Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Pfeiffer Gábor: Harkov-Ukrajna 1943 – Georg története (részlet)

 

 

 

 

Harkov-Ukrajna 1943 – Georg története
(részlet)

 

Unottan dobtam félre Al Pacino életrajzi könyvét. Nem mintha nem szeretném Alt, de épp nem szórakoztatott a fejezet és a söröm is felmelegedett. (Utálom a meleg sört.) Erika elindult a medencéhez, hogy lehűtse magát. Hozz nekem is egy koktélt, szólt vissza a zuhany alól. A medence feszített víztükréről csodálatos kilátás nyílt a Dunára, a Pilisre és a Börzsönyre. Mögötte szökőkút. Jobbra, balra nyugágyak, napernyők. Ideális helyszín egy tökéletes és stresszmentes nyaraláshoz. Megcéloztam a bárt, számban egy meg nem gyújtott cigarettával. A pincérnő rögtön hozta a söröm. Na, ez végre igazán hideg! Tüzet adtam magamnak és a tető alól élveztem a napsütést. A hangszórókból egész nap blues és jazz zene szólt. Mintha nekem találták volna ki. Jártam már néhány üdülőhelyen, de ilyet még nem nagyon tapasztaltam. Napszemüvegem jótékony rejtekében elkezdtem vizslatni a nyaralóközönséget. Balra Barbi, rózsaszín bikiniben. A tanga számomra amúgy is láthatatlan pántja valahol eltűnt a két szolárium barnította vonzó dombocska között. Sajnos nem fordult meg. Nem tudhattam elől mi maradt a textilből. Mellette Gyuri, a gyúrós fajtából. Haj semmi, izom full. Tetkó fültől seggig. Valószínűleg felszólításnak vélték a reklámtáblát. Sex on the beach... Pedig csak egy koktél volt. A jóérzésű anyukák próbálták elterelni környékükről karúszókba burkolt csemetéiket. Pistike persze nem fogadott szót. Hasonlót csak Morzsitól és a szomszéd Bellától látott otthon. Egy jól sikerült nyakas végül mégis a medencébe segítette. A szomszéd asztalnál újgazdagék. Apa ujjnyi aranylánccal, szivarral, viszkivel, nagy hanggal és baszki... papucsban...zoknival. Anya ugyancsak bikiniben, mint Barbi. Nyolcvankét kilóját egy jótékony strandszoknyával leplezte. Pincér! Hozzon abból a szexizéből az asszonynak! A szexről annyit tudott, hogy hat, de nem rá. Jobbra normálisék. Apa, anya két gyerek. Suzuki a parkolóban. (Rohadjanak meg, hogy még ezér is fizetni köll!) A táskából suttyomban előkerült a szenyó, a kóla, meg a dobozos sör. Apa belekortyolt a Schossmühlébe. Bassza meg, ilyen szart utoljára a nyolcvanas években ittam a Balatonon. Világost. Egyszer élünk! Pincér hozzon egy Heinekent! Erzsébet-utalvánnyal lehet fizetni?  Lehet... válaszolt a pincér sűrű fintorok között, és a kukába dobta az utalványt. Legyen egy jó napod! Majd én kifizetem a jattból, suttyó,  gondolta magában. Ebben a pillanatban tűnt fel a bár bejáratában egy hattagú család. Rögtön kilógtak a sorból, olyan természetesen viselkedtek. A két nagy fiú és a lány nekifutásból ugrott a medencébe. De úgy, hogy a többi vendég sikítva, prüszkölve menekült. Míg az apa kért a pultnál egy sört és némi üdítőt a falkának, az anya a legkisebb pelenkással felmérte a placcot. Én közben visszaballagtam sörömmel a bázisra. Onnan figyeltem a fickót. Kezében az italokkal, mint minden szerencsétlen családapa, ő is a legmegfelelőbb helyet kereste családjának, ami persze sose felel meg az asszonynak. Ez túl napos, az túl árnyékos, ez túl közel van a medencéhez, az túl messze. Végül is mellettünk telepedtek le. Átadtam nekik a napernyőnket és az egyik nyugágyat. Elkezdtünk beszélgetni. Németországból érkeztek. El voltak ájulva szállodától és a tájtól. Mikor mind elmentek a medencébe, a legkisebbet otthagyták mellettünk egyedül. Kerek arcú, szőke fürtű, nagy szemű, vidám fickó volt, aki még nem nőtte ki a pelenkát, de olyan nyugalommal játszott a körülötte heverő papucsokkal, előtte ágaskodó fűszálakkal, bogarakkal, mintha ez teljesen szokványos lenne egy ilyen pöttöm kölyöktől. Szemében önfeledt vidámság és érdeklődés, nyitottság a világ dolgai iránt. Három testvére, mintha csak otthon lettek volna, fel-le ingáztak a lifttel, ugráltak a medencébe, elvették a többi gyerek játékát, de ők is odaadták a sajátjukat... Bár a kisfiú szőke volt, nekem - nem tudom miért - mégis egy másik kölyök jutott eszembe, aki minden tekintetben ellentéte volt a kis Jürgennek. Fekete hajú, sötét, talán barna szemű kis koma volt az illető, és magam sem voltam több tizenötnél mikor kiszúrtam magamnak. Ez a mese róla szól.

Bár a történet jóval korábbról indul. Születésem idején nem túl gyakori keresztnevemet apai nagyapámnak köszönhettem, aki 68 évesen azzal a tudattal esett össze az esztergomi buszpályaudvaron, hogy Gábor a Georg magyar megfelelője. Azonos nevű öccse a II. világháborúban Ukrajnában tűnt el nyomtalanul. A család csak Georg bácsiként emlegette a háborús hőst. Pedig dehogy volt bácsi. 22 éves ha lehetett,  mikor az utolsó hírt kapták róla...... és hogy hős volt e? Senki sem tudja. Mint rendes svábot őt is szólította Adolf. Ha menni kell, hát menni kell. Jönnie már nem kellett. Gyerekkoromban sokat láttam egy fényképet, amin Georg feszített német egyenruhában. Aztán a fotó sajnos valahogy eltűnt. Harkov-Ukrajna 1943, Georg története 1943. július eleje volt. Mintegy két hete kellett elhagyniuk előző táborhelyüket Belgorodot. A Vörös Hadsereg páncélos hadtestje kíméletlenül nyomult előre, hogy visszafoglalja Ukrajna egykorvolt fővárosát, Harkovot. Ez volt a negyedik csata, amit a szovjetek az előző három sikertelen kísérlet után a város visszaszerzésért a megszálló hadsereggel vívtak. Georg harmadik napja gubbasztott az árok rejtekében, a helységnévtáblától mintegy kétszáz méterre. A puska távcsövének célkeresztjében a Dzserzsinszkij teret csodálta. A felkelő nap első sugarai a Szumszkaja utca felől lassan átkúsztak a Harkov szálló, az egyetem, az Uszpenszkij templom hagymakupolás teteje és a Sevcsenko park dúsan burjánzó fái felett, hogy aztán kaleidoszkópszerűen visszaverje őket a Goszprom hatalmas, függőfolyosós épülettömbjének ezernyi ablaka. Mindössze két lőszere maradt. Egy az orosz generálisnak, és egy, ha úgy adódik magának. Ennél azonban sokkal jobban aggasztotta, hogy csak három cigaretta lapult ezüst tárcájában. Fiatal kora ellenére hosszú és boldog szerelem fűzte a cigihez. Tizenhárom éves volt mikor először gyújtott rá. Az első bagója egy Bajtárs-ba tekert elsárgult diófalevél volt. Igen büdösre és keserűre sikeredett, de füstölt, és ez volt a lényeg. Talán túlságosan is füstölhetett, mert apja hamar kiszúrta az udvari budi ajtajának szív alakú nyílásán kiömlő felhőt. A lebukást két hatalmas seggberúgással jutalmazta. Nem sok foganatja volt, sajnos. Ez a szenvedélye azóta egyre csak fokozódott. Jóval korábban, talán nyolc évesen fogott először puskát a kezébe. A csolnoki búcsú céllövöldéjének kiherélt, ferde csövű sörétese volt az a „fegyver”. De már akkor érzett valami furcsa remegést a gyomrában a flinta érintésétől. A pálca helyett ugyan állandóan a baba fejét találta el, de a cigányasszony megunta dolgot.  Nesze purgyé vidd ezt a ganét! – és a tizenötödik lövés után neki adta a kilyuggatott jószágot. Anyja persze rögtön a szemétre dobta a kacatot. Van is nekem kedvem ilyen marhaságokkal foglalkozni, mikor holnap hajnalban kelek. Meg kell kapálni a kukoricát. Gyötörte a lelkiismeret-furdalás szegény gyermeket. Édesanyám majd én virrasztok, hogy te nyugodtan alhass! Úgy gondolta ha ő nem alszik anyjának is hosszabb lesz az éjszaka és többet pihenhet. Megesett, hogy még kisebb korában a meggyfa alatt guggolva rajzolgatott a homokba, mikor a temetőből meghallotta a zenekar gyászindulóját. A temető messze volt, de a hegyoldalból elhozta a szél a szomorú dallamokat. Szótlanul felállt és arra gondolt, vajon ha egyszer őt temetik, lesz egy kisfiú aki neki is megadja majd a tiszteletet ismeretlenül? Szabadidejében is inkább fúrt, faragott, olvasott, álmodozott, míg testvérei és az utcabeli zsiványok az erdőben lógtak. Pedig milyen jó volt a kacsaúsztató sekély, langyos vizében dagonyázni a forró nyári délelőttökön, vagy a környező fák indáin ugrálni bolondos majomként. Két bátyja együtt járt gyümölcsöt lopkodni a szőlősökbe. Ám ezek csak amolyan gyerekes csínytevések voltak. Nem tettek kárt a gazdák kertjeiben. Ő azonban oda sem tartott velük. Bár igaz, nem is nagyon hívták. Amolyan csenevész, magának való gyerek volt. Nem illett közéjük. Nem volt stréber, csak egy kis különc. Ő volt a legfiatalabb. Ezért talán kicsit jobban el is kényeztették, féltették szülei. Ahogy cseperedett egyre jobban érdekelték a gépek, berendezések. Így apja sem bánta, ha időnként megjavította a morzsolót, a permetezőt és más, a ház körül használt szerkezetet. Vonzódása a műszaki dolgokhoz végül is egy ipari iskolába terelte. Mezőgazdasági gépszerelőnek tanult. Iskoláit minisztériumi dicsérettel végezte. Ennek ellenére megérintették az élet más szépségei is. Szerette a természetet, a világ csodáit. Maradék idejében szívesen olvasgatott könyveket, verseket és egy kicsit tangóharmonikán is játszott. Suhanc korában észrevett magán valami furcsát. A korabeli lányok ugyan nem érdekelték, mégis megmagyarázhatatlan vágytól hajtva titkon leskelődni kezdett a szomszéd fiatalasszony után. De ez csak amolyan ki nem mondott, meg nem fogalmazott, nem is tudott szerelem volt, ami soha sem teljesedhetett be. Ha ugyan az volt. Nem is tudta, hogy annak nevezik. Titkáról nem tudott senki. Ő legalábbis így gondolta sokáig. Fürtökben lógtak a feketébe hajló, túlérett meggyszemek a fáról. Teréz az átnyúló ágak alatt szoptatta kisfiát. Szép, lenszőke haja meglibbent a forró szélben. Félig meztelen vállát már megkapta a nap. Melege volt, de nem bosszankodott. Mennyei nyugalom és odaadás töltötte el, miközben átadta a táplálékot, mi testéből fakadt. Annak idején ő volt a falu egyik legszebb lánya, és halálosan beleszeretett egy gazdag, snájdig parasztfiúba. A fiú is szerette, de nem tehetett semmit. A szülei nem engedték, hogy egy bányászlányt vegyen feleségül. Mikor eljött az ideje egy kalácsképű, görbelábú parasztlányt meg néhány holdat kapott nászul. Teréz pedig egy mogorva, borissza bányászfiút. Sosem szerette, de a szülőkkel nem lehetett ellenkezni. Pista is érezte, tudta, hogy, Teréz nem szereti. Ezért is nézett egyre sűrűbben a pohár fenekére és lett iszákos. A nyár talán legmelegebb napja volt. A kicsi mohón szívta magába az anyatejet. Teréz ibolyakék, ábrándozó szemei elkalandoztak a pufók, pirospozsgás arcon. A kis angyal már majdnem elaludt, mikor Teréz homlokáról egy izzadságcsepp az arcára csöppent, és az apróság felriadt. Ne haragudj kincsem! Úgy látszik Lízi ma akáccal fűtött be. mosolyodott el önkéntelenül. De a sűrű cuppogások közt szeme sarkából mást is látott. A kerítés elég alacsony volt és Georg elég magas ahhoz, hogy egy vödrön, lábujjhegyen egyensúlyozva átláthasson rajta. A szőke tincsek Teréz duzzadó kebleit cirógatták a forró szellőben. Ó azok a keblek! Mária segíts! Azonnal és véglegesen beléjük szeretett. Kell e több egy egészséges, 17 éves fiúnak? Szíve alig fért el a mellkasában. Nem beszélve gatyájában ágaskodó férfiasságáról. De rögtön el is szégyellte magát. Nem volt hozzászokva az efféle piszkos gondolatokhoz. Georg nem vette észre, de Teréz meglátta ahogy a kerítésen lóg. Először arra gondolt, hogy elrejti melleit a kíváncsi szemek elől. De úgy tett, mintha nem látná a fiút. Kicsit még odébb is fordult, hogy jobban szem előtt legyen. Nem tudta eldönteni, de talán nem is nem akarta, hogy a fiú személye vagy csak a váratlan érdeklődés villanyozta fel ennyire elhanyagoltságában. Miért ne lehetne egy kis örömünk mindkettőnknek? Kinek ártanánk ezzel? Férje figyelmére úgysem számíthatott. Pista vagy dolgozott, vagy ivott. Azelőtt nem nagyon figyelt fel a suhancra. Fel se tűnt neki hogy milyen jóképű fiatalemberré cseperedett az évek során. Jólesett neki ez az önzetlen lelkesedés. Valami megbizsergett benne. Megdobbant a szíve, de ugyanakkor el is pirult saját érzéseitől. Na hiszen... szépen is néznénk ki. Én a harminc évemmel meg ez a... kölyök! mosolyodott el. El is hessegette magától a gondolatot. Nem tudta, hogy a kerítés másik oldalán Georgnak hasonló gondolatok jártak a fejében. De ő nem egy amolyan kukkoló taknyos volt. Igazi szerelmet érzett a nő iránt. Bár ezt akkor még ő sem tudta igazán. Tizenhét éves volt. Testének minden zugában tomboltak a hormonok. Erősen beütötte az állát a betonkerítés tetejébe, mikor apja hirtelen kirúgta alóla a moslékos vödröt. Mi a fenét bámulsz olyan kíváncsian te gyerek? kérdezte. Semmit, csak Marci átszökött a szomszédba és kergeti a csirkéket. lódított Georg nem túl meggyőzően. Tudta, hogy lebukott. Terézt olyan jóízű, hangos kacagás rázta meg, hogy majdnem elejtette kisfiát. A vödör sűrű csörömpölések között csapódott a kerítésnek. A nagy riadalomra megérkezett Georg anyja is. Gott im Himmel! Hát ezért szültem én ezt a betűrágcsáló, könyvzabáló gyereket a világra, hogy a szomszéd Teri melleit bámulja a moslékos vödör tetejéről? kelt ki magából, fejét rosszallóan ingatva a fekete kendő alatt. Aznap Georgnak nem volt maradása. Fivére egész este ugratta. Moslékosvödör akrobata, csöcsleső, macskahajszár... Hagyj már békét Franzi! Eredj a hülye libapásztorlányaid után!

Jó reggelt Georg! Mi az a seb az álladon? kérdezte másnap mosolyogva Teréz, mint aki mit sem sejt. Á, csak a bátyámmal erősködtünk kicsit, aztán én húztam a rövidebbet. próbálta elvenni a kérdés élét Georg. Mindketten tudták, hogy nem valódi sem a kérdés, sem a válasz. Teréz cinkos mosollyal kacsintott Georg szemébe. Soha többé ne beszéltek az esetről, de attól a naptól kezdve egy soha ki nem mondott, és soha ki nem mondható furcsa szövetség kötődött közöttük. Mindketten érezték azt a fura vibrálást, de sosem beszéltek róla sem egymásnak, sem másnak. Csak éjszakánként, mikor Pista borgőzösen lefordult asszonyáról a másik oldalára, az asszonyt kielégítetlenül hagyva, csak akkor mert Teréz Georgra gondolni. Vele biztosan jó lenne... Georg nem ismerte a testiséget, csak a kamaszok mindent elsöprő hormonjai dolgoztak benne. De fivéreivel közösen lakott szobájában esélye sem volt rá, hogy könnyítsen nadrágja szorításán. A nyikorgó ágy mindent elárult volna. Pedig hányszor látta maga előtt csukott szemmel a fiatal nő érett, telt idomait, ahogy lehullik róla a hálóing. Ennél messzebbre sosem jutottak.

Mikor 1938-ban létrehozták a Volksbundot , Georg jó svábként az elsők között lépett be a szövetségbe. A Volksbund kezdetben még csak mint kulturális szövetség, népművelési egyesület működött. Később azonban jelentős szerepet játszott a Waffen SS magyarországi toborzásaiban. 1942 márciusában, mikor az SS sorozást tartott Pilisvörösváron, fivérével Franz-zal rögtön jelentkeztek katonának. Mivel rajongott a fegyverekért, nem volt kérdés, hogy bevonul. Testvérét Franz-ot inkább a kalandvágy és az „eszme” hajtotta. Harmadik bátyjuk Johann már nős volt és a két éve  kis Josef boldog apja. Ő inkább elkerülte a toborzókat. Eszébe se jutott, hogy velük tartson, ha már a bánya mentességet adott neki. Egy családból amúgy sem vittek volna el három fiút. Másfél hónap izgatott várakozás után megkapták behívóparancsukat. Épp a falu védőszentjének, Nepomuki Szent Jánosnak ünnepét tartották. Az összes fiatal a búcsúbálokban mulatozott. Bálokban, mert a különböző hátterű fiatalok más-más helyen ünnepeltek. Míg a parasztok és tanultabbak a Strass Vendéglőben, a szegényebb bányászok a Putz-ék kocsmájában vigadtak. Véletlenül sem keveredhetett a két italmérés közönsége, mert annak mindig csúnya verekedés lett a vége. Volt,  hogy a bicska is előkerült. A parasztok és a bányászok amúgy is sokat piszkálták egymást. A bányászok kecskéit gúnyosan csak bányásztehénnek hívták a földművesek. Nem is házasodhattak egymás közt. Legfeljebb egy-egy iparoshoz adta a lányát némely parasztcsalád. A szerelem luxusnak számított akkoriban. A parasztok és bányászok aránya 1/3-ad 2/3-ad volt. A faluban is elkülönülve éltek. A településnek voltak gazdagabb és szegényebb részei. Míg a parasztok a Bauergasse-én, a bányászok a kolóniákban laktak inkább. A besorozott ifjak mérték nélkül öntötték magukba a bort és a pálinkát. Egymást túlharsogva, a lányokat pörgetve, durva viccekkel szórakoztatva duhajkodtak. Egyedül Georg ücsörgött ábrándozva egy sarokban. Sosem szerette a harsány, közönséges társaságot. Gondolatban már messze járt. Valahol a távoli frontokon szorongatta fegyverét, távcsövének célkeresztjét próbálta minél pontosabban az ellenség homlokára irányítani. Visszafojtott lélegzettel koncentrált és ekkor... gondolataiból megriadva felpillantott. Szép, fiatal szomszédasszonyuk állt előtte megilletődve, mégis elszántan, és egy mosoly kíséretében megszólította: Hiányozni fogsz. Nagyon vigyázz magadra „kis hadnagyom”! csillant meg a szeme.... és feltétlenül gyere haza! Én várni fogok rád. Te nagyon jó fiú vagy Georg. Nem maradhatsz ott a fronton... szükségem van rád... neked még itt van dolgod! és egy könnycsepp gördült végig arcán. Köszönöm Teréz asszony! kapta el remegő ujjal a könnycseppet Georg. Visszajövök, ígérem. válaszolt hebegve, miközben szíve majd kiugrott a helyéről. Sosem gondolta, hogy ez a beszélgetés valaha is elhangozhat köztük. Teréz részegen kacsázó férje után sietett. Még visszafordult az ajtóból és egy keserédes pillantással búcsút vett a fiútól. Georg töltött magának egy pohár bort és addig nézegette ujján a könnycseppet, míg az lassan el nem párolgott bőrének melegétől.

 

  
  
 

Pfeiffer Gábor (Dorog, 1967) énekes, hangszeres zenész

 

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.