Keresés a honlapon:

Farkas Molnár Péter: Egy szál kötélen

 

Bogáti végighúzta tenyerét borostás arcán, azon töprengett, vajon megúszhat-e még egy napot borotválkozás nélkül? Kézfejével is megsimította az állát, igen sercegtek azok a borosták. Vágjon bele a villám! Utálta a reggeli tortúrát, de muszáj lesz megnyúznia magát, mert az asszony nem állhatja, ha szőrös.

Erőgyűjtésképpen a kredenchez óvakodott, csendben kiemelte a zöld, literes üveget, kihúzta belőle a dugót. Az halkan cuppanva csúszott ki az üveg száján. Óvatlanságáért komoly árat fizetett. Az elsötétített szobából felharsant felesége hangja: - Teszi vissza azt a rohadt üveget? Má korán reggel nem bír magával?

Azért, ha már dacolva a veszéllyel kinyitotta, hát meghúzta a törkölyt rendesen. Egye meg a fene, majd alaposan fogat mos, meg eszik egy kis gerezdnyi fokhagymát, az elnyomja a pálinkaszagot. Azonban rosszul mérte fel a helyzetet, mert az asszony fúriaként rontott ki a konyhába, ő meg ott állott megszégyenülve, kezében a felnyitott üveggel.

 

- Most meg mit csinál?

Bogáti riadtan nézett a hűtőszekrény előtt, kezében a tojásos dobozzal.

- Tojást sütök reggelire – válaszolta lemondóan, mert sejtette, hogy abból nem lesz semmi.

- Süt ám, majd megmondom micsodát! Huszonnégy forint darabja a tojásnak, ez meg ráéhezik! Ott a kenyér meg a szalonna, azt faljon. Csukja már be a hűtő ajtaját, mer mind megromlik a drága étel!

Kibontotta a kendőbe kötött kenyeret, undorodva nézte. Élesztőt, kovászt soha nem látott, felfújt bélű vacak. Itt az utcájuk végében a pékség, a nyála folyik sokszor a finom kenyérillattól, de ezt a förtelmet eszik hétszámra, mert ez a TESCO-ban százhetven forint, a péknél meg kettőszáz egy kiló.

Rágta a gumiszerű, nyúlós, sótlan bolti szalonnát, végül felállt és a hűtőhöz indult.

- Mit csinál?

- Hagymát pucolok.

- Azt, hagymát! Én meg szagoljam egész nap, mi? Pálinka meg hagyma. Ha valaki jön, süjjön le a képemrül a bőr, a maga büdös szája miatt… De mit érdekli ez magát?

Visszaült, ám úgy érezte, a falat kifordul a szájából. Csak rágta, nyelte a savanyú, vegyszerrel puffasztott kenyeret, elharaphatatlan szalonnát. Közben arra gondolt, ugyan ki volna olyan bolond, hogy hozzájuk jönne vendégségbe? Évekkel ezelőtt elmaradtak, kikoptak mellőlük barátai, volt kollégái, még a közvetlen szomszédok se nyitották rájuk az ajtót, a felesége elviselhetetlen természete miatt. Mintha Attilával, a hunok királyával élne egy fedél alatt. A sánta Mátyus meg is mondta neki egyszer.

- Nézd Pali, téged tisztelünk, becsülünk, de az asszonyt rosszul választottad, meg ne haragudj a szóért.

 

- Meddig nyámmog még? Lassan dél, meg se beretválkozott, szőrös mint a vaddisznó, de nyámmog, mint valami gróf! A fene enné meg valamennyi dologkerülő, lusta ember csak van a világon. A sövényt mikor nyírja meg? Fát se vágott, pedig azér is rimánkodok, má mióta!

Lopva az órára pillantott, háromnegyed hét. Az ütötte szíven, hogy az asszony dologkerülőnek nevezte. Negyvenegy évet húzott le a vasműben, soha, egyetlen napot nem mulasztott, állt a kemence mellett éjjel és nappal, három műszakban. A felesége egy napot nem dolgozott, igaz, ő nem engedte, de akkor is. Hogy jön ahhoz ez az asszony, hogy dologkerülőnek nevezze?

Csattogott a kis balta, nyeste az akácgallyat. Ez is megfoghatatlan. Itt a gáz, bevezettette már kilenc éve, de az utcában mindenki rajta röhög, amikor az erdőből hazatérve tolja a biciklit végig az utcán, felpakolva púposra, hullott akácgallyal. Akár a cigányok. Bezzeg a gáztűzhelyt megvetette vele az asszony, nem is a legolcsóbbat.

- Ha befejezte a piszmogást, a kötelet is feszítse ki, mer teregetni kell. Mosok, mer megint tele minden a szennyes gönceivel… Több holmija van, mint egy grófnak, majd az a bolond asszony kimossa…

Nem értette ezt sem. Nyolcvanezer forintot adott a mosógépért, januárban fizette ki az utolsó részletet.

- Egy vagyonba van a mosópor, a villany, a víz, de mit érdekli ez magát? Telik abbul a kódis nyugdíjából, ugye? – Zengett az udvar, az utca, talán az egész világ, az asszony rikácsoló hangjától.

- Megdöglünk éhen, de amíg más ember munkát vállal, maga itt mereszti magát, naphosszat. Lusta, akár a főd, de az is vót mindig. A gyerek is azér hagyott itt bennünket. Mit vétett magának az a gyerek? Más kezit, lábát töri, hogy segíccse a kölykit. Házat szeretett vóna magának. Hát akkora bűn az?

Bogátiban gyűlt az indulat. Elvégezte a fia az általános iskolát, tanulni nem akart tovább. Vitte magával a vasműbe tanoncnak, de a fia az iskolát otthagyta másfél év után. Hol dolgozott, hol nem, ő tartotta el évekig. Aztán amikor azzal állt elő, hogy külön házat szeretne, megmondta neki: - Hát építs magadnak, fiam.

Egy hét múlva a gyerek elköltözött, benn lakik a városban, csak enni, meg pénzt kérni jön haza néhanap, általában félrészegen. Munkája nincs, nem is keres magának.

Megdöglenek éhen? Az utcában mindenki irigyli a nyugdíját. Érezte, hogy elönti a méreg.

 

- Meddig vacakol azzal a tűzrevalóval? Aztán majd járattya a száját, ha nincs ebéd!

Tegnap tényleg nem állta meg szó nélkül. Krumplilevest főzött az asszony, nem tejföllel, babérlevéllel, ahogy szereti, hanem paprikásan, hagymásan. Mint a híg paprikás krumpli. Ki nem állhatja, ette eleget, amíg a házra valót összekuporgatták.

- Zabálni, azt szeret. Húst falna hússal, hogy miből, az nem érdekli! Csak dolgozni ne kelljen…

Húst, hússal? A mélyhűtő tele van, de jó, ha egy héten egyszer kerül hús az asztalra. Tésztát tésztával, inkább.

Letette a baltát, behordta a fát szó nélkül, aztán csendben elindult a padlásfeljáró felé.

- Hova az Isten csudájába megy?

- Lehozom a nagyollót, a sövényt nyírni…

Felmászott a vaskos pallókból összeácsolt falépcsőn. Megállt a félhomályban, körülnézett. Ott állt a zöld katonaláda a sarokban, felnyitotta a tetejét. Beletúrt, végül megtalálta, amit keresett.

- Úgy néz ki ez az udvar is, mint ahova a villám csapott be. Évszámra ránk nem nyitja az ajtót egy szomszéd se, úgy nézünk ki, mint a cigányok…

Felkúszott utána az asszony rút rikácsolása, még ide is. Kinézett a padlásablakon a frissen nyírott gyepre, az ágasfákra aggatott, virággal teli cserepekre. Elviselhetetlen keserűség marta a torkát. Lassú, alapos mozdulatokkal tekerte ki a hosszú kötelet. Próbálgatta, csomózta, háromszor is újrakezdte, mire sikerült olyan hurkot kötnie, amilyet akart. Akkor a fogópárokat összekötő gerendákat vette szemügyre. Azt választotta, amelyik a legközelebb esett a padlásajtóhoz. Átvetette rajta a kötelet, néhányszor teljes súlyát beleadva megfeszítette, próbálgatta. Nem lenne jó, ha a kötél elszakadna, vagy a gerenda nem bírná el a súlyt.

 

Háromszor is teleszívta tüdejét a padlás forró levegőjével. Izzadt, mert a cseréptető ontotta magából a reggeli nap melegét. Aztán meg nem volt gyerekség, amire készült. Mert ezt kétszer nem teheti meg az ember. S ha rosszul sül el, hát oda a becsület. Végül elszánta magát. Mély lélegzetet vett, kiállt a padlásajtóba és lekiáltott, jó hangosan, hogy a felesége, aki csak mondta és mondta odalenn a magáét, biztosan meghallja:

- Mártikám, gyere mán fel kicsit, nézzed csak, mit tanáltam idefenn teneked!

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2016-01-16 17:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.