VideóVállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona Az Erdély TV videója Keresés a honlapon: |
SzépirodalomMikor én voltam a repülő, magasabbra szálltam, mint egy tízemeletes ház teteje. Pedig kezdetben csak a lépcsőn ültem, és ettem a lekváros kenyeremet, amit uzsonnára kaptam, és néztem, ahogy a többiek fociznak, nélkülem, mert mire kiértem az udvarra, már megvolt mind a két csapat, nem kellett több játékos, bár a kenyerem is odaígértem az egyiküknek, ha helyette beállhatok, de nem kellett neki. Visszamentem a lépcsőre, leültem, haraptam egyet, aztán bámultam a többieket. Alma Rálehelek. Pirosan feszülő héját tenyeremmel Három éve éltem Amerikában, Liát is ismertem már, akkoriban készültünk házasodni. Angol tudásomat elegendőnek éreztem ahhoz, hogy saját lábamra álljak, önálló üzletbe fogjak. Magabiztos voltam, pontosan tudtam, mit akarok és hogyan, csak egyetlen apróságot hagytam figyelmen kívül, közel sincs elegendő pénzem álmaimat valóra váltani. Csüggedten hagytam ott az ingatlan irodát, amelynek főnöke keményebb feltételeket szabott és jóval nagyobb összeget kért bérleti díjként, mint amire én számítottam. Nem rendelkeztem a szükséges pénzzel, s nem tűnt valószínűnek, hogy rövid időn belül képes leszek keresni annyit, ha megfeszülök is. Fejemben mindenféle elképzelések kavarogtak, észre sem vettem azt a férfit, aki az épület előtt megállított. Összerezzentem a hangjára, közelsége váratlanul ért. nem intek szorítsd karom szerelmem nem búcsúzom babám Vasárnapi ebédhez terített idő-nagyanyám. A fülledt, olajszagú konyhában a ragadós viaszos vászon terítőre pakolta a tányérokat, mellé a kockás szalvétát, rá az alumínium evőeszközöket és közben hangosan, fekete fehéren szólt a tévében valami régi magyar nóta. Nem volt vérszerinti rokonom az idő, sőt nem is ismertem egészen addig, amíg nem gondolt egyet egy márciusi napon és egy harapásra felfalta az eredeti nagyanyám. Aztán valahogy mégis megsajnált minket, ahogy szépen kiöltözve álltunk ott a sáros földkupac körül a virágokkal, meg a koszorúkkal, kitárta felettünk a végtelen-fehér szárnyát, és átvette ezeket a „nagymamás” szokásokat, mint a vasárnapi ebéd, meg a hosszú telefonhívások, amikor a kertről, az időjárásról, a szomszédságról, meg a rokonokról beszél, akikről azt sem tudom, hogy kicsodák. EGY MARÉK FÜST A dallam megöli a ritmust, Ne, ne, ne, ne nézzetek fának! A ritmus megöli a kompozíciót, Odakint nagy pelyhekben esett a hó. Harry Potter határozottan unta magát. Csak bámult kifelé az ablakon, és az olcsó kacsamájra gondolt, amit a hentesnél vett az előbb, és amit meg kell sütnie. Különben megromlik. Nem is tudja, miért vette meg, talán mert olyan ínycsiklandóan lötyögött a piszkos – fehér műanyag lábosban az üvegfal mögött. Nem tudott neki ellenállni. Így, december tájékán muszáj volt vigasztalnia magát valamivel. Valamivel, ami elűzi a sötétséget. És hát a nyugdíja is megjött. Akkor meg miért ne egyen kacsamájat. Leértékelve. Kalász Pista bácsinak, az első emelet háromból, például nem jött meg a nyugdíja. Mondta is, még a délelőtt, hogy fizess már egy fröccsikét nekem, Henrik szomszéd, én már csak így nevezlek, meg ne sértődj. Harry nem sajnálta a pénzt, két muskotályost fizetett a Pista bácsinak, bár fene mód csodálkozott az ízlésén. Végtelennek tűnő, átlátszatlan, fekete tér, tán az űr mélysége, vagy inkább mikor benézünk egy izgalomtól kitágult pupillán.
Látszólagos volt a süket mozdulatlanság: alig észlelhető zümmögés, susogás visszhangzott, míg egyre-másra csillogón fel-felvillanva, mint távoli égitestek, sötét árnyak keltek életre, táncoltak láthatatlanul. - Játsszunk, játsszunk! Ki van velem? – csilingelt az egyik. Magas, fémes hangja vidáman villogott éles fényével. - Játsszunk hármaskört! - Már megint? - susogott egy bariton. Kellemes, lágy zengés, meleg, nap-sárga, csalódott. - Az mi, az mi? – semleges zümmögés, hidegen kéklett fel szenvtelenül. - De buta vagy, ez játék. Ha legalább hárman állunk bárhol a térben, egy kör mindig összeköt minket – volt kioktatás is a víg csilingelésben, hosszan rezgett a térben. - A történet, amit eljátszunk, így lesz teljes, kerek egész. Bezárul és rólunk szól – susogta a másik –, de most én leszek a jó! – Tette hozzá. - Én meg a rossz! – csattant élesen a derűs. -Hihihi. - Én mindkettőtöket szeretni foglak – szólt a semleges halk zümmögés. A gondolat megfogalmazódott, a kéz megmozdult. lakni már nem akarok. csak zizegtetnék egy darab fogselymet, Mit műveltél, te műveletlen? Elmúltál már 18? (Minden ember egy kattintásra van attól, hogy elmúljon 18.) Ha tényleg el, akkor elmesélek valamit. Tudod, honnan ered az a szólás, hogy „Legalább egyél egy katonát?” Hogy minden világos és kerekded legyen, egy kicsit vissza kell mennünk a múltba, és bele kell karmolnunk a hazai történelem egyik legnagyobb alakjának mindmáig titkos életébe. A levéltárak mélyén élő történészek már lerántották a leplet, de gyorsan vissza is borították. Bem József hajlamainak ezen részéről hallgatnak a történelemkönyvek… Anno Bem altábornagy határozott intézkedéseivel rövid idő alatt újrarendezte a szétzilált, Erdélyből szinte teljesen kiszorult, erdélyi hadsereget, majd Puchner tábornok, erdélyi főhadparancsnok támadását visszaverve ellentámadásba lendült, és gyors hadmozdulatokkal karácsonykor elfoglalta Kolozsvárt. Ezzel kelet felől biztosította az Alföldet, és lehetővé tette, hogy Windisch-Grätz támadása elől a kormány Pestről Debrecenbe helyezhesse át székhelyét. Petőfi és a szibirek Amikor a kozákok Petőfit Kis örvény született a bányató közepén, ahogy belecsobbant a kavics. Szemetet sodort magával a víz, azt kapta el a forgás, aztán húzta egyre lejjebb, ahová már nem látott a szem. Mari elképzelte, ahogy a törmeléknek hirtelen hosszú keze és lába lesz, és próbál menekülni az örvényből, talán sikolt is, de azt nem hallani a szomszédos gyár zajától. Mari tölcsért formált a kezéből, a füléhez rakta. Még a gépzajon át is hallotta a vízi életet, a nád sóhajtását, a kacsákat, ahogy anyjukat hívták, és az örvényt, ahogy felnyögött, majd látta, amint elsimult, mintha sosem létezett volna. Vakfolt (Dukay Nagy Ádámot olvasva) a csendben megmutattalak a muszlim A Belvárosi pláza a szokásos, hétköznap-késődélutáni arcát mutatta. A vad műfényben-műcsillogásban ide-oda nyüzsgő ember-masszára, a magasból (hogy pontosan honnan, az rejtély) hangos és monoton gép-zene zuhogott alá – mintegy élénkség-fokozásképp. Zajlott hát az élet, híztak-dagadoztak a márkajeles nejlonzacskók. Ebben a szilaj hömpölygésben kezdeményezett beszélgetést, egyik a másikkal. – „Megbocsásson, hogy megszólítom kegyedet, de…” – „Tegeződjünk, szerintem, itt úgyis mindenki mindenkivel tegeződik.” – „Ó, persze, bocsáss meg…” – „Ha még egyszer bocsánatot kérsz, bizonyisten, soha nem bocsátok meg.” – „Jó, igazad van. De engem csak néhány perce állítottak ki, ide, a kirakatba, és gondoltam…” – „Te új vagy?” – „Ahogy vesszük. Tegnap szállítottak ide, és reggel már ki is lettem állítva. Gyorsan megy ez. Tegnap még a raktárban – ma meg már itt, melletted.” közben-közben születik egy csilag Apám már nem él, amikor elhozom. Még felveszi az elavult szabású szürke öltönyét a besárgult inggel, amit a legutolsó válásán viselt. Három számmal nagyobb rá. Megkérdezi, vegyen-e föl nyakkendőt. Nem kell. Tudom, nem állhatja. A zakó alá magára húz egy szürke pulóvert, amit nemrég vásárolhatott a Mars téri piacon. Előre bekészíti a holmiját néhány nejlonszatyorba. Napokkal korábban kisuvickolja a félcipőt. Olvasd el. Orvosi papírokkal teli tasakot nyom a kezembe. Később, ha hazaértünk. Olvasd csak el. Kibontom a négyrét hajtott zárójelentést. Fürkészi az arcomat. Majd keresünk jobb orvosokat. Kihagyok egy lélegzetet és egy nyelést. Azután mindegyikből egy ütemmel több lesz. Akik eddig vezettek, nincsenek, …............ csodákat kisgyerek- hogy csöppnyi okosságom rejtsem …........... látomás-űzte izgalom Szenteste. Éjfélhez közelít a mutató a Télvíziváros összes toronyóráján. Kandeláberekre aggatott jégvirágfüzérek között piheg az egész város, az égbolt szikrázó csillagai alatt körtáncot járnak az angyalok. Az ökumenikus temetőkert egyik exkluzív sírboltjában kábán eszmélődik Á. Lazúr, a közép-belvidéki Használt Adok-Veszek koronázatlan királya. „Mi ez a farkasordító hideg és síri sötétség? Uram, atyám, befalaztak! Egy ládában vagyok? Miért nincs rajtam pizsama? Hiszen ez az ünneplő öltönyöm, és a gyász-dísznyakkendőm, amit Rózsa, az elvált hatodik feleségem igazgatott a szalonban az elhunyt hetedik feleségem, Jázmin koporsójánál, miután az inzulint beadta magának. Mi történhetett ez után? Nem emlékszem… És ez a rücskös vallatóeszköz a fejem alatt? Jázmin ékkövekkel díszített párnája? Az ő koporsójába szántam, az ő feje alá. Az összes feleségem ilyen párnával volt felravatalozva, kivéve, Rózsa, a hatodik, aki még időben meglépett. Vagyoni követelés nélkül… Ez volt a mázlija… Bammeg! Nem a nyakkendőtű szúrása volt! Rózsa végig fecskendővel a kezében sustorgott Jázmin koporsója körül. És álnokul sajnálkozott, hogy pont Karácsonykor kell eltemetnem a legújabb exemet. A válásunk óta gyűlöl. És retteg. És egyébként mindig hajnalban inzulinozza magát, rögtön ébredés után.…” |