Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Szilágyi József: A legbékésebb íj és önmagunk megcélzása

 

A legbékésebb íj és önmagunk megcélzása

 

Zénón komótosan kigomolygott a szelencéből. A márványpadlón talajt fogva körbeszimatolt a hivatal dohos papír és nyomtatópatron illatú előterében, hatalmas ásítással, jólesőn nyújtózott, megropogtatta gémberedett tagjait, megigazította tógája foszlott ráncait, felcsippentette a szelencét – egy pillanatra megszemlélte a fedélen lévő feliratot, το έόν – az iktató leeresztett ablakához lépdelt, ott ujjaival megkócolta a sötétített üvegben visszaderengő fürtjeit, közelebb hajolva a csipát is kipiszkálta a szeme sarkából, röviden összpontosítva elmélyült kifejezést importált az arcára, aztán határozottan bekopogott.

Türelmet kérek – hangzott bentről – még az előző ügyfél beadványát ügykezelem. Szíveskedjék helyet foglalni!

Na, ez jól kezdődik!

– Ezek valahonnan elővarázsolódnak – hallotta a háta mögül. Megfordult. Indigókék kesát, bambuszkalapot, szalmabocskor helyett edzőcipőt viselő határozatlan korú mongoloid férfi meredt rá talányos egykedvűséggel; az ügyfélfotelek mellett állt szilárd terpeszben. A törzsén keresztben átvetett íj húrja belemélyedt elnyűtt kendervászon öltözékébe, a bal vállán függő tegezből nyílvessző tollak meredtek a plafonra. Zénón látott már ilyen ruházatot, amikor egyszer Kiotóban szivárgott elő szelencéjéből, s viselőjének ugyanilyen kétágú kecskeszakálla volt.

Ön az előző ügyfél? Ön is a találmányát jelenti be?

Még én is a soromra várok.

Csodás íja van. Megnézhetem közelebbről? Álcaháló zsinórból van az ideg? Pedig igazi relikviának néz ki. Képzelje, az én találmányom éppen nyílvesszővel kapcsolatos… Micsoda véletlen!

Valóban? – mordult vissza a másik. – Az enyém meg íjazással. Úgy látom a maga saruja is afféle szintetikus termék – vágott vissza az íjhúrra tett megjegyzésért.

A sarum? A nyelvem is protézis, lényegtelen! Csak nem ugyanazt a találmányt akarjuk bejelenteni?! – fortyant fel Zénon – Azonnal mondja el az igénypontját! De hagyjuk… Az elsőbbség úgyis az enyém, köztudott, hogy találmányom a Názáreti előtt 443-ban keletkezett.

Hiszen akkor a találmánya önmagára nézve újdonságrontó, maga bakana! Az én találmányom csak fele annyi idős, és bármikor elmondhatom a lényegét. Aki érti, anélkül is érti. De inkább kezdje ön, hiszen ezerötszáz évvel öné az elsőbbség.

Nézze, barátocskám, a világ legbékésebb fegyverét találtam fel, az íjat és a nyílvesszőt, amely soha nem talál célba. Először is, engedje meg, Zénón vagyok Eleából.

Tiszteletem, Haragei vagyok Csianghsziből és Sendaiból. Egyébként butaságot mond. Az én nyilam mindig célba talál, mert éppen ez a cél: a bölcsesség nyilát kilőve önmagunkat eltalálni.

Napkeleti hadova, találkoztam már ilyennel! Hallgasson ide, a világ legártatlanabb nyila a legnyilvánvalóbb módon készül. Bárki hozzájuthat, aki hajlandó egy kicsit gondolkozni.

Épp azt kell elkerülni – kottyantotta közbe Haragei – a gondolkodást.

Na, az meg is látszik magán…! Figyeljen! Mesterem, Parmenidész szerint nem létezik semmi más, csak az EGY, amely egyetlen, örök, nem keletkezett és nem szűnik meg. Mentes minden változástól, nem végez mozgást, egyneműen tömör – nem áll részekből – véges, és gömb alakú. Mindegy... Ez az egyetlen létező, az EGY. A lényeg az, hogy mozdulatlan, ezért – és itt van a kutya lényege elásva – a nyílvessző mozgása is csupán látszólagos, mivel a nyíl az egyik pillanatban itt, a másikban ott, a harmadikban amott van. Hiába vesszük sorba a nyíllal betöltött térszakaszokat, vagyis a nyíl különféle helyeit, ezek sohasem adnak mozgást. Legfeljebb azt mondhatjuk, hogy egyszer itt van, másszor amott. Érti? És ha a nyílvessző nem mozog, akkor ölni sem képes. Elegendő, ha az emberek átveszik mesterem tanait, akkor a mentálisan parmenidészivé értelmezett íjakkal soha nem fognak megölni senkit. Ennyi! És már itt is van a világbéke. Na, mit szól?

Haragei egyszerűen kinevette

Még igénypontot sem írt! – hahotázott. – Teljes képtelenség, amit mond, maga egyszerűen rögzített helyzetek sorává dumálta a mozgást, amikor a nyílvessző röptét, tehát a mozgást, összekutyulta a röppálya ívét alkotó pontokkal. Összezagyvált két különböző állapotot, amit persze a Szeretetmester előtt 450 körül még nem tudtak cáfolni, nem lévén kellő szavuk az ilyen fogalmak világos szétválasztására. Azonban már nekem is egyértelmű volt, 750-ben a következő: attól, hogy EGY létezik, még lehet, sőt, kell, hogy legyen mozgás, mert a világ tarka szövete is létezik, csak elfedi az egyet. Az egy rejtőzködik, fel kell fedezni, akár kint, akár bent. Odabent egyszerűbb, főleg, ha van egy segédeszközünk, mint például a nyíl az íjászathoz, a virágok ikebanához vagy a tea és a teáskészlet a teaszertartáshoz. A lényeg az, hogy lőj egész lényeddel, s ha egész valódban egy vagy az íjjal, a feszítéssel, a célzással, a húr pendülésével, a nyílvessző röptével és a céllal is, akkor megélted az egyet. És feleslegessé válik az okoskodás…

Már megint ez a püthagoreus félmisztika, „Feleslegessé válik az okoskodás!” Alaposan mindent előre kigondolnak, aztán azt tanácsolják, hogy te viszont ne gondolkodj, csak add át magad a mesternek. Csak úgy add át magad! Mindenestől! Hát mi nem kéne még? Egy hamburgert ne hozzak ráadásnak?

Most maga figyeljen – torkolta le Haragei – Szabadalmazásra szánt találmányom a következő: Eljárás világbéke előállítására, és az eljárással előállított termék, a világbéke, amikor is az eljárás során az emberiség egy egyedéből zen íjászt képezünk, azzal jellemezve, hogy

az egyént az íjászat szakmai fogásainak tökéletes elsajátítása során és/vagy után az én határain túli világba juttatjuk, ahol az egyedet bepillantani hagyjuk az igenlés és tagadás szintézisébe,

ezt a lépést addig ismételjük, míg intuitíve megérti, hogy a lét létesülés és a létesülés a lét,

mindeközben az egyedet folyamatosan közeledő és egyre rövidülő lépésekkel juttatjuk el oda, hogy pontosan akkor alszik, amikor álmos, és akkor eszik, amikor éhes, melynek eredményeként az egyed gondolkozik, és mégsem gondolkozik,

például úgy gondolkozik, előnyösen, ahogy az eső hull az égből, de különösen úgy, ahogy a tengeren a hullámok kergetőznek, de legalábbis úgy, ahogy az éjszaki égbolton felragyognak a csillagok, és adott esetben úgy, ahogy a zöld lomb kihajt a langyos tavaszi szélben,

melynek eredményeképpen az egyed maga lesz az eső, a tenger, a csillagok és a lomb;

ekkor, a folyamatosan zen íjásszá formálódó egyedet megfelelő ideig érlelődni hagyjuk, melynek során az élet zen mesterévé válik, amikor már nem igényli, miként az íjász, az íjat, a nyílvesszőket és a céltáblát, sem más felszerelést, nem lesz szüksége, mint a festőnek, vászonra, ecsetre és színekre, hanem a kezei és lábai lesznek az ecsetek, vászna pedig az egész világmindenség, amelyre a saját életét festi,

végül az így nyert festményt történelemként csomagoljuk; a zen íjászokat késztermékként tároljuk; a fenti eljárást egyenként végrehajtjuk minden egyeden, az eljárás végén leszűrjük a képződött világbékét, derítjük, ízesítő és egyéb szokásos adalék anyagokat adunk hozzá, végül ismert módon kiszereljük.

Most Zénon hahotázott óriásit.

Remélem egyszer saját magán is végrehajtja az eljárást! Mert a vacak íjhúrját és lábbelijét szemlélve még maga sem jutott messzire. Én legalább a szelencém segítségével transzportálom magam, de maga valószínűleg csak az elavult reinkarnációs eljárással utazik az időben. Időben mindenki tud – de térben?

Haragei durcásan kesája mélyére túrt és egy ezüst szelencét tartott Zénon elé. A kupakon lévő mesterien cizellált kanji szimbólum szinte Zénon orrát érintette.

Maga is a dobozkából gőzölgött elő? Miért akart rászedni az előbbi megjegyzésével?

Van már elegendő tapasztalatom hétköznapiakról és vándorlelkekről is – komorult el Haragei – A Unicefnél pedofilnak néztek és az Interpolt hívták rám…

Ott én is pórul jártam, pedig a gyermekek tűntek a legalkalmasabbnak eszméim átplántálására – bólintott részvéttel Zénon. – Csak egyetlen követetőt találnék, Zeusz, segíts! Akkor megszabadulnék ettől a szelencétől, az örök kóborlástól, s végre megpihenhetnék…

Nekem sem volt sikerem még a legnyitottabb szervezetekkel sem. A Zöldek keresztülnéztek rajtam.

Az életmódguruk mereven elzárkóztak, meg sem hallgatták küldetésem…

Még mindig jobb, mint az egykori császárok, mogulok, kalifák, akik nyirkos tömlöcbe vetettek…

A pápák megégettek…

A lámák, swámik, senseik megpróbáltak megtéríteni és a maguk követőjévé tenni...

Pedig nagyon világosan elmagyaráztam mindent – fortyogott Zénon. – Nézze! – Lekapta a falról a neutron reaktor ábráját szemléltető illusztrációt, a tógája zugából előkotort egy széndarabot, és már rajzolta is a kép helyére az íves röppálya mentén álló nyílvesszők sorát.

Mindennek nincs jelentősége, megmutatom a lényeget – pördült felé Haragei. – A lényeg kimondhatatlan, de megmutatkozik. – Lekapta válláról az íjat, s kecses mozdulattal nyílvesszőt illesztett a húrra. – Ez az igazi találmány.

Zénon, oda sem figyelt, elmélyülten firkálgatott a falra.

Láthatja, ugyanaz a nyílvessző, tehát EGY nyílvessző – hadarta– de nem mozdul, hanem áll…

Ekkor váratlanul feltárult a hivatal mélységeiből nyíló ajtó.

Uraim, kérem, uraim! – esett be az ajtón egy főtanácsos lihegve. – A bejelentés előtti nyilvánosságra hozatal ellehetetleníti a szabadalmazást, ami jelentős fenntartási díjaktól fosztaná meg Hivatalunkat, önöket pedig a feltalálói reputációtól! Gondolják meg, uraim!

Pimasz bakana! – förmedt rá Haragei. – Kíváncsi, hogy az önmagunk megcélzására irányuló gyakorlatok mennyire pontossá teszik lövéseinket? Csak figyeljen, egyenként szelem ketté a hajszálait. – A célpontot szemrevételezve lassan emelte fel az íjat, s mire keze a vesszővel szemmagasságba, hátul megtámasztott terpesze pedig nyugvópontra ért, lénye csupa szemmé és íjhúrt feszítő karrá vált, amint a megfeszítettség és ellazultság tökéletes egyensúlyi pillanatában a célzás utolsó milliomod milliméterét is élesre fókuszálta. Ám a ráirányzott nyílhegy látványától hihetetlenül ruganyossá váló főtanácsos gyönyörű ívű csukafejessel menekült vissza saját szakmája rejtelmeibe. A bezáruló ajtószárny méla kattanására Haragei ernyedten a szabadalmi díjtáblázat mértani középpontjába eresztette a vesszőt, keze lehanyatlott, s ajka már bágyadtan ejtette a szavakat:

Senki sem kíváncsi a tudományomra…

Zénon verejtékezve ugrott elő a hidraulikus tengelykapcsoló modell mögül.

Elég a siránkozásból, dologra! Tisztázzuk a kérdést, amíg ide nem érnek a biztonságiak. Nyilvánvaló, hogy az íjász, a célzás, a röppenő vessző, a cél és a találat eggyé válik – hiszen minden EGY és mozdulatlan. Emiatt képzeli magát többnek másoknál? Ettől lenne maga mester? Ez csak a normális, a természetes, nem?

Igen – szívta be mélyen a levegőt Haragei – de éppen az nem létezik a valóságban, ami elgondolva normális. A valóságban a normális egyben tökéletes is lenne, mert a létező ember, még a legkiválóbb is, akár egy tökéletesnek tűnő váza, legalább egy leheletnyit csorba, torz. Vagy azért, mert a mintázatban van apró hiba, ahol picinyt megcsúszott a művész keze, netán az első pillantásra eszményinek látszó ívben találunk parányi lapultságot, mert a fazekas is ember. Ha tüzetesen megvizsgáljuk, felfedezzük a hibát. Ilyen a valóságos ember is az elképzelthez, a normálishoz képest: deformált, sérült; ilyen a feltételezett egészségeshez viszonyítva: beteg, zakkant, ilyen az eszményivel összehasonlítva: abnormális, deviáns – még a legtökéletesebb ember is. Csak a mester normális, mert tökéletes, és azért tökéletes, mert normális, tehát egyszerűen csak nem torzult, nem csorba, nem zakkant, nem abnormális, csak normális – azaz tökéletes. Világos…?

Sötét, szofisztikus handabanda! Mindezt maga is csak szavalni tudja, megélni nem, s mivel erről beszél, anélkül, hogy élné, akkor maga a zakkant, és soha nem volt mester. Hiszen maga is vásári portékát árul itt a szabadalmi hivatalban…

Én már nem valósítom meg soha – húzta össze fázósan rongyait Haragei – de ha egyetlen követőt találnék, akinek akár egy pillanatra is sikerül önmagával és a mindenséggel eggyé válnia, sikerül elérnie az ön-tudatlanságnak azt az állapotát, megszabadulhatnék a szelencétől, a földi testtől, a szellemléttől, mindentől…

Éppen az ön-tudatlanság nem tetszik nekem – merengett Zénon – Miből gondolja, hogy az emelkedés? Inkább süllyedés, mert képesek rá az önfeledten hancúrozó delfinek és a lombok közt ugrándozó majmok is. Gondolkodás nélkül nem lehet emelkedés…

A gondolkodás önreflexió, ami kardpengeként választ el az egyesüléstől! – csattant fel Haragei

Az önfeledtség kontrolltalanság, ami a tudatosság alá sodor – replikázott Zénon.

A tudatosság fölé! – kötötte az ebet a karóhoz Haragei.

Mint afféle sokat látott filozófusszellemek, mindketten gondolataikba mélyedtek. A délelőtti csendben buzgón tevékenykedtek zárt szobáikban a hivatalnokok, két akta között már a kantinból terjengő illatokat szimatolták. Az óramutató egykedvűen pittyegett a falon, az iktatóablak mögött tűzőgép recsegett, telefonos konzultáció hangfoszlányai szűrődtek ki.

Mintha ugyanazon ajtó két oldalán állnánk – vetette fel tűnődve Haragei.

Csak én bentről szeretnék kijutni, maga meg kintről igyekszik befelé…

Ugyanazt a lépést akarjuk megtenni, csak az ellenkező irányból.

Én előre mozgok – derült fel Zénon – maga meg hátra.

Hogyisne! – hördült fel Haragei – Én haladok előre és maga mozog hátra!

Újra töprengésbe merültek.

Túlságosan nyughatatlan voltam, soha nem tudtam megtartani az egységet – kezdte Haragei – Csak hirdettem, s ha netán mégis elértem azt a bizonyos állapotot, akkor egyáltalán nem voltam boldog vagy elégedett. Nem élveztem, sőt, kifejezetten utáltam, hogy senki nem csodál, hogy unatkozom, hogy már semmi más dolgom nincs, csak élvezni, megélni… a semmit. Egyszer, nevemmel ellentétben, annyira, elvesztettem uralmam a hasam felett, hogy haragra gerjedtem, pusztán magamtól, egységben a haraggal, és rátámadtam egy szamurájra. Miszlikbe vágott. Nesze neked, világbéke! Azóta kóborlok szellemként a mai napig.

Fura egy alak maga… Én a mesterem nézeteit védtem harciasan, ahogy kell. Amikor elfogtak, leharaptam a zsarnok fülét. Amint vallatni próbáltak, leharaptam a saját nyelvem. Nem volt semmi kockázat, enélkül is felnégyeltek volna.

Némi lamentálás után Haragei így folytatta:

Talán csak ki kellene menni ebben a szép időben a tópartra, fürdeni, pancsolni. Tudja, itt van ebben hegységektől övezett gyönyörű medencében ez a… Balaton.

Olvasni egy jó könyvet a parton – mélázott Zénon – Futballozni…

Békésen kenyeret sütni…

Tógát szabni…

Szőlőt termelni…

Szolgálni a közösséget…

Megsimogatni a gyerekek fejét…

Átölelni asszonyunkat…

Teljesíteni kötelességünket…

Megélni a sorsunkat...

Vagy épp ellenkezőleg, merészen fejest ugrani a forgatagba! Itt van az egészséges életmód őrület, meg a party-randi habzsolás, és közben sport, sport, sport, finesz, wellnesz rogyásig, utazgatás keresztbe-kasul a Földön, kaszinókba, játékbarlangokba merülés, koktél-túrák a világ összes bárocskáját, kávézóját, romkocsmáját útba ejtve, vízparti csodás élmények, aqua world szenzációk, alpesi hófantáziák. Élet, habzsolás, nyüzsgés…

Talán… Elmerülés… Kicsiben, de óriásnak képzelve magunkat… Hiszen a nagy keresztmetszeteket már nem látjuk át, a pénz csak a jégvarázshegy csúcsa, a hatalom viharfellegek fölé rejti ábrázatát, az űrfegyverek egymással csatáznak, s nem kóvályoghatunk a végtelenségig a világháló repedéseiben és hajszálereiben…

Felkattant az iktató ablaka, köztisztviselő hölgyike dugta ki a fejét:

A beadványok regisztrálása folytatódik, kérem a következő feltalálót.

Zénon és Haragei egyszerre fordultak felé:

Oh, köszönjük, meggondoltuk magunkat… Még további kísérleteket és tanulmányokat kíván az ügy… Pontosítani és bővíteni kell az adathalmazt… Újabb szempontok szerint tesztelni a masinát… Kiszámolni az összetevők egzakt arányát… Meghatározni a szükséges és elégséges feltételeket… Talán majd néhány korszak elteltével újra jelentkezünk. Addig is: kellemes mindennapi létezést!

Lezárult az ablak, s ezzel aznapra bejeződött a találmányok iktatása. Zénón és Haragei kezet fogtak.

A legjobbakat. Elfáradtam, nyugodt pihenő helyet keresek a szelencémnek, ahonnan majd újra előbukkanhatok. Legközelebb találkozunk a bejárat középvonalában, maga erről, én amarról.

 

  
  
 

Szilágyi József (1958)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.