Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal


Az éjjel váratlanul kimentem a konyhába, felgyújtottam a lámpát, és egy óriási pókot láttam mászni a csempén. Gondolkodás nélkül rácsaptam, és elvettem egy életet, szinte akaratlanul. A pókokat különben is szeretem. Nem félek tőlük, nem veszem le a pókhálót a lakásomban, hadd éljenek a pókok is, és irtsák a szúnyogokat, legyeket, mert azokat viszont nem szeretem. Óriási pók volt, sok legyet és szúnyogot ehetett meg a lakásomban meghagyott hálóin. Hirtelen mozdulat volt, reflex-szerű. Visszajöttem a szobába, s nem hagyott nyugodni ez  a barbár tettem. Aztán, vagy egy órával később, ismét kimentem rágyújtani, s egy kisebb-nagy pókot láttam álldogálni a mosogatómon. Azt is agyoncsaptam. Talán a férje után kutatott, talán őt kereste. Most már együtt lehetnek valami pók-mennyországban, én meg nem tudtam aludni egész éjjel. Ki fog most már pókhálót fonni körém?

 


 
Éppen mire éltem volna –
hal lettem.
Tetszhal
egy akváriumban.

 


 
Már félig alszom.
Alszik a felső felem?
Aluszkál az alsó felem?
Te tudod,
melyik aluszkál már
édesem.

 


Néhány napja vendégségben voltam
és ott is aludtam.
Valaki azt mondta reggel:
„ebben a pizsamában
úgy nézel ki, mint a nagyapám”.
„Nem – mondtam én – ebben a pizsamában
én a saját nagyapám vagyok.
Annak idején meghaltam vele,
most pedig ő él bennem.”

 


Nem mindennapi körülmények között kezdődött barátságom Major-Zala Lajossal. Ezért engedjenek meg egy rövid (vagy hosszú) kitérőt.
       1971-ben, pesti egyetemista koromban – ám akkor még jugoszláv útlevéllel – a vakációm alatt autostop-körutat tettem Európában. Sok érdekes kaland és viszontagság után, Olaszországon és Franciaországon keresztül eljutottam a svájci határra, ahol viszont már akkor sem engedték be a pénztelen vándorokat. Valahogyan (bár érdekes história, nem részletezem, mert nem tartozik ide), csak-csak sikerült „besiccelnem” az országba, ám – hiába tettem meg a határon átkelő utat vonaton –, a beutazásnál a határőr/vámos, vagy már minek hívják ott ezeket, figyelmeztetett: rajtam tartják majd a szemüket és igazoltatásokra is számíthatok (ami nem elsősorban az irataim valódiságára vonatkozik – hiszen azokat alaposan ellenőrizték a belépésemkor –, hanem arra, hogy „miből élek meg”, miközben átszelem ezt a földrajzilag kis országot.

 



A zongora
– most jut eszembe, hökken meg Leó –
úgy vicsorítja a fogsorát,
mint sok dühös oroszlán,
amikor egy nagy fogsort csinál együtt.
Csakhogy a zongora
szépen muzsikál meg zenél és szól,
az oroszlánok meg csak
horkolnak-brummognak-hörögnek
összevissza.

 



Sehogyan sincs hajnal,
pedig már fél négy is lehet.
Hát ez mi a fene? –  mondja Leó,
Bizonyára nagyon tél van
vagy pedig a hajnal
a sötéttől nem látszik.

 



Ajjaj, a spenót!
– tűnődik ismét Leó –.
Zöld, fű-szerű vacak,
hiába fűszerezed.
De "sicc, mind megenni" –
mondja anya –,
"ettől leszel derék legény,
mint Popeye"
(s popejnak olvasod – tudod).
Hogy a csuda vinné el!

 



Az iskola már kezdi
szorítani a lábam.
Ezért is sántikálok,
főleg rosszban.
Vagyis, csak úgy sántikálok,
minden hátsó gondolat nélkül,
különösen csütörtökön.
El is késem, persze.
Nem én tehetek róla,
hogy éppen csütörtökön
az első óránk matek!

 

 



Pih!
A sajtkukac nem is állat.
Csak amolyan
giliszta-bébi féreg,
s még ha
akarnám is,
én bele se férek.
Meg különben sem
fészkelődöm annyit
és kész!

 



Tudnotok kell,
hogy én gurigázom
a hordókkal,
amikor mennydörgés van,
ettől zajos az ég.
Csak néha
rágurítom a lábamra is –
olyankor villámlok.

 



Azt hiszem,
egyelőre tűzoltóparancsnok leszek.
Nem baj, hogy nincs bajszom,
meg trombitálni sem
tudok éppen.
A szirénázáshoz
annál jobban értek.
Őrültül szirénázva
felmászom
a lángoló felhőkarcoló közepéig
(tűzoltólétrán persze)
és számba röpül
a sültgalamb.

 

Kétsoros
 
Mostanában egyre többet alszom.
Gyakorolom a halált.

 

Kakasmunka
                  - Berennek -                               

Kakas vagyok,
s mit csinálok?
Hát egész nap
kapirgálok.

 

 

Amint kilépsz az utcára,
mintha bábszínházban lennél – szereplő:
először az egyik lábaddal lépsz,
aztán a másikkal,
óvatosan,
semmi kockázatot nem vállalva.
Kikerülsz minden követ,
elkerülöd a járókelőket,
beveszed az irányt a buszmegálló felé.

 

        

Volt már megint egy ilyen
 hosszúra nyúlt hétvége –
pünkösd.
Egy nappal előtte, pénteken,
megkaptam a laborjelentést
kedvenc májam állapotáról.
Úgy döntöttem,
pihennie kell egy kicsit a bogaramnak.
Neki is hosszú hétvégét adtam.
Keddig csak ásványvizet ittam.
Igaz, buborékosat…

 

 
Az ágyból.
(Mint a golyó, melyet
ágyból lőttek ki.)
Sötét van,
s az utcai lámpa sem
világol, félelmetes
aludni egy ilyen éjszakában.
A konyhában ülve,
lámpafénynél várom
álom-mentesen,
mikor talál el az
éjszaka-sorozat,
s itt írom
borostásan borozgatva
ezeket a so…

 

Hétfő van.
Már szinte hétvége.
Csak néhány munkanap,
néhány hányás,
ünnepek.
Aztán
péntek és szombat lesz
megint.

 

Három róka meg egy nyúl,
vajon köztük ki az úr?
Három róka jó ravasz,
de a nyuszi elszalad.

 


December huszonegyedikén
szépen öltözzetek ám fel
a világvégére.
Hogy szép öltözetben
(öltönyben, nyakkendőben,
ruhácskában, szép cipellőben)
haljatok majd meg.
Ami engem illet,
én valószínűleg átaluszom
a kataklizmát
és pizsamában leszek,
paplan alatt.
Így aztán lemaradok majd
a világvégéről.

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal