Nagy Gusztáv versei (Elmúlás..., Vétkem..., Nagy sóhaj...)
Elmúlás...
Ifjú évek,
elmúltak,félek.
Siratom éretten,
elmúló fény lebbent,
s ezeregy éjszaka
virága hullt vállamra,
aranyló sárgán,
hetyke barnán.
Most szürkén lapuló,
nyugalmat sugalló,
nyárutó melenget,
s őszít,ezüstös színben,
fáradtan, meghajolt ívben.
Vétkem...
Tűrtem a megvetést
tűrtem a szenvedést
tűrtem a fájdalmat
tűrtem a szánalmat
Tűrtem, tűrtem, tűrtem
lassan megőszültem
megrontott a vétkem
eddig miért éltem?
Lehettem volna vad
szilaj, gőgös ármány
mesebeli sárkány
ki rabolja vágyát
De nem lettem semmi
de muszáj volt lenni
ha már megszülettem
embernek maradni
Nagy sóhaj...
A kerítés kizár és bezár,
mindegy hol állsz,
kívül vagy belül,
rab vagy akkor,
menthetetlenül...
Megjelent: 2015-10-12 07:00:00
 |
|
Nagy Gusztáv (Pusztaföldvár, 1953) író, költő, műfordító |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
