Keresés a honlapon:

Caliopia Tocală versei (A nap verse, Elégia, Megkékült kezem) Fordította: Balázs F. Attila

 

 

 

 

A NAP VERSE

 

Mint virágzó fa, melyet méhek ostromolnak

úgy érzem, testemet istenek birtokolják.

Hangokból és képekből eltűnik a rozsda,

kövek törnek, bárányok patái tapossák

 

Magas, magas és párás nap ez,

nagy kerek órával az égitest helyett

melyből csöpögnek beleolvadva a fűbe

lágy, mormogó másodpercek,

 

én pedig hidegrázással,

új metaforákat keresek, amelyek

másik nevet adnak a megidézett,

születendő dolgoknak.

 

 

ELÉGIA

 

Olyan verset keresek

amely nem vethető alá semmilyen mértékegységnek.

Olyan verset keresek, amelyben

a szólás egyenlő a hallgatással.

 

Olyan verset keresek

amely azt bizonyítja hogy a gondolkodásról

nem lehet mást mondani, minthogy kék

és hogy vizében bárki kezet moshat.

 

Olyan verset keresek, melynek szavai

éhes vadállat nyomai.

 

Hogyan felejthetnék, ha nem beszélve,

testem megtelik a múlttal,

és egyre nehezebb lesz.

 

 

MEGKÉKÜLT KEZEM

 

Megkékült kezem agyamat simogatja

idegen nyelven, skarlátvörösen,

a kifejezetten erre kitalált hó alatt

hogy menedéket nyújtson neki.

 

Egyébként csak egy gondterhes és üveges nap,

szürkület nélkül, fény nélkül, istenek nélkül, tündérek nélkül,

csak a szárnycsapkodás vére

és az agyat simogató megkékült kezem.

 

 

 

Fordította: Balázs F. Attila

 

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2024-02-01 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.