Keresés a honlapon:

Farkas Molnár Péter: Ember, kutya, köd...

 

 

 

 

Ember, kutya, köd...

 

...meg a csend. Mint némafilm. Nyílik a kapu és csukódik, a kutya megáll, fülel, gyanús a világ. Beleszimatol a levegőbe, fülét hegyezi, forgatja minden irányba. Leül, nézi az embert, fejét félrebillenti. Kérdez. Mondd, mi történt? Az ember figyeli. Kezével int. A kutya bizonytalan. Feláll, tétovázik. A fűre fut, szinte támolyogva. Szaglász, forog maga körül. Végigkocog a foghíjas sövény mellett. Nyilván szorítja a szükség, de ez a csend... Végül a sövény túl-felére fut, diszkréten lekucorodik. Hiába, a kutya is csak ember. Végez, megrázkódik, talpát a lucskos fűbe törli. Visszaül gazdája elé. Az zsebbe nyúl, labdát hajít. A labda pattog, de nem hallom a tompa dobbanásokat. A kutya ültében a labda után fordul, nézi. Feláll, ismét megrázza magát, egész testével nemet int. Lassan, nagyon lassan a kapuhoz megy, ismét ülepére ereszkedik. Fejét emeli, nézi a kilincset. Nem mozdul. Az ember a labdáért ballag, felveszi, zsebre vágja. Megy a kutya után, kinyitja a kaput. Eltűnnek. Nem hallatszik a kapu csapódása. Betömte a lakótelep fülét a sűrű köd. Ősz van. November elseje...

 

...és csend. Matt-szürke, ónszínű, süket csend. Nem látszanak a szemközti ház ablakai, nincs barátságos, meleg lámpafény, sem kékes vibrálás ott, ahol tévét néznek. Nem hallatszik a forgalom zaja. Tisztán hallom viszont valahol egy távoli állomáson a váltókon döccenő vagonkerekek zakatolását, a hangosbeszélőt és a mozdonykürtöt. Légvonalban négyszáz méterre tőlem három templom áll. Rekedten zihál a vesperásra hívó harangszó.

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2018-11-02 16:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.