Szépirodalom

– fikció –

– Jó napot, megjöttem! – hallatszott a harsány köszöntés odakintről.

Az anya sietett kinyitni az ajtót, majd felkiabált a családnak.

– Gyerekek, gyertek, itt van Erzsi néni!

A nagyobb kölykök letrappoltak a lépcsőn, és illedelmesen odamentek hozzá köszönni, de azért látszott rajtuk, hogy nem szívesen teszik; ők még nem érezték át a rokoni kapcsolatokat, csak annyit fogtak fel belőle, amit közvetlenül tapasztaltak: a tömény cigaretta büdös szagát a ruháján, a rekedtes, fülsértő hangját, ami gyakran csapott át egy-egy heves beszélgetés közben rikácsolásba és a repedezett, érdes bőrt a tenyerén, ami karcolt, ha az arcukat simogatta. Erzsi néni kivett a pénztárcájából egy-egy bankjegyet, és odaadta Gábornak és Katának:

– Vegyetek rajta valamit, amit szerettek!

A szülők ezért mindig haragudtak, mert a gyerkőcök úgysem tudtak a pénzre vigyázni; hiába mondták neki, hogy ha már úgyis a bolt előtt jön el, vegyen inkább egy csokit, vagy egy zacskó, cukrot, nem volt hajlandó. Az apa bekísérte Erzsi nénit a nappaliba, míg az anya elment összeállítani a szokásos sajttálat.

3

néha elhiszem magamnak,

hogy létezik igazság.

el tudom képzelni,

hogy megengedem magamnak azt a gyűlöletet,

ami elégséges indíték arra,

hogy öljek.

lőfegyverrel,

késsel,

doronggal,

de akár puszta kézzel is.

Barátság az, ha a Joci nekem adja az uzsonnája felét, pedig ő is éhes, és én meg nem fogadom el, pedig én is éhes vagyok.
Ezt egyszer egy újságban olvastam, megkérdeztek ilyen kis csókákat, tudod, hogy mi a barátság, meg a szerelem, meg mittudomén, ismered ezt biztosan. Na és akkor ez a gyerek mondta ezt, hogy ez a barátság.
Amúgy nem szoktam én ilyen dolgokon rágni magam, nem vagyok az a beforduló, depis alkat. Most is csak az hozta ki belőlem, hogy a Pirnert lelőtték, a Csucsa meg ettől meggiggyant.
Ami nem nagy csoda. Se az, hogy a Pirnert levadászták, se az, hogy a Csucsa bekattant, mert spanok voltak, együtt lopták isten drága napját, vagy tizenöt éve.
Illetve, ha csak azt lopták volna, a Pirnert nem vágják taccsra. De loptak ezek mindent, ami nem volt lebetonozva meg fehér izzásig felhevítve. Aztán olyanhoz nyúltak, amihez nagyon nem lett volna szabad, annak meg híre ment, és hát ez lett a vége. Borítékolni lehetett.

T. sosem tudta meg, hogy meghalt az anyja. A pusztában senki nem kezelte ezt igazán titokként, egyszerűen csak nem beszéltek róla. Tudomásul vették. Miként tudomásul vették, hogy egy ereje teljében lévő fiatalasszony is eltávozhat egy pillanat alatt erről a földről arra a másikra, ahol az ősök élnek. A halott ősök. Fiatal volt, erős és megejtően szép. Gyermeke nem láthatott szép nőt soha. Mert a pusztaiak között ritka volt az ilyen. Nem voltak csúnyák, csak éppen nem voltak szépek sem. Egyformák voltak. Kicsik, görbelábúak, fürkésző mandulaszeműek, mindig gyanakodók. Mit lehetett itt tudni, a végtelen sztyeppén, hogy aki közeledik, mit hoz: erjedt kancatejet, hírt a városból vagy halált. A sztyeppén az érkezőt messziről és hosszan lehetett látni. Lett volna idő bőven azon gondolkodni, hogy tejet hoz, hírt vagy halált. Nem gondolkoztak, csak figyelték mandulaszemükkel, hogyan lesz a pontból alak, és elfogadták, bármit is hozott. Nem látszott érzelem az arcukon, amely születésük pillanatától cserzett volt. A hamvasságra még külön szavuk sem létezett.

           Nain kapuinál

             (Lukács 7, 11-17)

Akik a gyászmenetben összegyűltek,

az özvegyben maguk is özvegyülnek,

elnémult fiú éjébe vakultak,

halottkísérő, önjelölt halotthad,

ahol a remény eleve elvetél –

    Reggel a cikóriából készült tejeskávét ihattam kifli vagy kenyér nélkül, mert előző este megettük az utolsó karéj kenyeret. Mondtam a mutternak, kiszaladok a sarki közértbe, mire lemondóan legyintett, a közért zárva van, ő már volt kint, mielőtt mi még az öcsémmel felébredtünk volna. Fészkelődtem a sparhelt mellett, a kávétól még éhesebb lettem, és nagyon megkívántam egy szelet zsíros kenyeret.

    – Megnézem. Hátha mégis kinyitották.

    A mutter rám hagyta.

Drámai csúcs

Üres leszel, mint

a falusi várótermek

az utolsó vonat után éjjel,

vigasztalan füstben

melled hiába horpad,

     Milyen gyakran eshet meg az, hogy a vásárcsarnok előtt a buszmegállóban, száraztésztát, házi paradicsomlevet, meg egy kevéske zöldséget áruló öreg néni felnéz a homlokzatra, és az ott látható két tátott szájú szoborfejnek kezd köszöngetni?

Pársorosak

Látomás

A forgalom nagy

mindig újabbak érkeznek

a gödör lassan megtelik

Ébredés

Felkelt.

Megmosakodott.

Felvette legszebb ruháját.

Felakasztotta magát.

Platon Karataev

                                                     Olyan vagyok, mint a kavics, olyan legyek, mint a kalács.

                                                                       (L. N. Tolsztoj: Háború és béke)

                                                                        (Gergő fiamnak)

mi voltál a pillanatban, platon,
mikor a golyó a testbe hatolt?
az átváltoztató ima tette befogadásra
képessé koponyád vagy mellkasod?

Télen születtem, februárban, még a rendszerváltás előtt. Azt mondják: ordítós gyerek voltam, elhiszem. Később cseperedve bejártam a grundot, tapostam a bőrt. Aztán jött az első feles a búcsúban, akkor még nem értettem, hogy költő leszek. Kiskettőt Pesten ismertem meg, filozófiája mindig gyakorlatiasabb volt az enyémnél. Részeg voltam, ő vért hányt. Gyomorgyulladás, mondta, nevetett, hogy meghalunk. Felsegítettem. Vigyáztam, hogy ne legyek véres, legnagyobb elesettségemben is vigyáztam az öltözékemre. Nem mintha értelme lett volna, a bal cipőm beázott, lyuk volt a talpán, a sarkánál…

túlfeszültség majd rövidzárlat

totális homály a belső tájon

és érzékek farkasvaksága

kilátástalan volt be kell látnom

Tammarg utolsó előtti inter mortem kalandjai

Most történik meg Daedar Aky Tammarg csúffálétele, test- és ruha-cseréje, anyagi bugyrai átsemmisülése.

  Mint mindnyájan emlékezhetünk Vérpirospozsgás Magister alias Központy Ede intette őt óva is, hogy a spionnőt, Vésztőy Brünhildát (Hilda Geröyk Brünt, Vanda Geröyk Brün alteregóját, Vésztőy, mert combtöve ön- és közvész) az intergalaktikus kémnőt, a láberedetű éterpéteri transz-szirénamazon istennőt, - aki testből testbe sült, testesült, húsba hullt,  quintessentialis, élő, gigászi elektronfelhő éteranyagba áztatva, - minimum 80 %-os végtagépségben fogja el, hogy a már most sem tetőtől talpig épség szépség (csak egy gyönyörű transz-terenszhillkék szem, egyúttal mozdíthatatlan jobb kar) átadathassék Mikroszentségnek, a Spirálforgás-gépagy Alapítvány soros caesar-jának hohéri kezére, nyilvánosan felszabdaltatni, de ez előtt még hosszasan: örökkön örökké, éjjel: felváltva gladiátorkodni, iszapbirkózni, nappal: élő-kariátidáskodni.

Három körig

Magasabb frekvencián. Eltolódott
hang, súllyal. Nincs hozzád képem,
nincs kihagyott idő. Merre mész
el? Félrecsúszott szavakkal operál
az éjjel.

A huszonkét éves Zita úgy gondolta merészen, megszökik otthonról. Nem tudott önálló életet kezdeni s testvére az agyára mentek. Úgy érezte és gondolta, más az ő helyébe rég öngyilkos lett volna. Ő ezt nem akarta, csak a szabadságot. Csak kevéske szendvicset és üdítőt vitt magával.

Az úton találkozott egy ismerősével. Zita ki akarta kerülni, mert fél hogy majd kitudódik a megszökése. S elárulja a dolgot anyjának. Ezért egy utcasarok kis zugában meghúzódott. Egy öregember járt arrafelé, épp a kutyáját sétáltatta. A kutya egészen a lány lábaihoz sétált s azt szimatolgatta.

– Hagyd békén a lányt! – szólta a gazda.

       Relativitás elmélet

                    –  Águsznak –

Néha olyan lassan

múlik az idő –

amikor téged várlak.

 Máskor meg olyan gyorsan,

 amikor itt vagy.

 De néha

 – megbeszélésünk ellenére –

 nem is jössz el.

 Olyankor nincs idő.

 Se relatív,

 se irreális (irrelatív),

 csak lebegek

 két idő között.

     Eccer egy kisvárosba, hol ítélőszék is vót, olyan csufság esett meg, hogy elhalálozott a hóhérjuk, de mást a helyére kapni sehogyse tuttak. Nagyon okosok irányíttották eztet a várost, olyanok, kiknek a feje csak azér vót, hogy a kalpagot tarcsa meg. Tán azér.

     Éldegélt ebbe a városkába egy cigányember es. Kevés ember sepregetett a városba, hát nem kellet a seprűje, kevesen vágtak malacot, hát nem kellett a sózótekenyője, kevesen főztek régi edénybe, hát nem kellett a fódozó munkája se. Purdéja meg annyija vót, hogy tele lett vóna velük egy szekérderék, mán, ha lett vóna szekere. Merhogy ase nem vót nekije, se szekere, se lova. Oszt amék embernek nincsen lova, az mindeféle huncuccságra képes ezen a világon!

MÚLTIDŐ

   Csoóri Sándornak

Későn érkezem ide is

Már csak a sápadt őrtüzek

kihűlt kezek

Dongók döglöttek

lezuhant bombázórepülők

Későn érkezem megint

Már csak a rózsa-tetem

s a törött tányérok

mikből

a halált habzsolta valaki