Keresés a honlapon:

Csillag Tamás versei (Nagyapám, Férfinak születtem, Kifordult)

 

 

Nagyapám

i. m. B. J.

 

Körmök öreg, sárga monolitja,
lazára tömött házidekkek.
Sercegés, foszforfüst, gyufaszikra:
ennyi csak, mit itt felejtett.

 

Babonás csend, a meszelt falakon
semmi kereszt és semmi szentkép.
Csak nikotinszag, viaszkos vászon,
s csonka dombokban dohányszemcsék.

Férfinak születtem

 

Férfinak születtem, vakmerőnek,

kalapálom érceit a földnek.

 

Kopó-konoksággal űzök, élek:

varázsütötten, mint a tündérek.

 

Húsig, csontig elhamvaszt a lázam,

remegek nagy, hideg-fehér ágyban.

 

Engem megítélni nincsen isten,

magány, mi karcossá remekítsen,

 

nyugodt álmot, enyhet adó párna,

nincs törvény, ami magamba zárna.

 

Arcomon napos borosta kéklik,

dühöt neveltem huszonöt évig.

 

Szüntelen zsong, megüt, mint az áram:

nekem is van valahol egy társam.

 

Bizonyságom kétoldalú érem:

női mosoly kell, hogy megigézzen,

 

egy mosoly, hogy elsimuljon arcom,

világom – ha taszítana: tartson.

Kifordult

 

Nem láttam a foltokon túlra,

pupillámon nem könny ült: hályog.

Kifordult sarkából a világ.

Tágulnak a hézagok – válok.

 

Lobbjaim jobbára csak üszkök,

kis dolgokon késhegyre megyek.

Átbújok a tűk fokán: sörre

költöm a melegétel-jegyet.

 

Múlást játszik a nyár - nem velem.

Közönyt, örömöt még keverem.

Kiáltás kell, ütés, szó, bármi!

 

Nyugtalan ősz lesz, nehéz, csendes.

Nem lesz szavam ahhoz a csendhez,

mikor magam kell kitalálni.

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2017-01-06 08:00:23

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.