VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
SzépirodalomAzt valahogy azonnal tudja az ember, hogy nem a szomszéd, vagy a postás kopog. Pontosan megválasztva a ritmust, az erőt, hogy a gyomrod remeg bele. És nem csak a tiéd. A rendőröknek gondolom, külön kopogás-órájuk van a rendőrisiben! Másképp honnan is tudhatnák? Megáll az ajtóban, felveszi a megfelelő tartást, igazít az arcán, felemeli a karját, kivárja a megfelelő pillanatot, amikor már lehúztad a vécét, de még nincs fönt a gatyád, amikor a szomszéd elzárta a csapot, és odakint az összes közlekedési lámpa pirosra vált, aztán egy kis belső mosollyal, ad a fának! Dumm, dumm, dumm! Ötös! Nem lehet nem meghallani. Nem lehet nem venni róla tudomást. Nem lehet nem odaállni a kukucskálók elé. Születésnap Már felnőtt vagyok, észrevettem, A liftesfiú elmúlt hetvenéves, Határ Győző 100 éves Szabad vers a világosság hercegének
Jönnek a lélegző szemantika-hüllők. Az ész és az ásványok a tomus lapjai alól. Éjszaka teremti meg a szellem a léptékváltás kereteit. Mondatok Golghelóghi szájából. Bűbáj, az epatírozás (meghökkentés) nélküli erudíció. Kialakulás elképesztés és kalkuláció nélkül. A kontúr eloldása a félelemtől. az igazságot nem annyira megtaláljuk, mint inkább magunk hozzuk létre. Az ott levő valóság a kifejezésen innen fekszik és önmagában (magára utaltan) tovahalad. De a gondolkodás/mód megállítja és felfalja az intuíciót. Szint nem is emberi mű nagy ritkán egy könyv. Isten maga diktálja. Miképpen akarunk valamiről valamit megtudni? hosszú téli estén felolvasnék neked kollázs Határ Győző verseiből felkacagok csúfos végemen reggelenként csütörtökömről péntekemre virradóan Madárcsicsergés dallamára öltözködöm, a szobába betűz a nap, rá a tévé képernyőjére, párom leereszti a redőnyt, hogy valamit lássak a műsorból. Kortyolom a teát, szétárad bennem a nyugalom, kár, hogy a macska kívülről elkezdi kaparni a teraszajtót. – Sicc, a mindenedet! – ijesztek rá, de macskánk már rutinos jószág, tudja, hogy az üveg mögött védve van. Fekete, hosszú szőrű cica. Fiaim – eléggé stílustalanul – Cirminek nevezték el. Én Ördögnek hívom, sokkal jobban illik rá. Ámbár van egy közös neve is, mellyel alkalomadtán megtiszteljük négylábú családtagunkat: XIII. Mélyegő Őnagysága. Mi macskás família vagyunk, minden hibájával együtt szeretjük ezt az önző, kéjenc, szabadelvű szőrmókot. Ördög az ötödik individuum nálunk, szavazati joggal. Gyakorta kifejtettem már ehhez kapcsolódó véleményemet az elvakult kutyarajongóknak, amúgy fél-komolyan: áruljátok már el, hogy a csudába tudjátok szeretni azt a hízelkedő, szolgalelkű állatot? Az árva lárva balladája Fogy az ózon.
Csendélet sparhelt mellett mereng a repedt kredenc A mennyekben vagyunk. Shakespeare-t angyalok veszik körül. Legyezik őt. Ám a mennyekben könyvek is vannak Shakespeare számára, de mások szórakoztatására is. Köztudott hogy a világ legnagyobb írója 1616-ban elment az élők sorából. Azóta a mennyben valóban boldog. Már nem kell neki "Lenni vagy nem lenni” és ehhez hasonló nagy mondandójú írásokat kiagyalni magából. Nincs is erre már szükség. Még csak egy szonettre sem. Aztán az angyalok ahogy befejezték a legyezést, könyveket hoznak neki. Van mit tanulnia a klasszicizmusból és romantikából hiszen annak idején ő már nem élt a Földön. Sötét erdő Ki nem találok. Tegnap deportált voltam az Anna Frank naplójában, Vasúti célkereszt Hajnali egyre jár… Vad szelet kiállva Szemek száz miértje sötétül szívemre, Mikor én voltam az erdő, olyan hatalmassá váltam, nem lehetett látni, hol kezdődöm, és hol van a túlsó szélem. Pedig nem akartam én akkora irdatlan nagy lenni, mert épp fákat rajzoltam sok-sok levéllel, aztán egyszerre mégis rengeteg erdő lettem. Egészen igazi. De, tényleg! Fa voltam, meg bokor, avar, árny, és napfény, szóval minden, ami egy erdőben kell, hogy legyen. És erdész is, de már turista nem tudtam lenni, mert ahhoz nem voltam elegen. Böhönc, a gyógylovacska Böhönc kicsit idomtalan, Sokat búsult, mert manapság Két alig tizenéves kiskamasz ballagott a poros dűlőúton a szőlőhegy felé. Időnként szórakozottan belerúgtak egy-egy fűcsomóba, aztán zavartan fölnevettek. Olyan dologra készültek, amiben egyiküknek se volt még gyakorlata; dinnyét akartak lopni a határban. Nem azért, mintha otthon nem kaphatták volna meg, ha éppen arra fájt a foguk, hanem az izgalom, a kihívás miatt. Milyen érzés lehet elvenni valamit, ami nem a tiéd, aztán futni, bújni, nehogy elkapjanak. Futni a csősz elől, esetleg másnap a rendőr szemébe mondani rezzenéstelen arccal, hogy te még életedben nem is jártál azon a környéken, ahol ez történt. A falubeli srácok többsége már átesett ezen a tűzkeresztségen, de ők, az iparosgyerekek még nem. Hát akkor legalább egy dinnyét el kell lopni, hogy ne gúnyolhassák őket a többiek. majd összeszedem magam kollázs Szőke Imre Ragyogó idők c. írásából még egy cigit akartam elszívni
A félreértett szellem A Szent Lélek ihletése Akár a kezdet előtti percek. Ők áztatják el a kertet. és a megnyugvás kijön a hitből. Kottái a betöltött hiánynak. Vágy Oly megfoghatóan tapintom ujjaim között a vágyat, hogy könny szökik szemembe. Nem vagy itt! Bőröm hiába várja ujjaid libabőr szorítását! Genetika Nézek. Nézek és hallgatok. Nézek oldalról, s nézek szemből is. Néha kicsit fentről, s néha kicsit, egy egész kicsit lentről. A lényeg az, hogy a kép nem változik! A fejem búbjától a talpamig, pont földig érek! Nem érek fölé, s nem érek alá! Jól van ez így. Mivégről ez az örökség, azt bíz’ nem tudom. Lehet éppen anyai, vagy apai. Emlékezetem szerint minden ősöm földig ért. Gyorsan, szinte kapkodva a feleségem nézem. Megnézem bal, majd jobb szemmel, de bíz ő is úgy van ahogy kell. Pont a földig ér! Mosolyogva nézem kisfiam. Ő visszamosolyog. Sírásra is csak akkor görbül a szájacskája, ha éhes. Remélem, a szüleire hasonlít majd ő is. Hisz nincs is annál fontosabb, hogy pont a földig érjen! Szfinx itt maradtam gigászok korából Tavasz – Indulj el egy úton
„Indulj el egy úton
Mint gyermekkoromban annyiszor, lábaimat magam alá húzva ülök a frissen sarjadt, zöld fűben. Felettem a kék ég, előttem a cseresznyevirágzás. Két hatalmas fa. Apám ültette mindkettőt. Festeni sem lehetne rájuk több virágot. Az alsó ágait hosszúra metszette, ne kelljen az unokáknak létráról gyümölcsöt szedni, csak kinyújtják a karjukat, ha eljön az idő. A fekete, ropogós cseresznyék ideje. Most fürtökben, szemmagasságban virágcsokrok, rajtuk méhek zsongnak szorgosan. Kőhajításnyira a tyúkudvar. A vén kakas a szeme sarkából figyeli minden mozdulatom, a tyúkok bátrabbak, alig karnyújtásnyira önfeledten kapirgálnak. Élvezik a tavaszt. Igazuk van. Én is ezt teszem. Dúdolom a dalt, ami már napokkal ezelőtt befészkelte magát a tudatomba. 
|
