Most már egyedül maradunk

Ezen a lépcsőn se járunk többet, arrafelé kell lenni a háznak,

ahol hajnalban egy madár éppen meghal,

és már a vándorfestők vásznai sincsenek,

melyek az ősöket ábrázolták, se a szentkép alatt égő gyertya,

mintha lépteit utánoznánk valakinek, aki innen messze ment,

most már egyedül maradunk, fejünk fölött fényes pipitér,

vállunkon világol holdként, és porig fölégeti az udvart,

Ma kimentem a Klahutba.

Sose szerettem ott dolgozni, most is csak muszájból tettem.

A szüleim úgy döntöttek hogy abbahagyják a szőlőművelést. Elfáradtak. Nem csodálom. Dolgoztak eleget egész életükben. Édesapám szólt, hogy szedjem össze a szőlőkarókat, tüzeljem el, legalább ennyi haszon legyen még belőle.

Nekiláttam a szokásos „ már megint dolgozni kell” utálattal. Ekkor átjött a szomszédból egy idősebb férfi. Úrnak mégse hívhatom, itt a szőlőben ez nem szokás.

– Jó napot kívánok! – szólt a férfi. – XY vagyok. Maga kihez tartozik fiatalember? Nem ismerem.

Működik az ösztönös védelmi reflex. A másét is védi még ez a korosztály.

– Khost svóvis? – kérdezte még.

Mondtam, hogy értem ugyan, de nem nagyon használom a dialektet.

Bemutatkoztam.

az elejtett faun

ma borul a rendszer, lázad a csavar: lazul.

szép István helyett trónra lép vad Vazul.

gyógyszerrel kezel az áldozat, hogy megbetegitsen.

ma tartóshullám vasal szögegyenes tincset.

ma a kopár táj él. égen hajnali tajték.

temérdek ék az ékkő. kibirhatatlanul szép.

valaki vét. ismerős idegek. hajban kéznyomok.

matatnak mint havas, patás állatok.

(fülig érő szájjal) – Jó estét kívánok! Ez itt a hatórás hírek. (hirtelen elkomorodva) Frontálisan ütközött egy előzni akaró Ford egy, a szembejövő sávban szabályosan közlekedő kamionnal. A Ford totálkárosra tört. A sofőrt a tűzoltók vágták ki a roncsból. A kiérkező mentők súlyos, életveszélyes állapotban szállították a megyei kórházba. (vidáman) Hím zsiráf-bébi született az Állatkertben. Nevet, egy gyermek-látogató adott neki: Latyak lett az újszülött neve. Ezúton is gratulálunk az édesapának és édesanyának! (komoran) Brutális kettős gyilkosság történt tegnap éjjel Vacakházán. A macsétés gyanúsított a sértetteknek levágta a fejét. A rendőrség egyelőre még nem talált indokot a bestiális gyilkosságokra. A támadót még tegnap éjjel elfogták, a lakásában. Azóta előzetes letartóztatásban van. A véres macsétét is megtalálták, a gyanúsított konyhájának a mosogatógépében. Az előzetes nyomozás kizárta a kettős öngyilkosság lehetőségét.

Nyers ornamentika

A befogadás mintázata? A kockás, virágmintás

Regény-szövetnek olykor epres radír illata van.

S ahogy olvasódik, úgy telítődik magamagával.

A történet zajlik, akár egy folyó.

A víz a kövek közötti üres helyeket is megeszi.

Járkál a kertben. Visszanéz.

Örömében magához húz egy levél-teli

Gallyat és megkóstolja.

Megcsókolja. Javítja a képernyőn a szót.

S az örökkévalóságra gondol.

Péter szerelmes volt, sőt, nagyon szerelmes egyik barátja húgába. A lány egy viszonylag nagy, bár kissé roskatag épületben lakott egy csendes, kis utcában. Bea (így hívták a kis szöszit) szüleit nem ismerte, és a házukban sem járt mostanig. A barátja, de maga Bea is többször megígérte, hogy egyszer elviszi hozzájuk, aztán valahogy mégsem lett semmi az egészből. Pedig de szívesen eljárt volna a leányhoz. De nem csak miatta, érdekelte volna a házuk is, amiről a barátja hátborzongató történeteket szokott mesélni.

– Ez a ház, úgy nézd meg – mutatta be Palika a házukat –, legalább száz esztendős. Még a dédapám, vitéz Vécsei Alfréd is itt született.

– Micsoda? A te dédid vitéz volt? Ezt most hallom először.

– Nem is suszter, mint a tied, öregem. Bocs, nem úgy gondoltam.

– Dehogynem! – sértődött meg Petike, utána két napig szóba sem állt Palival; hanem a kíváncsiság sehogy sem hagyta nyugodni, így ideiglenesen szegre akasztotta a sérelmét. – Szóval vitéz volt a dédnagyapád?

délelőtt tizenegykor akadozni kezdett a légkondi 

kitüremkedtek derékban az ingek le-fől szaladgált 

a biztonsági őr elsőnek most is a kövérek jöttek

csípős tajvanit ettek egykor megállt a lift

kettőkor megérkeztek a szerelők 

nagy volt a zaj nők gyerekek fiatalok 

vihogtak a tegnapi beszólásokon 

még működtek a mammoni részletek pénztárgép 

pénzautomata jegypénztár pénzváltó

Lakatos Bence öt év után szabadult a börtönből. S most végre elhatározta, hogy bocsánatot kér Istentől. Negyvenkét éves volt s be sem illeszkedett a társadalomba, hiszen alig dolgozott. Csak lopásból élt szinte. De a rendőrök mindig nyakon csípték. Legutóbb egy bankot rabolt ki. Ezért ült öt évet. De most végre szabad. Elhatározta, hogy egyenes útra lép és tér. Térdepelt s imádkozott a Krisztus kereszt előtt. A pap meg éppen belépett. Meghatódott még ő is. Fogalma sem volt arról, hogy ez az ember egy bűnöző. Vagy legalábbis eddigi életét tekintve – hogy az volt. Amikor Bence megfordult a frász kerülgeti, nagyon megijedt.

– Na de Uram! – szólalt meg Bence.

– Ne haragudjon! – szólalt meg a pap.

– Nagyon megijesztett! – mondta Bence.

– Tényleg nem akartam!

Az egyenes utcában a házak. 

Amikor felkapcsolják a villanyt,

égni kezdenek az ablakok. 

Amikor kinyitják az ajtót,

és átjárja a huzat a szobákat: 

azt mondanád, Dorothy, nem 

kell ide orkán – elég, elrepül

csak ennyitől. 

Görcsbe rándult ujjai: karmokban végződő,

lángoló oszlopok. Egyik felnyársalja a menny méhét, a tömpe,

a megvastagodott

segglyukába csusszan.

Eleven pókháló-szövedék az érzékelhető.

Táncra perdül a Vén Patás.

Fejfájással ébredt. Nem tudta, hogy került ide. A tenger zúgását hallotta, és a kék eget nézte, amikor kinyitotta a szemét. Fázott. Lassan feltápászkodott. Sikerült felülnie. Fájdalom hasított a bal combjába. Valami felhasította, talán a szikla, amikor partot ért. Annyi ereje még volt, hogy felkússzon valahogy a fövenyre, néhány méterrel a sziklák felett. A hajnal hűvös volt itt a parton. A nap már kezdett emelkedni a horizont felett, és meleget is adott. Tagjai elgémberedtek, ereje csak arra maradt, hogy megtámassza magát egy homokdomb alján. A tengert nézte, a végtelen hullámzást. Életnek nyoma sincs. Próbálta megerőltetni az emlékezetét, hogy került ide?

Teremtéstörténet

kezdetben volt az ég és volt a víz

nem volt se tér se jel se mindenevő idő

vízégből óriásteknős emelkedett

és megnevezte önmagát:

vagyok a határtalan

vagyok az egyensúly vagyok a föld

lábával a vizet megindította

hátával az eget kifeszítette

Illusztráció: Wusching Ibolya

Bálban vagyunk, ünnepel, nevetgél a vendégsereg. A zenekar ért ahhoz, miként teremtsen kitűnő hangulatot: felváltva játszik ütemes és andalító zenét. Hol keringőre siklanak-forognak, hol polkára ropják a táncosok.

A tangónál megrezdül bennem valami és szétterjed az egész testemben; a szívemhez érve elöntenek az érzelmek.

Lehunyom a szemem, úgy nézlek, Gloria.

Azt látom mögüle, hogy odalépek hozzád, enyhén meghajlok előtted, felkérlek, s te mosolyogva felém nyújtod a kezed. A táncparkettre vezetlek. Megbűvölten figyelem, ahogy rám pillantasz, majd elpirulva lesütöd a szemed, mély levegőt veszel és rebbenő ujjaiddal a vállamon jelzed, hogy kezdhetjük a táncot.

csend

lassan maga alá gyűr a mennyország.
arcomba csillagok taposnak árkot,
foszladozó teherré válik nevem

kezed keresem, tapogatva
toporgok egyhelyben
néma lettem. szelíd vadállat.
...
táltosfán kapaszkodom,
kezembe titkot szorítok,
s titkommal a távolba veszek. 

összegyűrt, néma ugatás lettem 
az Öreg Isten tarisznyájában. 
de lehet, még az sem.

Kinyitotta a szemét. Most ébredt, vagy egy ideje már ébren volt, s csak a szemét tartotta szándékosan lehunyva, nem tudta eldönteni, pedig még erőltette is az emlékezést, mégsem sikerült. Álmennyezet ledizzókkal – állapította meg. Idegen helyen van, nem az otthonában, az már bizonyos.

Nyugodt maradt, amin kissé csodálkozott is, hiszen nem volt nyugodt természetű. Fejét bal oldalára fordította. Szekrényt látott, majd ajtót sarkig kitárva, ezután egy ágyat. Fényes, talán nikkelezett csövek formálták. Mintha kórházi lenne. Gyerekkorából halvány emléke maradt a kórházról. Hosszú, széles pinceszobában voltak. Sok gyerek. A fiúk ágyai az ablakok alatt sorakoztak, a lányoké két-három méterrel távolabb, a szemközti hosszú falnál. Futkároztak, rohangáltak, habár nem lett volna szabad, fertőzőek voltak, fakósárgák, mégis vidáman játszottak, ugráltak le–föl az ágyakon.

– Maga mit keres itt? – szólt rá az ajtóban egy sminkelt női arc. – Az imént még magán dolgoztunk. Magának feküdnie kell!

A férfi mellére rakta a kezét, majd az ágyékáig végigtapogatta testét. Dolgoztak rajtam! Méltatlankodott. Munkának nevezik azt, amit műveltek? Kegyetlenül fájt és majdnem megfulladtam!

– Minket nagyon izgat az a folt – mondta a nő –, szeretnénk kivizsgálni, segíteni akarunk!

Sosem faggattad az utakat, a falakat, a tetőket, a kövektől elvakult,
farkasfogúvá csorbult abalakokat éhségükről, árvaságukról,
nem érdekelt és nem volt rá idő hogy tiéddel azonosuljanak, a vérből, sárból mért lépcsőre állva, melléd,
hol egyetlen küszöböd, belépni az Istenhez arcod volt kezed,
feszült bőrben ínszalagokkal díszített udvarló kosarad,
túlnyíltál a romoktól cirádás, csipkézett mindenségen,
kinek egyetlen fekete- fehér égbolt hajolt fátyolként fején,
szűkölködése tiltott, becsméretlen erénye, lábatlankodása, 
a visszaverődő tépett fények sokaságában táncot lejtő törtsége, 

Keserű Samu vagyok, de nem vagyok keserű, valahogy kifelejtette belőlem a Jóisten ezt a képességet, a szívem amarilliszekből és zongorahúrokból készült, csodás illat és mennyei hangok elegyéből; anyám szerint a Hold a bűnös, apám szerint a Mars, ám soha nem tudtam meg az igazságot, elveszett az időben; a szeretetükből fontak páncélinget körém, én pedig megháláltam a boldogsággal, mely egész életemet végigkísérte, soha nem fogalmazott meg kételkedő kérdéseket, soha nem terhelt elégedetlenkedéssel.

Kirúgtak az egyetemről, szamizdatot terjesztettünk, nem tetszett a rendszer, elkaptak a rendőrök, Orsolyának szemébe néztem, amikor hátrabilincselt kézzel elvezettek, a szerelem akkor kapott halálos sebet, feleségül akartam venni, ám úgy éreztem, ő árult be bennünket; a szívemből nem sikerült kilakoltatnom, megbújik még ma is az egyik amarillisz mögött, néha megpendít egy fiszt, finoman, lágyan, érthetetlen mélységből rángatva elő a múltat.

(Koszt... Kvártély Dezső fiókjából)

Az önutálat heverőjén fekszem,
pontatlanul tudok minden klasszikust, 
éjre nap és napra éj, utálkozom. 
Egész napos tevékenységem, 
más feladatot nem ismerek, csupán
utálkozom. 
Értékem semmi, kezdhetnék bármibe, 
emelni magam, fényezni minek, ítélkezem, 
utálkozom. 
Minek a lélektanászok magyarázata, 
úgyse hiszek csak szó, szó szavakat, 
nem lelkesít mások sportja, se sikere, 
se új nője, autója, napi katarzisa. 

A lelakott, megsárgult falú pesti bérlakás konyhájának omladozó vakolata ránézésre szinte hullámzott, és néhol szabálytalan szélű lyukakat is kidolgozott magából, salétromvirágot növesztve rajtuk. A konyha köve kopottszürkén tükrözte vissza a lehajtott fejűek szomorúságát. Sarkain lepattogzott négyzetlap kövekből állt össze, amelyek közül néhány annyira elhasználódott már, hogy megrepedt. A bútorzat egy régi, valamikor halványzöldre festett, bevonatától több helyen megszabadult kredencből, egy palackos gáztűzhelyből, mosogatóból, és a fal mellett egy a közepén kifeküdt matracból állt, amelyben akkora mélyedés volt, hogy ha azt a lakásban lakók vízzel megtöltötték volna, akkor akár meg is fürödhettek volna benne. Ez volt Anya birodalma.

Hóesésbe emelkedik a táj,
szelíden hízik köréje a háj.
(ma le fogják ölni a világot)

Puhán rezeg a rózsaszín idő,
az élet végül mindenből kinő.
(többé nem adnak neki moslékot)

Gyilkos lép az éjszaka óljába,
megáll s görbén ásít az ó-lába.
(csillagfényűre fen ki egy pengét)