VideóA Magyar Hang videója Keresés a honlapon: |
Szépirodalom
Szeretnék a teremtésről beszélni, de már nem érdemes. Tudok az önző génekről, tudom, hogy a cél csak az ismétlés. A civilizációs fejlődés pusztán a megmaradás ösztönére adott eltúlzott reakció eredménye, nem több.
Parkban
Magányos tölgy mellett egy cseperedő vézna fácska milyen szépek így együtt ez is Isten alkotása..
– Nem kell megverned, ha nem akarsz – mondta a rabszolga. – Nem baj? – Dehogy baj – mosolyog és közben próbálja szorosabban magához húzni a kis úrnőt. Így látta az apáktól, az anyáktól. Na, nem a sajátjától, hanem a filmekben. Emlékét nem tudja, mikor élt utoljára saját gesztussal, tett, vagy mondott olyat, ami tényleg hozzá tartozik, belőle jön. Lágyan próbálja felidézni, bolyongva az emlékei, vagy inkább mozzanatai villanásszerű útvesztőjében, de olyat nem talál. Mintha üvegszilánkokon lépkedne, a szilánkok nem élesek, feslenek, mint a fehér virágszirom lába alatt a hajnali ködben.
föl, le hintáztatnak a napok. fél napig szálltam, fél napig volt égbe nyújtva a lábam, fél napig voltam vasárnap....
a vonat előreláthatólag
A tiszta szobából megyek a másikba, melegem van, mégis fázik a vállam, és máris vizes a fejbőröm a hajam alatt. Mindig szőke hosszút szerettem volna és legalább egyhetven lenni, meg egy csomó faszságot, amiről azt sem tudom honnan vettem. Mifelénk senki sem olyan, mint amilyennek elképzelné magát.
Néha szüntelenül szép vagy.
Ahogy a tiszt kísérgette, eljutottak egy felfelé menő, csőszerű járathoz. – Ezt hívjuk mi elosztónak. Szándékosan nincs gravitáció, így a közlekedéshez nem kell se létra, se lépcső, se felvonó. Viszont rengeteg kapaszkodó található benne. Ha az ember elég ügyes, csak meg kell fognia egyet, jól elrugaszkodni, és hamar annak a járatnak a nyílásánál találja magát, ahova menni szeretne. Ha nem elég ügyes, akkor beveri a fejét; szóval érdemes gyakorolni. Tegye le a holmiját a kabinjában, utána jöjjön vissza a hídra! – Melyik az én kabinom? – Elkezd felfelé menni, mindegyikbe belenéz, és amelyik nincs tele egy rakás holmival, az a maga kabinja. Van vagy száz, magán kívül ketten vannak a fedélzeten, remélem, sikerrel jár a küldetésben. Azzal ott is hagyta. Egy ideig gondolkodott, hogy nagy vehemenciával beveti magát a gravitációmentes térbe, de végül az óvatosság győzött, fogantyúról fogantyúra, apránként haladt felfelé.
azt mondja, hogy ha ő belemászik. semmit nem széttörni, mintha sosem múlt volna el. ennyi előkészítés után még hozzáteszem, hogy ő volt az, aki először járt a Marson, a Nap körül táncolt, ugyanabban az álruhában, mulatság, azt mondják neki. természetesnek veszik, hogy. köménymagot szór szét, önmagával körülményes. megedzik paradicsom országban. (kővel, tűvel, napszéllel.) szétmorzsolja az atomokat. nem merem említeni, sűrű tésztaszerű leletek, karambol a pincében, a csoportnak melege van, az autóbuszok átfurakodnak, háromszor annyit nevet, mint a. (…) Félelemmel nem kóstol. Az élet törékeny. csontdarab. Vonat, melyen bepárásodnak az ablakok.
itt bent minden betonból van, még az ima is. az árnyékom nem követ – sarokban remeg szaggatott fényben.
nem alszom, csak leteszem a szemem pár percre, míg a falak túloldalán testek morze jelek között sheftelnek, könyörgésbe mormogással.
Nem volt bennem semmi vonzó. Mégsem ezt mondta, hanem azt, hogy képtelen velem megtenni. Hogy képtelen engem megrontani, úgy bánni velem, mint azokkal a hétköznapi nőkkel, akik kedden este egy áttetsző blúzban belépnek, szerdán pedig felszaladt harisnyában kilépnek az életéből. Persze, nem ezt mondtam, sőt, percekig nem mondtam semmit, levegőt is alig vettem attól való félelmemben, hogy ha most lecsúszik a keze rólam, ennek a jelenetnek örökre vége. Szerettem volna elsüllyedni. Megnyílhatott volna például a kanapé alattam, és simán távoztam volna az ágyneműtartóján keresztül akár a másvilágra is, csak ne kelljen szembesülnöm ezzel a jóságnak palástolt elutasítással. Ezt hívják kegyes hazugságnak? És ha igen, akkor ez fekete, fehér vagy szürke hazugság? Kedves Isten, lehetne róla szó, hogy idén egy olyan tiszta helyzetet hoz a fiacskád karácsonyra nekem végre, ami működik? Ebből baszki megint hiányzik az elem. Az elementáris erő.
szarmata tenger üzen napkelet szülte vadvirágok Káli - júga kor, kivesző remények /Tétényi fennsík/
Búvópatak
Első hegedűverseny ( a hiányzó harmadik tétel)
gránitból jött elő Párizsból öt fenyő
négy kokott egy angyallány hullámzik a Place Pigalle.
csúcson áll merészen kofferja kezében szent szökésre készen menny volt pokol lészen
Története van ennek a napraforgónak. Utolsó heteiben is tanított az élet szépségeinek észrevételére, az életörömre. Tizenegy évvel ezelőtt Stuttgartban töltöttem pár hetet. Súlyos beteget ápoltam. Az ALS-es végstádiumában lévő hölgy elég keményen utasított, mit hogyan szeretne, folyton kioktatott, hogyan helyezzem el az asztalon a vázában a virágot, merre fordítsam.Kötekedésnek vettem. Illatos Kő…
Bokád elbicsaklik a korcsolyában fogaim közt egy vérvörös rózsa - gesztenye-illatú páncél-mellkas így hullunk bele a Tóba. Cipőfűző bolyong a Tengeren a halál kezében pislog a lámpás; a ködből toppan elénk, a valóra váltás.
„A nyelv feltalálásánál szebb beismerése nem is lehet annak, hogy képtelenek vagyunk megérteni egymást.” Henri Lœvenbruck 1.
2000-ben, az ezredforduló évében vettek fel az egyetemre. Az első napon az összes gólyát összegyűjtötték egy hatalmas előadóterembe. Amikor pár perc késéssel megérkeztem, a katedrán már ott állt egy férfi, és lelkesen magyarázott az évfolyamnak. Úgy látszik, zajt csaphattam, mert többen megbámultak. Az első sor szélén ülő lány is visszafordult. A pillantásunk találkozott, és én azonnal riadtan lesütöttem a szemem. Szinte fájt a szépsége. Még ültő helyében is látszott, hogy magas és karcsú, de ami ellenállhatatlanul vonzott, az a gyönyörű arca volt. Közben az előadó megnevettette a közönségét, és így szerencsésen elterelte rólam a figyelmet. Ettől kissé felbátorodtam, és úgy helyezkedtem el - szemtelenül elől -, hogy legalább oldalról láthassam a lányt. A nevetéstől még csodálatosabbak lettek azok a síkok és görbületek, amelyek az arcát alkották. Láttam, hogy milyen kedves, meleg mosolya van. Semmi kerülőút. Később azt mondta, mégis. Visszatérnek karácsonykor és mindig. A vendéglőre gondolt, ahol sört isznak. A rózsafákról ennyit tudok, ebben az intézetben kapaszkodtam felfelé, mormolta. Később elárulta, fáj a szíve, és sajnálja, hogy nem lett úriember. Adódik-e később? Este billegnek a falak. Az emberek egymáshoz láncolják magukat. Megfogalmazta, forgatta, elhagyta, jött. Szakadék felé indult, eső esett, épp kígyó tekeredett egy bokor lábára. Talán így. Lábbal taposta a tetemeket, látomásokat. Kígyóként ízlelgette a levegőt, mégis kézzel és fénnyel.
A végtelenség egyetlen vonal. S ez az egyenes Istenhez vezet. Ilyen városokat látni, ahogy megyek: Ölelés, Szívesség. Képzelet.
|
A Tétényi-fennsík madártávlatból Kép forrása: fokert.budapestikozmuvek.hu
