Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

H. kisváros (egyik) főutcáján sétáltam, vagy talán siettem éppen valahová, amikor centiméterekkel a fejem mellett elhúzva, becsapódott elébem a járdára egy krumpliszsák. Megdöbbenten tapasztaltam (természetesen túl voltam már a katonai kiképzésen), hogy a nagy erejű becsapódás ellenére sem a járdán, sem a cetfogó-hálóba pakolt krumplin nem lehetett észlelni semmilyen sérülést, pedig az olyan erő volt, hogy a légnyomástól a környező épületek ablakai is betörtek. A szomszédos postahivatalból is kiszaladtak a postás- és egyéb kisasszonyok, mondván: „Jesszus Máriám, a NATO ismét leejtett egy krumpliszsákot! ”. Persze, többen is lejöttek a betört ablakú házakból, s főleg arról beszéltek, vajon a biztosító megfizeti-e a kárukat, merthogy nyilvánvalóan nem mindennapi esemény történt H. kisvároskában azon a bizony, bizonyos napon. (Pláne, mivel hétfő volt és kedd is egyszerre, s bár mindkettő hétköznapra esik, mégis furcsállották ezt az emberek.)

 


Ez nem novella.  Nem is dokumentum. Nem krimolett. Ez egyszerűn nem az, ami. Ha ugyanis az lenne, akkor már nem lenne az.Arra ébredtem egy borús/napos reggelen, hogy pisilnem kell. Ekkor még nem vettem észre semmi szokatlant. Még akkor sem, amikor megvakartam a tökömet. Vissza is feküdtem, aludtam még vagy két órát, ami, utólag úgy tűik, súlyos hiba volt, de nem bántam meg, mert szép, szürrealista álmaim voltak, mint általában, amikor nem bánom meg, hogy visszafekszem még két órára.
Ismét felkeltem, kimentem borotválkozni. Nem tükör előtt szoktam, villanyborotvám van, akkus, az arcomat meg már ismerem látásból, bár nem vagyunk mindig köszönő viszonyban egymással.

 

Felolvasó est,
a csendes ember megnyílik.
Elmeséli minden gondolatát,
bizonyos keretek között.

Pár nap múlva telefonon hívnak,
hogy a János Kórházban van.

 

Közeleg a jövő, s egyre

távolabb az éden

új világról hiába írt

dalt az Iron Maiden.

 

 

Kaleidoszkópban tartasz.
Szétesem, megforgatsz,
Picasso-i látomássá
állok össze újra.
Fülek helyén karok,
lábak kitekeredve,
azt mondod, így
jobban tetszem neked.
Megalázva?

 

Jézusom,
feszült figyelemmel
követem sasszárnyként
kitárt karjaidat,
szöges ellentétben adósoddal,
júdással,
aki egy zsák pénzzel lóg.

 

Emlékszem,

mikor anyám az ágyamra ült,

és felolvasta a kedvenc mesémet

lefekvés előtt.

Aztán, ahogy múltak az évek,

az élénk álmok együtt fakultak

anyu újra- és újramosott pólóival.

 

 

gyere már, hagyd békén a kutyát
apa nincs itt, dolga van
ne egyél annyit, megfájdul a hasad
ne nyúlj hozzá, nem játék
tudom, hogy fáj, de szükséges
gyere gyorsan, mert jön a kocsi
most sietünk, máskor nem szabad
apa jön, csak orvosnál van
hozz kenyeret a boltból
váltsd ki a gyógyszereket
öltözz, meglátogatjuk apát
most erősnek kell lenned
apa többet nem jön haza
ne sírj, mindenki minket néz

 

Van egy szekrény a lenti szobában,
ahova el szoktam bújni.
Én még pont beférek oda,
de öcsi nem tudja, hogy kell kinyitni.

 

Apuval hangosat játszottunk.
Ő volt a zaj, én a suttogás.
Ő volt az erős, én a fontos.
Szeretek a fontos lenni.
Anyu nem értette, mit játszunk.
Csak szólt, hogy kész az ebéd.

 

Az idős bácsi felkelt, felöltözött, megkente kicsit a nyakát a pacsulival, amit még a fiától kapott Karácsonyra. Kivett a harmadnapos kenyérmaradékból két szeletet, jó vastagon megkente margarinnal, hogy ne legyen olyan száraz, kolbászt aprított közéjük, egy alig használt szalvétába becsomagolta, betette a kabátzsebébe, és elindult dolgozni.

 

Kiveszem egy perce a fülhallgatókat,
hagyom hogy belémigya magát
az elavult város zenéje,
ahogy a kereplő teherautók ritmusára
szólózik a nyikorgó villamos,
és vén koldus vokálozik
egy korhadó fapadon.

 

1. Natus

Valószínűleg a rendszertelen étkezés, a mozgásszegény életmód és egy különleges genetikai betegség eredménye, hogy Tarkódon, egy Szeged közeli faluban élő asszony életet adott egy közel egy centiméter nagyságú embernek. A kis szervek hamar, méghozzá egy hónap alatt teljes mértékben kifejlődtek, így a maradék nyolc hónapban az emberkének volt ideje megtanulni járni, beszélni, sportolni, és elolvasni az Egyetemes Anatómiai Enciklopédiát.
Az asszonyt több hónapos apró rosszullétek után elkapták az ötperces fájások, de ez az állapot sem tartott sokáig, egy utolsó, nagy nyomás hatására úgy repült ki belőle az emberke, mint nyálas papírgombóc a köpőcsőből. Ekkor tudta meg az asszony, hogy terhes volt.

 

A férfi mosolyogva ébredt fel. Kimászott az ágyból, felvette puha köntösét, a gázrezsón meggyújtotta a cigarettáját, és miközben ízlelgette a füstöt és jókedvűn dalolt, feltett egy kanna teavizet forrni. Ludmillára gondolt. Ma végre kinyírja azt a büdös kurvát.

 

 


A nő a kórházi asztalon tűrte, hogy az orvos a hatalmas pocakján matat egy ultrahangos készülékkel, közben a hasa oldalát lopva simogatta. A férfi mosolyogva szorította  felesége kezét. Önkéntelenül nevetni kezdtek, amikor az orvos odahívta a nővéreket, hogy induljanak a szülőszobába. Az ágyat tolni kezdték, a férfi loholt utána, de az egyik nővér megállította.
– Maga most nem jöhet.

 

 

Odüsszeusz bőrig ázva sétált be a kabinba, vizes lábnyomokat hagyott maga után. Szindbádot az asztal mellett ülve találta, a nappali sötétség miatt gyertyafénynél olvasott. Közben időnként megtapogatta a homlokát, néha ivott egy-egy kortyot a lándzsás útifű teájából. Odüsszeusz elsétált mellette kétszer-háromszor, úgy téve, mintha valamit keresne, de csak abban reménykedett, hogy útitársa felnéz a lapok mögül. Mikor megelégelte, közel hajolt hozzá, és gúnyos hangon szólította meg:
– Nocsak, nocsak, az örökké nyughatatlan kalandor idebent ücsörög mozdulatlanul, és olvas.

 

 

Fekete-fehér fotók,
prágai utcafront
elterülve a megsárgult lapokon,
közéjük dugom az orrom,
beszívom penészes illatát,
Prága örül, hogy ott vagyok.

 

 

Egy párhuzamos univerzumban voltam, ahol a teret folyadék töltötte ki, egymagamban lebegtem. Nem volt mit felfedeznem, nem volt mit tanulmányoznom, sötétség és csend vett körül. Az idő is elvesztette az értelmét, az egyetlen, amiben megmutatkozott, az a saját testem változása volt. Így aztán nincs mihez viszonyítanom, hogy mikor történt, de egyszer csak valami új, valami idegen jelent meg.

 

 

Egy idős néni lép be a hentesüzletbe, a kerekes bevásárlótáska nagyot csattan a metlakin, ahogy áthúzza a küszöbön. A kapkodó eladó szinte rá se néz, de ezért igyekszik kedves hangon üdvözölni.
- Szervusz drágám! – szól a néni – Abból a kacsacombból kérnék kettő nagyobbat.
- Nem lesz az magának kicsit drága? – kérdez vissza a hentes.
- Nem nekem lesz, drágám, a fiam jön át látogatni az ünnepek alatt. Neki akarom megsütni.
A hentes kiveszi a combokat, leméri, szoroz a számológépen: 775 forint.
- Egy ötszázas lesz, ha nem lesz más.

 

 

 

Munkából hazafelé tart az örök gyerek, gyalogol a villamostól hazáig, és közben azon gondolkodik, hogy mennyire unatkozik. Ha most otthon lenne, éppen valami filmet nézne, vagy játszana a számítógépen, vagy bármi mást csinálna. Most viszont minden tevékenysége abból áll, hogy egyik lábát a másik után teszi le a földre, de mást nem tehet, mert mielőtt bármelyiket tehetné az előbbiek közül, haza kellene érnie.

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal