Keresés a honlapon:

N. Czirok Ferenc: Nyuszik útja

 

 

 

 

Nyuszik útja

 

Ködfátyolos, kora tavaszi reggel volt. A mester kérte, nyolc órára legyek ott az autóval. Nem nagy munka, mondta, kábé két órát vesz igénybe, soron kívül beszorítja nekem, kinek másnak, hiszen horgásztársak vagyunk, talán barátok is, ugyanis az ember ha túl van az ötvenen, nem keres és nem fogad el új barátokat. Engem mégis, mert horgász vagyok és tudja, hogy van egy műsorom a helyi rádióban, érdekesnek tartja, no meg kedveli a hangomat is, igazi rádiós hang, mondja.          

Amikor a garázsajtó aljáról eltávolította a pokrócokból tekert hengereket, intett, hogy mehetek és jelezte mikor álljak meg a szerelőakna felett.

– Látod, ez a műhelyem, – szólt a mester – hosszú, de egy kissé keskeny! Becsukom az ajtót és visszahelyezem a pokrócokat, ne szökhessen ki a meleg levegő. Hatkor keltem, megfőztem a kávét és szóltam az asszonynak, a Rózsámnak. Miután megittuk a kávét, kijöttem és begyújtottam ebbe a bádoghordóból készült dobkályhába. Kell még valamennyi idő, hogy rendesen bemelegedjen a garázs. Foglalj helyet! Látod a padon is szivacs van, meg pokróc. A székembe, ez egy régi autóülés, párnát is helyeztem, hogy ne fázzak föl. Sört kérsz vagy pálinkát?

– Hideg van még a sörhöz, s amúgy sem kedvelem, de pálinkát sem kérek, mert vezetek!

– Akkor szólók a Rózsámnak, főzzön kávét, ám van itt pelinkovác is, abban kevesebb az alkohol. Azt elfogadtam, de kértem mellé egy nagy pohár ásványvizet is. Szódavizet kaptam. Egyébként a garázsműhelyben hetente két rekesz szódavíz, három liter pálinka, valamint nyáron, öt-hat rekesz sör is elfogyott. A kávé mennyiségét nem lehetett felbecsülni, azért sem, mert a mesternél több volt a vendég, mint a kuncsaft. Voltak megbízható ügyfelek, ám szép számban olyanok is, akik valamilyen ürüggyel érdeklődtek, hogy mégis mennyibe fájna nekik (euróban kifejezve) az autójuk javíttatása. A mester áldott, jó lelkű ember volt és sohasem „vágott meg” senkit, vagyis munkájáért nem kért irreális összeget. Néhányszor azonban megtörtént, hogy a kuncsaft őt verte át. Amikor a mester jelentette, hogy elkészült a javítással, voltak, akik panaszkodtak, siránkoztak, mondván nagyon sajnálják, de közbe jött valami váratlan, szomorú, sőt tragikus esemény, és ezért csak később tudnak fizetni a javításért. Természetesen ezek a siránkozók sohasem törlesztettek. Tehették, hiszen a mester feketén dolgozott. Perlekedésnek sem módja, sem helye nem lehetett.

– Nálatok mi újság? – kérdezte a mester. – A lányod nem megy még férjhez?

– Egyelőre csend van,  – mondtam. – Remélem szólni fog, ha konkrét célja lesz. Most jönnek-mennek a pasival, utazgatnak, szórakoznak…

– Az én vejem pedig levizsgázott!

– Az egyetemen?

– A fenét! Szerelemből, házasságból! Az ősszel jött hazafelé. Tudod, Ausztriában dolgozik, de ezt már mondtam neked. Lényeg a lényeg, hogy a hatos úton jött, s ott az út mellett álldogálnak azok a nyuszik, tudod, a prostik. Ő megállt, s felszedett egyet közülük. Később, amikor kibújt a szög a zsákból, szemtelenül azt állította, hogy az a nyuszi nagyon hasonlított a lányomra. Szóval felszedte, s mi történt, mi nem, ma sem tudjuk pontosan, habár el kellett mesélnie a rendőröknek és később nekünk, a családnak is. Tehát, úgy történt, hogy azon a hétvégén is hazajött. Késő este érkezett. A lányom semmit sem sejtett. Másnap reggel, szombaton, a lányom kinézett a konyha ablakán, s nem látta a személyautót. Onnan ugyanis rálátni a parkolóra. Kérdezte a vejemet hol van a kocsi. A helyén, mondta a vejem. Ott bizony nincs, szólt a lányom, fussál csak le és nézz utána! Amikor a vejem visszatért, hogy az autónak hűlt helye van, a lányom felhívta a rendőrséget, s bejelentette a kocsi eltűnését. A rendőrség kérte, hogy az autó tulajdonosa menjen be az őrsre és tegyen tanúvallomást az eltűnt gépkocsi ügyében. Amikor a vejem hazatért az őrsről, azt mondta, minden rendben, a rendőrség megtalálta az autót, ott van a telkükön, csak be kell fizetni a beszállítási költségről szóló csekket, s a tulajdonos máris átveheti a gépkocsit! A lányom már meg is nyugodott, amikor telefonáltak az őrsről, azt kérték, hogy a vejem a feleségével együtt jelenjen meg náluk. Elmentek mindketten. Amikor visszatértek, a lányom elmondta, a rendőrség arra kérte Zalánt, a vejemet, hogy mindent meséljen el a családnak. Gondolhatod, nem ment simán a dolog! A vejem szaggatottan beszélt. Éreztük, hogy szeretne szépíteni a történteken. Amíg beszélt, lefelé nézett mintha a parketten remélné megtalálni a szavakat.
Hálával tartozom – szólt a vejem, s alig hogy belekezdett hosszú szünetet tartott, majd így folytatta: az Istennek, mert akkor... ama narancssárga alkonyatban... nem figyelém én olyannyira a lánykákat… az út mentén... inkább a visszapillantó tükörből élvezém a gyönyörű naplementét... és csupán a véletlen műve…
Rózsám a szavába vágott:  Még Petőfit is rosszul utánozod, te kurvapecér! Emlékszel mit mondtam amikor megkérted a lányom kezét? Nem hittem neked, de ő azt mondta szerelmes beléd! Most is szeret pedig meg sem érdemled!

– Te hogyan reagáltál akkor? – kérdeztem a mestertől.

– Hallgattam. Sajnáltam a lányom, de a történet valahogy mulatságos volt. Lehetséges, hogy csak számomra, mert én beszéltem a rendőrtiszttel is, aki az ügyet vezette. Okleveles nyomozó volt, s ami érdekes, az az ember előbb teológiát tanult, s csak később lett belőle nyomozó. Barátságos iroda volt az övé, és jól elbeszélgettünk. Ő mondta, hogy Zalán kocsiját a lányokat futtató makró vitte el a parkolóról. Amikor a nyomozó bekérette, illetve egy kis furfanggal becsalta a vejem az őrsre, ő a kezdetben mindent tagadott.

Zalán úr, – szólt a rendőrtiszt – hol járt ön pénteken este nyolc és tíz óra között?
Hazafelé jöttem...Ausztriából.
Kérem pontosabban! Melyik úton?
Há...a hatoson.
Tehát a nyuszik útján  – állapította meg a nyomozó.
Nem értem, – védekezett Zalán – egy nyulat sem láttam! Talán észrevétlenül elgázoltam, de…
Nem Zalán úr, ön felvett egyet a kocsijába!
Hogy tehettem... kérem, hogy... lehet puszta kézzel nyulat fogni?
Mondjuk, hogy meg sem érintette, ám a nyuszi igencsak megtapizta önt.
Viccel a tiszt úr? – kérdezte vissza a vejem.
Zalán úr, ön szerint vicces üzlet az, amikor az ügyfél nem fizet a szolgáltatónak?
Miről beszél kérem?
Arról, amiről per pillanat ön nem szándékozik!
Mondom, nem emlékszem, hogy elütöttem volna egy nyulat!
Rendben. Tehát ön pénteken este, a hatos úton jött hazafelé szeretett feleségéhez és két kisfiához.
Így van.
Természetesen, sehol sem állt meg és sehol sem tért le az útról.
Igen, vagyis nem!
Nos, igen vagy nem?
Igen, nem álltam meg.
De letért!
Nem tértem le!
Akkor miért ragadt sár az autó gumiabroncsára? Eső napok óta nem volt. A hatos út, száraz és tiszta volt.
Jut eszembe, egyszer mégis félreálltam, hogy a fényeket ellenőrizzem!
Nem Zalán úr, ön letért egy sáros mellékútra a nyuszilánnyal! Nézze, tudom, hogy ön egy megtévedt keresztény ember. Mi történt? Valamiért nem jött össze a dolog. Megszólalt a lelkiismerete, vagy egyszerűen képtelen volt a szexuális kapcsolatra és ezért nem volt hajlandó fizetni a szolgáltatásért?
Nyomozó úr, ön fizetne félig elvégzett munkáért?
Zalán úr, tucatnyi gondot háríthatott volna el ha felkészülten vág bele a kalandba! Sem anyagilag, sem lelkileg nem volt felkészülve. A makró hazáig kísérte, mert ön azt ígérte, amint hazaérnek felszalad a lakásba a pénzért, s öt perc alatt mindent lerendeznek.
Ez nem igaz! – tiltakozott a vejem.
Akkor hogyan került az indítókulcs a makróhoz?
Ellopta, erőszakkal elvette tőlem!
A kocsiból vagy a zsebéből?
A zsebemből.
Hát persze, – mondta a nyomozó – a nadrágja meg a szárítókötélen lógott, a negyedik emelet erkélyén. Hagyja a süketelést Zalán úr! A makró megkérte, hagyja ott a kulcsot amíg ön visszajön a pénzzel. Maga nem is ellenkezett, mert pénteken este a nyuszik útján, s később a lakásukban is, ön volt a leggyávább nyúl, egy nagyon gyáva baknyúl! Behúzta fülét,  farkát, pedig már a mesét is kitalálta útközben, hogyan csaljon ki hetven eurót a feleségétől. A makró tizenöt percet várt önre, azután behozta az autót a rendőrségre, majd felhívta az ügyvédjét és azonnal vallomást tett az esetről. Fogadjon el tőlem egy jó tanácsot Zalán úr! Aki gyáva nyúl, az messziről kerülje el a nyuszik útját!

Ennyi  a vejem története, – fejezte be a mester – ám ezután a nászasszony is beleszólt. Természetesen a fiát védte. Ócsárolta a lányom származását, úgy hogy a lányom elunta és döntött: elválik Zalántól. Én meg azóta is csak értük dolgozok. Már egy éve nyugdíjas vagyok, de segítek nekik, amíg tudok. Két unokám van. Szükségük van rám.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2018-10-25 18:32:10

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.