Szépirodalom

Egy festő képzelt menyasszonyának levele

Nekem szülnöm kellett sok-sok gyereket

Nem követhettelek a nyomorba

Neked az volt elrendelve: fessél

Nekem az, hogy maradjak itt a porban

Amiben léteztünk, azt a közeget

Tetszett, vagy nem - el kellett fogadnom

Mert engem a sorsom arra rendelt

Hogy életet kelljen továbbadnom

Kicsit megemelte a bal vállát és odébb csúszott oldalvást, mert egy kő nyomta a hátát. Közben figyelt, a dereka alatt a nagy zöld betondarabot ingatagnak érezte és nem szerette volna elveszíteni hosszú helyezkedéssel megszerzett, kényelmes pozícióját. Összehúzott szemmel bámulta a vizet és a túlparton a házakat, meg az araszoló kocsisort. Élvezte a majdnem meleg vizet, a reggeli napsütést és a csendet. Egyszer olvasott róla, hogy a hajléktalanok a strandok kiömlőnyílásainál fürdenek, ott mossák a holmijukat, és hogy ez milyen egészségtelen, mert a vécék szennyvize is ezeken a kiömlőkön folyik a Dunába.

Harmadik kokaslárma

zsoldonmértek

mind meghazugulnak!

álom suvadásán teremhet csak

hétszerhullt angyalok

jöveldőlése,

háromélű megváltás

kokaslárma elé.

fogaidra szárad már

üvegtengerek szíksója,

lásd, megrostáltak farkasórák

tükrös tavaszünnepeket.

Sportszív
 
 
A szíved miatt lettél kurva:
Sajnáltál a pasiknak nemet mondani.
Elhitetted velük, hogy jóképűek,
Elhitették veled, hogy jó ember vagy.
Lehet hazugságra építeni egy életet.
Elfogy,
Mint a padba rejtett sportszelet.
Csak, hogy meghaltál,
Azt nem tagadhatod le

Egy tikkasztó, fényes napon vérengző oroszlán támadott meg egy ősembert, aki a szavanna "partjain" sétált. Nos, ez még pár ezer évvel az általunk okozott klímaváltozás előtt történt, ezért a szavanna és az esőerdő közötti határvonal máshol húzódott, de a "vérengző" és az "oroszlán" akkortájt is nagyjából ugyanezt jelentette. A fenevad napok óta éhezett, ezért meg sem várta, hogy kiderüljön, emberünk magányos vándor-e, vagy csapatos vadász, amint meglátta, harapásra tátott szájjal előre nekiugrott a kínálkozó prédának.

nem látni nem látszani a fej
ahogy kissé oldalra billenve
a képernyőre mered s az óra-
mutató járásával ellentétes
irányban lassan körbefordul
az időről készül hazudni valami
korán(t)sem elfogadhatót hogy
a magány árkaiból mint föld alól
a gombafelhők felnőhessenek

     Egy papírbálán ültünk a nyomda udvarán, Harry meg én, és cigarettáztunk, mit sem törődve a dohányzást tiltó táblákkal. Harry csukott teherautójából bömbölt a zene, ütemére lóbáltuk a lábunkat, tétlenül élveztük a délutáni napsütést. Szép, tavaszias nap volt, hosszú idő óta először valóban meleg. A nyomda területét mindenki elhagyta már, hetek óta csökkentett műszakban dolgozott az, akit eddig még nem bocsátottak el.

     Ez volt a mi nagy bajunk. Nem elég, hogy régen megszűntek a túlórák, még a rendes műszakból is lefaragtak jócskán. Csúnya érvágás volt ez mind a kettőnknek. Vagy három éve túlóráztunk megszakítás nélkül, nem mondom, hogy mindig szívesen, sokszor lett volna kedvünk inkább sügérre halászni, de dolgoztunk keményen, napi tizenkét-tizennégy órát, szombaton is nyolcat, s persze kerestünk is szépen. Megszoktuk a jó fizetést. Harry két új kocsit is vett az elmúlt évben, magának a csukott teherautóját, feleségének meg egy Ford Mustangot. Én meg a motorcsónakot vettem, amivel halászni jártunk szabad vasárnapokon. Hű, de nagyon szerettem! Talán azért, mert még odahaza, a Dunaparton mindig egy jó csónakról álmodoztam. Harry ugyancsak irigyelt érte. Mondogatta is folyton: rövidesen ilyet vesz majd ő is, csak erősebb motorral. A gyomra sosem volt képes bevenni, ha valaki jobb vagy gyorsabb volt nála. A Mustangot is azért vette, hogy ő száguldozhasson vele, felesége csak munkába járáshoz használta.

    A boltban az eladó épp újságot olvasott. Hirtelen bejön egy ember akinek a bal keze gipszben van. Az eladó leteszi az újságot s azt mondja:

    – Mivel szolgálhatok?

    – Egy liter kakaót, egy fél kiló kenyeret s egy csomag kávéport kérek.

    Közben bejön egy másik ember is. Az eladó kiszolgálja, s a törött kezű ember épp teszi be szatyrába az árukat, mikor a kakaót kiejti a kezéből. A másik ember segít neki, felveszi a kakaót, mire az zavartan azt mondja:

    – Köszönöm, uram!

    – Szívesen! Nincs mit!

    Majd mikor kifizette az élelmiszereket, a másik ember csak egy üveg sört kér, mire a törött kezű megvárja őt. Kettesben kimennek a bolt elé s azt mondja a törött kezű:

későre jár

már a címet olvasva is

elfog a röhöghetnék

(röhöghetnékem TÁMAD

teljes erővel)

hiszen hogyan lehetne késő

ha nincs nappal nincs éjszaka

mihez mérni

de most van egy támpontom

korán kell kelnem

(a koránt a közhelyszótárból vettem

és nem az arab bibliára vonatkozik

mint ahogy az arabok is

írhatnák ha biblia szavuk van

hogy nem a magyar koránra vonatkozik)

szóval támpontom van ha

órámra nem is néznék

és itt már ismét belebonyolódom

az alkotás viszontagságaiba

vajon egy olyan apróság

Kora hajnalban kelek. Reflexek, beidegződés. Nyúlok a cigarettáért, csukott szemmel tapogatok, nem találom. Eszembe jut, négy éve nem dohányzom.

Fürdőszoba. Nézek a tükörbe, ismerős arc néz vissza rám. Láttam már valahol.
A borotva életlenül szántja végig az arcomat, a fájdalom is. Kezdem szokni. A gőz beteríti a kis, szellőzetlen helyiséget. Jólesik a forró zuhany. Gondolkodom. Ilyenkor reggel, ez nem tűnik okos dolognak. Bosszant, hogy nem ismertem fel a tükörből visszanéző arcot. Biztos, hogy láttam már valahol.

Halálra bosszant, ahogy szememre veti —
mások szemével példálózva. Fogalmam
sincs, hogy mikor hozta először szóba O-t.
Meglehet, elővigyázatlanul simán
elengedtem a fülem mellett a célzást.
Mert bizonyosan az volt, hiszen
azóta le nem szállna a témáról.

Ennek sem tulajdonítottam komolyabb
jelentőséget, míg észre nem vettem, hogy
mire megy ki a játék. Szinte sugárzott
a boldogságtól, amikor végre nekem
szegezhette a zavarba ejtő kérdést:
el tudom-e képzelni O tekintetét
az árboctól való eloldozásának

Zénón komótosan kigomolygott a szelencéből. A márványpadlón talajt fogva körbeszimatolt a hivatal dohos papír és nyomtatópatron illatú előterében, hatalmas ásítással, jólesőn nyújtózott, megropogtatta gémberedett tagjait, megigazította tógája foszlott ráncait, felcsippentette a szelencét – egy pillanatra megszemlélte a fedélen lévő feliratot, το έόν – az iktató leeresztett ablakához lépdelt, ott ujjaival megkócolta a sötétített üvegben visszaderengő fürtjeit, közelebb hajolva a csipát is kipiszkálta a szeme sarkából, röviden összpontosítva elmélyült kifejezést importált az arcára, aztán határozottan bekopogott.

– Türelmet kérek – hangzott bentről – még az előző ügyfél beadványát ügykezelem. Szíveskedjék helyet foglalni!

Na, ez jól kezdődik!

Kövér egyed, alig mozog,

erkélyéről rálát a kórházra.

Bámulja, mint fűtött ifjú

rideg szerelmesét.

Benne óhajt élni,

gyógyír jelent magányára.

Szeretet s élet lengi körül,

no és a koszt sem rossz.

Gyakran betér egy kávéra,

fájdalmas arccal leül

valamelyik váróba,

és idősnek, rokkantnak

panaszkodik:

derekáról, szívéről,

cuzámmen az életéről.

Kávéját kortyolja, s titkon

örvend vélt egészségének.

amikor
találkoztál velem
furcsa időszakomat éltem
aligátorokat gyűjtöttem
skorpiókat és csörgőkígyókat
női lelkeket kopogtattam elszántan
mint szorgos fakopács
a beteg ágat

szavakkal töltöttem meg
a párnahuzatot
mely fejed alatt hol puha volt
hol kényelmetlen

Egyedül ült az asztalnál. Nem ismerte még Reményik versét, sem a kegyelmet úgy általában. Kinevette volna az egészet, az nem úgy megy, hogy egy csillag szembesétál, főleg magától.
Csak egy vékony, hosszú hajú alak jött felé, nem a tenyerébe hullt, hanem leült mellé.
A pultos egy mozdulatára a hangfalakból szívet bénítóan tombolt a kemény basszus. Maximum hangerő, mint mindig, ha Pantera szólt.
Cemetery Gates. A lány nem mert a temetőre gondolni. Inkább dobolta a ritmust a combján, pont olyan ütemben, ahogyan az intenzíven apja infúziója csepeghetett éppen.
A fiú nagyon halk volt. Amíg ez a dal ment, esélyük sem volt beszélgetni.
Csak a szemkontaktus maradt. Kapaszkodott a tekintetébe.
Még kint is, mikor a nyár éjszakai szellő úgy fújta a hajukat, mintha lassított felvételt látna.

FULDOKOLVA

Az elevenen elásott rab
természetfölötti dolgokat művel,
csukott szemmel néz
végig Istenen, akit
befogad méhébe a
mobil kozmosz.

Minden út vezet valahova

(Az Öreg Sam ciklusból)

     Nagy hirtelen kisütött a nap. A túlsó járdán egy bőrdzsekis férfi lépdelt az Audija felé, s amikor megnyomta a markában szorongatott slusszkulcs piros gombszemét, az autója vidám visongással válaszolt, mintha köszöntené a gazdit, s amikor megint nyomott egyet, a kocsija készségesen visszakacsintott rá. Lágyan rugózott egyet a volán mögé telepedő súlya alatt az elegáns jármű, s ettől a visszapillantó-tükrön himbálódzni kezdett a ráaggatott ezüstfehér CD-lemez, éles sugárban verte vissza a koradélutáni napfényt.

pindurka indián lány utolsó mondatai
mielőtt füstjelként távozik a rezervátumból

beszélni felesleges bármiről
az erőszak dönt mindenhol mindenről

a vadász a dúvad a vadállat szende áldozat

Bársonyos bőrű, szép szőke leány volt, haja vállig érő, szeme nagy és kék, mint a búzavirág. De nemcsak szép volt, hanem intelligens is, erkölcsös, szorgalmas, csak…
Beteg? Nem. Szegény? Például és emellett kissé púpos is, attól kezdve, hogy a nagyapja kiejtette az öléből. Szegény és púpos. Na igen, a kettő közül már egy is bőven elég ahhoz, hogy valakit kipipáljanak az emberek. Egyelőre mindebből semmit sem vett észre Keresztes Imola, mi több, kifejezetten boldog volt. Társai olyannak fogadták el, amilyen. Egyikük sem kérdezte gazdag-e, szegény-e, vagy mi az a különös dudor ott a háta közepén. Ágnes asszony, egy végtelenül jólelkű, alacsony, de erős testalkatú édesanya, szorongva figyelte Imola ismerkedését a világgal.
– Vajon meddig marad ilyen boldognak? – tört ki belőle egyszer az aggodalom.