Videó

Posta Ákos István videója




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

november

álmomban itt jártál
nem sokat beszéltünk,
csak ültünk egymás mellett

nem figyeltem, te ültél mellém,
vagy én melléd

kopasz fákat néztünk
meg deres füvet
kutyák csaholtak a faluszélen

a ruhádra emlékszem
puhának tüntél benne

nekem szakállam volt
és csapzott hajam
a harangszóra ébredtem

 

Könyvbemutatóra érkeztem egyedül. Leültem egy asztalhoz, és rendeltem egy teát. Szép csendesen gyűlt a társaság, amikor megérkezett három nő és kétségbeesett sápítozással megtörték a kávézó halk moraját. A „jaj hova üljünk le? Mert már nincs sehol hely!” felkiáltás arra késztetett, hogy jelezzem, én egyedül vagyok, és ha nem zavarja őket, leülhetnek hozzám. Nem zavarta őket.

Egy idő után ők engem annál inkább. Női csacsogás kellős közepébe csöppenhettem bele röpke húsz percre, oly módon, hogy őket aztán tényleg nem zavartam, mert mindent megtudtam róluk kényszerszemlélődésemben.

 

A távolban egy mókus fut át előttem az úton
itt, a bágyadt lázból lábadozó Farkaslakán.
Lankadt lankákon döcög a busz az agyagon,
"Isten hozott" virít a gazda székelykapuján.
Por és történelem a faragásba vésve hirdeti:
egyszer mindenki hazatalál.
Én úton vagyok, és székely vendéglátónk
talán jövőre barátként visszavár.

 

PSZICHIÁTER: Van, akinek betege van, van, aki betege valaminek...

BESS-MAX: Ezzel meg mi a fenét akar, doki?

P.: Már negyedórája mászkál fel-alá, a hamutál tele csikkekkel. Valahogy el kéne kezdenünk, nem gondolja?

B-M.: Joe Cocker is meghalt, egy fekete angyallal vedelik a whisky-t az égi bárban, és rekedtre hallgatják magukat... Ray Charles is nyomja Freddy Mercury-vel, hallja?

P.: Hangokat hall.

B-M.: Ugyan már! New Yorkban élünk, itt mindenki kimerült. Az a jó seggű ügyvédnő is összezavarodott, azt hiszi, hogy a macskája beszél hozzá. Rohadtul magányos mindenki, ez van, doki.

 

Gondolatjel

figyelem hogy verődik vissza arcodon
éppen kilépő verssorom
s tágas szobádban
hogy terül szét a falakon
kúszik bele a borsólevesbe
kávéba
örvénylik a tányérban
csészében
a levesben sóvá
a kávéban cukorrá oldódva

 

rück-wers

Homlokon csókolom a múzsát.
Döbbenten rám néz
és elbőgi magát tanácstalanul
amiért megelőztem.
Egy szerelmeswerssel vigazstalnám,
de a múzsa bőg
és tanácstalan.
Kimegyek az istállóba
Pegazushoz,
zabot vetek elé és megpatkolom.
Pegazus felzabálja a zabot,
kipucolja vadonatúj patkóit
és szárnyával legyint,
hogy elégedett velem – mehetek.
Visszasomfordálok,
homlokon csókolom a múzsát,
fejemre húzom a papírt,
a paplant, a párnát
és hasonfekve
csendesen szuszogva elalszom,
nehogy felébresszem
az álmában is bőgő múzsát,
a szépeket álmodó Pegazust.

 

Selyem, cukor

Manna angyal története



A lakótelep esténként tele van csínytevő aprószentekkel, akik benépesítik a hallgatag alkonyokat, mint a zümmögő bogarak és amikor ricsajoznak, pontosan arra a pillanattorlódásra emlékeztetnek, amiről a nagyapám mesélt, amikor boldog gyermekkorát ecsetelte.

Azt a szőke, göndör kislányt az első emeleten például Mannának hívták, akiről mesélni akarok. Öt évesen már alig látszott rajta, hogy nyúlszájjal született, olyan jól sikerült babaként megműteni. Tündérkének becézték a lépcsőházban, mert valóban úgy nézett ki, mint egy virtuális freskóról levált angyalmatrica. A maga nemében szép volt. Különös lény a sok átlagos külsejű nebuló között, és rendkívül barátságos stílust sikerült fölvennie a beszédben..

 

tócsavíz

a nyelvemet töröd
elértelek
ragtalan gödör-
be szúrt szavak
alannyá-lenni-nincs-erő
mondatűr
és jeltelenné kékülő egek

esetten összeállsz

 

Este kilenc óra. Révész Józsefné készülődni kezdett az esti műszakhoz.

– Megnézted a Zsuzsi házi feladatát, Jóska?

– Meg, meg. Még a délután.

– Légy szíves, menj reggel a piacra, és hozz egy kis tojást, tejfölt, káposztát! Esetleg főzhetnél valami ebédet, ha a mama nincs jól.

– Mit, Jóska? Abból ugyan nem eszek! – biggyesztette le a száját Katzné. – Sze még egy normális rántottát sem tud csinálni.

– Dehogynem! – szegült szembe nagyanyja véleményével Zsuzsa. – Apu mindent tud. Ha kell, főz, ha kell, gázt szerel, megjavítja a vízcsa­pot... – sorolta csillogó szemekkel.

 

szurikátadal

a szabadságról, a búzamezőről, és mindenről, ami méltósággal megtekinthető, megehető, valamint kinyalható

a szurikáták a szabadságot kiváltképp szeretik
a mongúzok meg egyéb állatok nemkülönben
de ez az ének a szurikátákról zeng
megveszekedett könyörtelen szabadságharcosok ők
apró géppuskafészek fogrendszerükkel molotovzáptojásaikkal
parlamenti mandátum híján is hatékonyan képviselik érdekeiket
ha a helyzet úgy adódik két lábra felállnak makognak
gesztikulálnak szépen meggyőzően hevesen
ahogy azt a kommunikációs docensasszony a fejükbe verte egykor

 

Negyedik fejezet: a szerelem és én, avagy a kedvenc ügyfelem, Tamás, a gazdag ügyvéd

 

Mindig is tiszteltem az írókat, azokat az embereket, akik a semmiből képesek egy önálló történetet kanyarítani. A savanyú írókat is szeretem. Az embernek jogában áll savanyúnak lenni, de én csak azokat a savanyú embereket szeretem, akik nem divatból savanyúak, hogy mosolyt csikarjanak ki a nem savanyúakból, hanem valóban, lényükből jön a savanyúság. A valódi savanyúságot értékelem. Mert bizony, az élet nem habos. én aztán tudom. Ha most elkezdenék moralizálni, az olyan képmutató lenne, mintha Júdás trendi szakácskönyvet írna „Könnyen, gyorsan 30 ezüstből” címmel, úgyhogy nem fogok finomkodni. Ha a tömegben eltűnik az egyéniség, az nem mindig rossz. Szerettem volna eltűnni.

 

Megvénül az ember

Megvénül az ember. Jó ég!
Már nem bömböl kakaóért.
Foga sincsen,
haja sincsen,
invitálja a Jóisten.  

Megvénül az ember. Na jó.
Heréje két ólomgolyó.
Nyűg a párja,
sok a ránca,
nem nászágy a vágya tárgya.  

Megvénül az ember. Jól van.
Működget még a vegykorban.
Pirulázgat,
gyógykúrázgat,
agyára megy a kaszásnak.  

Megvénül az ember. Így jó.
Biztatja a biztosító:
ha elpatkol,
hogy lesz akkor
krőzus egy-két családtagból.

 

Nagy volt a feje, nagy rózsaszín gömb, vigyorral és pont szemekkel, alig orral, és fogta a kosár szélét, segített, segített apunak cipekedni, kapaszkodott erősen, és lépkedett szandálos lábaival, térdzoknis lábaival, szutykos lábaival, lépkedett előre, aztán, ha apu átvette a kosarat a másik kezébe, röpült egy félkört, és lépkedett hátra, vigyorral és pont szemekkel, alig orral, és gondolt anyura, a varró-anyura,

 

ez az

ez most valamiért megint nem
megy. ez valahol megszakadt
valami szerinte tehertől. ez már
azt hiszi, hogy az ment volna.
magától. egyszeregy. az vissza-
néz. ez majd valamiért ráfogja,
hogy nem megy. megint az lesz,
aki nem érti, hogy. megint ez
az. valahol kegyetlenül szép,
égtiszta illat van. volt egyszer
egy aki. ez most valakiért az.
szétszakad. egy irányba gurul
minden. fe-
lejt az élet.

 

Hát a Buci aztán egy fura figura!

Tarkódon, egy Szeged környéki faluban áll a Sneci Csárda, ahová Aszfaltos Béla – vajmi kevés barátjának csak Buci – felszolgálónak jelentkezett egy hirdetés nyomán. A tulajdonos úgy érezte, az ölébe hullott a főnyeremény, hiszen Buci önéletrajzán ott állt feketén-fehéren, hogy több mint tizenöt étteremnél dolgozott már, vagyis sok vendéglátó egységet látott működni, és bizakodott abban, hogy tapasztalatait, tanácsait hasznosíthatja a hely felfuttatásában. Pedig ha leosztotta volna velük az addigi szolgálati idejét, rájöhetett volna, hogy a legtöbb helyen legfeljebb másfél hónapig lehetett alkalmazásban.

 

Tegnap éjjel
Ma már hajnal
Ma még reggel
Holnap nappal

Tegnap ásít
Ma már izgat
Ma még csábít
Holnap bíztat

Tegnap riad
Ma már remél
Ma még hallgat
Holnap beszél

 

Csak egy óra

Hetente egy óra,
mikor minden elvetélt gondolat
a helyére kerül.
Fapados izgalom után relax,
mélyen ülő, megformált megnyugvás.
Lecsengő gyomor-bél idegesség,
az elme üres járaton,
az életöröm akaratlanul megnő.
Mélységi merülés az agy
kéregpályáira, s még alább.
Majd keszonbetegség és bódulat.
A kabát fordítva áll rajtam,
s én észre sem veszem.

 

A vonat ütemesesen és zajosan kattogott. A bent ülők tisztán hallották. A dohányzó asztalnál két lány ült, valamilyen regényt olvastak. Már régóta figyelte őket egy jóképű fiatalember. A lányok észre sem vették. Janinak tetszettek a lányok. Szép, kellemes tavaszi idő volt, május eleje s a szokottnál kicsit enyhébb a meleg. Este hatra érkeznek majd Kecskemétről Szegedre, az út felét már „lezakatolta” a vonat. Fél hat felé járt s egy megálló következett, méghozzá az utolsó. Egy tar fejű, huszonkét év körüli srác lépett be az ajtón s a lányok melletti üres helyre ült. A lányok rögtön kényelmetlenül érezték magukat. Beszédük visszafogottabb lett, nem nevettek már annyit.

 

Konstelláció, alias Cage, Déry

Tetten ért szavak. (Austin) Lebegő, pókháló-szerű szerkezetek. Intuitív vonások! Szívdöglesztő lakat a szájon, egy képzeletbeli plakát. Rózsaszín vaskulcs (vaskullancs) tipeg a beszéd viaszosvásznán. Kontraszt, walkid-zöld homály (füst, szcéna) közönyöd zöldje. Üvegkék hiány. Bezárt palack. Tézis-drog, szintézis-kúra. A romantika utáni vágytól vezérelve vagyunk naturálisak. A lelkiismeret patetikus díszletek között nem működik. Azért Isten ott is jelen van. Itt is. Mítosz és pátosz nem megy együtt. Az imaginárius klaviatúra billentyűkre bomlik a metafizika-szobában. A képzelet zongorája. Eszményi tűk, hangok. Cage libikókája. Schubert sakkfigurái. Kék-fekete márvány, géppapír. Eső kézirata. Nonszensz pocsolyák. Csak a képzelet felejthetett itt. (Kedves Bóóper!) Az értelem nem tud. Hanem elvesz. Erős pártázat a lelked. Timpanonok, oszlopok, szarkofágok. Tagadás-boltívek. Ha folyton csak emlékezel, így lesz.

 

– Hallottátok, hogy meghalt az Ági?

 

Napuff, még egy ostorcsapás a pusztában. Harsog és vág. Vágja a csendet.

 

Ágit, ha nem is szerették, de megtűrték a környéken. Ő volt az egyik saját hajléktalanjuk. Mindig hozott valami apróságot eladni. Olcsón. Először senki sem akarta megvenni a portékáját, mert sejtették, hogy lopta. Ki adna egy hajléktalannak, könyvet, egy-egy cserép virágot, körömlakkot, vagy szemhéjpúdert?

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal