VideóA Danubia Televízió videója Keresés a honlapon: |
Batári Gábor: Újabb részlet Pszichőfi, a lírai én verses betétekkel kiegészített életrajzi regényéből - Vésztőy vészes combtői, azaz ama hírös acél combfojtása
Vésztőy vészes combtői, azaz ama hírös acél combfojtása
Mennyire ínyemre való, fegyvertűzről pattant, harcos menyecske, maga Brünhildácska, ó, jaj, ez a végzetes sújtású, csodás bal kar, - szegény Tammarg barátom-, hát ez óriási: óriási mégis álló dudák, meg a vékony derék/, meg az a malomkerék/ nagy és malomkerék/ kerek fenék/. Meccsoda szemrevaló, roppant erős, hatalmas, mégis finom és pazarformájú, villámgyors alezredesnői lábakat birtokol magácska, eddig ilyen tökéleteseket csak Vandácskán láttam, nyekerge Mirdroff. Ezért tette csonka fehér(személy) bohoccá, helyre kis nyomoréklánnyá, roppant ügyes, sikkes bicebócává, rettegett rokkanttá a lábszépség királynőt és bajnoknőt? Ez a gügyörésző, sunyi, ütődött csak Mirdroff lehet, nem-e? Ironizála Brünhildünk. Igen, Ördvigg Mirdroff ügynök vagyok, hát nem ismer?, ugye, hogy ismer, ne fogja fel ilyen melodramatikusan Vandácska, Szép Irénke esetét. Hildácska Brünhildácska maga is utalt reá az elébb, hogy Szép alezredes rendkívüli szépsége csak pikánsabb lett hajdani közbeavatkozásom következtében, ettől a kis testi disszonaciától, mondjuk ki aszimmetriától járulhatott rendkívüli szépsége mellé egyedi szépség is, e tökéletlenségtől lett teljességgel tökéletes, úgy mint céljának megfelelő, az aki, amit csak egyedül ő tud: Ő fél lábbal, egy teljes egészében (és tudom, nagyon) hiányzó bal lábbal ügyesebb a csöppet sem efféle hendikepes, legkiképzettebb titkos ügynököknél is, tudja jól, persze, hogy tudja. Lényeg hogy, azért vagyok itt, hogy ne inkarnálódjon alsóbb létszintbe, drága dezertőrke, renegátka Honorátka kisasszony, intergalaktikáris gerillácska, pálfordult kémnőnknek képzett kémnőm, nem illő az egy nagyságos nagy milói felderítő főtisztkadét kisasszonyhoz, jöjjön velem Magiszterünkhöz, ó, a főnökök főnökéhez, ígérem, hogy nem lesz bántódása, ja, majd ejfelejtettem és töltsön véllem egy iccakát. Mirdroff, maga örült, jajdult fel Vésztőy s közben korántsem kóros testélményitől Mirdroff peckesen álló, ám még nem ekronita kvalitású jogarát megragadá megemelvén az egész titkos ügynököt teljes nagyságában, hogy a lába sem érte a fűdet s hím(es tojás)tagjánál fogva elhajintotta a fizikai testet öltető állomás bejárata elől, ugye hogy szabad utat nyervén részleges inkarnációt hajthasson végre a fizikális szférába, (csakhogy tisztázzuk olvasó, Mirdroffnak természetesen Brünhildám testitől vólt korántsem kóros töst-ílmínye). Azt korább nem írám, hogy Hilda G. Brünöm, ugye a Vésztőy alezredes hátán figge egy katonai puttonyfíle abban vót a Szép alezredestől, Vanda G. Brüntől, a vámptúl kapott univerzális (balos, jobbos) műkar s oda dugá az addig finom kezében lévő nyeles marsallbotot, így szabadula fel számára kéz Oerdvigg Mirdroff nyeles tojása nyelinek elkapására. Ám Mirdroff sem volt rest se kába, - bár nem tántorgott ki Amerikába, - felpattana, nagyot rugaszkoda, olyannyéra, hogy elkapá Vésztőy Brünhilda mozgásképtelen, jobb karját csuklójánál fogva s visszarántá három milói lépésnyit a reinkarnációs állomás bejáratán kívülre, ki alig tött két lépést a finomtestrészecske-rezgés lassító másként létszintváltó fénykörfolyosó felé. Brünhildát lelkileg is érzékeny pontján; béna csuklóján éré a fogás, villámló haragos istennői tekintettel néze egyetlen szömivel a tettszínhelyre, ahol megragadá Mirdroff, majd farkasszemet vele. Hildácska, ne tegye ezt, nem engedhetem! Milyen gyöngéd, puha, selyemes a csuklója, miért nem tépi ki szorításomból, magának az semmi nem lenne. A kacsó, amivel megragadott s felemelt, az nem ilyen gyöngéd, megadó volt, de szigorú, erőteljes és könyörtelen, ám köszönöm, köszönöm, egy aranybánya van az erőske kezében, hasznosítania kéne az édesiparban, a szexéhesiparban.
Nyomban gáncsot vete Brünhildnek, meglepő, ő ennek naívul bedőle és arányos, aranyos, kecses, hatalmas, hamvas nagy kisasszony teste irtózatost nyekkenve, huppanva meg eldőle. Mirdroff eme áramvonalas hús-izomhalom fölé kerülvén igen plasztikus, domborzatos, szélyes, gömbölűzetes, tekintéles csípejére tapada hellyel-közzel s az elnyúlt szép testet igyekeze/ gyúrni, gyomrozni, dögönyözni, tápperónyi midőn annak jobb keze/ még mindig keziben vala. Vésztőy alezredes, nagy Hildánk, a Vénusz 2 - persze magában - roppant nervózus vala e fertelmes keckebaki baki miatt, (mivel Mirdroffnak hímsovén kecskeszakálla vala), hogy bedőlt egy átlátszó cselvetésnek, mintha egy sakk nagyon-nagymester a susztermattnak, meg rettönetesen frusztrálá, hogy ezt épp a nőcomborvos és elmebeteg Mirdrofftól szenvedé el (mivel annyja-nővére Vanda Brün remekbeszabott, felette nagyszabású sonkáit – akkor még kettű - olyannyéra examinálá egykor, még mielőtt a balt ellopatá). Aztán Mirdroff elengedé a fehérmárványszobor-szép/ jobb kézt/ és megpróbála egy görög-római birkózásból lenyúlt fogást Brünhildán végbe vinni a dögönyözést, gyomrozást, gyúrást, tappert folytatván (közben vén-kecske-is-megnyalja-a-sót-kéjencien lihege): hogy oldalvást zuhant állapatjából hasmánt forgatná, tehát kockahasa alatt kezeit összekulcsolá a nagy hölgyet sikeresen kiemelé és átalgöngyölítvén háromosztatú izmos hasára fordítá, így mögé kerüle, háta megé, egyazon lendülettel a kadétúrnő szömet gyönyörködtetőn szexbombasztikus kancafarához illetve szép nagy tömb combozatjához egyúttal azoknak mokány tövükhöz dörgölődze, azt hívén, ő lóbetörő Hektor. Pechére újra megragadá Vésztőy Brünhilda nauszikaái körülbelül hószín, artemiszi formás formázatú, szoborélettelen jobb karja márványkezét és kegyetlenül hátrafeszíté, pöchire mert a kémkisasszonyra ezzel semmilyen hatást nem gyakorolhata, mivel már mint jó ideje tudjok. jobb karja teljességgel érzéketlen és béna vala. A ravasz Brünhilde színlelvén fájdalmasan főlsziszege, mintha fájna néki, így Mirdroff kicsavart, hátrafeszített karjánál fogva felállásra kényszeríté, ami pont jól jöve gerillaúrnőnknek, mert fájdalom nélkül, nagy sebesen fölsegíttetett fektibűl. (Merthát Mirdroff kötöttfogású birkózásbúl vött kiemelésinök illötve mögalázó átalpörgetésinök való mögvöszöködött, noha sikertölön ellenállása még ezt a szupergörlt is igön kifárasztá, /már meginn őzök/ meg a tehetetlen dühe, /na jó már nöm/ hogy a csalárd láblopó, így ki tudá csölgáncs-cselözni, aztán meg szabadon visszatudott élni a helyzettel, ugye gyomrozás, dögönyzés, mög tapper, meg kévánatos kancafara-betörés). Mirdroff elbizakodván távirányítója gombját megnyomá máris, hogy személyi reppentyűjébűl kibocsáttassék a milói-lázadó-fogoly-felsugárzó- és fogvatartódetektor vagy katalizátor vagy mi a manó; Moha és Páfrány, hogy abba a nem csekély termető, igen-igen sudár jegenye fa, magányos cédrus egyúttal magányos farkas Vésztőyt belécsusszintaná szép fejivel, széles és gömbölű vállával, pheidiászi ógörög-szobor-szabálosra faragott karjával, meccsoda mellyivel, domború nagyságos csípőjivel, terjedelmes combozatival és seggedelmivel egyetemben.
Váratlanul Vésztőy Bünhilda teljes testtömegével lendülvén kókadt-gornyadt jobb karját kitépé Mirdroff ügynök feszítő fogásából, e küllemre hibátlan szépművészalkotta formásságú felső végtag tehetetlenül lenge a most épp nagylendeletű legszebb női felsőtest mellett, mint egy karnélküli cifra szűrujj, mintha vérárama nem is tartozna teste vérkörébe. Ezt követően hirtelen hanyatt dobá magát, gyertyát csinála, azokat a gyönyörűséges erős lábait Oerdvigg Mirdroff nyakába akasztá, majd kíméletlen satuszorítás következe, így Mirdroff gégéje, no meg nyakcsigolyái pont Brünhilda erős combalkatú, feszes combjai közé ékelődének. Mirdroff kör- és kecskeszakállas feje egyre lilula, erei kidagadtanak, mint a tűdő a fazékbúl (hú, a tüdő Mirdroffnak ezentúl igencsak problematikus szerve leend). Vésztőy alezredes, 2-es számú Vénusz és vamp-másodlat csak úgy tarkóállásbúl ezt veté oda, miközben szép orcáján valami boldogult bazsalygás jelene meg: Na, Mirdroff most teljesül hőn ohajtott vágya, tartósabban testközelbe kerülhet combjaimmal, simogathatja is őket, gyerünk simogassa, ekkor már nevete, maga cudar, buja, néném-lába-orozó Szarházy Genya, gizdaféreg, ahogy az elébb seggömbjeimhez, dombor hátul tompor csípőmhöz, combfelsőmhöz nem átallott dörgölődzni. Ekkor már egész testét elönté a hóolvasztó, hőt vizzé váltó hahota, a vidoqi vihogás, bakfisnyerítés, ruganyos és öblös és emelkedett illetve emancipált emlőtömlőit rázá a bukott angyali kacaj, nagyszabású ámbátor hájmentes sonkái egyre könyörtelenebbül szuttyongaták Mirdroff nyakát, a titkos ügynök térdre rogya, hörögve ragadá meg és markolgatá, markolászá Vésztőy Brünhilda hamvas, bársony-bőr-izom-húshengertömbös, túlszexi-lányos-szép, nagy tömb, fojtogató combjait. Mert így megnevettetett nem roppantom szét azt a gőgös gigáját és a csenevész csigolyáit se, e kegyes szók után Brünhilde kiakasztá pöpec piskótáit amannak nyakából, tarkójáról a talpára szökkene és a még mindig térden alélő, félájulkodó Mirdroffot úgy mellbe sózá azaz tüdőlebernyegen sunintá karcsú, de erős bal patával, hogy egyenesen a milói-fogoly-felsugárzóban köte ki. Brünhild felkapván Mirdroff távirányítóját saját személyi reppentyűjébe küldé a pórul járt ügynököt, majd hozzá tevé, ugyan nem maga a szép fogolynő, (itt milói ennenmagaságára utala) se az ezkabani fogoly, (ez nem tudom, ki fia-borja) mégis elküldöm a gazdája, a Magisteeeeeerrr Embriójába.
Megjelent: 2016-10-31 17:00:18
|
