Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra:

 

Odüsszeusz bőrig ázva sétált be a kabinba, vizes lábnyomokat hagyott maga után. Szindbádot az asztal mellett ülve találta, a nappali sötétség miatt gyertyafénynél olvasott. Közben időnként megtapogatta a homlokát, néha ivott egy-egy kortyot a lándzsás útifű teájából. Odüsszeusz elsétált mellette kétszer-háromszor, úgy téve, mintha valamit keresne, de csak abban reménykedett, hogy útitársa felnéz a lapok mögül. Mikor megelégelte, közel hajolt hozzá, és gúnyos hangon szólította meg:
– Nocsak, nocsak, az örökké nyughatatlan kalandor idebent ücsörög mozdulatlanul, és olvas.

 

 

Fekete-fehér fotók,
prágai utcafront
elterülve a megsárgult lapokon,
közéjük dugom az orrom,
beszívom penészes illatát,
Prága örül, hogy ott vagyok.

 

 

Egy párhuzamos univerzumban voltam, ahol a teret folyadék töltötte ki, egymagamban lebegtem. Nem volt mit felfedeznem, nem volt mit tanulmányoznom, sötétség és csend vett körül. Az idő is elvesztette az értelmét, az egyetlen, amiben megmutatkozott, az a saját testem változása volt. Így aztán nincs mihez viszonyítanom, hogy mikor történt, de egyszer csak valami új, valami idegen jelent meg.

 

 

Egy idős néni lép be a hentesüzletbe, a kerekes bevásárlótáska nagyot csattan a metlakin, ahogy áthúzza a küszöbön. A kapkodó eladó szinte rá se néz, de ezért igyekszik kedves hangon üdvözölni.
- Szervusz drágám! – szól a néni – Abból a kacsacombból kérnék kettő nagyobbat.
- Nem lesz az magának kicsit drága? – kérdez vissza a hentes.
- Nem nekem lesz, drágám, a fiam jön át látogatni az ünnepek alatt. Neki akarom megsütni.
A hentes kiveszi a combokat, leméri, szoroz a számológépen: 775 forint.
- Egy ötszázas lesz, ha nem lesz más.

 

 

 

Munkából hazafelé tart az örök gyerek, gyalogol a villamostól hazáig, és közben azon gondolkodik, hogy mennyire unatkozik. Ha most otthon lenne, éppen valami filmet nézne, vagy játszana a számítógépen, vagy bármi mást csinálna. Most viszont minden tevékenysége abból áll, hogy egyik lábát a másik után teszi le a földre, de mást nem tehet, mert mielőtt bármelyiket tehetné az előbbiek közül, haza kellene érnie.

 

 

Johnson anyuka korán végzett a munkahelyén, és úgy döntött, hogy gyalog megy el kisfiáért az iskolába. Útközben megakadt a szeme az ékszerészüzlet kirakatában. Szebbnél szebb arany és ezüst fülbevalók és nyakláncok csillogtak a vastag rácsokkal védett üveg mögött, és az elrendezés közepét egy igazgyöngy díszítette. Ritka az ilyen gyöngy, színesre festi a falakat, ha fény éri.

 

 

Korán reggel volt, az Alsónémediről Pestre tartó busz tömve volt emberekkel. Egy szemüveges fiú vadul lapozgatott egy könyvet. A közlekedő túloldaláról egy hasonló korúnak tűnő, magas srác szólt hozzá:
 - De csúnya dolgokat olvasol! Nem lett volna jobb a Harry Potter az útra?
 - Ne haragudj, de tanulok! - förmedt rá a szemüveges, és úgy tűnt, a magas nem is haragudott meg, de tovább kereste a lehetőséget, hogy valamit odaszóljon.

 

 

Mária azt mondta, még szűz. A háztömbben lakók viszont emlegették, hogy napról napra gömbölyödik a pocakja. Aztán hirtelen lement róla a nagyja. Hiába faggatták, mi történt, a tizenhét éves lány riadva futott el.

 

A férfi álmosan betotyog a konyhába, kivesz a szekrényből egy csészét, és teát tölt magának. Zavartan néz körül, majd kiordít a nappaliba.

– Vettél?

– Mit? – kérdez vissza kiabálva a felesége.

– Olyan izét.

– Mizét?

– Ami ebbe kell.

– Mibe?

– Gyere már!

 

 

Hej, kutya sors, te szeszélyes, gunyoros, csupán rajtad áll, hova pottyantod fiaid, s mivé teszed őket, így van ez jól, ki merne rajtad számon kérni logikát. Zavaros, változatos, sokszínű ez a mi nagy színházunk, beletörődött éhenkórász vagy elégedetlen módosként is tévelyeghetünk porondján, fájdalmunk és örömünk, bánatunk és közönyünk szőtte cifra ködmönünkben, de hát ebben rejlik egész létünk lényege. Engem épp nem kímélt ez a csélcsap végzet, amiért is hálával tartozom neki, mert oda helyezett, ahol ritka érdekes színjátéknak lehettem főhőse.

 

Lehet, hogy a hajnali utazás hangulata szüli a periférikus ideákat? Lehet, hogy a zaklatott álom zilálta gondolatok tömegét a zötyögő villamos rázza helyre? Lehet, hogy a külváros impressziói ébresztettek rá, hogy csupán ideiglenes vendég vagyok ezen a bolygón? És nem csak ezen a bolygón, hanem ennél a vállalatnál, a Soroksári úton?

 


–Szoktál emlékezni „arra”
–Gyakran. A tények és déjá vu bűös mezsgyéjén vált alkotóelemmé bennem. Az a frakcionálóvá átalakított ódon szövödeépület, mint külön világ a peremvárosi diszharmóniában, félhomályos csarnokával, benyíló, szürkefalú termeivel, vacogó hűösségével és kísértő melegségével maga volt a testet öltött anakronizmus, melyen át tovább teremtőnek a meg sem történtek is.

 



Joe olyan fura egy figura volt, de olyan…  Ha el tudnám ezt nektek mondani, Isten bizony… Szavak… Mindig csak azok az átkozott szavak! Ha zenész lennék, ha tudnék harmonikázni vagy ilyesmi… De nem tudok…
Így csak ez maradt, és Nektek meg kell hallgatnotok az ő történetét. Hogy nem érdekel? Hogy szartok bele az egészbe? Hogy sokkal jobb leszbi shaw-k vannak, meg Való Világ, meg ilyesmi? Hogy inkább nézitek a tévét? Hát tessék csak! Bámuljátok napestig, én nem bánom. Olyan történetet, mint Joe-é, olyat sehol nem találtok még egyet! Sehol a világon, ezt én garantálom Nektek.

 

 
A hullák már régen nem úszkáltak a Tiszában, mikor Schwartz Jakab jobban lett. Visszatért az étvágya, meglepődve észlelte, hogy fehér paplanos ágyban fekszik, és mindenki nagyon kedves hozzá, s a házigazdája, a kövér szegedi molnár, akit Lőw Emmánuelnak hívtak, elmagyarázta neki, miszerint most ő Szilasi Jenő, nem, nem Schwartz Jakab, tessék elfelejteni ezt a nevet, és segédként dolgozik nála ősz óta, ahogy visszatért az olasz frontról, ezt kell mondani, ha valaki kérdi. Emmánuel úr persze, nem tagadja le, hogy ő maga szintén zsidó, de őt már régóta ismerik a városban, s mivel nem csak őröl, hanem két kis péksége és egy cukrászdája is van a belvárosban, s a tiszt urak tőle szoktak mákos kiflit, lekváros és túrós batyut, meg különféle pogácsákat és palacsintákat rendelni. De a segéd urat eddig nem látták a tiszt urak legényei, akiket el szoktak küldeni a ropogósra sült és kemence illatú gyönyörűségekért, ezért kell azt mondani, hogy a Szilasi Jenő egy nagy málé, csak a garatra tud önteni, a malomban tüsténkedni, ezért nem találkoztak vele a városban, a sütőkemencéknél, vagy a boltokban. Maguk a tisztek ritkán szoktak kivetődni ide a tápéi malomba, csupán csak akkor, ha frissen fogott harcsára vagy pontyra fájdul meg a foguk. Úgy tartják, jobb az ízűk idefönt, mint Szeged alatt, addigra belevizelnek a folyóba a népek.

 

„Egy színész a színpadon akkor »töri át« a negyedik falat, mikor játékában, mint a darab szereplője, valamilyen formában a nézőközönség tudtára adja, hogy tisztában van vele, hogy azok figyelik őt.”

(Forrás: Wikipédia)

 

A nézőtér üres volt, a színpadon egyetlen szék árválkodott. Egy színész jelent meg, borostásan, gyűrött ingben, szakadt farmerben, egy zacskó pattogatott kukoricával a kezében.  Leült a székre, arccal a nézőtér felé, és csak bámult előre. Néha bekapott egy-egy szem kukoricát.

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: