Videó

Varga Klára: A két torony meséje


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Egervári József: Blues

 

 

 

 

Blues



Keserű Samu vagyok, de nem vagyok keserű, valahogy kifelejtette belőlem a Jóisten ezt a képességet, a szívem amarilliszekből és zongorahúrokból készült, csodás illat és mennyei hangok elegyéből; anyám szerint a Hold a bűnös, apám szerint a Mars, ám soha nem tudtam meg az igazságot, elveszett az időben; a szeretetükből fontak páncélinget körém, én pedig megháláltam a boldogsággal, mely egész életemet végigkísérte, soha nem fogalmazott meg kételkedő kérdéseket, soha nem terhelt elégedetlenkedéssel.

Kirúgtak az egyetemről, szamizdatot terjesztettünk, nem tetszett a rendszer, elkaptak a rendőrök, Orsolyának szemébe néztem, amikor hátrabilincselt kézzel elvezettek, a szerelem akkor kapott halálos sebet, feleségül akartam venni, ám úgy éreztem, ő árult be bennünket; a szívemből nem sikerült kilakoltatnom, megbújik még ma is az egyik amarillisz mögött, néha megpendít egy fiszt, finoman, lágyan, érthetetlen mélységből rángatva elő a múltat.

Letartóztatásom után néhány héttel Pesten futottunk össze, intett, légiesen, könnyedén, a Deák téren, aztán a berobogó metrószerelvény elé ugrott, én pedig nem lettem filozófus, hanem zongorahangoló, öreg, rozoga zongorákat javítok, apró darabokra szétszedem mindegyiket, aztán ismét összerakom, úgy teszek, akár egy filozófus, elemeire szedem a világot, megkeresem a hibás részeket, aztán ismét összerakom. Ez butaság, látszik, nem végeztem el a filozófiát, csak a hangszerek lehetnek tökéletesek, a világ sohasem; apám szerint a Jóistennek nincs hallása, mert egyébként meghallaná a sok jajgatást.

Megleltem békémet a hangok, a zene világában, egy A-dúr után egy H-moll csodásan hangzik, keménység és lágyság, szavakkal megfogalmazhatatlanul. Hatvan leszek nyáron, nem elégedetlenkedem, dolgozom, Bártffay ügyvéd lakásán vagyok, elkészültem, leülök a zongorához, egy Memphis Slim bluest játszom, Everyday I Have The Blues, gyönyörűen szól a hangszer, egy bécsi Bösendorfer; az ügyvéd lép be feleségével a hatalmas nappaliba, leülnek a bőrkanapéra, hallgatják a muzsikát. Befejezem. Vége a dalnak. Feléjük perdülök a zongoraszékkel. Bártffayné mosolyogva néz rám. Felismerem. Gerendás Bözsi, Orsi évfolyamtársa volt az egyetemen.

Jobban megy ez neked, mint a filozófia – mondja, megvető grimaszt vág.

Sajnáltam Orsit. Ártatlan volt. És szeretett téged. Nagyon szép lány volt. Túlságosan szép. Nem lett volna szabad annyira szépnek lenni neki.

Ennyi idő után sem tudta leplezni gyűlöletét, megvetését. Negyven év pillanatai elevenednek meg, Orsi a karomban, vizsgára várunk, Gerendás Bözsi Satorjánnal, az egyetemi párttitkárral beszél, néha felénk sandít. Az ember olykor rálel a dolgok okára, olykor lefújja a múlt titkairól az idő érlelte port egy jelentéktelen fuvallat. Nincs megbocsátás. Soha nincs. Előbb-utóbb mindenkinek fizetni kell tetteiért, az árulásáért, netán a hallgatásáért, a gyávaságáért.

Az A-húr elég vastag, normál A-hang, Bártffay ügyvéd a kanapé előtt fekszik, vérzik a feje, Gerendás Bözsi nyakára tekerem az A-húrt, többször, körbe, meghúzom, feszítem, tartom. A csönd keserű, nem pendül a húr. Életemben először érzem, apámnak volt igaza. A Mars a domináns.

 

 

  
  
 

Egervári József (1962, Jászberény)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.