Keresés a honlapon:

Saitos Lajos versei (Vízfény – víztükör, Tavaszi rorate)

 

Vízfény – víztükör

 

Jövök – jövök le a hegyről

mert arra vitt utam

a Királynék városából

a Bakony lankája felől

jövök az őszi bágyadt

napsütésben a szürke

aszfaltcsíkon a Balaton-

mellyékére Fűzfőn át

Kenesére szemkáprázatos

innét a tó az öböl mentén

hol már-már véled át-

csap a víz a nádason

a vasúti töltésen ország-

úton sehol egy lélek a

fárasztó szezon után de

még az örökké ide tartozó

pecások sem telepedtek le/

ki megunt kempingszékükre

s a víz oly nyugalmas

tiszta mint egy fenséges

tenger – meg kellene állnom

úgy érzem s betelni a

csodával amely mindig

más és más – ez benne a

csoda hogy most nem

úgyanaz mint volt tegnap

tegnapelőtt s nem az lesz

az utánam jövőnek a

látvány meg kellene állnom

hogy örökre a retinámra

vakuzzam s elvigyem

szeretteimnek télire de

csak gurulok tovább mert

éppen arra vitt utam…!

 

 

Tavaszi rorate

 

Fölszökik a rorátéra hívó

harang hangja a Kishegy-

nek nevezett alléra ide a

szőlőkupacok közé amit

már metszeni kéne de csak

téblábol a gazda mint aki

éppen nem találja metsző-

kését/kacorját s addig is

mélyen szívja lopójával

kedvenc hordójából a vese-

bort áldást kérve teremtőjétől

halaszthatatlan munkájához.

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2016-10-13 07:00:30

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.