VideóA Danubia Televízió videója Keresés a honlapon: |
Kő-Szabó Imre: Az én autóm
Az én autóm
Most érettségiztem a gímiben, tehát tizennyolc elmúltam. Már korábban elhatároztam, hogy erre az időre lesz nekem autóm. De ehhez jogosítvány is kell. Még nem volt munkahelyem, jövedelmem sem. Anyám, apám tudta nélkül adott pénzt a vezetésre. Jártam rendesen, meg is lett a jogsi. Azt már sehogy sem tudtam elképzelni, hogyan lesz nekem autóm. A véletlen hozta, hogy azzal a sráccal, akivel akkor jártam, betévedtünk egy autókat forgalmazó telepre. Egy CBA forgalmi rendszámú Opel Cadet nagyon megtetszett. Napokig őrlődtem rajta, de egyik este apámnak jó kedve volt és előrukkoltam az autó tervvel. Érdekes módon nem sokat töprengett. Annyit mondott, ha 700 ezerbe kerül, akkor ad 500 ezret, meg 200 ezret. Ez kifutja, de az utóbbi összeget, ha dolgozom, havi 10 ezer forintonként törlesztenem kell. Ez arra lesz jó, megtanulok spórolni. Megvettük az autót, én voltam a menő csajszi. Irigykedtek az osztálytársaim. Lett munkahelyem, törlesztettem. Négy évig bejártam az országot, apámékat is elvittem párszor, hadd nézelődjenek. Egyik alkalommal mentem a főúton, nekem volt elsőségem, oldalról belém szalad egy fazon. A kocsimnak kitört az első kereke, meg oda lett a hűtő is. Peches voltam, mert a fickó éppen rendőr volt. Az erősebb kutya elve érvényesült. Egy autómentő bevitte az autómat egy műhelybe. Azt mondták 700 ezerét megjavítják. Elment a kedvem az autózástól. Közben külföldön vállaltam munkát, a roncsot a családra hagytam, szegények, sajnáltam őket. A fater, egyszer szerzett egy autószerelőt, aki megnézte, mondta a felesége pont ilyen autót szeretne, persze ha ki lesz javítva. Adott érte 20 ezer forintot és nekem csak az autóm emléke maradt meg.
Megjelent: 2024-01-27 20:00:00
|