VideóRészlet az MTVA P´amende, 2024.04.18-i adásából a henti79 csatornán. Keresés a honlapon: |
Szépirodalom
Ha egy pici gyerek nyűgös, a hátán pörögve rosszalkodik, semmi nem jó neki, akkor hamar jön a diagnózis: elfáradt. Én ha fáradt és nyűgös vagyok, néha szívesen pörögnék a hátamon kínomban, de nem tehetem. Egyrészt koszos lenne a ruhám, másrészt nem biztos, hogy fel tudnék állni a produkcióm után, s a nézőközönségem sem lenne a segítségemre, mert mindkét keze el lenne foglalva: éppen a hasát fogná velük.
Mintha soha erre sem jártál volna itt te, úgy letagadtak, megtagadtak szemlesütve, nem, a kakas még kétszer sem kiáltott, ahol, ahogy Steinmetz kapitány lépést váltott. De még aki, ha emlékezetből idézett végre, úgy néztek rá, mint anyaszomorító vigécre, pedig itt ötven-, százévenként legalább egyszer akad minden foltot kifehérítő vegyszer.
– Az előkészületekkel együtt is csak nehezen tudom felidézni magamban a vele való találkozás képét, mely tulajdonképpen az első és az utolsó találkozásunk volt, drámai kísérlet, értékét tekintve legalábbis, igaz, hogy sokszor találkoztunk még, de alig váltottunk szót. – Így kezdte a beszélgetést Szikszay.
A festőállvány előtt ültünk, egy hosszú szárú ecsettel babrált és szívta a cigarettáját.
– Ne írj róla, hogy cigarettázok, – mondta – mert csak lelkileg szívom, testileg gyűlölöm és magamat is vele.
AHOGY NÖVEKEDNEK A TÁVOLSÁGOK
Eleve a képekről szerettem volna írni neked. Tudod, mondtam, ha ölelkezünk…, vagy mondjuk inkább úgy, ahogy igaz: valahogyan ölelve vagyok éppen, kicsit körülményesen, kicsit hamiskásan, mondjuk valami érzelmi nejlonzsákban, steril távolságban, szóval, így-úgy, de ha, a karjaidban hunyom le a szemem, akkor látom ezt a kaleidoszkópot,
Lajos bácsi a lámpafénynél olvasott. Már fél tizenegy volt. De csak olvasott. Magányosan, visszavonultan élt. Goethe-t lapozta. Majd becsukta a könyvet s eloltotta a lámpát. Jól aludt. Reggeli hat körül ébredt. Még evés előtt felhajtott egy fél deci pálinkát. Megreggelizett. Csípős kolbászt evett zöldpaprikával. Jól esett neki. Miután jóllakott fogta magát s öltözött. Sanyi bácsihoz igyekezett, az utcai könyvkereskedőhöz. Lajos bácsi valamit venni akart. Kevés volt a nyugdíja. Pedig egész életében dolgozott. Tíz órakor már az utcán volt. Nem messze volt Sanyi bácsi és a portékája… Mikor megérkezett a másik nyugdíjas öregemberhez, üdvözölte: – Jó napot, Sanyi bácsi! Hogy van? – Egész jól. S maga? – Én is. A mi korunkban már az a lényeg… – Milyen igaz! – mondta Sanyi bácsi majdnem nevetve.
NAP GURUL A FŰVEK KÖZÖTT
A nap csendes gördülése a füvek között, kör alakú pályákon és négy géppuska irányzékkal. Az, hogy kik vannak az irányzék mögött, nem ismert. Az út két oldalán állunk és várjuk a vágyott csodákat.
Lombtalan reumás fa jön egy bottá lett ággal és kiabál valamit túlságosan öblös hangján hogy nem lehet megérteni amit mond.
És hirtelen géppuska ropogást hallunk, és ő, a fa, elrohan, levelekben és madarakban gazdag koronájával.
A régi klasszikus cigány telepi háztetőket, nem cserép fedte, hanem nád, vagy szalma, legrosszabb helyzetben kukoricaszár. Kétszáz-háromszáz lélek is elfért egy hagyományos cigány telepen. Jó dolguk volt az akkori rendőröknek, néhányan, mindig a telepen töltötték el a szolgálati idejüket, de nem akár hogy, minden rendőrnek volt ott kérdeznivalója, meg nagy bátorsága, vagy hatalma, ahol a legszebb cigánylányok voltak. Olyankor nem számított a putri, nem számított a rendetlenség, de még a kosz sem, csak az számított, hogy a szép, karcsú, egzotikus lányok környezetében jól érezzék magukat, simuljanak hozzájuk meleg mosolyú lányok, gyöngy fogsorú szépségek. A rendőröknek meg az egyenruhájukon kívül, semmijük nem volt, a ruha volt a mindenható atyaúristen, de aki a ruhában volt, egy pipabagót sem ért a cigánylányok szemében. Azt műveltek a rendőrökkel, amit akartak, mert hát mondanom se kell, hogy, amikor a rendőröket csiszolták, azok a lányok már régen fényesek voltak, rafináltak, mint a cirkuszos lovak. Tudták, hogy a rendőröknek folyik a nyáluk, mint a veszettkutyáknak ha csak egy résnyit mutattak meg a hatalmas kebleikből, amikor kivillantak oldalt a blúzukból.
minden reggel
minden reggel rá- csodálkozom a tükörre
borotválkozás után
egy férfival szeretnék beszélni, Az újságíró kíváncsian nyitott a szűk szuterénbe. Nyirkos hideg és szívszorító nyomor fogadta. A falak füstösek és repedezettek voltak. Közvetlenül az ajtó mellett rozsdás vaskályha bóbiskolt, pár lépésre tőle ágy, amolyan priccsféle recsegett a nyomorék öreg alatt. – Ballay Zénó vagyok – mutatkozott be a publicista –, a helybeli lap egyik riportere. Szeretnék Béla bácsiról, így hívják, ugye, szóval szeretnék írni egy cikket – tért egyenesen a tárgyra. – Mondja el, hogy él, miben szenved hiányt...! Egy pillanatra torkára forrt a szó, pedig az öreg meg se mukkant, éppen csak hogy felült, s a hírlapíró szemébe nézett. – Az istenit! – rúgott a tollnok egy törött zsámolyba, térült-fordult, s egy szatyor élelemmel csörtetett vissza.
A domb e tájat lágy karéjba zárja. Ledér esők eróziója ás mély árkokat. Ma pásztorok tanyája e holt vidék, alig tapodja más. A völgyön át lapály talál teret, mocsárvilág, ahol az Ér ered.
Elindulunk a sorskanyart követve. Remélem, ott az út talán simább, és hív a tölgyfalomb a zöld szövetbe, el is maradt a csalfa délibáb. Az árny poétahomlokon babér, de szikkadó a domb alatt az Ér.
Fotó: M. Szlávik Tünde Annak idején úgy tanultuk, hogy az angolok kedvelt témája az időjárás. Na most vagy angol lettem, vagy látens meteorológus, mert ahogy visszagörgetem az elmúlt napok bejegyzéseit, szinte mindegyikben van egy kis hó, egy kis köd, némi szivárvány.
A NAP VERSE
Mint virágzó fa, melyet méhek ostromolnak úgy érzem, testemet istenek birtokolják. Hangokból és képekből eltűnik a rozsda, kövek törnek, bárányok patái tapossák
Magas, magas és párás nap ez, nagy kerek órával az égitest helyett melyből csöpögnek beleolvadva a fűbe lágy, mormogó másodpercek,
én pedig hidegrázással, új metaforákat keresek, amelyek másik nevet adnak a megidézett, születendő dolgoknak.
/feleségemnek/
Virrasztó, ha éjjel kéz érinti vállad érzed, tudod: egyedül együtt vagy. Mégse félj! Lépte nyomán hajnal hasad virág nyílik, forrás fakad madár dalol, levél zizzen lombok alól lepke libben. Mindez mind az Ő kegyelme veled, velem, együtt Vele.
Az elmúlt esztendőben, sok helyen megünnepelték az 1848. március 15-én kitört magyar forradalmat. 175 esztendő telt el azóta, valójában jubileumi időszak ez, valamivel erősebb is a hangsúly, de különösen nagy hatással volt és van világunkra, hogy tavaly nemzeti költészetünk egyik ragyogó csillagát, Petőfi Sándort méltattuk, aki 200 éve született. Akár a forradalom szikrájának is nevezhetnénk a nevezetes napon 25 éves fiatal alkotót, hiszen egyetlen verse lobbantotta lángra előbb Pestet és Budát, amely tűz szinte napok alatt, mint tengercunami, átterjedt az egész országra. Olyan időben vitte szét a különös szél a változtatás hírét, amikor az országban még vasútvonal is alig volt!
De nem csak költőt és forradalmat dicsőítettünk, megestek néhányunkkal bizony prózai, sőt fájdalmas dolgok is. 2024 januárjában egy kórházi váróteremben üldögéltem, idegeskedtem, bosszankodtam, bámészkodtam, unatkoztam, végül ismerős talált rám, régi diákom, üdvözölt kedvesen. – Tanár úr is röntgenre vár? – Arra. Odavan a derekam, alighanem sántikálni fogok a sírig, egyenes léptem már nem is lesz tán. – Gondoljon a díszlépésre! – Azám, a díszlépés. Csattogott, mennydörgött talpunk alatt az aszfalt, szorítottuk a szánkat, mert nyüszítettünk volna a fájdalomtól és a pillanatok alatt ránk törő fáradtságtól. – Nekem szerencsém lett, nem voltam katona nevetett a vén nebulóm. – Mire bevonultam volna, megszűnt a bakaság.
A szó értelmében támad fel a hang Káprázat-történések (Rizóma) A tekintetbe vájt üreg Ahol két szemöldöke között a tegnap van behegedve S látni ott Isten ujjbegyének gravírozott érintését Így elfelejtheti, hogy létezik? Önfeledtség van a hangjában Kötetlenség és tehermentesség – A legtitkosabb szabadság A földből kinőtt felhő
Most érettségiztem a gímiben, tehát tizennyolc elmúltam. Már korábban elhatároztam, hogy erre az időre lesz nekem autóm. De ehhez jogosítvány is kell. Még nem volt munkahelyem, jövedelmem sem. Anyám, apám tudta nélkül adott pénzt a vezetésre. Jártam rendesen, meg is lett a jogsi. Azt már sehogy sem tudtam elképzelni, hogyan lesz nekem autóm. A véletlen hozta, hogy azzal a sráccal, akivel akkor jártam, betévedtünk egy autókat forgalmazó telepre. Egy CBA forgalmi rendszámú Opel Kadett nagyon megtetszett. Napokig őrlődtem rajta, de egyik este apámnak jó kedve volt és előrukkoltam az autó tervvel. Érdekes módon nem sokat töprengett. Annyit mondott, ha 700 ezerbe kerül, akkor ad 500 ezret, meg 200 ezret. Ez kifutja, de az utóbbi összeget, ha dolgozom, havi 10 ezer forintonként törlesztenem kell. Ez arra lesz jó, megtanulok spórolni. Megvettük az autót, én voltam a menő csajszi. Irigykedtek az osztálytársaim. Lett munkahelyem, törlesztettem. Lomha alkonyat...
Elteltek az évek emlékek, képek könnycseppek, fények csurognak szememben.
Arcomon a ráncok mint börtönrácsok álmot őriznek lebilincselt láncok.
De lelkem még szabad szárnyal az égig olykor még kéklik a lomha alkonyat.
A. ) Világosban, délután, mostanában. Kinyílt az ajtó, és a folyosó végén, zavartan, éppen csak elszunnyadhatott. Talán mégis, de nem nagyon. Az orrával hirdette, hogy tetszőleges. Lenyúlt, már hajlandó lett volna. Ugyanazon folyamat: téveszmék. A fejét különböző rendeltetésű irányokba (gu r ít o tta).. A vállában feszülést érzett. Állt, tántorgott, mint a pokol. Ismerte, látta, de nem tudta. Hosszú kezét a háta mögé hajlította nyitva. Elfelejtette az ajtót. Különben úgy tett, mint amikor az ember indul. Teljes egyetértésben, összezavarva. B. ) A fal mellett fekszik feldúltan, (bű nn ek) hitte, belenyugodott. Bujkálás közben szégyentelenül mutogat, nem megy el, nem kell semmi, sehol. Üldözői közönséges, hétköznapi kapcsolatban vannak. Feltételezései szerint az elhunytak emlékére. Tépett, alakulóban lévő, hogy ne lehessen visszatérni. Tépett ruhában átmenekítették. Beleesik., nem látszik, lesüllyedt a tenger fenekére. A hét napjain átosonva, valahogy lassan. Hőmérsékletváltozás egymagában. Sugárzó fényforrás szorongatja, tarka meg tág.
INNEN
Szétnézhetsz megállva, ez már az a szomorú, vizes sík, lehet biccenteni, de nem remélni.
Gondolódik bennem sok bolond dolog, nem old kékítőt a költő anyja, ha értik, mire gondolok, mert
itt már semminek sincs bokra, száz év múltán sem kél remény, esetleg kőkemény költemény: 
|
