Keresés a honlapon:

Kis-Mezei Katalin: Felnőttem hozzád

 

Végül a te erőd sem volt már elég 
elkopott vérted, mint halál mögött az ember
kezem még tudja, ez cső, ez tár, ez agy 
a mozdulat megvan, de hol van már a fegyver 
mellyel, mint gyermek, szőnyegen játszottam 
s merészen nyújtóztam plafonig válladon 
nem reszketett lábam, ha mondtad: Ugorj! 
nekem csak játék volt, hogy mély a Balaton. 
Hol vannak az éjek, míg havat lapátoltál 
hogy elveszett anyánkat ajándékkal pótold 
hol van már vak dühöm, mi ellened fordult – 
elveszett az is. Csak emlék van, hogy jó volt 
jó volt a szigorod, és jó volt kemény kezed 
bár felnőve előled világgá futottam 
nem vettem észre, hogy bennem maradtál 
az erőd, az hajtott, hogy eddig eljutottam. 
És hol vannak már a zilált-zajos évek 
kemény játék volt, míg felnőtté váltam 
kellett az erőd, hogy végül megbocsáss, 
és elviseld azt, hogy én is megbocsássam. 
Felnőttem hozzád, de hol vannak a nyarak 
az emlékké száradt születésnapok 
mikor egymás vállán sírunk részegen 
siratjuk anyát, ki réges-rég halott. 
Nekem te legenda, idomulás voltál 
de hova lett erőd, mikor hagytad el? 
Nem bomlik a rejtély. Most én vagyok erős 
és nem szoktam sírni. Már nincs kivel.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2014-08-05 12:31:21

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.