VideóA Magyar Hang videója Keresés a honlapon: |
Szépirodalom Hősi eposzaim, híres példaképeim, állampolgárságom, identitásom egyértelmű, nem kapok homofób, transzfób vagy rasszista megjegyzéseket, könnyebben fogadhatok örökbe és a gyerek kevésbé hátráltat, szexualitásom természetes és felülreprezentált, a történelem velem van tele és én alakítom, nem vagyok humor, gúnyolódás célpontja, nem diszkriminálnak megjelenésem miatt, magasabb a fizetésem azonos pozícióban, hamarabb és olcsóbban kapok ügyvédet, nagyobb eséllyel lépek vezető szerepbe, informális hálózataim kiterjedtebbek, bízik bennem az igazságszolgáltatás, nem kell csoportomat képviselnem, minden az én testemre optimalizált, Bajaim tabuk, megjelenek a döntéshozatalban, katona vagyok, nem ítélnek el családalapításért, a társadalom izolál,
A franciás műveltség kötelez fiam és Proust dilettáns akárcsak Kafka szerencsétlen dilettánsok – mondta határozottan a nagyhatalmú igazgatója mélyen szemembe fúrva savós tekintetét az egyik jeles hazai könyvkiadónak a múlt század végi neves kettő közül amúgy maga is jólfésült prózakismester kimért mozdulataival választékos ízlésével kifogástalan szabású angol öltönyében régi vágású úriembernek mutatva magát kigombolt ingnyakú izgága látogató-magamnak
11. Teltek-múltak a napok, a hetek, és már decembert írtunk. Éjszakánként, elalvás előtt százszor is megmentettem Éva életét, miközben Bujdosó bambán és gyáván egyhelyben állt, vagy menekült. De aztán reggel lett, és kezdődött minden elölről. Az egyetlen örömforrásom a mozgás maradt. Olival való megismerkedésünk idején kezdtem el mániákusan edzeni. Azóta úgy néz ki a szobám, mint egy tornaterem. Barátom halála után azonban elhagytam magam, és több hónap is eltelt, mire folytattam a súlyzózást, és tovább erősítettem. Ősz végén kar-, váll- és hátizmaimmal ismét fel tudtam magam húzni a kötélen, ami a magas mennyezetről lógott. Ezzel régebben nemcsak a szüleimet, de Olit is elkápráztattam. Aki így tud felfelé mászni, az bármilyen helyzetből kiemelkedik, visszhangzott bennem Oli egykori dicsérete. A sportolás után valóban kissé boldogabbnak éreztem magam, de a hangulatom csak átmenetileg javult.
hajnalba futó éjszakák remények a kor mint vesztes a sarkamra hág lámpák kialvó lámpák pisla fények ahogy köröttem szűkül a világ
lehunyja egy-egy barátom örökre már csak hulló levelek jönnek meg lábam satnyul nem visz már új körökbe akik nem látnak holtnak így hisznek
Lilu, 2021. június 17. Újabb enyhítés lépett életbe, állítólag hetekkel megelőztük a környező országokat átoltottság szempontjából. Bla-bla-bla. Lehet falunapot is tartani, olvasom tovább a híreket a kijelzőn. Mindeközben legalább tizenöten várakoznak a bejárat előtt, megmorogják, aki nem tart kellő távolságot. Egyáltalán nem tűnik úgy nekem, hogy az utóbbi pár napban kevesebben jönnének a patikába. Mintha azok is nekiindultak volna, akik eddig kenyérért sem merészkedtek a mobil pékség közelébe, pedig zseniális ötlet volt Andristól. Sebi bácsi apára hagyott tragacsát újította fel, a húszéves citromsárga és halványkék Volkswagen kisbusszal terítette a saját sütésű cipókat. Wes Anderson-filmbe illő költőiség. Most még a betegek is itt állnak a sorban. Aki favipiravirt akar és egyedül él, egészen biztosan fertőzött, kezdeti tünetekkel. Miléna, például. Eljött inkább Szobra gyógyszerért, nehogy Zebiben megszólják. Úgy teszek, mintha nem ismerném fel, hagyom, hogy a kolléganőm szolgálja ki. Milénának biztosan senkije sincs, ki másnak vinné a bogyókat. Nem fogom megszégyeníteni. Kizárt, hogy felvette az oltást. Aprókat köhint a lifegő maszk mögött. Vajon a testvére megbocsátott neki?
Akár a por, ha száll a könnyű szélben, s bár homlokán pár évtizednyi csendnek
utoljára gondolt arra hogy a gyerekek csak azt hiszik a magasban a szőke és a barna nem fedezte fel mellé gyűlöli a karmolást az orron hogyan kezdődött darabos szép angyal összetett mondat hosszú lelkűeknek hadsereg és ember oldalra hangya sereg cserépbe ültetve elhitte hogy igazából amit tesz az eltartotta magától kódoltan iszaposan folyó számítógép felszívja angyalok barátságosan zsákolnak porrá töri a testén a robot sír gyilkosan okos mozdulatokkal túljut a sötétségen rajta felejti elindul vágyat cserélni, előbb mindenáron végtelenül a Duna part sötétjében megszelídíti újra él halálosan
Próbált egy többudvaros ház második emeletén kinézni. Emberbőr, takarítóvállalat, ellenséget hozott, úgy van tele, hogy nincs kedve verekedni. Arra indul gyalog. (A hullák rozsdásak.) A víz felett rövid ima után. Bocsánatot kérnek, magyarázzák, meg kell kapnom okosan, mondja. Melyik mikroprocessort kell elhelyezni a fejében, hogy higgyen? Míg elszélednek a gondolataim. (Itt terül el a telek.) Zsóka robot szárnyakkal repül. A villanytelepet támadják. Bármit is fel tudnak duzzasztani. Intellektuálisan ösztönöznek. Középkorú nők Mexikóvárosban, megjön a kedv, az ember csak röhög, nahát, ez kedves, szűkek az utak, szép, csontos robot, az arca mélyén sötét gumó. Ma nyolcvan éve meghaltak azok, akik csapdát gyanítottak.
Leitmotivjai körülrepdesnek. Méhecskék. Cisz-É-Gisz-Hisz. Dé-Fisz-A-Cisz. Igaz hangok. Csókízűk. Mégis átvisz Tenger vizén. Világvándor. Eleresztett.
Csak két tétel. Szerelmi vallomásom. A maga koncertje! Fiókba zártam! Mindenek sorsa dől egy vállvonáson. Szétszórom! Vesse égre Vezúv lángja!
Tavaly óta Bandinak rengeteg baja volt a Nyugattal, de létre hozták a Holnap Antológiát. A bemutatása csodálatos volt Váradon. 1908. szeptember 27-én. Majdnem pontosan öt évvel a megismerkedésünk után együtt jelentünk meg Bandival Váradon. Mindenki minket bámult. Szépek voltunk, elegánsak, Bandi egész külseje olyan igazi költői volt, a fejtartása, a nézése… Láttam a rám vetődő irigy tekinteteket. Hm, élveztem. Bandi az enyém. Én meg az övé. Persze Dodó családja el se jött. Képzelem miket gondoltak. De nem érdekel! Boldog akarok lenni addig a kis ideig, amíg még élhetek. /Léda sétálgat, majd megáll a fénykép előtt és neki beszél./ Bandi melletted nem könnyű boldognak lenni! Hiába utazom veled Monte-Carlóba, hogy ketten legyünk, belebotlasz Festetich grófnőbe. Aztán Párizsban még folytatjátok a kis liezont. De ekkortájt volt még a Kalocsai Eszti, ezek még legalább színvonal, no de a szobalány, az orfeumi nőcskék, a kalapos lány… persze a jóbarátaim „véletlenül” mindig elszólják magukat.
Nyiss ajtót, ha kopogok!
Mindenki azt hiszi, hogy a megalázás a térdeléses, nyakörves esetleg kutyás játékokban teljesedik ki, de amint életedben először látsz egy virágos nagymamaotthonkás transz-köcsögöt és minden idegszáladdal azon feszülsz, hogy csak ne röhögd el magad, onnantól mindent más fényben látsz tükröződni és már tudod, hogy vicc az egész. Ennél jobban már csak a nevelőapámon, a Gazdámon szórakoztam, aki véletlenül rosszkor nyitott ránk, majd úgy buggyant fel belőle is az apró röhej mint alvási apnoe, vagy a fazékból kifutott tej, mikor pillanatnyi lobot vet a gáztűzhelyen. Hiába, az ügyfél, az ügyfél. Miután a mázsás transzi elment, somolyogva oldalogtam a konyhába. Az ilyen pillanatokért mindig lehajoltam. Mélyebb és önként vállaltabb alázat volt ez, mint amit bármilyen nyakörvvel, pluggal, vagy más vacakkal rá lehet kényszeríteni egy emberre. Tudtam, hogy ő is kizökkent. Legalább támadt egy közös témánk.
Még van erő az ablakhoz lépni, nézni kifelé tompán, lüktető fejjel, horgadó haraggal, míg egyre csak esik, unottan, lustán, akár a bánat, állna el végre, vagy zuhogna zúgva, de nem, beterít mindent makacsul, kedvet se, hitet se hagyva a mának. Lenn lakkfeketén kanyarog a sztráda, csiganyomként csillog a buszsáv, lengve hunyorognak körbe a hű fényfüzérek, maradék ünnepi díszek. A benzinkutas különbékét kötött, kuckójában horkol, asztalra nyúlva, kint meg csak ugrál az ázott párduc a cég cseszlett reklámlobogóján.
üvegfólia mögül megmutattad magadat, meztelenül.
tovább képzeltem,
mire elérhettelek volna, törölted.
– Anyu, képzeld, megdicsért a tanító néni, hogy én, elsőként az osztályból, már mindent el tudok olvasni! – Ez csodás, kislányom. – Anyu, mit jelent az, ami ott van a plakáton, és szerte a városban, mindenhol hirdetik: Elk*rtuk? – Ö… kérdezd meg apádat!
Bennünk
Engedd ölelni a fákat, az ég túl messze van. Bennünk nyugszik az erdő, imára kulcsolt csend, hajadban avar, ráncos ágak arcodon.
Miléna, 1996. május 3. Azt rebesgették, hogy az asszony élve temeti el őket. Többször is kapott felszólítást a zebegényi polgármestertől, azonnali hatállyal ivartalanítson. Kiabált, fogadkozott, napokon belül intézi, isten bizony elviszi Marcipánt az állatorvoshoz. Dehogy vitte! A szomszéd, az orosz Miléna, korát meghazudtolva jókora husánggal verte az ormótlan vaskaput minden vasárnap. Pársivaja, álotkinszo kurvá, üvöltötte a ködös reggelekbe ropogós akcentusával. A nő ilyenkor a hátsó kerten át osont a másik utcára, futott egészen a templomig a misére.
Összes erőidet elherdáltad a Nap-kutatásra – Mondják három ígéretes üstökös érkezik akkor – ravasz csikók gurulnak óriások mindenki követi magát hosszú süket dumák akaratok kalimpálnak mozognak maszkokat formálnak olvadt fémből öklök között testszövetek követik egymás fogát daganatok angyalok barátkoznak angyalokkal a szoknyák alatt kopasz fejek és fenekek harag és hang muskétások berakják összeteszik összevetik csokorban bölcsek orra füle testük tapad szaladnak követik az eseményeket hajnalban a zsinór a szálak eltekerednek feszül a damil szép virág a bőr szalad szorít az arc jön a bók és a sokk gyermekek igyekeznek sejt ölel sejtet életvitel minták a világpiacon gyorslista halállista fogta a táskáját üveggolyók pattogtak a lépcsőn
A világ gyalogosan indul az útra. Életjelet fúj a szél. Napszél zokog. Réka autót vezet, gázt ad, kézen áll. Védtelen siránkozik, informálódik, gyűjt. Hatalom mozgó emberi sejt utat keres. (Roham biznisz, a dolog egyszerű.) A falociták toronymagasan támadják a várost. A képtelenség feszélyeztet. Senki csirkének sikerült elmulatnia. Senki nem hív vissza. A vérerek útvesztőiben harcolnak a vörösök a fehérekkel. Vörös vérsejtek törnek előre. Senki sem segített. Félt a fenegyerekektől. Megalázó szerkezetű emberek és moraj.
Az olvasás szép munka. De a textustól utat kell megtenni A jelentésig. Nemcsak szótárazni, Gondolkodni kell, reflektálni Az írásban rejlő tapasztalatokra. Nyelv és valóság kompatibilissé lesz. Járnunk kell egyet, kimozdulni A szövegből. Be a távlatba! A textusnak énje van, jelleme, Karaktere. Neked bele kell látnod A szöveg lelkébe. Ámen.
7. Másnap, legnagyobb meglepetésemre Éva faképnél hagyta az udvartartását, és odajött hozzám: – Gondolkoztam a Coriolanuson. Szerintem igenis színházban kellene megrendezni, de mai környezetben. Anyagi motiváció, árulás, befolyásolhatóság…Most is aktuális is, nem? Tátott szájjal bámultam rá. Még okos is! Megtört a jég. Ezután gyakran beszélgettünk, kezdetben Coriolanusról, aztán színházról, később pedig sok minden másról is. Együtt fedeztük fel Ottlikot, és kiderült, hogy Éva is a Szerelem című novelláját szereti a legjobban. Mindkettőnket foglalkoztatott a történet hősnője, Felícia. Amikor néha megszólítottam az istennőmet, a többi fiú úgy nézett rám, mintha azt mondaná: neked nem jár ilyen lány! Valójában magam sem voltam benne biztos, hogy jár-e nekem Éva. 
|
Nagy Géza: Téli műterem, 152x72 cm, olaj, vászon, 2012 (Kép forrása: holdkatlan.hu)
