető –, daróczsák darabot és egy nyaláb szénát vágjon két hóna alá egy útba eső boglyából. Jó rejtekhely volt, bokrok és fák fedték és védték nyáron az arra járóktól, ám így télen sem volt könnyen felfedezhető. A pinceajtót, belülről dróttal zárta magára. A sok szellőzőt nem merte eltömni, ha mégis arra sodródna egy minden oldali ellenség, ne hívja fel a figyelmet, hogy bent lehet valaki. Nyers krumpli szépen volt, kicsit már unta is, a víz helyett egész jól megtette a bor. Tizenhat éves életét féltve, magában dúdolt, nem hanggal, csak úgy a fejében. Látod-e még odafönt, ahogy intek és a vonatsín Sóhaj a táj is és érzem, tán az utolsó – Cilám! – csapta ki Mari néni nagyhangosan a fodrászüzlet ajtaját.
Ugyan tudta, hozzá kellett volna tennie a drágámat is, de valahogy ezzel a szóval csak nem tudott jóbarátságba keveredni, illetve nem is a szóval, hanem azzal, hogy mindenki fűnek-fának mondogatta, Olyan, mint amikor Áron, az agronómus udvarolt neki, de hát ő akart volna tőle valamit ugye, de mondjuk Cila (akinek a rosseb tudja, honnan származik a beceneve), mit akarhatott volna tőle a nagy drágámozással? Meg hát nem is csak tőle, mert hiszen minden kuncsaftját drágámozta.
– Ajj, de sokat bonyolódott ez a világ! Otthon vagyok Konyhám penészes kihallgatóterem. Kellemes őszi idő volt, még utoljára kint terítettünk a szőlőlugas árnyalta tornácon. Már az asztalon gőzölgött a családi kedvenc, a mákostészta. Míg mind a hat gyereket összeterelte édesanyánk, a muskátlis párkányon heverésző macska kényelmesen nyújtózott egyet, és máris ott termett az asztal közepén. Mikor édesapám kilépett a konyhaajtón, éppen a lábosban állt két mellső mancsával, fehér bajszát lehúzták a rátapadt nedves mákszemek. Ez már megbocsáthatatlan- hangzott a rögtönítélő bíróság döntése- Apu azon nyomban elkapta, elporolta a bundáját, betette egy aktatáskába, az első révvel átvitte a Dunán a túlsó partra, és elengedte. Tudta, hogy befogadja Babi néni, az öreg kitelepített grófnő, már úgyis van huszonnégy macskája, mit számít még egy... hogy kinek mit jelent persze buta kérdés kinek mit jelent Az elején kezdem. Vagy nem is! Talán a közepén. Vagy valahol a közepe vége felé. Az úgy volt, hogy élt egy macska, amikor még senki más se élt ezen a glóbuszon, csak fölötte a hatalmas ég, alatta meg végtelenbe nyúló rétek, erdők illatoztak. Ő volt a macska, ennek a glóbusznak a macskája. Legalábbis így képzelte azokon a napsütötte nyári hajnalokon, amikor meztelen hevert az összegyűrt lepedőn. Kávézás közben sose nézett a matracán vádaskodó lepedőkre, csak az ablakot nyitotta rájuk, aztán meg gyönyörűen bevetette az ágyát. Nem, mert a nagyanyja erre tanította, attól csak profibb lett minden. A háborúkat akarta elfelejteni, legalább, amikor a nap fényesen lebeg a függönyök alatt, a szél meg a porcicákkal játszik a padlón. Volt néhány más tabugondolat is akkoriban. Önvédelem. Persze, hogy az. |