Keresés a honlapon:

Merényi Krisztián: Kórház Béla

 

Kövér egyed, alig mozog,

erkélyéről rálát a kórházra.

Bámulja, mint fűtött ifjú

rideg szerelmesét.

Benne óhajt élni,

gyógyír jelent magányára.

Szeretet s élet lengi körül,

no és a koszt sem rossz.

Gyakran betér egy kávéra,

fájdalmas arccal leül

valamelyik váróba,

és idősnek, rokkantnak

panaszkodik:

derekáról, szívéről,

cuzámmen az életéről.

Kávéját kortyolja, s titkon

örvend vélt egészségének.

 

Ínyenc ő, kórház-ínyenc!

Mindig talál ehetőt, vagy

mások által nem ehetőt:

büfékukában, toalettben.

Mondja is egyik reggel:

kóstoltam az összes gombát,

kivéve emberbőrről…

Nincs kecmec, irány a kórház!

Félrehív egy bőrgyógyászt.

Komoly pénzt ajánl fel:

Ha lenne oly jó valami

keveset összekaparni.

Érvel: Shenzhenben

méhlepényt esznek, s adják

szülészeten dollár ezrekért…

Az orvos csak nézi, mint

eszelőst, s faképnél hagyja,

gondolja: Biztosan egy

járó a pszichiátriáról.

 

Hétvégére unokaöccseit

hagyják nála néhány órára…

Szokott így lenni.

Általában kórházast játszik velük.

A plüssállatokat hosszúkás

tányérkákra, vagyis kórházi

ágyakra fekteti, s

szívószál-infúziókat készít.

A kicsik figyelmesen lesik

minden mozdulatát.

Ő pedig lelkesen magyaráz:

Emez itten nem mozog, meghalt,

de abba még járkál a lélek,

hozok neki szíverősítőt...

Belefárad; nem úgy a gyerekek.

Mondja nekik bágyadtan:

Meghaltak, eltemetjük őket.

Dobozokból, fekete zoknikból

félszobányi, takaros temetőt épít.

Arca grimaszba torzul.

Sóhajt, s beledől saját gyártású sírkertjébe.

A gyerekek nevetik, azután értetlenül

nézik keresztté váló,

széttárt kezű nagybátyjukat,

hogy miért nem játszik velük többé.

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2016-09-23 07:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.