Unottan dobtam félre Al Pacino életrajzi könyvét. Nem mintha nem szeretném Alt, de épp nem szórakoztatott a fejezet és a söröm is felmelegedett. (Utálom a meleg sört.) Erika elindult a medencéhez, hogy lehűtse magát. Hozz nekem is egy koktélt, szólt vissza a zuhany alól. A medence feszített víztükréről csodálatos kilátás nyílt a Dunára, a Pilisre és a Börzsönyre. Mögötte szökőkút. Jobbra, balra nyugágyak, napernyők. Ideális helyszín egy tökéletes és stresszmentes nyaraláshoz. Megcéloztam a bárt, számban egy meg nem gyújtott cigarettával. A pincérnő rögtön hozta a söröm. Na, ez végre igazán hideg! Tüzet adtam magamnak és a tető alól élveztem a napsütést. A hangszórókból egész nap blues és jazz zene szólt. Mintha nekem találták volna ki. Jártam már néhány üdülőhelyen, de ilyet még nem nagyon tapasztaltam. Napszemüvegem jótékony rejtekében elkezdtem vizslatni a nyaralóközönséget. Balra Barbi, rózsaszín bikiniben. A tanga számomra amúgy is láthatatlan pántja valahol eltűnt a két szolárium barnította vonzó dombocska között. Sajnos nem fordult meg. Nem tudhattam elől mi maradt a textilből. Mellette Gyuri, a gyúrós fajtából. Haj semmi, izom full. Tetkó fültől seggig. Valószínűleg felszólításnak vélték a reklámtáblát. Sex on the beach... Pedig csak egy koktél volt. A jóérzésű anyukák próbálták elterelni környékükről karúszókba burkolt csemetéiket. Pistike persze nem fogadott szót. Hasonlót csak Morzsitól és a szomszéd Bellától látott otthon. Egy jól sikerült nyakas végül mégis a medencébe segítette.
Élt valaha egy lidérces álomban egy Mamóka, aki abban találta örömét, ha magára aggathatta minden gúnyáját, és elindult a világba. Maga sem tudta, merre tart. Nagy volt a hőség, így minden kútnál levetett egy ruhadarabot magáról, majd tovább ballagott. A kúttündérek kinyúlt kardigánokba, lyukas kesztyűkbe bújtak, és jót szórakoztak egymáson, de volt, hogy így riogatták egymást. Mamóka pedig csak ment, ment, mendegélt, a kilométerek felgyűrődtek homlokára, ráncai a haja tövének végtelenjébe futottak. Az egyik kútnál szintén megállt, mert megszomjazott. Akkor fedezte fel, hogy egy leány pityereg összegubózott pózban a kútnak dőlve..
A város rendületlenül lapul, csak lapul, az emberek csinálják a furcsaságaikat, de hazafelé már szótlanul mennek. A tárgyak a lakásokban nem szeretik, ha használják őket, sokkal jobb mereven várni a maguk köré álmodott üregben, hogy végre idejétmúlttá váljanak és kiselejtezzék őket. Várnak, mert szégyellik, hogy nem szépek, várnak, hogy megismerhessék az unalom szívét, vagy ami még jobb, a semmiét, és nem gondolnak arra, hogy egy másik városban esetleg mi mindent csinálhatnának velük, ha lehetne. Aztán újból odajutnak, hogy majd' meghalnak szégyenükben.
A városlakók télen kimondják a megfelelő szavakat a télre, nyáron kimondják a megfelelő szavakat a nyárra, telnek az évek, fogy a szappan, a textilzsebkendő lassan kimegy a divatból, és a nők borotválni kezdik a hónaljukat, de a dolgok nem gyorsulnak fel, és nem változnak meg.
Gyöngyvessző bokor. Emlékszel, milyen kicsi volt az ág? Lyuk is olyan kicsi kellett, hogy az első tavaszi zápor ki ne mossa. (Sejtelmes gondolatok egy másik kertről.)
Elém fut a bolond kutya. Pléhkádban fürdesz. Barnára sütötte hátad a Nap. Alszol a csíkos hintaágyban, kezedből kicsúszott a könyv.
A ház megsüllyedve. Anya simít így végig a gyermekén, ahogy én a vályogfalon. De itt van a nyáron besurranó szerelem-tolvaj mesém. Egy kert, beleképzelve téged. Most az első kapavágás a feketeföldbe: varázslat. Tehetetlenségem, mázas tál, csonka étkészlet, csorba bögre, rozsdás derelyeszaggató. Idecsentem a hosszú szárú komlót, meg a citromfüvet is. A csalán alatt lusta facsigák köszöntik egymást. Hiányzik a pillantásod. Nem kaptam el talán még soha sem.
előkerült a naptár újra a falra nyílnak az ősz nyolcszirmú sárga virágai derékmagasságnál hosszabbra nyúlnak a szárak vajon lesz-e még utad utak és tenger füledbe sikít a szél
Csöndben kanalazták a forró, aranysárga tyúklevest. Május lévén, kinn terítettek a lugasban. Az asztalfőn ült a fehér bajszú, piros képű ünnepelt, Péntek Mátyás, nyugalmazott, pontosabban, két napja nyugdíjas kőműves. Éppen ezt ünnepelték most, szűk családi körben fiai, menyei, egyszóval az egész család.
Az öreg tekintete elégedetten futott végig az ünneplőben feszítő vendégkoszorún, mely hónapok óta most találkozott egymással először. Volt, aki kerek egy esztendeje nem járt Péntek Mátyás portáján, de ugyanígy hanyagolták el egymást is a rokonok. Hanyagolták? Nem értek rá, és ez nagy különbség, amire maga Péntek is kezdett ráébredni. Párszor ő is kipróbálta a nyolcórás műszakot, és alig keresett többet, mint amennyit megevett. Erre rákapcsolt, és a mai napig is maszekol, kulizik, hogy bort is ihasson a húshoz, kenyérhez.
– Matyi! – figyelmeztette Pénteket a felesége, egy szikár, energikus asszonyság.
– Igenis!
– Kérlek, ne habzsolj!
– Egyéb óhaj, sóhaj, parancs?
– Töröld meg a bajszod, tiszta majonéz! Ízlik a saláta? – fordult udvariasan csinos, jó modorú menyéhez, akit mindenkinél jobban kitüntetett, lévén a család legrangosabb tagja, főkönyvelőnő, s mint ilyen túlnőtt hivatalnok fián is.
Szerettem volna megérteni, eleinte miért félek, ha átmegyek hozzád egy kávéra, és végül az egész éjszakát nálad töltöm. Hazafelé tele ostoba gondolatokkal, elhatározásokkal. Mindig tudod érvényesíteni az akaratodat, mindig ráveszel, hogy gondolkodjam el újra, és végre, tegyem meg amire vágyunk, amit megerősítünk magunkban minden találkozásunk után. Szerencsénk volt, mert már kezdettől fogva tudtunk együtt lenni úgy, hogy nem kellett alkalmazkodni senkihez. A nyári konyha külön állt, az udvar végében volt, senki nem látta, amikor beosontam hozzád. Kinyitottad a kaput, és már nem kellett végigmenni a házon a szobádig. A nyarak még csak elteltek valahogy, de a tél hideg, és volt, hogy sokáig álltam a sarkon, amíg megláttalak, hogy kaput nyitsz. Anyád volt, aki kitiltott a házból. Már be volt adva a váláshoz minden papír, ami kellett, az első tárgyalás is megvolt már, de anyád ragaszkodott ahhoz, hogy nős ember ne járjon ide, ez nem tisztességes. Akkor találtad ki, hogy beköltözöl a nyári konyhába. Fűteni is tudtunk, mert volt bent egy régi sparhelt, az lecserélted olajkályhára. Nagyobb lett a hely is, bár, nem volt szükségünk rá, az ágyon éltük az életünket, amikor együtt lehettünk. Boldog órák voltak ezek. Olvastunk, zenét hallgattunk, de gyakran mentünk színházba, koncertekre. Úgy éltünk, mint a házasok.
A spenót már az asztalon gőzölög, anyu annyira vár, hogy siettében félre kavarta, s az abroszon most ott a zöld foltú hiány. Félre szól a kakukk is, nem lehet, hogy már este kilenc, a repkény még vadul langyos, de a tűzfalakon csorran már a lassú est. Mi még a bodzásban, fa kardunk ellenséget nyiszál, szembe is jön Kampókéz, egy medúzán lovagol, utunkból méz-hajórajok ágyúi iszkolnak vakon. Annyira jó a játék! Levágva minden rossz, s a sok "hurrá" a bozótban visszhangot ver! Bár sejtjük a hiányt, játsszuk még, hogy kalózok vagyunk s várjuk a homok felől érkező sosem volt tengert. Vacsoránál a kanalat egy pillanatra még mint evezőt forgatod, összenézve fülig ér a száj.
Jóval később majd anyu puszija alvó homlokunkon fekete vitorlát bont.
Te egy hős vagy! Te egy vakmerő, el nem ismert, átkozott hős vagy! Most nagy eséllyel azt gondolod magadban, hogy “ugyan már, én csak egy szürke, városi lakos vagyok, aki próbál valamiből megélni”. Pontosan! Te mulya, szerény hős!
A 2018-as évben “január 1. és május 31. között összesen 6289 személysérüléses közúti baleset történt a magyar közutakon”. Ez több mint 40 baleset naponta. Minden egyes nap, amikor kilépsz a küszöbön, azt kockáztatod, hogy ebből a negyven balesetből az egyik te leszel. Nyugtatgathatod magadat, hogy majd messze elkerülöd a forgalmas utakat (amit amúgy nagyon ritkán tudsz megvalósítani a mindennapi életben), de mind tudjuk, hogy időnként az autók kirepülnek az útról; a fehér felfestés balesetben nem tartja őket a sávukban. Neked veszélyességi pótlék járna minden egyes nap, amikor elhagyod a lakásodat, és te nem is tartasz rá igényt.
Kálmán Ottóra, ahogy tizennyolc éves lett, egyre jobban felfigyeltek a lányok. Most készült gépészmérnöknek. Jeles volt mindenből. Mármint a gimnáziumban. Érettségijén csak történelemből volt négyes.
Sanyi, aki ügyész volt, büszke volt rá, s fiát minden szépre és jóra megtanította. Ám Ottó elégedetlen volt a külsejével. Jött az ősz, az esős idő, s amikor ment a kollégiumba, apja mindig mondta, hogy tegyen sapkát a fejére, de nem lehetett meggyőzni, mert azt a frizurát, amit hordott, nem ronthatja el egy ócska sapka. Beképzeltség. Eddig mindig hordott sapkát, de most, hogy már úgynevezett felnőtt ember lett, adni akart magára minden áron. Elegánsan öltözött, hogy tetsszen a szebbik nemnek. De sapkát soha nem akart felvenni, mert az össze-vissza sodorja a hajszálait. Hiúsága sem ismert korlátokat. Ám tény, ha sapkát viselt s utána levette azt, úgy nézett ki, mint egy bozontos hajú popsztár.
Ez a webhely a Google és a StatCounter cookie-jaival kínál szolgáltatásokat és elemzi a forgalmat.
Az IP-címed és a felhasználói ügynököd a teljesítmény- és biztonsági mérőszámokkal együtt
megosztásra kerül a Google-lal és a StatCounter-rel a szolgáltatás minőségének biztosítása,
a használati statisztikák elkészítése, valamint a visszaélések észlelése és megoldása érdekében.
A honlap további használatával elfogadod ezeket a feltételeket.
