Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Szilágyi Rohini: Maréknyi szél

 

 

Mély szurdok alján, mohos-páfrányos sziklafalak között futott a patak, erdő vette körül, és zöldre festette a víz tükrét. Odafönn emelték a várat, tornyokkal és bástyákkal, mikor hogy hozta a szükség vagy a szeszély. Heinrich azonban lent ült a sziklák alatt; a vízen és a fákon kívül semmi mást nem látott. Kevés volt a talált szépség, gyászos kedvén nem segített.

A víz szélén, sellők és nimfák helyett rút béka ült. Hozzá beszélt a dalnok:

Isten teremtményei között csúf kudarc te, pöfeteg képű, undok förtelem! Hányan kérdezték már, hogyan van az, hogy téged is Ő teremtett, nem volt-e több tehetsége? Koldus a vízi világban, féregre és lárvákra kárhoztatott, önelégültséged torha gúnyol engem? Tökéletesnek hiszed-é magad te is, mint az én gyötrött fajom? Tükörképed az orrod előtt, mondd, hiába leng? Megérted-é, ha szólongatlak én, Heinrich von Seltendingen?

Kuruttyolások sanda mestere, patakba ugrott most a béka, potty. Gutin magához tért a révületből. Dalnok és középkor, frászt neked. Néhány óra, és a busz indul Nagyváradra. Egy hosszú hétvége, mindössze három nap volt a nagy kirándulás. Jártunk Torockóban, megnéztük a Székelykövet, végigtereltek minket a váron, félórát kaptunk fényképezésre. Herinrich von Seltendingennel, a 13. századi lovagköltővel nagyon vékony szál fűz engem össze. Sosem élt ez a minnesänger, és nem élek én sem: a semmiben találkozunk. Vagy élet ez, a mocskos üzlethelyiség, a tintafoltos íróasztal, amely mellől meg kellene váltanom a világot?

A legrosszabb álmaiban sem képzelte ezt Gutin. Sugárzott a boldogságtól, amikor fölvették az egyetemre, ahol mindent örömmel tanult. Száraz felsorolás magolása, mélyelemzés, végeérhetetlen szerepjáték, mindegy volt Gutinnak. Csitította a barátait: Lehet, hogy ez most unalmasnak vagy talán feleslegesnek tűnik, de mindent megér, hogy megszerezzük a mindent. A kezünkben lesz az egész világ. Ragyogó elméleteink megvalósulnak, és ámulnak a megrögzött filiszterek. Nem a nagy idők tanúi leszünk: Mi magunk teremtjük meg a nagy időket. Koszorúnk virágai nem hervadnak el soha. – Így, vagy majdnem így beszélt Gutin, de a legszívesebben szembeköpte volna magát, ha lett volna ennek bármi haszna. 22 évesen Gutin már nem hitt sem a tanulásban, sem a tudásban; gyűlölte az egyetemet, ahol nagyképű törpék szabták meg a vélemény határait. Homályos remény tartotta Gutinban a lelket: Legalább a kenyérre valót megkeresi, ha megtanulja az összes frázist. Uram-uram, mindegyik nagyon okos és üres. Talán válogathat is a kenyérre valók között, a jól felszerelt áruházban, és négy keréken gurul haza, a kertvárosi házba, amelyet gyümölcsfák vesznek körül. De már akkor is utálta magát, amikor erre a kispolgári idillre gondolt, mert fúj-fúj a materiális javak; az embert az teszi boldoggá, ami, nem pedig az, amit szerez. Házat, autót, gyümölcsfát és minden egyebet itt kell hagyni, egyetlen szem szilvát sem szoríthat a markába, amikor megtöretik a test, és a vér kiontatik.

Mert Gutin közben fölfedezte magának a költészetet. Mondatait nem írta a jobb oldali margószélig, antik metrumok közt kutatott, és hitetlenkedve leste az összecsengő sorvégeket. Igaz-igaz, minden igaz, amit az ihletről beszélnek, múzsa diktál, zenél a három grácia! Az egyik évfolyamtársnő volt az első múzsa, egy kicsit kövérkés szőke, aki gyanakodva figyelte a közgazdászok közé tévedt Pegazus bakugrásait. Nem lobogó hajú poéta szerepelt az álmai között, hanem egy rendes, megbízható üzletember, aki reggelenként elszállítja Dominikot az óvodába, Tomit pedig kiteszi az iskolánál. Gutin egyre kevésbé látszott alkalmasnak az álombeli szerep valóságos betöltésére, és a múzsa gyorsan férjhez ment valaki máshoz, még mielőtt elhízott volna teljesen.

Gutin gondolatban már régen túllépett a múzsán, és nem érezte magát arra hivatottnak, hogy futószalagon nemzze a gyerekeket. Napi 24 órában nagyon is tömény a méz. Szakított az elégiákkal és a szonettekkel. Átmenetileg lángoszlopnak és vátesznek képzelte magát, aki majd vezérli a népet – de hová is vezérli? És hol van a nép, mely arra vágyik, hogy a szellem gyöngyszemeit gurítsák a lábai elé? Nincs közösség, és még kevésbé van testvériség. Láthatatlan szigetekre visszaszorult, örök védekezésre kényszerülő embereknek nincsenek közös céljaik. Szép ház, autó, két gyerek bűvöletében élnek – a két gyerek azért kell, hogy valamivel levezekeljék a másik kettő megszerzése során elkövetett bűnöket, és megtámadhatatlan mentségük legyen: a gyerekeimért tettem.

Fúj-fúj, gondolta Gutin, én is ezt akartam egykor, és micsoda szerencse, hogy a lábam alól elfogyott az út. Már jó ideje filozófus-költő volt, aki naponta többször is kereste vagy megtalálta az élet értelmét; keserű és éles sorait részben az informatikából, részben a nagyvárosi szlengből kölcsönzött kifejezésekkel tömködte tele. Életében éppen olyan gyakori volt az alkotói válság, mint a vörös vagy a fekete babák, akik nyitott szívvel, és még nyitottabb tenyérrel léptek be Gutin életébe. Sajnos Gutin még mindig azt képzelte, hogy munkával is lehet pénzt keresni, és így csalódottan zárult össze a sok finom tenyér. Ezt mondta ez a mozdulat: Ha nincsen zsé, szerelem sincs, és Gutin némi megelégedéssel állapíthatta meg: Ez is csak egy ribi.

Most már nem kísérletezett a bájos szépségekkel. Nappal a mocskos üzlethelyiségben robotolt azért, hogy egyáltalán kenyér legyen; nem baj, ha nem jut rávaló. Az élethez tökéletesen elég a kenyér és a bor, mivelhogy a viszki és a konyak drága. Bor tehát, és mindegy, hogy milyen, mert minden márkanév csalás. Heinrich von Seltendingennek nevezte magát, dalnok volt és lovag; nagy általánosságban esengett a szíve hölgye után, aki egyszerre sokfélét jelképezett: Szépséget, amely elszakíthatatlan az igazságtól; igazságot, ami véletlenül szép is; értelmes célt, értelmetlen bolondságokat, amelyek az élethazugság kategóriába még éppen, hogy beférnek.

Ezt a három napot is csak azért szakította ki monoton életéből, hogy zavartalanul Heinrich von Seltendingen lehessen: előkelő származású, bár koldusszegény lovag, aki a vár úrnőjét szolgálja, a 13. század várúrnőit, akik mind gyönyörűek és elérhetetlenek.

Mitől lesz költő az, aki kalmárnak tanult? Miért körmöl alkaioszi strófát a félresiklott programozó? Miért próbálkozik azzal makacsul, hogy mindkettőt a markában szorongassa? Válassz végre, Heinrich, mindegy, hogy melyiket hajítod el, Gutin. Egyik pályán sem találsz sikert.

Bizonytalanul válaszolgatott: Mit tegyek, haver? Kezemhez nőtt a lant. Hát persze, hogy komolyan veszem a kenyérkereső foglalkozást, mutter, te sem érted? Elvállaltam a polgári foglalkozás nyűgét és bilincseit, csakhogy szabadon élhessem az életemet.

Még öt perc az erdei magányban, esetleg tíz, de semmi esetre sem több, mert a busz nem álmodik.

Egy szál virág még jár nekem, gondolta Gutin, emlékül, amiért a múzsa elcsábított, de nem szakított el egészen a világtól. Milyen kár, hogy ezt a sok gazt nem tudom néven nevezni! Jó lesz ez a sötétlila? Fürtje apró és tömött; sokat ígér, semmit se mond. Sárgát vagy fehéret tépjek inkább? Mindegy, csak ezt ne, mert ez a kutyatej, és ezt biztosan tudom.

Gutin ekkor vette észre a kék virágot, nyúlánk szár tetején. Egyszerre volt világos és sötét; szépsége elviselhetetlen.

„Már éppen odament volna hozzá, amikor a virág megmozdult és alakulni kezdett: még fénylőbbek lettek levelei, hozzásimultak az egyre növekvő szárhoz; a virág Heinrich felé hajlott; a szirmok széles, kék nyakfodorrá váltak, amely fölött gyöngéd vonású arc lebegett.

Csilingelő hang szólította meg Gutint: Remélem, megérek neked annyit, hogy elutazz értem Augsburgból Eisenachba. Klingsor lánya vagyok, és a nevem Matild.

Gutin habozott, hogy a szemeit vagy a füleit dörzsölje meg előbb, aztán csak ennyit mondott: Kémeri bor, ne szórakozz velem. Nem ittam sokat az ebédhez, legföljebb fél litert.

A szél utána vitte a rejtélyes kék virág illatát, de abból Gutin nem érzett semmit. Csak az ujjai csukódtak össze, mintha nagyon vigyáznának arra, hogy valamit el ne veszítsenek.

  
  

Megjelent: 2016-10-30 17:00:43

 

Szilágyi Rohini

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.