Videó

Posta Ákos István videója




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Jerkéje után koslat mind a Kos.
Öklelve tör falat, szarvára kapja,
ki útban áll. Olyan, akár az apja.
Kemény fejű, erős, erőszakos.

Tűz égeti, ki tudja, hány fokos.
Csak halljuk, szinte serceg már a gyapja.
A pázsitot haraggal így harapja,
míg kerge kedvvel árkokat tapos.

 

 

...Évi kérdezte, hova settenkedek ilyen sebesen azzal a dinamitrúdszerűen összeszigszalagozott sárgarépacsokorral? Hova-hova? Hát elmondtam neki hova-hova: a dolgomra! 2012 óta vagyok zöld terrorista, s Évi kérdezte minap, hogy minek? Elmondom, minek. Az átlagember csak fogyaszt, herdál és szenved, bele se gondol, mibe kerül földi léte a Földnek. Füstöl, kipufog, pusztít. A tengerek romokban hevernek. Ha elsüllyed egy olajos tankhajó, akkor a dölyfös nagyvállalat rögtön, de vállvonva, a tenger mélyére siet, hogy mentse, ami menthető, fütyül az óceán ökológiájára, csak a saját bőre mentőcsónakra helyezése, meg a hordónkénti stabil dollárja izgatja. Szóval, Évi kérdezett, én meg szakítottam vele aznap.

 

A Mágus

(II. változat)

 

Első vers-embriók. Bizarr szeszek

     baljós bűvöletéből.

(Idióta józanok! Idióta poéták!

     S a mélypont: józan poéták; két lábú lóizé mind…)

Így ébredt teremtő mivoltára az alkotó,

s költemény-szerűségeket szült az örökös, pszichedelikus dervis-tánc.

 

1. Forró szél

Ahogy nyílt a hámló plüss-ajtó, megjelent a kisvárosi könyvtárban a plébános, kicsit dülöngélt, a könyvespolcot súrolta a vállával, de nem esett el, az utolsó pillanatban megkapaszkodott a Ki kicsoda? lexikonban. Néhány szál haja az égnek állt, csuklott egyet majd megszólalt Őze Lajos hangján: Benéztem egy elhagyatott gazdaságba, „valamikor gőgös birtok lehetett”, a kúria portájának oszlopait két gipszoroszlán díszítette, az udvaron rozoga csűr állt, de a kunyhó falán még mindig arannyal bevonva csillogott a napóra, a puli felugrott az ölembe és összesározta a táskámat, amit magam elé tartottam ijedtemben, de nem erről akarok beszélni. Hanem arról, hogy bekanyarodtam egy kis utcába, három házból állt az egész, az egyik kis kunyhó előtt egy fiatalember a Suzuki karosszériáját mosta Intuíció oldattal, bemártotta a szivacsot a kocsi mellett álló vödörbe azután szétkente vele a múltat, a piszok a habbal elvegyülve lecsorgott a kocsi oldalán és az épület mögött két rozsdás vetőgép állt. Mind a kettőről hiányoztak a kerekek. Ebben a pillanatban hallottam meg a zúgó szelet, a hátamat kezdte simogatni.

 

Buszon

Hogy itt ülök, a busz repít, az iskoláig ér,
a gondolatfonál feszít, nem ám hajókötél…
A szél gurít fejem felett gubancos felleget,
hogy oldanom a föld szinét a kékben nem lehet!
Ülök, a busz meg átrepít a bűzlő városon,
belém ivódva múlt jövő, a kétely átoson
a szürke kéregállomány alatt tudattalan,
de küzdenem ma ellene úgyis haszontalan.
Már itt ülök órája és buszom életre kel,
köhög, hörög és fúl vele légút, tüdő, kebel,

 

Top


siratóra bukik a nép
a gyászjelentés jó dolog
konkrét biztosított a lét
szörnyülködhetünk istenest
fönt fény odalent tűz lobog
színes a tévé telik az est

 

I.


–    Esküszöm neked, hiába komámasszony, gyűlölöm azt a cselédet!
–    De mégis miért?
–    Mert egy koszos, utolsó cigány.
–    Bagoly mondja.... És te mi vagy? Te sem vagy fehérebb!
–    Vicc ami vicc, de a cigányok között is van különbség! Figyeld meg, hiába a testvérem felesége, a családot össze sem lehet hasonlítani. Miatta még az öcsém is neki kezdett inni.
–    Ez a testvéred felesége?
–    Bár ne az lenne, de ez van, anyuka hiába kérte, hogy ne szűrje össze a levet ezzel, mégis megszöktette, pedig pénz volt, nem kellett volna ezt csinálniuk. Mi nem táboros cigányok vagyunk, ezt te is jól tudod, én is dolgozok hivatalos munkahelyen.

 

Alkonyatban


a harangok mint szédelgő fejek
létünk felett inognak bódulatban
lélegző testtel úsznak égi kékben
rázzák az alkony foszló rongyait
majd fennakadtak tornyok
szép ívében

 

 

 

 

Ezen az álmos, fülledt nyári délutánon biciklit lopni indult Lajos. Vagy ahogy ő mondta a maga sajátos nyelvén; biciglit. Ilyenkor mindig végigjárta a város üzleteit, kocsmáit, meg a vásárcsarnokot (pontosabban ezek bejáratait), hátha talál valahol egy lezáratlanul hagyott drótszamarat, amire föl lehet pattanni, mintha a sajátja lenne. Aztán? Mit aztán? Aztán foghatják azt a bizonyos botot, és üthetik vele a nyomát. Még soha se tudták rajtakapni a lopáson, pedig jó néhány éve űzi ezt a szakmát. Hát persze, mert nem hülye ő, hogy követhető nyomot hagyjon maga után. Csak akkor lép akcióba, ha biztos benne, hogy be is tudja fejezni, és senki nem foghatja fülön a személyi tulajdon elidegenítése miatt. Néha maga is elcsodálkozik rajta, milyen szépeket, meg okosakat tud mondani, de hát azért profi a profi, hogy ismerje a szakma minden csínját-bínját. Ide értve a jogi vonatkozásokat is. Végtére is ebből él az ember…

 

Egy kora tavaszi verőfényes reggelen – ha jól meggondolom, szinte minden jelentősebb döntésemet, ideértve a világrajövetelemet is, hasonló időjárási és fényviszonyok kisérték vagy éppen provokálták – megrendült addig sziklaszilárdnak vélt hitem, hogy ezután szüntelenül a könyvtári katalóguscédulák egyébként önmagukban is, de társaikhoz kapcsolásukkal kialakítható rendszerükkel különösképpen lenyűgöző logikájának szolgálatára kell áldoznom amúgy eredendően dévajkedvű, derűs ifjúságomat.

 

kocsma délelőtt:
fény-ájult mondatokkal
isszuk a velőt…

*

csendrezgés-zene,
távközlési diskurzus:
zen – és ü-ze-net…

 

A kisállatkereskedést inkább csak kívülről figyeltem. Főleg a kaméleon nyerte el tetszésemet végtelen nyugalmával a kirakatba meredő faágán. Sosem tudtam, él-e, kitömött-e – erre mozgásából végképp lehetetlen volt rájönni. A SPAR-ba siető vásárlók talán ezért sem vetettek rá pillantást, nem lévén érzékük a filozofikus életszemlélethez.

A boltból kiáramló szagot kevésbé szerettem. A faforgácstól kezdve bizonyos némely ürülékszagig keveredett benne sokféle, számomra azonosíthatatlan, de kellemetlen szag. Rosszabb, mint az otthoni vécénk némelykor. Ide se mennék be – megtagadva gyermeki vágyaim és álmaim, amikor még egy asztal alatti teknőben szorongva Eszli Laci barátommal erdésznek készültünk, teljes óvodai hevületben.

 

A SZÉL ÁTKEL A VÁROSON

hegyek zöld haján
a kő-koponya átüt
mészkövek közé
préselt város utcáján
szembejön a szél
(telefonod van)

a sapkákat megemeli
úgy köszön
s tovasurran
egy közön
(ki az?)

 

Egészen addig fogalma sem volt róla, amíg merevedése nem lett. Nem gondolt bele különösebben ilyenekbe; fontosabb volt számára tanulni, focizni, vasárnaponként templomba járni a szüleivel; mindez kitöltötte eddig az életét. Annyira természetesek voltak számára így a mindennapjai, eszébe sem jutott, hogy egy csapásra véget érhet.

Épp csak annyi történt, hogy zuhanyzás közben átnézett a szemközti fülkébe, és ahogy meglátta a csapattársát szappanozni magát, izgalomba jött. Nem volt mögötte semmi szándék, a kamasz test önhatalmúlag vért pumpált a hímtagba.

 

hétfejű sárkány

Kedves barátomnak, Szent Györgynek

A szomszédunkban lakik egy
hétfejű sárkány.
Egy kicsit vízfejű a gyerek –
mind a hét fejével.
De jól megtermett hét vízfejecskéjében
vidáman lubickolunk nyaranként.
Nem sértődik meg emiatt,
még vakargatja is kobakjait,
hogy valami motoszkál bennük.

 

OLVADÁSKOR  

Mint ahogy a diák
írja a dolgozat előtt tenyerére
a bonyolult matematika
vagy fizika képletet, 
úgy írja tenyerére
Isten a nevemet,    

persze mindez 
szép lassan
lekopik
rólam.  

 

a sötétség nagyszerű dolog

benne feküdni jó
bár mozogni ebben
a közegben némileg
kockázatos

kikapcsolták a villanyt
létezik ennél nagyobb
csapás is

boldog vagyok
szerencsésnek mondhatom
magam levegőt még ingyen
vehetek

 

Az ősökre nem volt jellemző a harmónia, 
a családi történetekben német jövevényszók 
és inkoherencia. A Bűnügyi Krónika említi 
egyikük, mint cigány asszonyt (nem volt az), 
aki a postáskisasszony testére rátalált, 
ő rózsázott egyébként, a maradékot leszúrta 
mind a kertbe: igazi hétszínvirág. Anyám ágán 
öt-hat Róza, aki szerelem nélkül ment férjhez, 
egyik a létrán fölfelé néha megállt, és a falut nézte, 
ami nem látszott oda, a húga (szép Ilonka), 

 

Hát hajják, kinek pénze vagyon, nem biztos, hogy esze es vagyon véle. Erre szójjon ez a mese!

Eccer egy uraság igen sok lovat tartott. Hol sok lú van, ott sok széna szükségeltetik, s hol sok széna van meg lú egybe, ott biza sok ganyé keletkezik. Merhogy azok ganyéznak állandójan. E mán csak így vagyon az emberekvel es. Szóval, felhatalmasodott az lúistállóba a ganyé. Mit vót mit tenni, az uraság elé állottak a szógák, lovászlegények, kocsissok, oszt kérdik tülle:

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal