VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
Szépirodalom
ADY ENDRE-CIKLUS
ADY ENDRE SZÜLETÉSNAPJÁN
Ne adjon feloldozást
a pohár bor, semmi.
a csak lenni, a nem keresni.
Ne adjon föloldozást
a muszáj-menekülni –
nem muszáj a Semmi:
hanyatló árnyék ha óriási,
félni tanít – és lenni!
időutazók Az utolsó nomád - mégis
Técsi előkészítette a centit, amelyet mostantól vágni fog. Mintegy harminc egység hosszú volt, amelyből minden centi egy még hátralévő napnak felelt meg, mint a bakáknál a seregben. Többet nem adhatott a Földnek. Mire az utolsót is levágja, már nem lesznek halak. A tengerek, az óceánok végleg poshadt kátyúvá válnak. Fák már régen nincsenek, legfeljebb zuzmók. Az utolsó kóbor nyúl és az egyszem megkergült sakál néhány hónapja pusztult el a miriádnyi többi állat után, akik már soha nem fogják benépesíteni a földet. Csak mi, városlakók maradtunk. Ma jött el az a nap, amikor a tengerek biológiai egyensúlya végleg megbomlott. Ezt már semmilyen intézkedéssel, semmilyen adalékanyaggal nem lehet helyrehozni. Megindult az algák lebomlása is, amit csak fokoz az oszlásban lévő sokmilliárdnyi haltetem. Innen már világosan látni a folyamat végét, amikor az óceán nem lesz más, mint posványos, üledékkel telt sós víz. Élettelen, koszos sóoldat. Mégis… Bohumil és a lágy masina
Sok éve történt, hogy Hrabalnak kiégett a lakása. Éppen leírta azt a mondatot, hogy Minden cselekedetem visszahull a fejemre, így aztán nap mint nap tanúja és oka vagyok drámáimnak.” (Egy osztályismétlő emlékezései) ha nem tudnátok, amikor elment otthonról, hogy Pavellal lejátsszon egy sakkpartit. Pavel a postás volt, és ahány ház annyi pletyka. Ezt leginkább Bohumil értette meg, mindennap kikérdezte a postást, hogy mi újság van, Pavelnak sem kellett több, mesélt Áprilkáról, de akkor már Bohumil fejében félig kész volt a regény. Nagy jókedvében fütyörészve ment haza, á, gondolta az egyetlen mondatos könyv készen van. És mennyit vacakolt rajta! Most az írógépében van, és várja a címét. Persze Anna megint megállította, hogy milyen büdös ez a nő, gondolta Hrabal, csupa pacsuli, és közben Annuska mesélt.
kőpúder a nagy csatákból
CSERESZNYEVIRÁGZÁS adieu gracioso
Mi lenne kellemesebb, mint a régi, jól kikönyökölt kockás flaneling? Talán hozzá a kopottra mosott farmer, és ezekbe öltözve vidoran kimondani a reggeli fényözönben ázó ajtófélfának dőlve: Csodás éjszaka volt, kedves! Én már elmúltam nyolcvan, te, szép kicsi lányka, okos vagy, kezes is, de még nem elég romlott. Menj hát, nevem, s mobilszámom töröld ki szívedből …
Két hete már, hogy hajléktalan Sipos Sándor. És ráadásul meg is betegedett. Náthája volt. Tél volt s ezt így iszonyatos kibírni, ha ki lehet egyáltalán. Egyik utcasarokból a másikba vonszolta magát. Szipogott, köhögött, majd egy ház sarkánál megállt. Egy szociális munkás észrevette. Rögtön segíteni akart rajta. – Jól érzi magát? – kérdezte a nő – Meg vagyok fázva. A nő a férfi homlokára tette a kezét. Forró volt. – Jézusom! Maga nagyon lázas! – Nincs nekem nagy bajom! – Kapaszkodjon belém és jöjjön velem! A hajléktalan nem ellenkezett. Vitte a szállóba, amely szerencsére nem volt messze. Ahogy beértek, rögtön lefektette. Gyógyszert s vizes zsebkendőt hozott. Sándor feküdt s már jobban lett egy picit. rózsafák és tűz
most álmaim hazahívnak, oda, ahol egyetlen tulipán volt a tavasz, ahol egyetlen lábnyom jelentett mindent, beleégve a nyár homokillatú délutánjába.
ã
már azt hittem elfelejtettem a csónakokat, elfelejtettem az Erzsébet híd szelídségét és a faházat valahol Halásztelek környékén, és elmosódott a nagy nyárfa is a Duna partján, a levelei között hintázó gitárszólókkal együtt.
devla del
szűken mért kopogással a hold teli hasában a bikkfapipát szívva és éhen engem hívva szeret a bicska nyitva hullik a fekete eső devla del a teremtő
Állóképekké töredező varázslat
Tűz, levegő, víz és föld lényiségei, gyűljetek körém! Igyatok felkavart, habzó vérből, húsommá-véremmé lényegüljetek!
Hajlik, reccsenni próbál… Több kosár dióhéj az üresnek tűnő hullazsákból…
Gyula
Gyula nem egy hús-vér férfi, Gyula egy szellem. Előrebocsátom, nem hiszek a túlvilágban, racionális embernek gondolom magam, de a történtek elbizonytalanítottak. Gyula évek óta velünk van. Fiam nevezte el így, ki tudja, miért? Néhány évvel ezelőtt, amikor beköltöztünk a lakásba, boldogan vettük birtokba a szobákat. A fiúk ketten a belsőben kaptak helyet, és a lányom is saját kuckójában rendezkedett be. Mi a nappalit vettük birtokba. Több funkciót szántunk ennek a helyiségnek, lényegében ez lehetett a hálószobánk is. Egy kihúzható, kétszemélyes kanapé töltötte be ezt a szerepet, amely összecsukva is jelentős területet foglalt el, kinyitva pedig betöltötte az egész teret. Bútorokat nem hoztunk magunkkal, azokat költözésünk után szereztük be, és hónapok munkájával állítottuk össze a feleségemmel. A fiúk szobája felújításra szorult. Fiam asztmája miatt le kellett cserélnünk a padlószőnyeget, és ráfért a helyiségre egy alapos festés, tapétázás is. Szerencsére, volt gyakorlatom mindkettőben. Egy barátom segített a laminált hajópadló lerakásában. A szobában rossz szag áradt szét, a feleségem csak dorbéz-szagnak nevezte a dohány, és alkohol keverékéhez hasonlatos illatot. Hiába szellőztettünk, parkettáztunk, tapétáztunk, ez a szag valahogy évekig áthatotta a szoba levegőjét. nagy a riadalom! felborult egy kocsmaasztal Ember, kutya, köd...
...meg a csend. Mint némafilm. Nyílik a kapu és csukódik, a kutya megáll, fülel, gyanús a világ. Beleszimatol a levegőbe, fülét hegyezi, forgatja minden irányba. Leül, nézi az embert, fejét félrebillenti. Kérdez. Mondd, mi történt? Az ember figyeli. Kezével int. A kutya bizonytalan. Feláll, tétovázik. A fűre fut, szinte támolyogva. Szaglász, forog maga körül. Végigkocog a foghíjas sövény mellett. Nyilván szorítja a szükség, de ez a csend... Végül a sövény túl-felére fut, diszkréten lekucorodik. Hiába, a kutya is csak ember. Végez, megrázkódik, talpát a lucskos fűbe törli. Visszaül gazdája elé. Az zsebbe nyúl, labdát hajít. A labda pattog, de nem hallom a tompa dobbanásokat. "Nem ott van a halál, Etűd – észrevétlenülAmikor Vörösbegyből nem sok minden maradt, Albinnak vissza kellett volna mennie Isten kiválasztott csoportjához, de úgy gondolta, hogy Vörösbegy sem szeretné ezt. Azt akarta mindig, hogy olyan legyen, amilyennek megszokta. Bár nem tudta, hogy a férfi nadrágzsebében egy dobókocka van, és azt morzsolgatja folyton. Sokszor éjjelente festett. Élénk gyermekrajzokra emlékeztető, felnőtt tartalmú művek voltak ezek. Nagytestű férfiak és nők, akik elfelejtették régen, hogy a fáknak ruhájuk van, s kalapjuk a fagyöngy.
Albin valamikor bohóc volt. Akadt, hogy néha elővette a fehér ruháját, és félretolta az abszintot. Varrni kezdte a gombokat, majd letépte, s újra és újra, kényszeresen. Talán, hogy Vörösbegy képe valahogy majd csak végleg elhalványul…
Mardug[1] üzenetei (Egy csillagnak meg egy sztárnak)
Egy Csillag fénylik, s nem kéri, hogy ékes igéit áhítattal igyad: ha felébredsz, bőven elég az! Balga bolondok, a Csillagot isteni, víg kacagásra készteti minden sértés, érti a gúnyt (hiszen Ér-tő) és nem mászik tőle a falra. Ha ezt teszi: egy star, rőtlila, pukkadozó majom, öntelt páva csupán csak.
[1] Ókori androgün „Teremtnő”, eredete a mitikus homályba vész. Perdita-romantika
Fönn, a bükkös belsejében félhomály honol. Egyvirágú gyöngyperjére ült egy vén betyár. Sűrű vadon rejti vágyát, úgy hever hanyatt, hátha majd a hegyi tündér ráereszkedik. Nyuszik útja
Ködfátyolos, kora tavaszi reggel volt. A mester kérte, nyolc órára legyek ott az autóval. Nem nagy munka, mondta, kábé két órát vesz igénybe, soron kívül beszorítja nekem, kinek másnak, hiszen horgásztársak vagyunk, talán barátok is, ugyanis az ember ha túl van az ötvenen, nem keres és nem fogad el új barátokat. Engem mégis, mert horgász vagyok és tudja, hogy van egy műsorom a helyi rádióban, érdekesnek tartja, no meg kedveli a hangomat is, igazi rádiós hang, mondja. Amikor a garázsajtó aljáról eltávolította a pokrócokból tekert hengereket, intett, hogy mehetek és jelezte mikor álljak meg a szerelőakna felett. – Látod, ez a műhelyem, – szólt a mester – hosszú, de egy kissé keskeny! Becsukom az ajtót és visszahelyezem a pokrócokat, ne szökhessen ki a meleg levegő. Hatkor keltem, megfőztem a kávét és szóltam az asszonynak, a Rózsámnak. Miután megittuk a kávét, kijöttem és begyújtottam ebbe a bádoghordóból készült dobkályhába. Kell még valamennyi idő, hogy rendesen bemelegedjen a garázs. Foglalj helyet! Látod a padon is szivacs van, meg pokróc. A székembe, ez egy régi autóülés, párnát is helyeztem, hogy ne fázzak föl. Sört kérsz vagy pálinkát? 
|
